The Godfather II
2009. május 2. 10:26, szombat
Szabadságérzetünk ugyanakkor nem csak abban nyilvánul meg, hogy szinte bármit megtehetünk a bejárható terület utcáin, hanem abban is, hogy a közemberektől is felvehetünk feladatokat. Lefizethetünk fontos személyeket, azt az épületet foglaljuk el, amelyiket csak szeretnénk, sőt, a Don-nézetnek hála nem is kell személyesen odamennünk, elég, ha odaküldünk valakit a családunkból, aki egy bombával szép kis pusztítást fog végrehajtani nekünk. A kezünk tehát vagy egyáltalán nem, vagy csak nagyon kicsit van megkötve, ami alapjaiban nagyon is élvezhetővé teszi a játékmenetet, bár változatlansága miatt sokszor unalomba is fulladhat.

Ennek elkerülése végett a The Godfather II-nek szerves részét képezi a többjátékos mód. Az alapból játékba került multiplayer módok érdekesek lehetnek ideig-óráig, hiszen a fejlesztők nagyon jól kihasználták a specialisták képességeit, valamint az őrjöngést kedvelők is megtalálják a helyüket a szokásos deathmatch képében, viszont akad egy kis apróság, amely nem került bele a dobozos verziókba. Ez nem más, mint egy ingyenes multiplayer kiegészítő, amit mindenképpen érdemes beszereznie a játékosoknak, hiszen több mint felejthetetlen élményben lehet részük.

A módozat neve: Don Control, a lényege pedig, hogy az offline játékban kialakított családunkat és összegyűjtött pénzünket kockára tegyük más játékosokkal szemben. Egyszerre akár 16 hús-vér játékos is versenghet egymás ellen, a lényeg pedig itt is az, mint az offline játékban: legyünk mi az adott város kiskirályai, a cél érdekében pedig bármit bevethetünk, amire van fedezetünk. Nem árt azonban nagyobb mennyiségű pénzzel a zsebünkben felcsatlakozni egy ilyen online rivalizálásra, ugyanis, ha elbukunk valamennyi pénzt online, az az offline játékban is nyomot fog hagyni. Ha valaki rászánja magát a játék megvételére, ezt a kis ajándékot mindenképpen töltse le, hiszen nélküle nem teljes az alkotás többjátékos opciója.

Az első The Godfather után mindenképpen előrelépés tapasztalható a játék történelmében. Grafikailag ugyan nem túl sok, a játékmenetben viszont annál több ilyen momentumról számolhatunk be. Az alkotás hangulata mindenképpen a helyén van, de a The Godfather II tipikusan az a játék, amelyet vagy szeretünk, vagy nem. Középút nincs!

Hirdetés

Grafika: Néhány évvel mintha lemaradtak volna a fejlesztők, hiszen a grafikai körítés eléggé megkopott, 2009-ben ez sajnos mindenképpen kevésnek mondható. A textúrák mosottak, számos illesztési probléma is megfigyelhető. Az effektek szintén elmaradottak a mai kor követelményeihez képest, így a három csillag is egy jóindulatú értékelésként kezelendő.

Kezelőfelület: A Don-nézet elsőre túl zavaros, később azonban abszolút kezelhető és könnyen meg lehet vele barátkozni. Ugyanez elmondható a menüről is, bár azt sikerült olyan szintre leegyszerűsíteniük az illetékeseknek, hogy ennél minimálisabbra nem is vehették volna a figurát. A játékban nincsenek felesleges információk a képernyőn, a bal alsó sarokban egy térkép, a jobb felsőben az életerőnk, alatta a családunk tagjai, és semmi egyéb. Öösszességében tehát letisztultnak nevezhető, a Don-nézet első köri káosza miatt viszont mindenképpen le kell csípni egy kicsit az értékelésből.

Játszhatóság: A karakter irányításával nem volt gond. Külön öröm a frappánsan megoldott fegyverválasztás opciója, amit könnyedén, az egérrel érhetünk el. A kamera viszont már sokszor művelt furcsa dolgokat, néha teljesen megzavarodott, képtelen volt követni emberünk mozgását. Az autók irányítására sem lehet túl sok jót mondani, kanyarokban szinte kezelhetetlenek.

Intelligencia, nehézség: Kihívást egyáltalán nem találunk a játékban, maximum az idővel vagy a nagy túlerővel fogunk harcot vívni. Az ellenfelektől nem kell félnünk, főleg ha mögöttünk áll egy Medic specialista is a harcban. A velünk tartó emberek mesterséges intelligenciája az elfogadható kategóriába sorolható, de hiányosságok bőven akadnak, az ellenfeleké viszont jóval ez alatt van. A fedezékeket ritkán használják, szinte belefutnak a golyózáporba, az összkép tehát sokszor lehet siralmas.

