Szabadságérzetünk ugyanakkor nem csak abban nyilvánul meg, hogy szinte bármit megtehetünk a bejárható terület utcáin, hanem abban is, hogy a közemberektől is felvehetünk feladatokat. Lefizethetünk fontos személyeket, azt az épületet foglaljuk el, amelyiket csak szeretnénk, sőt, a Don-nézetnek hála nem is kell személyesen odamennünk, elég, ha odaküldünk valakit a családunkból, aki egy bombával szép kis pusztítást fog végrehajtani nekünk. A kezünk tehát vagy egyáltalán nem, vagy csak nagyon kicsit van megkötve, ami alapjaiban nagyon is élvezhetővé teszi a játékmenetet, bár változatlansága miatt sokszor unalomba is fulladhat.

Ennek elkerülése végett a The Godfather II-nek szerves részét képezi a többjátékos mód. Az alapból játékba került multiplayer módok érdekesek lehetnek ideig-óráig, hiszen a fejlesztők nagyon jól kihasználták a specialisták képességeit, valamint az őrjöngést kedvelők is megtalálják a helyüket a szokásos deathmatch képében, viszont akad egy kis apróság, amely nem került bele a dobozos verziókba. Ez nem más, mint egy ingyenes multiplayer kiegészítő, amit mindenképpen érdemes beszereznie a játékosoknak, hiszen több mint felejthetetlen élményben lehet részük.

A módozat neve: Don Control, a lényege pedig, hogy az offline játékban kialakított családunkat és összegyűjtött pénzünket kockára tegyük más játékosokkal szemben. Egyszerre akár 16 hús-vér játékos is versenghet egymás ellen, a lényeg pedig itt is az, mint az offline játékban: legyünk mi az adott város kiskirályai, a cél érdekében pedig bármit bevethetünk, amire van fedezetünk. Nem árt azonban nagyobb mennyiségű pénzzel a zsebünkben felcsatlakozni egy ilyen online rivalizálásra, ugyanis, ha elbukunk valamennyi pénzt online, az az offline játékban is nyomot fog hagyni. Ha valaki rászánja magát a játék megvételére, ezt a kis ajándékot mindenképpen töltse le, hiszen nélküle nem teljes az alkotás többjátékos opciója.

Az első The Godfather után mindenképpen előrelépés tapasztalható a játék történelmében. Grafikailag ugyan nem túl sok, a játékmenetben viszont annál több ilyen momentumról számolhatunk be. Az alkotás hangulata mindenképpen a helyén van, de a The Godfather II tipikusan az a játék, amelyet vagy szeretünk, vagy nem. Középút nincs!

Hirdetés

Grafika: Néhány évvel mintha lemaradtak volna a fejlesztők, hiszen a grafikai körítés eléggé megkopott, 2009-ben ez sajnos mindenképpen kevésnek mondható. A textúrák mosottak, számos illesztési probléma is megfigyelhető. Az effektek szintén elmaradottak a mai kor követelményeihez képest, így a három csillag is egy jóindulatú értékelésként kezelendő.

Kezelőfelület: A Don-nézet elsőre túl zavaros, később azonban abszolút kezelhető és könnyen meg lehet vele barátkozni. Ugyanez elmondható a menüről is, bár azt sikerült olyan szintre leegyszerűsíteniük az illetékeseknek, hogy ennél minimálisabbra nem is vehették volna a figurát. A játékban nincsenek felesleges információk a képernyőn, a bal alsó sarokban egy térkép, a jobb felsőben az életerőnk, alatta a családunk tagjai, és semmi egyéb. Öösszességében tehát letisztultnak nevezhető, a Don-nézet első köri káosza miatt viszont mindenképpen le kell csípni egy kicsit az értékelésből.

Játszhatóság: A karakter irányításával nem volt gond. Külön öröm a frappánsan megoldott fegyverválasztás opciója, amit könnyedén, az egérrel érhetünk el. A kamera viszont már sokszor művelt furcsa dolgokat, néha teljesen megzavarodott, képtelen volt követni emberünk mozgását. Az autók irányítására sem lehet túl sok jót mondani, kanyarokban szinte kezelhetetlenek.

Intelligencia, nehézség: Kihívást egyáltalán nem találunk a játékban, maximum az idővel vagy a nagy túlerővel fogunk harcot vívni. Az ellenfelektől nem kell félnünk, főleg ha mögöttünk áll egy Medic specialista is a harcban. A velünk tartó emberek mesterséges intelligenciája az elfogadható kategóriába sorolható, de hiányosságok bőven akadnak, az ellenfeleké viszont jóval ez alatt van. A fedezékeket ritkán használják, szinte belefutnak a golyózáporba, az összkép tehát sokszor lehet siralmas.

Hangok, zene: A fegyverek és járművek hangjai az átlagos kategóriába sorolhatók, persze csak akkor, ha halljuk őket, ugyanis előfordulhat olyan hiba, aminek hála minden hang elmegy, egészen addig, amíg újra nem indítjuk a játékot. Kifejezetten pozitívumnak a robbanások hangeffektjeit és a háttérzenéket lehetne megnevezni, amik tényleg egész jól sikerültek.

Összegzés: Hangulatos, de monoton. Nem szép, de teli van jó ötletekkel. Szinte a végtelenségig lehetne sorolni ezeket az ellentéteket a The Godfather II-vel kapcsolatban, amely egy szebb külsővel talán több játékost tudna meghódítani. Hangulata miatt viszont bátran tegyen vele egy próbát az, aki maradéktalanul elégedett volt az első epizóddal is. A Mafia 2 megérkezéséig időtöltésnek tökéletes lehet...