Készülőben az iPhone lite?
2009. április 28. 22:24, kedd
Több eltérő forrás szerint is készülőben van az iPhone egyszerűbb változata, valamint egy MacBook Mini készülék, amely szintén érintőképernyőt kapna.

Hirdetés

A napokban a BusinessWeek írt arról, hogy több eltérő forrás is megemlítette további újdonságok érkezését az Apple környékéről. Elsőként egy könnyebb és lebutított iPhone telefon érkezése merült fel, majd pedig egy egyszerűbb és kisebb MacBook változat megjelenése, amely egyfajta médiapanelként állna a multimédiás élményre vágyók rendelkezésére. A vállalat szokása szerint hallgat, ám az biztos, hogy tárgyaltak a potenciális partnerekkel.

Egészen pontosan két, a fejlesztői részleghez közel álló forrásról van szó, amelyek egy időben jelezték az új termékek várható megjelenését. Az iPhone lite a jelenleg kapható változatnál kisebb és vékonyabb lenne, természetesen kevesebb beépített funkcióval, valamint egy system-on-chip dizájnnal (vagyis minden fontosabb feladatot egyetlen chip végezne), amely egyrészt az Apple számára jelentene komoly megtakarítást, másrészt leegyszerűsítené a tervezési és gyártási folyamatot. Külső elemzők arra számítanak, hogy a készülékkel tekintélyes profitra tehetne szert a cég, amelyhez képest mind az iPhone, mind pedig a BlackBerry Storm nyereségessége eltörpül majd.

A második újonnan bemutatkozó fejlesztés a MacBook Mini lenne, amelynek ötlete egyáltalán nem új, ám megvalósítása mindeddig a folyamatos pletykák ellenére is elmaradt. Ez egy, az Amazon Kindle e-olvasóknál is kisebb, ám azokhoz képest nagyobb érintőképernyővel érkező készülék lenne, amelyről hiányozna a billentyűzet, viszont megoldott lenne a nagy felbontású tartalmak, zenei anyagok és képek lejátszása, megtekintése, emellett pedig a vezetéknélküli elérésen keresztül akár hívásokat is lebonyolíthatnánk. Egy ilyen termék választ adna azon kérdésekre is, hogy Apple miért rendelt olyan sok 10 hüvelykes érintőképernyőt, ám biztosat ezzel kapcsolatban egyelőre senki nem tud mondani.

A lehetséges partnerek között a Verizon szerepel első helyen, amely az elmúlt hetekben valóban tárgyalt az Apple vezetésével. Ezen tárgyalások fő témáját azonban nem ismerjük (bár egyesek szerint az iPhone lite készülékekről esett szó), az Apple ugyanis mindössze annyit közölt ezzel kapcsolatban, hogy elégedett az AT&T-vel kiépített együttműködéssel.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.Élet Julian Assange árnyékábanJacob Appelbaum pontosan tudja, hogy milyen az, ha valakit megfigyelnek.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2009. máj. 05. 21:53 | galéria | válasz | #28
Hát, öregem, csak ülök és bámulok.
Főleg az olyan birkákon, mint Narxis, akiknek gondolom a srt is el lehetne adni, ha parfümmel lelocsolnák.
Merthogy ezek a kis kütyük nem érnek még 50k-t sem, az is biztos.
Megállt a technika. 10 éve csak tessék-lássék haladás van, hun vannak a régi videotelefonálós álmok (aszem 2000-re ígérték).
A sok kis birka már annak is örül, ha érintőképernyős a teló, meg van benne gps, pedig ezek alapfunkciók kellene, hogy legyenek, plusz millió más (egészségügyi, biztonsági szolgáltatások).
eNMi  
2009. máj. 03. 20:43 | válasz | #27
pár napja vettem iPhone-t a t-nél. zenére, filmre, kicsit játszani néha, olvasni, stb., és persze telefonálni is lehet vele. 26e párszáz + 10e lebeszélhető biztositék-ba került hirtelen, nomeg 12x6700-ba. havidij is van, az 1700 pénz, ami kb 50 percet jelent. (kevés, böjtölök max) netre ott a wifi, annyira semmi nem fontos, h ne lenne időm keresni 1et! (itthon van, melóban van, a köztes idő max 2óra, asszem azt kibirom) de, ha nagyon kellene, akkor akár holnap válthatok vmilyen netes csomagra. (felfelé lehet havonta, csak le nem) drága volt/lesz?
2009. máj. 01. 23:58 | válasz | #26
Bocs, hogy off-al kezdek, de legújabb 5800 firmwareben (21, pannonos telefonomra szerdán telepítettem FOTA-val) a legtöbb emlegetett hiányoságot javították (végre lehet duplabetűs nevekre keresni (igaz, érdekesen csinálja, 'S' után nem írja ki az 'Sz'-el kezdődő neveket, de ott marad a 'Z'), Naptárban könnyebb kézzel navigálni, jóval gyorsabb a képnézegetés), persze azért még van min javítani bőven.

