2009 még nem az érintőképernyős noteszek éve
2009. április 27. 20:44, hétfő
A panelgyártók nem számítanak arra, hogy idén komoly forgalmat bonyolítanak le az érintőképernyővel szerelt noteszgépek szegmensében. Itt inkább a kisebb eszközök nyomulnak majd előre.

Hirdetés

A tajvani DigiTimes a TFT-LCD paneleket gyártó AU Optronics elnökét szólaltatta meg a témában, elsősorban arra a kérdésre keresve a választ, hogy mennyire várhatjuk az érintőképernyős noteszek gyors elterjedését. Nos, a válaszokból kiderült, hogy erre nem sok esély mutatkozik az idei évben, mivel legalább két évre lesz szükség, hogy megfelelő megoldásokkal álljanak elő ebben a szegmensben, mind hardveres, mind pedig szoftveres szempontból.

Az elnök úgy véli, hogy az idei év végére legfeljebb 5 százalékos részesedést szerezhetnek a globális noteszgép forgalomban az érintőképernyővel ellátott példányok. Ez nem meglepő számára, kiemelte ugyanis, hogy jelenleg még a csúcskategóriás példányok is gondokkal küszködnek a megoldás integrálása terén. Éppen ezért várhatóan a kisebb példányok, a netbookok alkalmazhatják majd először széles körben a technológiát, itt pedig már több gyártó részéről is láthattunk ilyen próbálkozásokat (MSI, HP, Asus). Az más kérdés, hogy a kisebb hordozható fejlesztéseknél jóval nagyobb lesz a penetráció idén, ez azonban nem igazán befolyásolja majd a noteszgépek piacát.


Az AUO, amely két évvel ezelőtt kezdte fejleszteni a speciális paneleket, arra számít, hogy további két évre lesz szükség, amíg a noteszgépgyártók megtalálják az arany középutat a hardveres és szoftveres oldalon egyaránt. Ezt követően indulhat meg az igazi fellendülés, amire nyilván a Microsoft is készül, hiszen ellenkező esetben nem integrálta volna a technológiát a készülő Windows 7 operációs rendszerbe.

A noteszgépekhez kapcsolódó hír, hogy friss értesülések szerint az első, Android operációs rendszert alkalmazó netbook megoldások olcsón, 250 dollár körüli áron rajtolnak majd.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2009. ápr. 29. 12:12 | válasz | #14
Azért egy összekarcolódott mocskos érintőképernyőt kicserélni biztosan drágább lesz mint egy egeret venni...

Nekem nagyon kérdéses, hogy minek ez egy note- vagy net-bookba, egy asztali akármibe meg pláne??
2009. ápr. 29. 10:57 | galéria | válasz | #13
nagyon szar ha lejjebb nem olvasom hogy az egy lóláb akar lenni nem is ismerem fel
ezt a képet magyarázat nélkül nem lehet érteni
37lz55  
2009. ápr. 28. 20:07 | válasz | #12
Szerintem ez egy zsákutca, egy pda-n érthető helykihasználás miatt.
sosem lesz olyan pontos, kényelmes mint csuklóból egy optikás egérrel, vagy akár egy touchpad amit 1-2 újjal vezérlünk, nem beszélve az állandóan összemaszatolt képernyőről
innovációk jó része az emberi kényelemből, lustaságból adódik, nem azért mert menő...

