Fallout 3: Broken Steel infók
2009. április 24. 17:05, péntek
Megérkeztek az első érdemleges információk a Fallout 3 harmadik és egyben utolsó (?) DLC-jéről.

Hirdetés

A Broken Steel kereken 800 MS pontba kerül majd és május 5-én válik elérhetővé a Live! - rendszeren. A Broken Steel az eredeti Fallout 3 befejezését kicsit átírja, hiszen a történet a Project Purity küldetés után pár héttel veszi kezdetét. A Brotherhood of Steel lenyomta az Enclave erőit. Ám a győzelem nem teljes, amíg az ellenfél írmagját ki nem pusztítjuk, így a mi feladatunk lesz a maradék csapatok felszámolása.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

Ehhez azonban egy Tesla Cannonra lesz szükségünk, amit a játék során kell felépítenünk. A Broken Steel fő szála öt, a pár mellékküldetés pedig további egy órás kihívást jelent majd. Ebből gondolom egyértelműen következik, hogy a Broken Steel elkezdéséhez először végig kell vinni az alap játékot. A tápolást imádó játékosoknak jó hír lehet, hogy a karakterüket egészen a 30-as szintig felfejleszthetik.

Természetesen nem maradhatnak el az új ellenfelek sem. A leghalálosabb új ellenségünk egy szuper-mutáns lesz, akit ha legyőzünk, akkor lézerfegyverével hatásosabbak oszthatjuk az áldást.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Rövidhírek, sajtóközlemények
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2009. ápr. 27. 13:24 | válasz | #4
PC-re gondoltam, thx.
2009. ápr. 27. 13:22 | válasz | #3
Hivatalosan meg lehet venni valahogyan, vagy csak warez?
AnarchoiD   2001. 01. 07. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 01. 07. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 01. 07. óta regisztrált VIP fórumozó2001. 01. 07. óta regisztrált VIP fórumozó
2009. ápr. 25. 08:50 | galéria | válasz | #2
pitt-re 5orat irtak ... nekem 1.5 ora volt , de tenleg elvezetes volt ;) , es a vegen milyen allat tapot adott ;)
mkuk  
2009. ápr. 25. 02:44 | válasz | #1
na azért...ha ezt is elszúrják akkor megint várhatunk 5 évet...