Hogy ne csak off legyek: iPhone lite (ha lesz...) mérete szerintem nem fog sokat változni, mivel AppStore miatt felbontásnak maradnia kell (aligha fogja a bevételtől megfosztani magát az Apple). Szerintem éppen ezért olyan feature-őktől fogják megfosztani, amik nem érintik súlyosan az AppStore-al való kompatibilitást, mint BT, GPS, kamera, 3G...
qwas  
2009. ápr. 30. 19:11 | válasz | #25
Látsd egyel lejebb. Mindazonáltal hozzá teszem, hogy semmit sem értek a 6 évnél fiatalabb telefonokhoz, de szerintem ennyit nem ér meg egy telefon. Ahol én dolgozom ott ezt 170 euróért adják (O2) plusz 18 hónapos szerződéssel havi 45 eurót fizetsz. Ez gavallérosan számolva is kevesebb mint 300.000 ami sokkal kevesebb (pláne ha euróban nézed tekintettel a minimum négyszer magasabb fizetésekre) de szerintem ennyit sem ér meg. Ott mondjuk hibáztam, hogy mindenkinek van joga beállni a sorba és jó fogyasztóvá vállnia és megvenni amit a divat diktál. Ezzel lehet, hogy lentebbi tanult fórumozótárs a legmenőbb az EMO-sok között de szerintem majd pár év mulva ő is ráébred. Remélhetőleg.
qwas  
2009. ápr. 30. 18:51 | válasz | #24
Ezt el is fogadom, hogy nem csak a telefonért fizetsz, de gondolj már bele basszus... majd 410.000 forint két év alatt. Nincs valami hiba az ábrán?
qwas  
2009. ápr. 30. 18:49 | válasz | #23
Ehez nincs mit hozzá tennem, de ne szaporodj légy szives...
aglaca  
2009. ápr. 30. 13:31 | válasz | #22
Na jó Lássunk már reálisan emberek!
Előre bocsátom nem Iphone tulaj vagyok hanem Nokia 5800.
Készülékárak 12 hó hűségnyilatkozattal:
LG Arena KM900 89970 Ft
Nokia 5800 76980 Ft
Nokia E66 89970 Ft
Nokia E71 89970 Ft
Nokia E75 99990 Ft
Samsung PixonM8800 99990 Ft
Samsung GT-S7350 69990 Ft
Samsung Omnia I900 99990 Ft
Sony Ericsson X1 139990 Ft
BlackBerry 8900 89970 Ft
BlackBerry 9000 109980 Ft
MDA Vario III 79980 Ft
MDA Vario IV 159990 Ft

Iphone 3G 16GB fehér 12 hó hűség
Relax250 díjcsomaggal: 83970 Ft
Relax 500,Ikon 400 díjcsomaggal: 69990 Ft

