Ismét a fájlcserélést vizsgálja az USA
2009. április 26. 03:32, vasárnap
A tengerentúlon a Napster elleni 1999-es döntés óta minden évben előkerül a fájlcserélés témája - ezúttal a kényes, biztonsággal kapcsolatos információk kiszivárogtatóiként szerepelnek itt a megosztóoldalak.

Hirdetés

A Washington Post arról számolt be a héten, hogy a Felügyeleti- és Kormányzati Reformbizottság elnöke az Igazságügyi Minisztériumot, valamint a Szövetségi Kereskedelmi Bizottságot is bevonná a legújabb vizsgálatba, amely a különböző fájlcserélő hálózatok szerepét vizsgálná meg a nemzetbiztonsággal kapcsolatos információszivárgások tekintetében. Felmerült ugyanis, hogy az olyan platformok, mint a LimeWire, valamint a BearShare, komoly mértékben befolyásolják az információbiztonságot, elősegítve a bizalmas adatok kikerülését.

A mostani ügy igazából az Obama elnök helikopterével kapcsolatos botrány után indult el, akkor ugyanis kiderült, hogy Irán sikeresen rátette a kezét a Marine One névre keresztelt szállítójármű fontos technikai paramétereire, annak részletes tervrajzaira. Ezek a vélekedés szerint a már említett fájlcserélő hálózatokon bukkantak fel elsőként, innen sikerült megszerezniük azt az iráni illetékeseknek. A kérdés most az, hogy ezen hálózatok mennyiben játszanak közre a biztonsági szempontból fontos információk kiszivárogtatásában, mennyire könnyítik meg az ilyen adatokra vadászó egyének és csoportok (olykor államok) munkáját.

Azt sajnos nem lehet tudni, hogy a kormányzat ezúttal melyik oldalon foglalja majd el pozícióját. Két évvel ezelőtt maga Mark Gordon, a The Lime Group elnöke is tanúként szólalt meg egy hasonló vizsgálatban, akkor pedig elmondta, hogy nincs tudomása bizalmas információk tömeges megosztásáról a LimeWire hálózatán - mások viszont azt állították, hogy sikeresen letöltöttek személyes adatokat, bankszámlaszámokat, illetve egyéb információt a hálózatról. A Felügyeleti Bizottság most úgy véli, hogy két évvel az események után sem tették meg az érintett cégek azon lépéseket, amelyekre pedig mindenképpen szükség van az adatszivárgások visszaszorítására.

A kiterjedt kongresszusi vizsgálatra még idén sor kerül, a döntésnek pedig komoly hatása lehet a fájlcserélő hálózatok alkalmazására, használatára a tengerentúlon.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2009. ápr. 28. 08:50 | galéria | válasz | #19
A bőrszerkók egy része mű, másik része mondjuk olyan állatokból van amit tenyésztenek, a húsukért is. Viszont a szőrmék mindig ritka, vadállatokból.
NEXUS6  
2009. ápr. 27. 22:38 | galéria | válasz | #18
Hát nem igazán lenne jó egy ilyen világban élni!
A net ma egy olyan jellegű erőforrás a Világ számára, mint, mondjuk a légkör maga.

Képzelj el egy olyan világot, ahol a levegőt aszerint kapod, hogy mennyire szeretnek a feletted állók.

Lásd Fehér Klára: Oxigénia
NEXUS6  
2009. ápr. 27. 22:30 | galéria | válasz | #17
Ezt szépen összefoglaltad!
:(
2009. ápr. 27. 22:21 | válasz | #16
Lényegében most éli az internet a vadkapitalizmus korszakát. Lehet pusztán információkat gyűjteni, vagy csevegni, ugyanakkor komoly kereskedelmi tevékenységeket is folytatni stb. Az nem mindegy, hogy ezek az információk legálisak e, nem sért e állami, vagy személyes titkokat. A kereskedelem legális e, mert hát ugye most bukott le 43 szerverrel egy warez team Mo-n, illetve könnyen vehetsz gyógyszereket stb. És ugye a fájl megosztás. Még sokat vitáznak rajta, de nem véletlen.

