Iraki veteránok tiltakozása állított le egy háborús játékot
2009. április 30. 13:53, csütörtök - Forrás: MTI
Hat nap Fallúdzsában címmel adott volna ki a Konami cég egy katonai szimulációs játékot, amelyben az iraki háborút akarták feldolgozni, az iraki veteránok körében azonban ez akkora felháborodást okozott, hogy végül a japán cég leállította a projektet.

A még fejlesztés alatt álló játék az amerikai tengerészgyalogság szemszögéből mutatta volna be a 2004. novemberi háborús eseményeket. Fallúdzsa az iraki ellenállók egyik megerősített fellegvára volt, amelyet az amerikai hadsereg elfoglalt egy rendkívül intenzív tűzharc közepette, több mint 1200 ellenálló vesztette életét. A Hat nap Fallúdzsában című játékot az Atomic Games fejlesztette és mintegy negyven valódi tengerészgyalogos segítette munkájukat.


A Konami korábban rendkívül realisztikus lövöldözős játékként reklámozta, amelyik "teljesen egyedülálló a maga nemében", és amelyben teljesen autentikus fegyvereket használhatnak a játékosok az amerikai tengerészgyalogosok bőrébe bújva. Ugyanakkor a játékot sok háborús veterán, illetve az elesettek családtagjai is bírálták, ízléstelennek és helytelennek tartották annak megjelenését. A Konami valószínűleg ennek hatására vált meg a kiadási jogától, bár döntésüket nem indokolták meg.


Az Atomic elnöke, Peter Tamte igencsak meglepődött a Konami lépésén. Ennek oka az, hogy a játékkiadók nem szoktak visszariadni a botrányosnak ítélt játékok kiadásától, különösen akkor, ha a média kiemelt figyelme az eladásokat is fellendíti. Pontosan ez történt például a Rockstar játékainak esetében is, ahol a híres bűnöző-szimulátor, a Grand Theft Auto sorozat különböző perek és médiabotrányok láncolatát vonta maga után (sőt, még a nagyhangú játékellenes aktivista ex-ügyvéd, Jack Thompson "médiakarrierjét" is beindította), ugyanakkor a "negatív reklám is reklám" alapján jócskán megdobta a cég bevételét.


A Konamira viszont nem túlzottan jellemzőek a botrányosnak ítélhető játékok. Általában a kiadó házon belül, és nem külsős játékfejlesztő cégekkel dolgozik, olyan bejáratott, sok hasznot hozó sorozatokat kiadva, mint a Metal Gears Solid című taktikai lopakodós játék, vagy a Silent Hill horror témájú akció-kalandok. Az Atomic Games sem kifejezetten a botrányt kavaró játékokra specializálódott: korábbi címeiben, Close Combat és World at War sorozatokban leginkább komplex háborús stratégiai játékokon dolgoztak.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
mumeen  
2010. feb. 24. 21:23 | válasz | #37
Hát,lehet,hogyha Ti is átéltétek volna ugyanazt,amit Ők,akkor Ti is tiltakoznátok...kis kockák-.-
2009. máj. 10. 01:16 | válasz | #36
Ennyi erővel betilthatták volna a CoD4-et is...
2009. máj. 09. 15:52 | galéria | válasz | #35
Bírnám, ha német és japán özvegyek és hozzátartozók jelentkeznének a 2. VHs FPSek miatt, hogy azok mennyire izléstelenek és helytelenek ...
2009. máj. 04. 08:00 | válasz | #34
Ha valaki már játszott a Battlefield 1942 Desert Combat modjával, akkor simán találkozhatott a legfelső képernyőképpel. A pálya nevére nem emlékszem (már rég játszottam) de pixelről-pixelre ugyanezt a mecsetet és utcát lehet látni.
Csináltak már annyi, de annyi iraki-sivatagos témájú FPSt, (többek között a Battlefield 2 pályáinak fele is Irakban van) most pont a Konami "fejlesztésén" vannak kiakadva. Na persze. Egyszerű reklám az egész. Jó reggelt!
2009. máj. 03. 10:10 | válasz | #33
Szerencsére nem mindenkit tud elbutítani a globális média meg az oktatás egy bizonyos része, de mit is vársz az emberek többségétől?? Csak amióta internet van, lehet jobb információ forrásokhoz jutni.
Meg ha csak gyorsan visszaemlékszem, hogy a szlovák történelemkönyvek szerint pl. Csák Máté szlovák volt, meg hogy a magyarok elűzték a szlovákokat ezer évvel ezelőtt, és ha ez ellen valaki fellépett, akkor az mindjárt szlovákellenes vagy államellenes volt és hadd ne folytassam..
Nem értik meg, hogy mivel van bajod - mert elvakultak. Nagyon nagy probléma a mai mocskos politikával átitatott társadalomnak, hogy sok-sok szerencsétlen áldozat nevét felhasználják egy kegyetlen terrorizmusra, amivel per pillanat a palesztinokat öldöklik (angolul szól, cseh felirattal, ha találok magyarral, elküldöm).