A listát végignézve elég sokféle készülékekről van szó. Más gyártó, más oprendszer, különböző minőségűek és tudásúak.
Érveket lehetne pro és kontra felsorolni, de egy biztos azt nem lehet állítani, hogy az Iphon drágább lenne, vagy hogy másképp fogalmazza jobban lehúznák az embert vele mint más gyártó termékével.
A díjcsomagnál igaz a Relax 250-et vettem alapul, ami 250 perc beszélgetést tartalmaz és 6250 Ft. Itt leginkább magamból indultam ki, mert ez kb megfelel az én telefonálási szokásaimnak, de szerintem az emberek kb átlag ennyit költelenek telefonálásra havonta (bár lehet, hogy tévedek).
Technikai elemzésbe nem akarok belemenni, ezért csak a saját Nokia 5800-ról mondanék pár szót a teljesség igénye nélkül:
Ha telefonkönyvben van 200-300 kontakt akkor a görgetési funkció használhatatlan, ezt tetézi még, hogy a telefonkönyvben a keresési funkció nem ismeri a kettős mássalhangzókat, így pl a Szabó nevekre nem tudsz rákeresni.
Az érintő képernyő elég gyenge, újjal való navigálás esetén sokszor nehezen érzékel pl naptár funkciónál a napi lapozás funkciót szinte képtelenség eltalálni.
A fénykép album lassú, és nehezen kezelhető.
Nem akarok egy telefon tesztet írni ezt már sokan megtették helyettem, csak arra akartam inkább rávilágítani, hogy egyik készülék sem tökéletes.
Szóval szerintem mindenki olyan készüléket vegyen ami neki tetszik, és ha már fikázni akar valaki valamit azt tegye korrekten, érvekkel alátámasztva, ne csak dobálózva a számokkal, pl.: (elnézést qwas) két év alatt 408000 Ft, de hogy ezért mit ad a szolgáltató, és hogy más tarifákhoz képest ez több vagy kevesebb arról nem esik szó.
2009. ápr. 30. 13:00 | galéria | válasz | #21
csak azt nem számolod, hogy ebben benne van a telefon, telefonálás, sms, internet
2009. ápr. 30. 12:59 | galéria | válasz | #20
És igen...én vettem egy iphone-t és nagyon meg vagyok elégedve vele.
2009. ápr. 30. 11:58 | galéria | válasz | #19
csak nem egy hús-vér ájfón tulajt látunk? teljes (un)"intelligencia" bedobással?
És igen..én vettem egy 5800-át kb 50 ezerért, és nagyon megvagyok elégedve vele :) okosabb!,szebb szvsz (nekem jobban tetszik) és kevesebb mint a fele árban (ájfónt 140-ért láttam).Két problémája van, hogy a szimbi lassabb és nem multitáccs...ami annyira azért nem probléma, legalábbis eddig még nem volt gondom ebből :D
2009. ápr. 30. 11:52 | válasz | #18
no comment..
Narxis  
2009. ápr. 30. 08:23 | válasz | #17
Téged vezetnek te marha. Kurva anyádért nem tudod elfogadni, hogy valakinek ez tetszik. Nincs rá pénzed csorikám?
qwas  
2009. ápr. 30. 07:21 | válasz | #16
Ebből egy kicsit utána számoltam. Két év alatt 408.000.- HUF. Nem igaz, hogy a sok droid nem veszi észre, hogy vezetik mint a marhát. Azért, hogy legyen egy telefonod? Ami maximum az első pár hónapban menő. Nem tudom...
2009. ápr. 29. 17:10 | válasz | #15
foxskin
Koge  
2009. ápr. 29. 14:20 | válasz | #14
Persze en pusztan azt fejtettem ki hogy szerinte nincs reszletfizetes:)
Azorut  
2009. ápr. 29. 13:30 | válasz | #13
Ha sok a lebeszélhetőség meg az adatforgalom, lehet kisebb/olcsóbb csomagot választani és hopp, mindjárt nem ezer forintért adják oda. Az Apple se ezer forintért adja T-nek. A T adja ezer forintért az előfizetőnek a kezébe, aki cserébe vállalja a 2 éves hűséget(!), és havonta fizet neki 17 ezer pénzt.
Koge  
2009. ápr. 29. 12:55 | válasz | #12
"egyrészt választhatsz kisebb csomagot, másrészt 16kért kapsz egy, a magyar piacon igencsak jónak számító szolgáltatást. a telefon ára meg akár 990 forint is lehet ebben az esetben. és még mielőtt ezzel jösz: nem, a havidíjból egy fél fillért sem fizetsz a telefonért (a'la részletfizetés)"

igazad van tevedtem nem 16 hanem 17 rongy, nade:

ebben van 600 perc beszelgetes ami 10, egy atlagos nemet(!) 30 orat beszel evente ami meglehetosen sok neked adnak 120-at amit biztosan nem hasznalsz ki hacsak nem vagy fuggo vagy munkara hasznalod de arra vannak ceges megoldasok,