Hangok, zene: A fegyverek és járművek hangjai az átlagos kategóriába sorolhatók, persze csak akkor, ha halljuk őket, ugyanis előfordulhat olyan hiba, aminek hála minden hang elmegy, egészen addig, amíg újra nem indítjuk a játékot. Kifejezetten pozitívumnak a robbanások hangeffektjeit és a háttérzenéket lehetne megnevezni, amik tényleg egész jól sikerültek.

Összegzés: Hangulatos, de monoton. Nem szép, de teli van jó ötletekkel. Szinte a végtelenségig lehetne sorolni ezeket az ellentéteket a The Godfather II-vel kapcsolatban, amely egy szebb külsővel talán több játékost tudna meghódítani. Hangulata miatt viszont bátran tegyen vele egy próbát az, aki maradéktalanul elégedett volt az első epizóddal is. A Mafia 2 megérkezéséig időtöltésnek tökéletes lehet...


<< Előző oldal  1 2 [3] 
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Ben007  
2009. jún. 27. 20:12 | galéria | válasz | #16
nem lehet az inggomb színét változtatni?
2009. máj. 04. 21:16 | válasz | #15
World of Warcraft..örök ... 5percnél tovább iss leköt:D ;)
Che  
2009. máj. 04. 19:30 | válasz | #14
Grafika....kell a ráknak, nézzen ki szarul de legyen játszható mert mostanság nem nagyon van olyan játék ami 5percnél tovább letudna kötni...unalmasak, egykaptafa,csilli villi, de unalmas mind....
2009. máj. 04. 12:28 | válasz | #13
azér nem kicsit jobb mint az 1 ahol kétféle ember van kövér meg sovány
minden ugynugy történik fantasztikus:D:D
moRtiZ  
2009. máj. 04. 08:35 | válasz | #12
Ez olyan lehet mint a Mercanaries 2. Abben is voltak jó ötletek, de olyan bugos balfaszul volt megcsinálva, hogy elment tőle az ember kedve teljesen.
Rage47  
2009. máj. 04. 07:23 | galéria | válasz | #11
annyit változott, hogy az autók ablaka nem fekete:D
n3whous3   "Rest in Peace n3whous3" 
2009. máj. 03. 23:40 | galéria | válasz | #10
Első rész is amennyire kicsit addiktív volt (1-2-3 nap erejéig), annyira egy fos volt, ez is már ránézésre :C Még a grafika is alig változott szerintem.
2009. máj. 03. 17:05 | válasz | #9
A filmtrilógia második részéhez mennyi köze van? És ki van benne annak karakterei közül?
2009. máj. 03. 16:19 | válasz | #8
Például a Mirror's Edge ;)
Indigo  
2009. máj. 03. 12:06 | galéria | válasz | #7
De nem is biztos, hogy pont az kell nekik, csak nagyobb a reklám, több a hírverés, az üzletekben is külön polcokat kapnak, stb.
Amúgy nem kell ezt túlreagálni, vannak azért jó EA-s játékok is (csak nagyon kevés :D)
2009. máj. 03. 11:54 | válasz | #6
Electronic Arts összes játéka hatásvadász, nem a játékélményről szól
direkt a széles rétegeknek telítik azt ami "kell nekik"
lásd. fifa, nfs, sims, stb. sorozatok
EA név hallatán már a City-Interactive-ra asszociálok

2009. máj. 03. 11:13 | válasz | #5
Végre egy őszinte, egyenes elemzés egy foscsomóról. Tipikus példája ez annak, hogyan próbál a kiadó/fejlesztő kaszálni, teljesen érdemtelenül: sem innováció, sem a "kor követelményeinek megfelelő" grafika, semmi. Ez égés. Ilyenkor jut az ember eszébe, miért nincs a szoftver-felhasználóknak komolyabb fogyasztóvédelme? Én szerencsére nem vettem meg, de aki igen, és egy ilyen gőzölgő szarkupacot kapott, az kinél reklamáljon, mint megtévesztés áldozata?
2009. máj. 02. 18:02 | galéria | válasz | #4
ha lenne demo, akkor kipróbálnám
2009. máj. 02. 13:15 | galéria | válasz | #3
Most van egy kis időm. Ki is próbálom
2009. máj. 02. 12:38 | galéria | válasz | #2
Szerintem nagyon jó játék. :DAzt nem tudom hogy a tesztelő milyen gépem tolta a játékot de nálam szépek a shader fények és a grafika se olyan rossz,sőt időnként elég szép is. Ja igen max a fizika ami nem annyira tökéletes.De szerintem hihetetlen jó játék megfogot mind az első mind a második rész:D Végig is vittem :) Megéri megvenni mint Xboxra mint PCre.
Narxis  
2009. máj. 02. 11:12 | válasz | #1
Szerintem jó game, nekem tetszett. A gépigénye is elég barátságos.