Ami meg a cikkhez szóló kommentáromat illeti, egyet értek azokkal a hozzászólókkal, hogy akkor mindegyik háborús játékot át kéne vizsgálni, mennyi mindenki családját megsérthették velük. Nem beszélve a "megtörtént esetek" kategóriába tartozó irományokkal, filmekkel, stb..
2009. máj. 02. 19:32 | válasz | #32
Nem a megtörténést nem hiszem el,hanem az áldozatok számát és a túlzó gázosítás és egyéb baromságokról szóló történeteket amiket bőven megcáfoltak értelmes nem lepénzelt kutatók,történészek.
Áldozatok számában túlzás? Hát 2-szer annyit hazudni mint amennyi TALÁN a valós,az nem túlézás hanem pofátlanság..:)
Aus.-nál 4 millás tábla szerepelt amit szépcsenben lecseréltek évekkel késöbb 1.1 millára...4 milla mínusz 1.1 milla az 2.9 milla hiányosság...Viszont 6 millából 2.9 milla az 6 milla...Zseniális héber matek:)

A túlélőkről pedig...Ellie Wiesel nocomment...Nevetséges...
De a legérdekesebb hogy mialatt a zsidajok világszerte hangsúlyozzák hogy a holokauszt nem történhet meg még1szer,addig halomra ölik a palesztinokat és némán kussolnak az ügyről..:)
És nem vagyok sem kopasz sem rasszista,csak kicsit már kegyetlenül unalmas hogy aki kicsit is unja az álszent zsidó holocaust siránkozást azt bebörtönzik,mialatt egy egész országot a földdel tesznek egyenlővé...
De persze egyes körökben manapság nagy divat a nemtetszésüket kifejező és érveket felsoroló embereket lenácizni,lerasszistázni...Hát hajrá így tovább hatalmas értelemre vall..:)

2009. máj. 02. 19:21 | válasz | #31
"El kell teljen egy háború után kb. fél évszázad, hogy kiadhassanak róla egy játékot, és akinek nem tetszik kussba maradjon ? Nevetséges !"

Mondtam én egy szóval is ilyet?? Nem.

Nem azt mondtam, hogy jól tették, hogy leállították a játékot. Annyit mondtam, hogy nem kéne egyből le szidni a tiltakozó hozzátartozókat és a veteránokat(és itt nem rólad beszélek), akik tiltakoztak a játék ellen.

Reméltem ez már az előző postomból is kiderült.

"A kommented végéről meg csak annyit, hogy politikusokról nem nagyon lehet játékot csinálni, hogy épp mit csinálnak a háború közben... "

Nem is azt mondtam, hogy csináljanak. Ez alatt azt értettem, hogy nem a katonákat kell szidni, hogy miért kezdtek háborúzgatni, hanem a politikusokat(legalábbis a legtöbb esetben).
2009. máj. 02. 19:18 | galéria | válasz | #30
Ami igaz, az annyi, hogy voltak túlzások az áldozatok számával kapcsolatban. Azt azonban semilyen létező tény nem támasztja alá, hogy ne történtek volna meg. Képek, feljegyzések készültek az eseményekről, túlélői is voltak.

