Készül az amerikai Death Note-film
2009. május 3. 23:18, vasárnap
Volt egyszer egy manga, nagysikerű, a címe Death Note. Ebből nemrég készült egy film is (majd még kettő), sőt, a filmet egy anime is követte. A Warner Bros. megszerezte a manga megfilmesítési jogait Japánból, így készülhet az amerikai verzió is.

Nincs mese, el vannak kényeztetve az anime-rajongók, s meglehet, hogy a a japán képregények és animációk fogják jelenteni a következő lépcsőfokot a szuperhősös képregényfilmek után, hiszen egyre többen készítenek élőszereplős animeadaptációt. Már csak az a kérdés, hogy van-e esélye a műfajnak a széles közönség előtt.


A tervek szerint a Death Note-filmet a Warner fogja elkészíteni, mégpedig Charley és Vlas Parlapanides forgatókönyve alapján. (Az írók első műve a 2010-es War of Gods lesz.) A sztori nem változik, ugyanúgy egy főiskolásról fog szólni, aki talál egy füzetkét, melybe leírva bárki nevét, megölheti az illetőt.

Azt viszont fontos megjegyezni, hogy az amerikai verzió nem a japán filmek alapján fog készülni, hanem az eredeti manga első három részéből.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Az internet szabadságáért tüntettek Budapesten Az internet szabadságáért és a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás, az ACTA ratifikálása ellen tiltakoztak szombat délután mintegy ezren a fővárosban.King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2009. máj. 09. 18:23 | válasz | #13
Ebből látszik, hogy Hollywood kifogy az ötletekből. De elnézve, hogy az eredeti manga első 3 részét akarják adaptálni...hát egy fokkal jobb...nem tudom. Meglátjuk mi sül ki belőle.
winnie  
2009. máj. 04. 23:22 | válasz | #12
vagy látta ás hú, más az ízlése. botrány...

vagy látta és attól, hogy az egyik jobb, a másik is bejöhet. attól nem fog "nem tetszeni", ha megnézi utána az anime-t.
Timbo  
2009. máj. 04. 21:59 | galéria | válasz | #11
a live action sztem botrányos volt :O
Herczi  
2009. máj. 04. 17:41 | galéria | válasz | #10
Ha neked az tetszett, akkor nem láttad az animét.
2009. máj. 04. 15:33 | galéria | válasz | #9
Nem tudom mi nem tetszett a japán filmben :\ szerintem marha jó volt... főleg hogy nem volt benne N meg M ^^ meg ötletes volt az egész "én gyorsabb voltam mint te" megoldása... (gondolom érted mire gondolok ha láttad)
sazjo  
2009. máj. 04. 10:24 | válasz | #8
Az sokat jelent, hogy Warner vette meg a jogokat és pl nem a 20th :D
szóval én bizakodom :)
Karez  
2009. máj. 04. 10:02 | galéria | válasz | #7
Hmm akkor ha jól értem ezt is trilógiának szánják ha sikeres lesz.
Mert ugyebár 12.kötetes a death note.
Most feldolgozzák az első 3.kötet-et ami kvázi SPOILER:a titokzatos 2. Kira bemutatkozásával ér véget, valamint a szalagok elkobozásáról.SPOILER VÉGE!
Gondolom a 2.rész ha siker lesz (és ez elkönyvelhető lesz sajna) akkor az a SPOILER: L halálig tart, és maximum Near és Mello bemutatkozásig SPOILER VÉGE. Végül pedig a maradék részben már csak a fináléhoz vezető rögös de már nem annyira izgalmas részek jönnek ahol a végén SPOILER ugyebár Light feldobja a bakancsát SPOILER VÉGE!

Remélhetőleg normálisan megfogják oldani, mert a japán 2.részes verzió picit siralmas volt. Ettől függetlenül tuti nem fogja elérni a manga és az anime színvonalát. De ha csak egy kicsit is hű lesz a két mű höz akkor talán van esély hogy a hálivúdi studiók normálisan kezeljék a manga feldolgozásokat, és ne kövesenek el akkora balf*sz-ot mint a Dragon Ball-al tették (ez sajna úgyse lesz, mert valamivel tuti elfogják szúrni de ne nekem legyen igazam)

2009. máj. 04. 08:18 | válasz | #6
De a cikk is poén "el vannak kényeztetve az anime rajongók" hát egyrészt anime rajongóként még egy ilyen témájú amerikai filmet se láttam de nem is érdekelnek, másrészt szerintem az amerikai film rajongók vannak elkényeztetve, nem mi. Ők kihúznak egy antennát és ingyen adja őket a tv, nekem meg a bővített kábeltv csomagot kell megvennem hogy legyen egy fél anime csatornám. Ez minden csak nem elkényeztetés.
2009. máj. 04. 08:13 | válasz | #5
Hú már jó sokszor leadta az animax de még egyszer se néztem meg, a második filmet láttam ami végülis nem volt rossz, de nekem valahogy nem jönnek be az ilyen sötét hangulatú animék. Inkább a conan a detektívből (a mostani kedvenc sorozatom) készítsenek elő szereplős filmet ... a japánok.
2009. máj. 04. 07:40 | válasz | #4
oké na, a live actionöket láttam 1-2 részt az nimeből, és megvan a mange első kér része... de én télleg aszittem h az anime volt előbb..
2009. máj. 04. 01:47 | válasz | #3
Jó hír, hogy figyelembe veszik a mangát.
Seth   2003. 04. 14. óta regisztrált VIP fórumozó 2003. 04. 14. óta regisztrált VIP fórumozó2003. 04. 14. óta regisztrált VIP fórumozó2003. 04. 14. óta regisztrált VIP fórumozó2003. 04. 14. óta regisztrált VIP fórumozó
2009. máj. 04. 00:29 | galéria | válasz | #2
Máris dobom a köveket, nézz utána a dolgoknak XD
2009. máj. 03. 23:56 | válasz | #1
ööö kövezzetek meg ha nem így van... de először volt manga, aztán anime, aztán live action, nem? és a live-actionüknek is volt köze a mangához csak nem az első három hanem 6-6 rész zsúfoltak beléjük...