Májusi magyar premierek: durvulás a köbön
2009. május 5. 11:47, kedd
Tudtuk, hogy a május bitang erős lesz, de hogy ennyire, az minket is meglepett. Hiába, elkezdődött a nyár és azzal együtt a blockbuster szezon.

Hirdetés

Ráadásul úgy maradt erős a májusi hónap, hogy pár nagyszabású premier el is menekült a többiek elől, hiszen a Brüno végül júliusban mutatkozik be, míg a Hannah Montana: A film áprilisban kapott premiert. Sőt, az X-Men kezdetek: Farkas is - ha hűek akarunk lenni a kronológiához - már április utolsó napján bekerült a mozikba, az amerikai májusi premier, a Terminátor: Megváltás nálunk június első hetére csúszott, hogy az Éjszaka a múzeumban 2. kifuthassa magát. De menjünk szép sorban.


Csütörtökön francia uralom lesz a mozikban, ugyanis három gall alkotás debütál május 7-től, de minket ettől még leginkább a Star Trek fog érdekelni, melynek eddig megjelent 16 amerikai kritikája mind pozitív volt. Ezt úgy is vehetjük, hogy rossz előjel, hiszen sokan szokták azt hangoztatni, hogy a kritikusok akkor is hazudnak, ha kérdeznek, márpedig, ha ők jónak tartanak egy filmet, akkor az... Majd meglátjuk, hogy milyen, s nemsokára meg is írjuk, hiszen már megtekinthettük a filmet és elöljáróban csatlakoznánk az amerikai kollegák véleményeihez.

J.J. Abrams scifije mellett még hetedikétől lesz látható a múlt hónapban már beharangozott Kémnők (Les femmes de l'ombre) Sophie Marceau-val, Gerald Depardieu feledhető krimije, a Diamant 13, valamint a kis Depardieu-vel a Versailles című dráma. A heti 5. premier ugyancsak scifi lesz, mégpedig a Légy a Holdon 3D (Fly Me to the Moon 3D), mely egy alacsony költségvetésű, animált film.


A május 14-vel kezdődő mozihétre is öt bemutató jut, s azokból is az egyik, az Angyalok és démonok (Angels & Demons) már 13-tól látható lesz. Szerintem minden mozibajáró tudja, hogy Dan Brown egyik bestsellerének feldolgozásáról van szó, melyben Tom Hanks Da Vinci-kódbéli karaktere tér vissza. A hét egyik sokat ígérő premierje lesz az idei Oscart is megnyert dokumentumfilm, az Ember a magasban (Man on Wire), mely egy kötéltáncosról szól, aki 1974-ben átsétált a World Trade Center ikertornyai között kifeszített kötélen.

Ezen kívül még láthatjuk az Utolsó látogatást (Brideshead Revisited), egy Evelyn Waugh klasszikus regényéből készült II. világháborús kosztümös filmet, a Clarát (Geliebte Clara), mely egy idehaza forgatott német életrajzi film Clara és Robert Schumannról, valamint a dokumentarista Szíven szúrt ország-ot, melyet Marian Cozma meggyilkolásáról forgatott Kálomista Gábor.


Tartva a májusi menetrendet a 21-én kezdődő mozis hétre is csak egy fő film jutott, mellé egy kritkuskedvenc, Oscarra jelölt, valamint kettő a futottak még kategóriából. Nem kell ahhoz különösebb jóstehetség, hogy megjövendöljük a Éjszaka a múzeumban 2 (Night at the Museum 2: Battle of the Smithsonian) nagy sikerét, míg abban csak bízni lehet, hogy Mickey Rourke és A pankrátor (The Wrestler) a film hírnevéhez méltóan fog teljesíteni. A rendező, Darren Aronofsky meg is érdemelné, hiszen eddig nem tudott hibázni, négy remek filmet tett le az asztalra. (A Pankrátor mellett a Pí, a Rekviem egy álomért és a Forrás volt az ő műve. A következő filmje minden bizonnyal a Robotzsaru lesz.). A heti két rétegfilm a Citromfa (Etz Limon) és az Oltalom (Riparo - Anis tra di noi) lesz. Előbbi egy izraeli dráma egy palesztin özvegyről, utóbbi pedig olasz családi dráma.


A hónapot zárandó, 28-tól hirtelen borul a papírforma és négy kommerszebb film érkezik, hogy megküzdjön az első helyért. Legnagyobb esélye a két tiniidol által vezérelt próbálkozásnak lesz: a Jonas Brothers: A 3D koncertélmény (Jonas Brothers: The 3D Concert Experience) címe mindent elmond a filmről és arról, hogy mire kell számítanunk, ha jegyet merészelünk váltani. Ezzel párhuzamosan a Megint 17-ben (17 Again) a Zac Efron-rajongó tinik láthatják kócos kedvencüket a klasszikus felállásban, vagyis egy gyerektestbe visszafiatalodó felnőtt szerepében.