" „a revizionisták abból a következtetésből kiindulva, hogy a holokauszt nem következett be, haladnak visszafelé a tényeken, és azokat az előre rögzített végeredményhez alakítják. Más szóval, megfordítják a helyes metodológiát – feje tetejére állítva a tudományos kutatás bevett módszereit.” A Public Opinion Quarterly befolyásos társadalomtudományi folyóirat szerint „nincs olyan elismert történész, aki megkérdőjelezné a holokausztot, és azok, akik támogatják a holokauszttagadást, túlnyomórészt antiszemiták vagy neonácik.” A revizionisták által hivatkozott olyan munkák, mint Norman Finkelstein politológus művei nem holokauszttagadók, hanem a holokauszt tényének későbbi politikai vonatkozásaival, kihasználásával foglalkoznak. "

Természetesen, ha neked azok tényleg megcáfolják az egészet, hogy nem tudták volna kinyitni a kamerák befele nyíló ajtaját a hulláktól, meg nem készültek hiteles felvételek az öldöklésről - csak a hullákról, hát legyen. Te dolgod.
Valószínűleg Hitler sem élt, 2. világháború sem volt...
2009. máj. 02. 17:31 | válasz | #29
Nevetséges...
2009. máj. 02. 12:57 | válasz | #28
Aki volt már koncentrációs táborban, nem ír olyan sületlenségeket, mint te. Nekem egyikben sem a "de jól meghamisították a fotókat, a tábori jelentéseket meg a kísérletek dokumentációját" jött le. Lehet azért, mert én nem akadtam meg a szakközepes szinten? Ki tudja. Mindenesetre neked sem ártana, ha kicsit "utána néznél" a dolgoknak, esetleg személyesen.

Amúgy meg löddfejbemagadmegakopaszhaverjaidatis, ha már itt tartunk.
2009. máj. 02. 03:35 | válasz | #27
Nem a kurucinfóból tanulok és örülnék ha nem személyeskednél kösz, azt meg hogy a barátod lennék....:)
A pár embernek akik most jól megmondták nekem: Ha zsidók vagytok bocs nem érdekel,mindenesetre történelmi tények/kutatók cáfolják a holokauszt létezését sőt a sok holokauszt sztori is üti egymást nevetségesen de még a matekkal is gondok vannak a téren, köszi nekem is tanították bő 8 évvel ezelőtt szakközépben a mesét,nem kérek belőle, és nem sajnálkozok semmiért amit a pofámba hazudnak. Persze lehet "hülyegyerekezni",meg "lőddfejbemagadozni" ez sem érdekel, ha valaki olyan hülye hogy eszi a mesét és nem képes utánna olvasni, utánna nézni a dolgoknak azzal minek vitázzak? Hogy le legyek rasszistázva, hülyézve?:)
2009. máj. 02. 01:27 | galéria | válasz | #26
Csak 4 dolgot mondanék.
-Szerintem nincs olyan erőszakos játék, amit ne támadtak volna valamiért. Hülyeség szerintem, hogy ez miatt állították volna le - persze lehet, hogy okok közé tartozott, de ha egy jó projekt lett volna, nem dobják el
-A háborúkról a politikusok tehetnek... és az oktatásról is... kis történelem tudás sokat segítene az ottani embereken. Erről nem a katonák tehetnek, ők a "hazát védik"... más kérdés, hogy nincs kitől megvédeni - vagyis van, csak az nem a kontinensen kívül van...
-Nyilván az amcsi játékeladások sokat számítanak a játékpiacot tekintve. Mi sem szívesen vennénk olyan játékot, amiben magyarokat kellene ölni, főleg olyan formában ahogy pl. a call of duty-ban vagy a játékok többségében van. USAban még nagyobb a hazaszeretet.
-Ettől függetlenül szerintem is lehetne olyan játék, amiben több oldallal is lehet harcolni, és nem azt az érzetet keltse, hogy az ellenségek hülye állatok.
-Inkább virtuálisan harcoljanak, mint valóságban...

Egyébként az, hogy az Americas Armynak nincsen toborzó szándéka, hát nem tudom mennyire igaz.
Szerencsére a korszellem mozgalom terjed, ami talán észhez téríti az embereket... ^^
2009. máj. 01. 23:51 | galéria | válasz | #25
A kommented végéről meg csak annyit, hogy politikusokról nem nagyon lehet játékot csinálni, hogy épp mit csinálnak a háború közben...
De amúgy jó meglátás ! Hacsak nem gerilla háborúról van szó, a háborúkat általában politikusok kezdeményezik...
2009. máj. 01. 23:43 | galéria | válasz | #24
"Nem csoda, hogy idegességet válltott ki, hogy (...) egyesek az áldozatokból akartak pénzt keresni"