4 giga mobilnet amit ugyancsak nehez atlagos mobilnethasznalattal kihasznalni.

ha te elhiszed hogy apple odaadja a t-nek egy ezresert a telefonjat akkor :

1.: hulye vagy

2.: naiv

3.: nem talalok mas variaciot

azert mert nem irjak oda hogy te fizetsz a telefonert te attol meg fizetsz, szerintem tisztabba szolgaltatoi kamatmentes reszletfizetes mert azzal legalabb tisztaban vagy (arrol nem is beszelve hogy nem ket ev)

es igen a normal elofizeteseket nezve telleg ugy nez ki megeri meg hogy nincs benne a telefon ara de nehogymar elhiddjuk azt a badarsagot hogy 1000 forintert te iphone-t, pusztan lejjebb vittek a hozza tartozo percdijakat...

megaztan szamold ki mennyi 24*17, 24 honap alatt ha nem unod meg akkor szimplan fanatikus vagy, vagy geek, vagy applegeek.

nem azt mondom iphone mint olyan remek kis talalmany csak korbelengi az apple szokasos hidd el hogy ez a legjobb, megeri neked ennyiert, ami valljuk be nem minden esetben igaz...
2009. ápr. 29. 12:31 | válasz | #11
2009. ápr. 29. 12:31 | válasz | #10
egyrészt választhatsz kisebb csomagot, másrészt 16kért kapsz egy, a magyar piacon igencsak jónak számító szolgáltatást. a telefon ára meg akár 990 forint is lehet ebben az esetben. és még mielőtt ezzel jösz: nem, a havidíjból egy fél fillért sem fizetsz a telefonért (a'la részletfizetés)
2009. ápr. 29. 12:04 | válasz | #9
iphone shuffle :D
Koge  
2009. ápr. 29. 10:11 | válasz | #8
havi 16 előfizu a trénél minden csak nem versenyképes
Bmx01  
2009. ápr. 29. 10:00 | galéria | válasz | #7
extralite, már kijelző se lesz benne,
nekem meg kéne bele 1 disznóperzselő

2009. ápr. 29. 09:57 | válasz | #6
az iPhone 3G is versenyképes árra van belőve, akiknek megfelel az előfizetéses modell.

habár mondjuk azt hiszem értem mire gondolsz, prepaid (kártyás) csomagban is hasonló árú készülék kéne sokaknak, csak akkor meg az a baj, hogy abban nincs benne az internet előfizetés, tehát az AppStore forgalma nem nőne túl sokat ezáltal..

3G valszeg lenne az iPhone Lite (nem hiszem, inkább Nano) telóban is szerintem..
Koge  
2009. ápr. 29. 09:51 | válasz | #5
Lehez ennél lite-abb az iphone?
Ferrer  
2009. ápr. 29. 08:53 | válasz | #4
A GPS-t össze lehet csapni, semmi értelme, ahogy a 3G-nek sincs. Mozgásérzékelő viszont legyen benne!
2009. ápr. 29. 06:47 | galéria | válasz | #3
Nekem a GPS kene bele.
2009. ápr. 29. 06:45 | válasz | #2
ja, jó lenne egy alsóbb kategóriás iphone amin lehet böngészni meg zenét hallgatni blablabla csak lehet hogy az ár nem tud olyan versenyképes maradni
egyébként nem lehet hogy az apple 10 hüvelykes kijelzőkből akar házat építeni? mert ezzel is magyarázható akár
Azorut  
2009. ápr. 28. 23:10 | válasz | #1
Az iPhone lite érdekel, nagyon kíváncsi vagyok, ha mondjuk a GPS-t hagyják ki belőle, meg a mozgásérzékelőt, és marad az érintőképernyő, zene-és videolejátszás 3,5mm-es jack kimenettel annak nagyon örülnék...ilyenkor még lehet álmodozni :)