Melyik májusi premier érdekel a legjobban?
Star Trek (50%)
Angyalok és démonok (26%)
Éjszaka a múzeumban 2. (7%)
A pankrátor (4%)
Zack és Miri pornót forgat (4%)
A többi közül valamelyik (3%)
Szíven szúrt ország (2%)
Megint 17 (1%)
A dolgok állása (1%)
Ember a magasban (0%)
Összesen 1957 válaszadó.
Az idősebbek minden bizonnyal csettinteni fognak Kevin Smith új filmjénél, ugyanis végre nálunk is látható lesz Zack és Miri pornót forgat (Zack and Miri Make a Porno) Seth Rogennel, melynek címe ismét csak elmeséli a filmet. A még idősebbek pedig gondolom a Dolgok állását (State of Play) fogják választani, ami egy felnőtteknek szánt bűnügyi film Russell Crowe-val és Ben Affleck-kel.

A kötelező rétegpremierek ezúttal nem különösebben fogják izgalomba hozni a nézőket, pedig a La Vida Loca egy remek spanyol dokumentumfilm lesz a salvadori fiatalok bandáiról, míg A legnagyobb japán (Dai-Nippondzsin) egy eléggé elvont japán komédia, melyet dokumentarista eszközökkel készítettek és egy olyan emberről szól, aki óriásira tud nőni, hogy megvédje országát a rátámadó óriás szörnyektől.
Szélesvásznú TV-k

Már 32 150 Ft-tól!

Házimozirendszerek

Már 19 900 Ft-tól!

részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2009. máj. 08. 18:31 | galéria | válasz | #16
Star Trek = A Tökéletes Film (még a barátnőmnek is bejött nagyon:P)
Homérosan mondva "Ágyékbizsergetően jóóó" :P
Hoz_Hun   2002. 12. 02. óta regisztrált VIP fórumozó 2002. 12. 02. óta regisztrált VIP fórumozó 
2009. máj. 07. 08:49 | galéria | válasz | #15
A Kémnők (Female Agents - Les femmes de l'ombre) nincs nagy hírverése, pedig 2008-as film és nagyon jó. Végig izgalmas, feszült és meglepően sok akció is van benne. Jók a színészek a rendezés, minőségi mozi. Sophie Marceau meg, még mindig nagyon-nagyon jó nő.
winnie  
2009. máj. 06. 13:42 | válasz | #14
itt azt tanultam, hogy amit a kritikusok lehúznak az jó, amit istenítenek, az sz*r. csak mutassák már be.
2009. máj. 06. 12:59 | válasz | #13
Már 34/34 a pozitív véleményt képviselő kritikusok aránya a Star Trek-el kapcsolatban és a rajongói visszajelzések is nagyon pozitívak. Azt hiszem az meg fogja érni a pénzét.
Atisz  
2009. máj. 05. 21:52 | galéria | válasz | #12
Szerintem a Szíven szúrt ország és a Pankrátor lesz az ami mindenképpen megtekintésre érdemes. A Star Trekről is sok jót hallani, kár hogy nekem maga az univerzum nem jön be...
2009. máj. 05. 19:35 | válasz | #11
Ne add a meglepettet. Miért ne? És a Kémnők? Vagy a Versailles? Vagy az Utolsó látogatás? Mind korábbi premier volt, mint a Zack és Miri. Egy Zack és Miri nyilván nem lesz világpremier, csak később éri meg behozni. Sőt, igazából nem is éri meg, de minden tisztelet a BuFi-é, hogy bemutatja.
2009. máj. 05. 19:09 | válasz | #10
Zack és Miri? csak most? ez komoly?
atis78  
2009. máj. 05. 16:25 | válasz | #7
ebben a hónapban kevesebb a lány film
2009. máj. 05. 16:14 | válasz | #6
bízom a Start Trek-ben, bár a trailer alapján, eléggé elhálivúdosodott és kb semmi köze nem lesz az eredeti Star Trek-hez, mint stílusban, filozófiában, történetekben. Nagy dirr-durr, csitt-csatt, CGI orgazmus, harcok és sex. Amely amúgy tökjó, csak nem star trek.
2009. máj. 05. 15:23 | válasz | #5
kicst.. olyan december elején szedtem le..
Jubei  
2009. máj. 05. 14:58 | válasz | #4
Zack és Miri pornót forgat a magyar mozik egy csöppet elkéstek a premierével.
2009. máj. 05. 14:18 | galéria | válasz | #3
Majd letöltök egy kettőt közülük. :)
winnie  
2009. máj. 05. 13:44 | válasz | #2
én bármelyikért fizetnék, csak sajnos az időfaktor, az utazás, a bkv.
Hegi90  
2009. máj. 05. 13:01 | galéria | válasz | #1
Igaz, hogy sok filmnek most lesz a premierje, de az biztos, hogy egyikért se fizetnék.