Érdekes hogy kb. 40.000.000 II.-ik világháborúban életét vesztett emberek, hozzátartozóinak a körében nem nagyon váltott ki "idegességet" az hogy számtalan II.-ik világháborút feldolgozó játék jelent meg. Sok játékgyártó cég meggazdagodott a II.-ik világháborúból... És ezenkívül még volt egy pár háború, amiről megjelent játék, de tiltakozás nem nagyon ellenük. El kell teljen egy háború után kb. fél évszázad, hogy kiadhassanak róla egy játékot, és akinek nem tetszik kussba maradjon ? Nevetséges !
2009. máj. 01. 19:59 | válasz | #23
Barátom azt se tudod mit beszélsz,az a baj ilyen kis senkiháziak szaroznak olyan dolgokat amikhez fingjuk sincs. Ne a kurucinfóból tanulj hülyegyerek...vak vezet világtalant ismét. Jó játékot neked!
2009. máj. 01. 19:23 | válasz | #22
Mondjuk én se értem a tiltakozást. Ha a játék nagyon reális akkor még hasznosnak is tarthatja egy veterán, hogy más is láthatja mi volt ott...
2009. máj. 01. 19:17 | válasz | #21
Azért mutasatok egy kis tiszteletet. Általában nem vagyok a "botrányos a játék, dobjuk a projektet" elv helyeselője, de azért meg lehet érteni, hogy egyeseknek miért nem tetszik a játék.
Egyébként nem csak ez ellen a játék ellen tiltakoztak már, hanem pl. az America's Army ellen is, ami a US Army által ingyen elérhetővé tett harci szimulációs program, melynek nem burkolt célja a toborzás.

Esetleg a kiadó tárgyalhatott volna a hozzátartozókkal, hogy a játék az Irakban elesettek emlékére készüljön, így máshonnan megközelítve a dolgot(filmeknél is szokott ilyen lenni). Nem csoda, hogy idegességet válltott ki, hogy (legalábbis bizonyos emberek megérzése szerint) egyesek az áldozatokból akartak pénzt keresni. De a cég reakciója szerint itt nem erről lett volna szó, vagy csak meghátráltak.

És a háborút nem a katonák kezték, hanem a politikusok...
2009. máj. 01. 16:57 | válasz | #20
látom nagy divat a zsidózás a netre szabadult semmihez se értő iskolás kisgyerekek körében
2009. máj. 01. 16:54 | válasz | #19
Ezért kell neten nyomni,oszt te választod ki a neked tetsző oldalt
tmk  
2009. máj. 01. 15:58 | galéria | válasz | #18
Retardált vagy, tanulj történelmet utána lödd fejbe magad.
2009. máj. 01. 14:58 | válasz | #17
Arra gondoltál már esetleg, hogy emögött is gonosz zsidó számítás van, és a fizető közönség ilyen ellenséget akar látni, a játékfejlesztők meg nem teljesen hülyék? De csak állj neki, csináld meg az antipólust. Aztán majd nézd meg, hány példányt sikerül eladnod Iránban, Gázában meg a Kárpátia következő koncertjén, de előre szólok, a palesztinok a pénzt inkább igazi Kalasnyikovra költik, mint virtuálisra.
2009. máj. 01. 14:34 | válasz | #16
Ott a pont!
NEXUS6  
2009. máj. 01. 10:21 | galéria | válasz | #15
Hát nem tudom, hogy mit is akartak ebből az egészből kihozni.

Ha tényleg a sztori drámaiságát, az emberi tragédiát akarták hangsúlyozni, akkor miért nem csináltak egy kalandjátékot? Az dúrva lett volna.
Mondjuk egyszer végignyomod, te vagy a hős amcsi, másodszor meg az "ellenálló" (régebben ugye terrorista) akinek néhány száz társát, meg a 1- családtagját gyak lemészároltá, és esetleg még lett volna egy viszonylag semleges újságírós vonal is.

"Realisztikus" (erkölcsi szempontból) FPS, ami csak az egyik oldalt teszi választhatóvá azt hiszem kimondható, hogy nem létezik.
Alapkoncepció szintjén volt itt gond. Bár ha a repuk nyerik a választásokat Amcsiban, akkor ez simán befér a mostani háborúkhoz kapcsolódó propaganda kampányba.

