![]() |
| |
| Főoldal | IT/Tech | Tudomány | Játék | Mobil | Digicam | Film | Letöltés | Tárhely |
Szolgáltatások További cikkek Kiemelt cikkek |
Ismét szavaznak a francia kalóztörvényről
2009. április 29. 16:13, szerda
A hónap elején nagy meglepetésre vereséget szenvedett szigorú kalózellenes javaslat most újra napirendre kerül Franciaországban. A kormánypárt nem fogja még egyszer elkövetni ugyanazt a hibát.
Sárközy elnök azóta jelezte, hogy a továbbra is szilárdan kitart a javaslat mellett, amely a már sokat emlegetett háromlépcsős akciótervet erőltetné rá minden internetszolgáltatóra. Ennek értelmében a kalózmásolatokat terjesztő, vagy akár csak azokat letöltő felhasználók esetében először figyelmeztetéssel, visszaesés esetében újabb levéllel, majd pedig (a harmadik alkalommal) az előfizetés megvonásával élnének. Az internetezők tehát akár el is veszíthetik elérésüket, amely nyilván komoly visszatartó erőt jelentene a továbbiakban. A kormánypárt most mindent megtesz azért, hogy bebiztosítsa a győzelmet, éppen ezért minden elérhető képviselőt behívtak a szerdai szavazásra. Ők tehát nem engednek, annak ellenére, hogy számos szolgáltató jelezte, hogy a javaslat életbe léptetése komoly anyagi terhet ró minden résztvevő félre, anélkül, hogy bármilyen előrelépést jelentene a bevételek terén (elsősorban az előadók számára). Amellett sem mehetünk el azonban szó nélkül, hogy eddig több mint 10 ezer előadó írta alá a javaslatot támogató petíciót. A fogyasztókat védő szervezetek szerint az eléréseket még azelőtt megvonják majd, hogy a felhasználóknak esélyük lenne a vádak elleni védekezésre, az ellenzék pedig attól tart, hogy mindez csupán ürügy a kiterjedt megfigyelések elindítására. Kapcsolódó cikkek
![]() | Hirdetés
Cikkek Hírek |
Hozzászólások Bejelentkezéshez klikk ide (Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
|