Szoftverhiba miatt leállt a német T-Mobile hálózata
2009. április 24. 09:33, péntek
Több millió T-Mobile előfizető kétségbeesetten próbált telefonálni és SMS-ezni mobilkészülékén. Kísérleteik azonban rendre kudarcba fulladtak.

Hirdetés

Az indok: szoftverhiba miatt leállt a mobilszolgáltató két úgynevezett Home Location Register (HLR) szervere, amelyek a telefonszámok, és ezáltal a SIM-kártyák azonosításáért, valamint a telefonok és az adók közötti kapcsolat létrehozásáért és fenntartásáért felelősek. A harmadik HLR-t ugyanakkor nem érintette az eset. A szerencsés ügyfelekkel egy rideg női hang közölte: "Ez a szám műszaki okokból átmenetileg nem elérhető. Kérjük, próbálkozzon később." A szolgáltatás végül csak 19 óra után állt helyre.

Az emberek eleinte semmit sem észleltek az üzemzavarból és fogalmuk sem volt, hogy mi történhetett, ugyanis a készülékeik azt mutatták, hogy a kapcsolat létrejött. A beszélgetések azonban mégsem valósultak meg. A fennakadás nem csak a telefonálást tette lehetetlenné, hanem az SMS-ek küldését és fogadását, valamint a mobil internetezést is. A műszaki probléma súlyosságára jellemző, hogy eleinte maguk a T-Mobile technikusai sem tudták, hogy pontosan mi is történt. Szintén nem sikerült kideríteniük, hogy miért álltak le a szerverek, valamint azt sem tudták megállapítani, hogy az üzemzavar hány embert érintett.

Csak ma reggelre derült ki, hogy a szerverek leállását szoftverhiba okozta. A probléma nem csak a T-Mobile hálózatát érintette, a Vodafone ügyfelei például szintén nem tudták elérni a t-mobile-os ismerőseiket. "Nagyon sajnáljuk a történteket és az ügyfeleinktől elnézést kérünk a történtekért" - jelentette ki Günther Ottendorfer, a T-Mobile Németország műszaki ügyekért felelős ügyvezető igazgatója.