"Lép be a hadseregbe, utazz el a világ különböző tájaira, ismerkedj meg az ottani emberekkel és öldd meg őket!"
2009. máj. 01. 09:35 | válasz | #14
2009. máj. 01. 09:35 | válasz | #13
Én is így hallottam. Szerintem nem a veteránok hanem a vérző szívű liberális hippik sírtak inkább.
2009. máj. 01. 08:38 | válasz | #12
én mintha olyasmit hallottam volna, hogy iraki veteránok támogatták a kiadást, mondván lássák meg az emberek milyen szörnyűségeken mentek keresztül..

am a kiadó tényleg barom.. az átnevezés-kiadás egyszerűbb és olcsóbb lett volna.. a veteránok meg kit érdekelnek.. vannak 2.VH-s rokonok is.. azok furcsa módon nem tiltakoznak ennyit..

szemmel láthatóan a németek után az amerikai veterán katonák a legidiótábbak a földön ha hbozzájuk kapcsolódik valami..
Frayer   "Rest in Peace Frayer" 
2009. máj. 01. 02:42 | galéria | válasz | #11
igazad van
2009. máj. 01. 00:55 | galéria | válasz | #10
deszar...
Fbn Lx  
2009. máj. 01. 00:00 | galéria | válasz | #9
2009. ápr. 30. 23:03 | válasz | #8
Irak téma,persze hogy nem engedik...
"Az áldozatok családai" blabla....Ennyi erővel kár erőltetni a 2. vhb-s játékokat,mert én akkor a német családok áldozatait (nem,nem a holokamu kamu áldozatait) sajnálom,tiltakozom...
Nevetséges baromságok...
Ha Konaminak van egy kis esze címet vált és kiadja.....Ennyi.:)
Egyébiránt mérföldes magasságból leszarom az irakba kivonuló erők "áldozatait"..
Irak kutya fasza ahhoz képest amit a mocskos zsidó izrael művel a palesztinokkal,majd ha a palesztinokért harcolnak (érdekes a palesztinokért egyik zsidók által vezérelt állam sem emel hangot,beleértve az usát sem) akkor majd sajnálni fogom az "áldozatokat", amíg olajért (Van olyan hülye aki szerint Saddam tevékenysége miatt vonult oda a zsidajok által vezetett államokból egy rakás katona?:) ) nagy részben önkéntesek basszák a rezet irakban addig nem érdekelnek az áldozatok.
Sőt,mérföldekkel szívesebben játszanék már olyan játékkal amiben: Amerikai katonákat,Izraeli katonákat vagy 2. vhb-ban német katonaként amcsikat angolokat kell pucolni zsákszámra a képernyőről...
Kicsit unalmas már hogy minden harci játékban az ellenfél: arab beütésű ,orosz vagy német....
Carloska   1 db büntetőpont 
2009. ápr. 30. 22:46 | válasz | #7
biztos nem tudták befejezni vagy nem is akarták mert bukta lett volna .....
szily3  
2009. ápr. 30. 22:44 | válasz | #6
butuska66: Jah, meg a 2-ben, meg a Medal of Honorokban, vagy a japcsikat a Pacific Assaultban... Nem is tudom, Konami a nagyobb fasz, hogy tényleg ezt csinálja, vagy az "iraki veteránok", akik még képesek ezért reklamáni. Azt megértem, hogy kis Johannka anyukája síránkozik, amikor a hangfalból szólnak a német káromkodások, a kisgyerek meg még (ugyanazon a nyelven) visszaüvölt, hogy "Dögöljetek meg bides fasiszta nácik, hitlerista német faszok!". Anyuka meg: na de fiam, a nagyapád is a fronton harcolt!

Remélem csak vicc, emiatt leállítani egy ilyen igéretes projektet... Cool.
2009. ápr. 30. 21:51 | válasz | #5
Ez nevetséges. Németek meg sírhatnának hogy a felmenőiket gyilkolásztuk a CoD1-ben
2009. ápr. 30. 21:24 | válasz | #4
Teljesen jogos, egyetértek
BENCŐ  
2009. ápr. 30. 20:11 | válasz | #3
Egyetértek......
2009. ápr. 30. 17:04 | válasz | #2
AZ.

Ha az lett volna a címe, hogy "Hat nap Hudszáliában" és a játék tök ugyanilyen lett volna akkor egy büdös szót sem szólt volna senki.
Mert CoD4 tengerészgyalogos része is olyan mint Irak meg egy rakás másik játék is. De amint kiejti valaki a száján, hogy ez Irak akkor máris siránkozás van? Marhaság.
2009. ápr. 30. 14:10 | válasz | #1
ez de nagy baromság...