Az országos tévék felfedezik a focit
2009. április 29. 18:28, szerda
A TV2 kapta a Bajnokok Ligáját, a TV6 elbukta és a Story tévé is versenyben volt. S míg a UPC-sek szívják a fogukat, addig az RTL a magyar NB1-gyel vigasztalódik.

Hirdetés

Tavaly már mi is megszellőztettük, hogy a TV2 eséllyel pályázik a labdarúgó Bajnokok Ligájának közvetítési jogaira, s ebből ma valóság lett, ugyanis a csatorna bejelentette, hogy megszerezték 3 évre a BL országos közvetítési jogait. Vagyis a TV2 lesz az egyetlen országosan fogható csatorna, mely világszínvonalú klubfocit fog adni rendszeresen. (Az országos kitétel természetesen arra utal, hogy "nem az RTL Klub és nem az MTV".)

A jogokról már korábban lemondott az m1 és úgy tűnik, hogy a mostanság válogatott- és gálameccsekkel tréningező RTL Klub ajánlatát is sikerült felüllicitálnia a TV2-nek. A csatorna a tervek szerint 2009 augusztus végétől keddenként fog jelentkezni a meccsekkel, a tervek szerint nem csak helyszíni kommentálással, hanem a tervek szerint sok minden mással is. A közvetítések 20:30-tól kezdődnének. Látni lehet majd a világ legjobb csapatainak bevonulásait, tudósításokat a helyszínről, sőt, még a rendező városokat is megismertetik a nézőkkel, a meccsek előtti interjúkról nem is beszélve. Ezeket kiegészítendő stúdióbeszélgetésekben szakértők elemzéseit lehet hallgatni, s a meccsek után is játékos-, valamint edzői interjúkra kerülhet sor.


Azt egyelőre még nem tudni, hogy ki lesz a mérkőzések riportere, de a TV2 keresi a legmegfelelőbb, valószínűleg külsős embert. Egy azonban biztos, hogy a Tények riporterének, Németh Balázsnak kulcsszerepet szán mindebben a csatorna. A csatorna, mely a BL-közvetítéseket kiegészítendő a Szuper Kupát is közvetíteni fogja, valamint az élő közvetítés után a többi aznapi összecsapás összefoglalóját is leadja, sőt, egy hétvégi BL-magazinra is számítani lehet. (A híradások szerint a BL internetes jogait is a TV2 kapta.)

A heti egy fix mérkőzés mellett további meccseket is lehet látni itthon élőben, de azok már kábeltévén kerülnek adásba és nem a TV6-on. Egyes információk szerint a DigiTv-tulajdonosok örülhetnek majd, hiszen a kábelszolgáltató egy saját BL-csatornát fog indítani, ahol megtekinthetőek lesznek a TV2-ról lemaradó meccsek. Üröm az örömben viszont, hogy a nagyobb szolgáltatók, mint például a UPC vagy a T-család leányvállalata csekély valószínűséggel fogja befogadni adói közé a konkurencia gyermekét.


A TV2-nek emellett csütörtök éjféltől élő ismétlési joga is lesz mérkőzésekre. A kábeles sugárzásra természetesen pályázott a Tv6 is, de lemaradt róla, s a Viasat csatornája mellett a Story Tv is megpróbálkozott a jogok megszerzésével. A tipikusan presztízsberuházásról lemondott közszolgálati televízió vigasztalódhat azzal a ténnyel, hogy több milliárd forintért megszerezte a 2010-es és 2014-es labdarúgó világbajnokságok közvetítési jogait, s ezen beruházását még a 2012-es nyári olimpia jogaival is nyakon önthették. Ezek mellett pár idei és jövőre rendezendő, magyar szempontból érdekes világverseny, valamint a Moto GP futamai fogják a csatorna sportportfólióját képezni.

A foci
Szeretem a focit (73%)
Utálom a focit (17%)
Tartózkodom (10%)
Összesen 491 válaszadó.
A TV2 BL-je ellen az RTL Klub magyar focival próbálja meg felvenni a kesztyűt, ami nem is meglepő, hiszen a sportcsatornákon is nézettebbek szoktak lenni a magyar meccsek, mint a külföldi rangadók. A tervek szerint a jelenleg legnézettebb magyar kereskedelmi csatorna beszáll a Sport Tv és a Duna tévé mellé (s viszi magával a Sport Klubot és a Cool-t), hogy szombat délben adja a hazai bajnokik egy-egy arra érdemes darabját. Érdekes kikötés azonban, hogy egy szezonban egy csapat csak hatszor kerülhet képernyőre, így a fradista drukkereknek sem kell lemondaniuk a helyszíni szurkolásról, csak azért, mert elkényelmesedtek.
Szélesvásznú TV-k

Már 32 150 Ft-tól!

Házimozirendszerek

Már 19 900 Ft-tól!

részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2009. jún. 03. 15:53 | válasz | #26
szerintem arra értették hogy több volt a néző látta az egész magyar bajnokságot a TVben, mint azt a 8 vagy mennyi BL meccset.
2009. máj. 04. 17:40 | galéria | válasz | #25
a tv2 őn Józsibarát fogja közvetíteni urigellerel a bl-t a retekklubbon meg győzike-pákó páros, végülis sebaj a foci értelméhez és színvonalához ezek a karakterek tökéletesen megfelelnének.
Vogel  
2009. máj. 04. 15:56 | válasz | #24
Jubei  
2009. máj. 03. 15:05 | válasz | #23
atomot a focistákra
2009. máj. 01. 22:33 | válasz | #22
Gondolom lenne pár indok, aminek okán mi meg Téged nevezhetnénk 'gyps'-nek. Hogy ne menjek messzire, a kommented mondanivalója alapján.... ;)
winnie  
2009. máj. 01. 21:19 | válasz | #21
mármint magyar, úgy érted, nem? mi abban a meglepő, ha egy magyar ember magyar meccset néz? nyilván a többséget jobban érdekli, hogy mit csinál a kedvenc csapata vagy annak egyik vetélytársa, mint pár milliárdos rohangálása.
Sippie  
2009. máj. 01. 19:50 | galéria | válasz | #20
nézettebb a magyar foci??? kezdjük ott hogy nincs is olyan jelenleg hogy magyar foci... másrészt ha ez igaz, akkor sok gyp-s élhet kis hazánkban.
2009. máj. 01. 17:09 | válasz | #19
Minél kevesebb foci van, annál jobb. Ha meg úgyse nyereséges közvetíteni, akkor külön örülök, hogy egyre kevesebb meccset adnak. Csak egyszer érném meg, hogy foci helyett nem a szellemekkel suttogó, meg a vacsoracsata megy, hanem pl az egy időben vasárnap éjjel egy körül adott képírók lesznek 20:00-ás kezdéssel. Ja, és a barátok közt véget ér...
2009. máj. 01. 15:34 | válasz | #18
OFF: bekénne valahová tenni a hírekbe, hátha mást is érdekelne:

2009. május 1-jével elindult az RTL Klub szabadon fogható tesztsugárzása
winnie  
2009. máj. 01. 10:53 | válasz | #17
elő kell fizetni rá. ez a koncepció, ezért ruháztak be, hogy előfizetőt szerezzenek. farkastörvények.
2009. máj. 01. 10:46 | válasz | #16
Cseszhetem hogy hogy egy Digi-s csatorna adja a másikat ha azt meg én nem tudom fogni...
2009. ápr. 30. 21:10 | válasz | #15
Másik adja majd egy Digi TV-s csatorna ami még nem is létezik [vagy mi..]
2009. ápr. 30. 20:52 | galéria | válasz | #14
ezt most nem teljesen értem
csak kedden lesz egy meccs a BLből? és mi lesz a szerdával? most kedden, szerdán nézek BL meccseket, nehogy már ezen változtassanak:)de most komolyan, ez szívás lesz ha csak egy BL meccs lesz élőben/hét...
2009. ápr. 30. 19:33 | válasz | #13
M1-et azért kapásból nem lesik annyian, viszont egy döntő és pl egy EB, VB is mindig hoz.... csak ugye többen lesik a TV előtt ülve.. na mind1.. te ez jobban tudod úgyis... [ ezt most nem gúnyosan, csak hát tényleg ]
winnie  
2009. ápr. 30. 11:37 | válasz | #12
mennyit adjanak?:) nem hülyék többet adni, a bl közvetítés itthon (meg a sport is) csak veszteséget termel, nincs értelme még növelni is. 3 évig elmondhatják, hogy a tv2-n van a bl, ami sok, nem anyagi hasznot hajthat, ennyi. de nézettségi rekordot nem döntenek a meccsek. az m1 is hozta a biztos 3. helyet a doktor house és a heti steven seagal film mögött a bl-lel.
AZTA  
2009. ápr. 30. 11:02 | válasz | #11
De ugye öngyi azért nem leszel hd nélkül?
Azt meg nem vágom minek vették meg ha ezek is csak heti 1 meccset akarnak adni élőben..
2009. ápr. 30. 08:28 | válasz | #10
És lehet majd sms-t küldeni 550+áfáért, hogy ki lesz a győztes, ki kapja az első sárgát stb.
2009. ápr. 30. 07:27 | galéria | válasz | #9
Fúúú a joshi micsoda műsor, sokkal de sokkalta jobb, mint a móunika.
Narxis  
2009. ápr. 29. 23:12 | válasz | #8
Nem hazudtoltad meg magad. :D
sylas  
2009. ápr. 29. 22:07 | válasz | #7
sztem is hajdu b megy ahol a bl megy eddig is agy volt asszem hajdu a blben mindig ő volt a kommentátor teljesen mind1 melyik tv csatornán ment
winnie  
2009. ápr. 29. 21:54 | válasz | #6
"Hát ezek után nem hiszem hogy a Viasatnál maradna Hajdu B... "

megy a tv2-höz akkor. a meccs az meccs, mindegy, milyen logót bámulsz a sarokban.
Ferrer  
2009. ápr. 29. 21:40 | válasz | #5
Sokkal jobb lenne, ha mindegyik a TV1-en lenne, azt mindenhol lehet nézni.
De végülis mindegy, annyira lúzer az összes magyar focicsapat a szurkolóikkal együtt
Petys  
2009. ápr. 29. 20:47 | galéria | válasz | #4
Hát ezek után nem hiszem hogy a Viasatnál maradna Hajdu B... De az hogy már megint egy gagyi kereskedelmi csatorna vette meg a közvetítési jogot számomra biztosíték arra, hogy komoly szakértőket alig, annál inkább reklámokat meg béna kommentátorokat láthatunk iszonyatos minőségben! (a retekklubb már bizonyított a VB-n )
Színvonalasabb közvetítésre marad a stream a külföldi csatornákkal: Setanta, Sky, BBC stb...
Azért Go Reds! YNWA!
2009. ápr. 29. 19:57 | válasz | #3
Joshi Bharat? Ne viccelj!
DjDano  
2009. ápr. 29. 19:18 | válasz | #2
A tv2-nek 2 nézhető műsora van Joshi Barath és a Napló a többi gagyi... Sportközvetítésben se állnak a helyzet magaslatán, de ha Hajdu B lenne a kommentátor akkor jó meccseket nézhetnénk
2009. ápr. 29. 18:53 | válasz | #1
Na akkor lőttek a HD-minőségnek. TV2 majd szépen adja SD-ben, a széleket levágva...