Visszatér az Ivadék is?
2009. május 5. 03:09, Kedd
A hírek szerint a nem túl sikeres Spawn - Az Ivadék is megkapja a saját "újráját", hiszen Todd McFarlane több helyen is lenyilatkozta a hétvégén, miszerint öt stúdiótól is kapott felkérést egy új filmre.

Hirdetés

Az Ivadék mozifilmes debütálása nem igazán sikerült jól. A közönség akkoriban még jobban kajálta a sztreccsruhás, pókhálókat lövöldöző pozitív hősöket, mint a Pokol bugyraiból előbukkanó anti-hősöket. Mindenesetre a figura megalkotója, Todd McFarlane a hétvégi X-Men kezdetek: Farkas bemutatón arról beszélt a megjelent újságíróknak, hogy tervei szerint újból elkezdenék Ivadék történetét.



Vagyis a Fantasztikus Négyes, a Tini nindzsa teknőcök és szinte az összes horrorfigura után Ivadék is megkapná a maga rebootját. McFarlane elmondása szerint jelen pillanatban öt különböző stúdió ajánlata fekszik az asztalán, melyeket nem nevezett meg. Azt azonban elárulta, hogy a nagy stúdiók mellett két kisebb, független cég is ajánlatott tett neki.

Ráadásul az író utóbbi ajánlatokat jobban megfontolja, hiszen a kevesebb pénzt azzal kompenzálnák, hogy a Spawn - Az Ivadék rendezését is Todd McFarlane kapná meg.
Megosztás |
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés





Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2009. máj. 07. 11:46 | válasz erre | #12
ha jól megcsinálják működni fog, lásd batman
szlovákiai hun   3 db büntetőpont 3 db büntetőpont 3 db büntetőpont 
2009. máj. 06. 17:11 | válasz erre | #11
Most megint kezdik előröl és nem az erdeit folytatják, szál egy remake és nem folytatás?, ohhhhhh, hogy mekkora retardáltak
FefeeX  
2009. máj. 06. 16:46 | válasz erre | #10
a történet tetszett, de szerintem a film elég hányás lett, már akkori szemmel is... :( Képregényben ezerszer jobb...
2009. máj. 05. 22:48 | válasz erre | #9
Spawn - Az Ivadék rendezését is Todd McFarlane kapná meg --> ez itt a gond. Frank Miller féle Spirit jut eszembe...
Rotcsa  
2009. máj. 05. 18:40 | válasz erre | #8
Yeaaaahhh! Igen! Igen! Igen!

A Spawn volt a kedbenc képregényem!
2009. máj. 05. 17:19 | galéria | válasz erre | #7
A Spawn film után szóba került egy második rész, amiből aztán sajnálatomra nem lett semmi. Bár tény, hogy már akkori szemmel is gagyik voltak a trükkök (főleg a pokol). Ettől függetlenül szívesen vettem volna egy folytatást, már csak a képregény szeretete miatt is. Aztán a későbbi Marvel film áradat miatt biztos voltam benne, hogy előbb-utóbb a Spawn is sorra kerül. Remélem valóban így lesz. Hajrá, hajrá!
2009. máj. 05. 15:14 | válasz erre | #6
Végre egy jó hír. Nekem anno az 1997-es Spawn mozifilm gyerekfejjel nagyon tetszett, viszont nem rég újra néztem a filmet és azt kell, hogy mondjam sajnos iszonyú gagyira sikeredett Spawn első bevetése. A speciális effektusok már a film megjelenésének időpontjában elavultnak számítottak, most 12 év távlatából egyszerűen ocsmányak az effektek. A színészek közül talán csak John Leguizamo alakítását tudnám dicsérni, Martin Sheenen az egész film alatt látszott, hogy maga se érti minek vállalta el Jason Wynn szerepét. A Spawnt alakitó Michael Jai Whitetot pedig inkább hagyjuk nagyon rossz választás volt. A rendezés nagyon béna lett, sajnáltam is Mark A. Z. Dippét mert mint vezető animátor tökéletes munkát végzett az ILM-nél, de a Spawnnál egyszerűen képtelen volt minőséget produkálni, a pokolbéli jelenet volt a film legalja ennél még a 80's években is 100X komolyabb effekteket tudtak csinálni. Tegyük hozzá érthetetlen hogy miért nem tudott Zippé normális speciális effektusokat összehozni, holott az 1994-es Maszk vagy a 1997-es Men in Black effektjei a mai napig meg állják a helyüket.A mozi anno bukott is rendesen, szóval én is egyetrtek McFarlanel, szükség van egy teljesen új mozifilmre, más színészekkel ami alapjaitól újra kezdi Spawn történetét.
UI: Az 1997-es film előzetese, a trailer alapján nem is tűnt gagyinak anno: Spawn
2009. máj. 05. 13:08 | válasz erre | #5
ha olyasmimód darkos hangulatot kapna mint pl az új batman filmek akkor simán lehetne belőle ütőset csinálni, bár nekem az első is tetszett, leszámítva a látványosan gagyi gúnyáját spawn-nak.
2009. máj. 05. 12:37 | válasz erre | #4
Jó lehet látványilag nem volt toppon, de azt is nézd meg hogy 97-es film azt hiszem, míg a pókember 2002-es. Nekem nagyon tetszett a film, sőt még jobban tetszik mint a Pókember 2. és 3. része, ezt szívesebben nézném meg. A képregényt is szerettem, bár sajnos nem volt olyan sok belőle mint pl. egy X-men -ből. (Pókembertől több volt :) )

moRtiz: Igazad van, csak sajna félő hogy a több pénz akarása miatt PG:13 lesz.

moRtiZ  
2009. máj. 05. 11:19 | válasz erre | #3
Hát, szerintem az első Spawn film borzalmasan fos volt, pont nemrég néztem újra.
VISZONT!!! A Spawn maga egy nagyon jó képregény. Ha a filmet majd nem PG:13-ra tervezik, hanem valóban a helyén lesz az erőszak és a párbeszédek, akkor remek film is kerekedhet belőle.

2009. máj. 05. 09:26 | válasz erre | #2
Az ördög nagyon gagyira sikerült, ezzel nagyon elrontották a filmet. De Spawn-t nagyon jól megcsinálták szerintem, meg a Violátort is!!
MeoH   2005. 12. 20. óta regisztrált VIP fórumozó 
2009. máj. 05. 05:09 | galéria | válasz erre | #1
Nem volt olyan rossz az elso probalkozas sem, csak kicsit visszafogottra sikeredett. Es azert Spawn messze nem olyan ismert figura, mint Xmen, Spiderman es pajtasai, nem adta el annyira a neve. Es igen McFarlanet a rendezoi szekbe, szabad kezzel es penzzel es csinal 1 jo kis filmet, vagyis legalabb a rendezoi valtozat jobb lehet, mint az elod :)