Egy biztos, ha kitalálnám a perpetuum mobil-ét, ami 100 millió kw-ot termel óránként, akkor nem örülnék, ha egy fájlmegosztón le lehetne tölteni a tervrajzot. Még akkor is ha csak egy 10 Kw-os verzió lenne. És én is baromi mérges lennék, ha azt vágnák az arcomba, hogy basszam meg mert így is annyi lóvém lesz, meg ez amúgy is szar gép mit rinyálok...
2009. ápr. 27. 15:56 | válasz | #15
Vagy csak egyszerűen úgy gondolják, hogy azokat nehezebb "meggyőzni" akik fegyverrel állnak ellent. Kb. mint ahogy a PETA is bundát viselő idős hölgyek ellen nyomul nem pedig a bőrszerkós motoros bandák ellen.
2009. ápr. 27. 11:53 | válasz | #14
Ennyi erővel a weboldalakat is be lehetne tiltani mert oda is ki lehet szivárogtatni bizalmas adatokat. Szóval az is nemzetbiztonsági kockázatot jelelt. Érdekes a fegyvertartást nem tiltják be. Ott ezek szerint megértették hogy nem a fegyver hanem az ember öl aki meghúzza a ravaszt.
Ez is egy szánalmas probálkozás a p2p ellen.
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2009. ápr. 27. 10:12 | galéria | válasz | #13
Azt mondom szar a rendszer, az egész világé. Mindent megfigyelni vagy ellenőrizni akarnak, az aktuális slágerürüggyel. Az embereknek mindenféle kötelezettsége van az állam felé, ellenben cserébe semmit, vagy jóval kevesebbet kap vissza, amolyan "nesze paraszt örüljél, és kuss legyen" alamizsnát, amit úgy állítanak be mintha tényleg jól járna vele az ember. Elhitetik az emberrel hogy kurvajól él, mert xy dolgot megvehet, átmossák az agyát a média segítségével.
De nézzük már meg milyen ez. A "modern" ember az élete nagy részében egy munkahelyen rohad, és sokszor a munkája is egy fölösleges, értelmetlen marhaság.
Hazamegy este, zabál, néz kicsit tv-t, játszik, megdugja az asszonyt/megdugatja magát a párjával, alszik, majd hajnalba megint kel(fáradtan, és ezzel az egészségét amortizálja le szépen lassan) és megy a munkahelyére rohadni egész nap. Megpróbál mindenkit széttaposni, hogy elérje a sikert(vagy tűri a basztatást törtető társaitól), amit a média az agyába ültet célként, és így tovább.
Fizet szépen az államnak, és teljesíti az állammal szemben a kötelességeit, mert ha nem teszi, az állami szervezetek tönkreteszik. Ha ellenáll, terrorista/bűnözőnek bélyegzik, lecsukják/megölik.
A gyerek már úgy fejlődnek, hogy egymást tapossák szét életük során, hogy előre jussanak, innen jön az hogy a gyengébbet basztatják az erősebbek, még akkor is ha hasznuk nincs belőle, csak mert élvezik, és ez lassan teljesen "normális" lesz.

A kapitalizmus, mint láthatjuk megbukott. A kommunizmus nem lehetséges az ember jelenlegi beállítottságával, a szocializmus is megbukott. Ideje változni, és valami újat alkotni, ahol az emberek nem csak látszatszabadságban és látszatboldogságban élnek (arról nem is beszélve, hogy sok országban még ezek a látszatok sincsenek meg, de ezt ugye a média nem nagyon tolja az arcunkba...). Az internet pl jó alapja lehetne egy szabadabb, igazságosabb világrendszernek, ahol az emberek mondják meg mit akarnak, és nem néhány vadbarom állat...
2009. ápr. 27. 09:47 | válasz | #12
Ja, es egy lakasban csak 1 ember ulhet a gep elott...
2009. ápr. 27. 08:47 | válasz | #11
Milyen webcamera? Barátom, azért hogy tudják, hogy te ki vagy, elég egy személyi+lakcímkártya. Ugyanez lenne a végpontokkal is, tudják hogy ahhoz a fix IP címhez, milyen lakás tartozik. Mert a szolgáltató nyilvántartja, és a nyomozóhatóságoknak rendelkezésre bocsátja a megfelelő indokkal. Vagy valami hasonló.
2009. ápr. 26. 19:51 | válasz | #10
Ahhoz, hogy tudják, mikor ki ül a gép előtt, szerintem kötelezővé kellene tenni a webkamerát, hogy mindenki ríltámban külje a szolgálathoz a képét, hogy éppen mit csinál a gép előtt. És nem lehet majd kikapcsolni, mint Orwellnél a "teleképet". Kezd nagyon 1984 szagú lenni a sztori.