2009. ápr. 28. 08:53 | válasz | #11
2009. ápr. 28. 08:33 | válasz | #10
a megjelenítő réteg előtt van egy nyomásérzékeny réteg, a teljesség igénye nélkül:
- pda-s (puha) érintőképernyőn két réteg elektromos vezető anyag van, az egyiken oszlopokba a másikon sorokba van rendezve a vezető anyag. amikor megnyomod, akkor kettő egy ponton ér össze és kiszámolható, hogy a képernyőn kb melyik pixel helyének felel meg az érintkezés pontja.
- nagyobb képernyőkön a puha összenyomható réteg helyett jóval vékonyabbat alkalmaznak (ami már nem is puha), több féle is van: rezisztív, az eléggé hasonlít a pda-shoz, ezzel több ponton is simán lehet nyomkondi. és van a kapacitív féle, ott az érintést töltés elvonás jelzi. azaz feltölti a képernyő bizonyos pontjait, majd mikor hozzáérsz, akkor egy kis mennyiségű töltést magadhoz veszel. ezt pótolnia kell a képernyőnek és azt méri, hogy a megjelenítő elé pakolt érintésérzékeny felület melyik része vesz fel töltést. ilyen például a legtöbb utcai "küldj képet emilben" oszlop, ha nem érinted meg, mert mondjuk a telefonod sarkával, vagy kesztyűben nyomkodod, akkor nem történik semmi.
- akusztikus szenzoros: rezgés érzékelő szenzorok vannak a képet megjelenítő felületre (hátuljára) pakolva és az érintéskor keletkező rázkódást háromszögelik ezek a szenzorok. tehát megérinted a jobb alsó sarokban, akkor a jobb alsó érzékelő azonnal érzi a bal alsó és jobb felső kicsit később a bal felső meg legkésőbb. több érzékelőbe apró időeltérésekkel érkeznek a rezgések és ebből számolja ki, hogy kb hol érintetted meg a képernyőt.
- optikai: egy jó fényvezető vékony üveglap felületébe kis barázdák vannak marva (szinte nem látszanak) oldalról lézer szerűséggel meg van világítva és a másik oldalon nézik a fénysugár terjedésének idejét. amikor megérinted a felületet, akkor az üveglap kissé benyomódik és megváltoztatja az átmenő fény valamilyen paraméterét (ne kérdezd..) de a lényeg, hogy a szenzor ebből ki tudja számolni, hogy kb hol van az üveglapon deformáció. nagyon gyors reakció idejű és multitouch-hoz is jó.
- infra: a microsoft féle surface-ben van ilyesmi. a lényege, hogy a megjelenített kép egy projektorból származik és amikor a megjelenítő felületet megérintjük, egy kicsit megváltozik a hőmérséklete az adott ponton. ezt egy infra kamera rögzíti és a képe alapján lövi be a szoftver, hogy a vetített képen kb hol van az érintett pont.
remélem nem fogalmaztam nagyon pongyolán :)
2009. ápr. 28. 07:07 | válasz | #9
Én már régóta szeretnék tablet pc-t magamnak, de még mindig marha drágák. Remélem hamarosan lejjebb megy az áruk, mert olyan 150e HUF körül már szívesen beruháznék egy nagyobb képernyős (~17) tablet-re.

Ez a pancser hottold milyen jól elbeszélget saját magával... szánalmas :)
2009. ápr. 28. 06:38 | válasz | #8
Én biztos nem fogok két kézzel matatni a monitoromon. De még egyel sem.
hottold   "Rest in Peace hottold" 
2009. ápr. 28. 00:43 | válasz | #7
íme a pirospont :
hottold   "Rest in Peace hottold" 
2009. ápr. 28. 00:37 | válasz | #6
mcsaba  
2009. ápr. 28. 00:15 | válasz | #5
Valaki eltudná magyarázni hogy müködik az érintőképernyő, vagy esetleg egy linket ahol lehetőleg magyarul leirják.
2009. ápr. 28. 00:11 | galéria | válasz | #4
Nagyon szép lesz a képernyő egy idő után, ha állandóan fogdossuk.
hottold   "Rest in Peace hottold" 
2009. ápr. 28. 00:09 | válasz | #3
volt ott : a kép :)

amúgy újfent : Ennyit a Windows 7-ről, meg a multitáccsos extra-űber-hoki sznob rákavarásukról és az egész hajcihőről... ezzel akarják eladni a trutyi oprencerüket, hogy még ki se jött a hozzá való kérdésesen vegyes fogadtatású hardver.... amugy a képről akarok csinálni egy fotosopp montázst, ahogy a halálcsillagban egy trójai faló van , és ugye kilóg a lóláb.... meg az egésznek a tetejére halványan 1 Viszta logót :) aki előbb megcsinálja az kap egy piros pontot :DD
2009. ápr. 27. 23:41 | válasz | #2
köszönjük. tessék leülni. installáld újra a 9.04-est.
hogy lehet, hogy egy makró sem volt a hozzászólásban?? nem ehhez vagyunk hozzászokva:)
hottold   "Rest in Peace hottold" 
2009. ápr. 27. 23:33 | válasz | #1

Ez jut eszembe a készülő operációs rendszerről...