Ha valaki fel szeretné venni a versenyt a dalai lámával egy memória játékban, akkor azt célszerű még őszentsége meditálása előtt tenni. Egy új kutatás szerint a buddhista meditáció valóban felpörgeti a vizuális memóriát, de csak egy rövid időre.

Az eredmények ellentmondanak azon szerzetesek állításainak, akik szerint az istenek gondosan kialakított mentális képére összpontosuló meditációs technikájuk több éves gyakorlása hosszú távú fejlődést eredményez vizuális memóriánkban és a vizuális észlelés feldolgozásában. "Azt állítják, hogy erre (a fokozott vizuális memória fenntartására) folyamatosan képesek, holott ez nincs így" - mondta Maria Kozhevnikov, a Virginia állambeli George Mason Egyetem idegtudósa, aki számos kolostort látogatott meg Nepálban a buddhista szerzetesek vizuális memóriájának tanulmányozása céljából.

2003-ban a tudományok felé rendkívül nyitott dalai láma részt vett egy agytudományi konferencián az MIT-n, ahol felkérte Kozhevnikov egyik tanácsadóját, Stephen Kosslynt, hogy teszteljék a buddhista szerzetesek vizuális memóriáját. Kosslyn, akárcsak legtöbb kollégája azt hangoztatta, hogy a rövid távú emlékezet - vagy ahogy mostanában nevezik, a munkamemória - túl rövid, hogy egy képet néhány másodpercnél tovább tároljon. Tesztjei során ugyanis nem talált különbséget a meditációban közepesen képzett szerzetesek és az egyáltalán nem meditálók vizuális memóriája között. A dalai láma azt javasolta Kosslynnak, hogy ismételje meg tesztjeit jóval gyakorlottabb szerzetesekkel Nepálban. Ez volt az a meghívás, amivel végül Kozhevnikov élt.

Első tesztjei, melyeket a katmandui Sechen kolostorban végzett el, eleinte Kosslyn eredményeit támasztották alá. A szerzeteseknek egy hat képből álló sorozatot mutatott - például állatokról - majd öt másodperc elteltével egy újabb hatos képsorozatot tett eléjük, amiből öt kép az előző sorozatban is szerepelt, egy viszont új volt. Az alanyoknak az új képet kellett felismerniük a sorozatban. Egy másik kísérletben Kozhevnikov egy háromdimenziós alakzatot mutatott a szerzeteseknek, majd ugyanannak az alakzatnak a tükörképét vagy egy elforgatott változatát. Itt azt kellett megállapítaniuk az alanyoknak, hogy a második kép megegyezett-e az elsővel.

A secheni szerzetesek egyik tesztben sem teljesítettek jobban azoknál, akik nem meditálnak, vizuális memóriájuk teljesen hétköznapinak tűnt, kivéve egyet, akit véletlenül pont egy meditációs gyakorlat után sikerült bevonni a tesztbe. "Elképesztő teljesítményt tapasztaltam. Hirtelen rájöttem, hogy a tesztet közvetlenül a meditáció után kell elvégeznem" - mondta Kozhevnikov. Későbbi kísérletében 15, buddhista szerzetesekből és meditációban járatos amerikai állampolgárból álló csapatnál sikerült ugyanezt az eredményt elérni. A résztvevők meditáció előtt ugyanúgy teljesítettek, mint bárki más, 20 percnyi meditáció után azonban vizuális memóriájuk és térbeli képességeik ugrásszerű javulást tanúsítottak.

A tesztek külön érdekessége, hogy a képességjavulás csak egy bizonyos meditációs stílus gyakorlóinál jelentkezett, akik a magukban történő vizuális képek kialakítására helyezik a hangsúlyt - ez az istenség-jóga. Kozhevnikov 14 olyan személyt is letesztelt, akik a meditáció azon válfajaiban gyakorlottak, ami nem fókuszál mentális képekre. Ez a nyitott jelenlét állapota, amikor a meditáló észleli a külvilág benyomásait, azonban nem reagál azokra. Esetükben semmilyen változást nem hozott a meditáció.

Azt még nem mérték le, milyen hosszan marad fenn ez a fejlődés egy-egy meditációt követően, Kozhevnikov azonban azt gyanítja, hogy ez emberenként változó, nagyban függ a meditációban elért tapasztalati szinttől, a hangulattól és magától a meditáció hosszától. A nyitott jelenlét kudarca ellenére a kutatónő úgy véli, a fokozott vizuális memória és észlelés feldolgozás nem kizárólag a buddhista meditációval érhető el. A vizuális művészek szintén tapasztalhatnak átmeneti hullámhegyeket vizuális éberségükben, ami lehetővé teszi számukra a mentális képek hosszabb időszakokon át történő fenntartását, mondta Kozhevnikov.