A helyzetre a hesseni FFH rádió reagált a leggyorsabban, amikor felajánlotta hallgatóinak, hogy szívesen közvetíti a fontos üzeneteiket. A rádió szóvivője elmondta, hogy ezután több százan telefonáltak nekik, köztük egy édesanya is, aki aggódott a fiáért. Egy heppenheimi tűzoltó az egyik kollégáját próbálta ilyen módon elérni, míg egy férfi azért aggódott, hogy miként fog felébredni a barátnője, ha nem fog működni a telefonján az ébresztő szolgáltatás.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2009. dec. 05. 23:06 | válasz | #21
Ez olyan ismerős... ugye nem mondja senki, hogy ugyanaz a szoftverhiba volt! valószínűleg a hackerek rendesen megsarcolták a T-mobilt...
2009. ápr. 26. 15:14 | válasz | #20
Kicsit sikerült túlterhelni a HLR-t egy korábbi hálózati probléma miatt. Szerintem nem javítottak semmit (ennyi idő alatt nem is nagyon szokás), de az is lehet hogy eleve csak konfigurációs probléma volt.
2009. ápr. 26. 13:33 | válasz | #19
Ez nem hardverhiba volt hanem szoftverhiba. Kivancsi lennek kijavitottak-e vagy biznak a szerencseben, hogy belathato idon belul nem jon elo a hiba megint :)
2009. ápr. 26. 10:14 | válasz | #18
2009. ápr. 25. 20:05 | válasz | #17
Galambbal is lehet használni az internetet.
2009. ápr. 25. 20:00 | válasz | #16
"A HLR logikailag egy, de fizikailag több szerverre van kiosztva minden országban."
Pontosabban szolgáltatónként van (logikailag) egy HLR.
2009. ápr. 25. 17:26 | válasz | #15
postagalambot mindenkinek :D
2009. ápr. 25. 15:46 | válasz | #14
Lehet azért függünk tőle, mert egyszerűbbé teszi a hétköznapjaink. Ha tartósan gáz lenne, akkor meg sztem visszaállnánk a régi technikákra és kész.
2009. ápr. 25. 15:45 | válasz | #13
A HLR logikailag egy, de fizikailag több szerverre van kiosztva minden országban. De az nem derült ki a cikk alapján, h pontosan mi történt.
hottold   "Rest in Peace hottold" 
2009. ápr. 25. 15:32 | válasz | #12
TRÉ-MOBIL
2009. ápr. 24. 22:10 | válasz | #11
Nálunk is elektronikus már a bevallás ...
t0ma  
2009. ápr. 24. 20:46 | galéria | válasz | #10
de bazz, nincs egy masodlagos szerver, amire nem lokik ra egybol a frissiteseket, es lehetne ilyen esetben elesiteni? szanalom...
2009. ápr. 24. 20:23 | válasz | #9
Ez igy van.Pontosan ezt mondom en is.
Viszont mi is es a fejletebb orszagok is effele haladnak!
Ugye a cegek mar csak online tudjak beadni az adobevallast. A mi cegunket is be lehetne zarni ha vmi oknal fogva nem tudnank emailt kuldeni v fogadni!
Mar itthon is erzodik ez a netfugges dolog.A fejletebb orszagokban meg meginkabb.
DjDano  
2009. ápr. 24. 18:59 | válasz | #8
Neten rendeltem egy telót, mára ígérték de nem hozták... Akkor ez volt az oka?
Cat 02  
2009. ápr. 24. 17:18 | galéria | válasz | #7
Vezetékes ftw !:D
2009. ápr. 24. 16:52 | válasz | #6
Jó, de Észtország nagyon rágyúrt erre a kommunikációra. Telefon és internet. Mindent interneten intéznek, interneten szavaznak, számlát egyenlítenek ki stb. Persze, hogy megbénult az egész ország DDoS-os támadásoktól.
2009. ápr. 24. 15:19 | válasz | #5
Hát ez szopás : D
Itt látszik, hogy mennyire függővé vált a társadalom az ilyen IT technológiáktól És az is, hogy ez milyen gyorsan egyszerűen mekkora problémákat képes okozni.

@Sanyix: A cég ahol dolgozom szintén t-mobilos. Ha leállt volna a szolgáltatás valamelyik 7köznap, akkor asszem be is zárhattunk volna aznapra : )

A szituációt csak az észt-orosz netes balhéhoz tudom hasonlítani. A gazd.-i miniszterük szerint, abban a két napban amíg szopatták őket, nagyobb gazdasági kár keletkezett az országban, mint egy kisebb környezeti katasztrófa esetén történne.

Ezzel csak arra akartam utalni, hogy mára már az egész világ, de leginkább a fejlett országok annyira függővé váltak az internet, mobil, és egyéb IT technológiáktól, hogy effajta akadozás, vagy esetleg ezek hirtelen megszűnése hatalmas károkat tud(na) okozni.
2009. ápr. 24. 15:01 | galéria | válasz | #4
És a rádióba hogy telefonáltak be?:)
2009. ápr. 24. 14:49 | válasz | #3
Nem tudom minek kérnek az emberek ébresztő szolgáltatást, amikor van vekker, mobil, vagy akár a tévét is be lehet már állítani ébresztésre.
2009. ápr. 24. 14:10 | válasz | #2
te lehet, hogy nem ezt tennéd, én sem.
olyanok viszont, akiknek mondjuk am unkájuk fontos része, hogy egész nap elérhetőek és sokat telefonálnak, tényleg nem kis problémát okozhat egy ilyen "kis" kimaradás..
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2009. ápr. 24. 10:44 | galéria | válasz | #1
uhh én is kétségbe esnék ha pár órát nem telefonálhatnék, sőt megkínoznám, majd felkötném magam egy lámpaoszlopra bánatomban.