btw, aki nem ismeri, annak ajánlatos egyszer elolvasni. Le lehet tölteni teljesen jogosan és ingyenesen innen. Aki vizuálisabb típus, keresse a filmváltozatot, "nighteen eighty-four" címmel, az 1984-es változatot John Hurt és Richard Burton főszereplésével.
2009. ápr. 26. 19:34 | válasz | #9
Ez lesz a jövő, minden leellenőrizhetővé kell hogy váljon. A net is, illetve a fájlcserélés is. Nem a fájlcserélés lesz a baj, bár a Pirate Bay döntés óta ez sem bizti, hanem hogy nem tudják ki ül a gépek előtt. Egy világméretű hálózatnál nem lehet, hogy ne legyen kontroll (bár persze jó lenne ha minden maradna régiben).
2009. ápr. 26. 18:48 | válasz | #8
Számból vetted ki a szót! Ugye, hogy ugye? Sokan replikáztak, amikor valaki beírja az ominózus mondatot, pedig tényleg ilyen szinten vagyunk hülyének nézve a nagypolitika által!
2009. ápr. 26. 16:49 | válasz | #7
Ugye, meg lett mondva, hogy baj lesz ha terroristák kezére kerül a fájlcserélés. Most már aztán félhetünk.
2009. ápr. 26. 13:27 | válasz | #6
TheCunami :
Ez egy globális össze esküvés, amit a nagy, gomba módra szaporodó multicégek mögött álló idegen hatalom a kvarkok vezetnek.
A world trade center a kvarkok ősi ellenfelei a nanukok információs központja ként szolgált. Mivel azt lerombolták ezért áttértek a torrent protokolra, hogy ezzel ássák alá az elnyomó rendszer bástyáit.
Ja és mellesleg a kvarkok olajat esznek,a torrent betiltása és a terrorizmus ellen vívott háború teljesen egyenértékű.
2009. ápr. 26. 11:19 | válasz | #5
ezek a férgek csak ürügyet keresnek hogy betiltsák a fájlcserélést
ugyanez volt a wolrd trade center-rel hogy megszerezzék az olajat
egy kis film ajánló Zeitgeist Addendum
2009. ápr. 26. 10:33 | galéria | válasz | #4
Na, most már kiderül, hogy a fájlcserélés veszélyezteti a nemzetbiztonságot, így az államhatalom teljes erejével le lehet - sőt kell! - csapni rá.

Nem is tudom, melyik politikus a rosszabb: az, amelyik nem ismeri az internetet és ősi, zsigeri félelemmel támadja, vagy pedig az, amelyik ismeri és ezért azt is jobban tudja, hogyan lehet minél hatékonyabban ellenőrizni.
2009. ápr. 26. 08:55 | galéria | válasz | #3
Meg aztán torrent nélkül Mónika se szopta volna le Clintont...
2009. ápr. 26. 08:54 | galéria | válasz | #2
Azt is meg kéne vizsgálni hogy milyen szerepe volt a függetlenségi háborúban a filecserélő hálózatoknak, lehet hogy az angolok torrenten keresztül töltötték le a flottájukat amerikába, és ez bizony nemzetbiztonsági kockázat!!
2009. ápr. 26. 07:56 | válasz | #1
Mintha fájlcserélő hálózatok nélkül nem kerültek volna ki ezek az érzékeny információk..

Most akkor be fogják tiltani ezeket a hálózatokat ?