Európai távközlési csomag - bírói engedély kell a letiltáshoz
2009. április 23. 08:45, csütörtök
Meglepő fordulatot vett az Európai Parlamentben az internethozzáférések blokkolásának ügye.

Hirdetés

Az EP ipari bizottsága kedden este tárgyalta Catherine Trautmann, illetve Guy Bono jelentését, amelyben a politikusok azt javasolták, hogy bírói engedély nélkül is el lehessen rendelni a hozzáférések blokkolását. A testület a várakozásokkal ellentétben azonban meglepően nagy többséggel, 40 igen szavazattal, négy nem voks ellenében, két tartózkodás mellett mindkét előterjesztést elutasította. A bizottság egyúttal a korábban benyújtott 138-as, illetve 46-os kiegészítések eredeti változatai mellett foglalt állást, amelyek kimondják, hogy az internethozzáférések blokkolása kizárólag bírói engedéllyel valósulhat meg.

Ez azt jelenti, hogy az európai parlamenti képviselők ismét nagy többséggel elutasították a francia HADOPI-modell alkalmazását. Ez azt is jelenti, hogy a kérdés egy időre biztosan lekerült az Európai Parlament napirendjéről és hogy a franciaországi megoldást európai uniós szinten nem fogják alkalmazni. A fájlcserélők és a civil szervezetek tehát fellégezhetnek, míg a szerzői jogvédők és a kiadók újabb komoly vereséget szenvedtek el.

Meglepő igazán nem is maga a döntés volt, hanem az, hogy az európai parlamenti képviselők ilyen arányban utasították el a tervezeteket. Amennyiben ellentétes döntés született volna, úgy az hozzáférések blokkolásához elegendő lett volna egy szerzői jogvédő szervezet vagy egy kiadó erre irányuló kérése a hatóságokhoz és az internetszolgáltatók kénytelenek lettek volna lépni. Hannes Swoboda osztrák EP-képviselő közölte: a szabad internetelérés fontosabb, mint a médiaipar érdeke. Ugyan ezzel a téma még nem került le végérvényesen a napirendről, hiszen az EU minisztertanácsa is dönt a kérdésben, de a képviselők megtették a magukét: világos jelet küldtek döntéshozó kollégáiknak.

Hasonlóan nyilatkozott Paul Rübig osztrák EP-képviselő is, aki szerint mind a szabad véleménynyilvánítás, mind az információs szabadság alapvető jog, amit az igazságügyi szervek nem korlátozhatnak egyoldalúan. Ez alól csak a közbiztonságot fenyegető veszélyek jelentenek kivételt, de ebben az esetben erről szó sincs. A La Quadrature du Net francia civil szervezet üdvözölte a döntést és Jeremie Zimmermann társalapító kijelentette: "Ez egy újabb pofon Nicolas Sarkozy elnök HADOPI-programjának. Egyúttal jelzés is: Európában senki más nem akar ilyen törvényt hozni."
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2009. ápr. 24. 09:13 | galéria | válasz | #8
"szarközy elmehet a búsba.... "

Örülök, hogy nem én vagyok az egyedüli, aki az őt megillető néven nevezi ezt a gennyes patkányt.
2009. ápr. 24. 01:30 | válasz | #7
"..szerzői jogvédők és a kiadók újabb komoly vereséget szenvedtek el." - Hehe! Ezt nekik:

2009. ápr. 23. 22:28 | válasz | #6
"Amennyiben ellentétes döntés született volna, úgy az hozzáférések blokkolásához elegendő lett volna egy szerzői jogvédő szervezet vagy egy kiadó erre irányuló kérése a hatóságokhoz és az internetszolgáltatók kénytelenek lettek volna lépni."

Baszki, egy szerzői jogvédő szervezet hatóság? Vagy mi a pöccs? És mi alapján bizonyítaná, hogy akár p2p-vel is milyen tartalmat továbbitok, mert legális van bőven, szarközy elmehet a búsba....
2009. ápr. 23. 16:21 | válasz | #5
ott a pont!
2009. ápr. 23. 14:25 | válasz | #4
rad ferne egy kis blokkolas szvsz :)
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2009. ápr. 23. 14:12 | galéria | válasz | #3
mocskos cionisták... a cionista eszméket kéne büntetni, nem a netet blokkolni.
2009. ápr. 23. 12:24 | galéria | válasz | #1
Sebaj, annyiszor fogják újra és újra beterjeszteni, amíg csak egyszer elfogadják. Csak pénz kérdése, hány képviselőt kell ehhez lefizetni.

Ha meg egyszer elfogadták, akkor örök időkre érvényben marad, mert a megszüntetésére senki nem fog előterjesztést benyújtani. Éljen a demokrácia.