Fellebbezett a Pirate Bay
2009. április 21. 18:57, kedd
Alig néhány nappal az eredeti, súlyos bírósági döntést követően, a népszerű torrentportál üzemeltetői megerősítették, hogy fellebbeznek a döntés ellen. Nem kérnek a felhasználók pénzéből.

Hirdetés

A múlt hét vége felé még arról érkezett hír, hogy ezúttal (az új filmeknél terjedő divat mintájára) a bírósági döntés szivárgott ki idő előtt, ebből pedig a négy vádlott megtudhatta, hogy fejenként egy év börtönre, valamint összesen 3,6 millió dollár megfizetésére kötelezik őket. Az indoklás szerint elősegítették a szerzői jog tömeges megsértését, ami a jelek szerint immár elegendő a börtönbüntetés kiszabásához.

A döntés meglehetősen nagy visszhangot váltott ki Svédországban, az eddig sem elhanyagolható tényezőként számon tartott Kalózpárt taglétszámának rohamos növekedéséről számolt be, elemzők máris megkezdték a döntés várható következményeinek összegyűjtését, az utóbbi egy-két napban pedig sorra zártak be a különböző skandináv torrentoldalak, nyilván a hasonló döntésektől való félelmükben. A Pirate Bay négy adminja azonban továbbra is kitart amellett, hogy tevékenységük teljes mértékben legálisnak minősül, így nincs mitől tartaniuk.


Fredrik Neij, Gottfrid Svartholm és Peter Sunde

A szórakoztatóipar természetesen örömmel vette tudomásul az eredeti döntést, ám ezzel a játszmának még nincs vége - a négy vádlott meglehetősen magabiztosnak tűnik. Ezen a vonalon végighaladva logikus döntés, hogy fellebbeznek az ítélet ellen, és magasabb szinten folytatják tovább a jogi csatározást. Mi több, saját blogjukban, arra kérték a pénzgyűjtésre buzdító felhasználókat, hogy ne fáradozzanak, mivel biztosak abban, hogy elkerülhetik a komolyabb büntetést, így nem lesz szükség az adományokra sem.

Arról még nincs hír, hogy a bírósági huzavona mikor folytatódhat.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
NEXUS6  
2009. ápr. 23. 18:38 | galéria | válasz | #34
LOL

Azért miután az előzőről is kiderült, hogy jogvédő, meg ez is az volt, felmerül a kérdés, hogy van-e egyáltalán olyan bíró, aki nem tagja ilyen szervezeteknek?
2009. ápr. 23. 18:22 | galéria | válasz | #33
Hát elég vicces:

KLATTY
hottold   "Rest in Peace hottold" 
2009. ápr. 22. 23:31 | válasz | #32
Remélem elintézi valami tagbaszakadt svéd favágó az ilyen büdös gyökér korrupt bírót.
2009. ápr. 22. 21:52 | válasz | #31
Na, én a másik fajtába tartozom, melegítő nélkül. Sőt, egy kicsit művészlélek is vagyok, ezért van mellyig érő szakállam is. Bölcsességet sugall. No és a sokat olvasókra jellemző rövidlátás miatt a szemüveg.

De nem vagyok infós!
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2009. ápr. 22. 16:48 | galéria | válasz | #30
Nemláttál? Pedig 90%-nál ez van :)
favágóing, szövetgatya nagyapó cipővel, és jólfésült mamakedvence haj :D
Van a másik fajta infós, a hosszúhajú fekete melegítős, fekete kapucnispulcsis, feketecipős rocker.
Meg persze más népcsoportok is vannak tipikus öltözködéssel. Pl a bölcsészek színes sállal, sunyi típusú szemüveggel, színes csíkos zoknival, szövetkapáttal, és kócos művészi lelket kifejező hajviselet :D
2009. ápr. 22. 16:39 | válasz | #29
Namármost, ha szerinted favágóing, akkor mitőlinformaikus??? Hidd el, én a kockás takarómban sem szoktam fát vágni.
2009. ápr. 22. 15:26 | válasz | #28
egy kockás ing igen is jól tud kinézni, csak tudni kell hordani ;)
2009. ápr. 22. 14:50 | válasz | #27
mitől lenne tipikus informatiks népviselet? még nem láttam egy infóst sem így öltözni
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2009. ápr. 22. 14:47 | galéria | válasz | #26
ujuj azé befigyel 3-ból kettőnek a kockás favágóing motívum :D ami egyébként tipikus informatikus népviselet XD
2009. ápr. 22. 13:36 | válasz | #25
Érdekes lesz, ha a közeledő EU parlamenti választáson a svédek beszavazzák a kalózpártot... :)
hpteso  
2009. ápr. 22. 12:47 | válasz | #24
Börtönbe a bűnözőkkel !
2009. ápr. 22. 12:41 | galéria | válasz | #23
"bírósági huzavona" ez mitől huzavona
normális ügymenet
vicces lenne ha nem lehetne fellebezni, egy elsőfokú itélettel szemben
2009. ápr. 22. 10:48 | válasz | #22
Ravkin, szerintem ne nézd a Columbo sorozatot.
2009. ápr. 22. 10:05 | válasz | #21
Hű, de pirát fejük van...
2009. ápr. 22. 09:56 | válasz | #20
Hehe, valakinek nem jött össze este... :)
2009. ápr. 22. 09:43 | válasz | #19
Húú tarkón lőni nem szeretnéd a cikk íróját csakmert egy infót mert közölni?

Amúgy szép napot neked!
Egy kilúgozott agyú magyar ember.
Kerub  
2009. ápr. 22. 08:14 | galéria | válasz | #18
Wáó, köszönöm :)
Ez nagyon érdekes volt, utána is nézek bővebben.
hol9672   "Rest in Peace hol9672" 
2009. ápr. 22. 07:50 | válasz | #17
A jó cikk ismérve : megfelel a Gonzó-i eveknek.

A többi másodlagos!

A „Gonzó” újságírói stílus az 1960-as évek, úgynevezett „új újságírás” egyik válfaja, amely Hunter S. Thomson nevéhez fűződik (Iszony és irtózat a kampány tábor nyomában” – „Fear and Loathing on the Campaign Trail) A „Gonzó” újságírás az egyén kétségbeesett, és egyenlőtlen harca a hatalom ellen. Az igazi „Gonzó” újságírás az orwelli tradíciót követi, és azt vallja, hogy a hatalom eleve zsarnok, korrupt és ember ellenes. Ez, a túlerővel szemben vívott egyéni harc önromboló és ésszerűtlen, de az igazság oldalán áll. Nyugdíjba vonulásakor, (1907, áprilisában) Joseph Pulitzer, a St. Louis Dispatch alapítója a következő örökséget hagyta a jövő újságírói számára: "Mindig, és mindenben a kiváltságosokat, és a nép fosztogatóit bíráljátok. Legyetek érzékenyek a szegények érdekei iránt, és a mindig a közös jó érdekében cselekedjetek." (Pierre Ribert: "Libération and the Evolution of Neoliberalism in France" Counterpunch, November 16-30, 2006)
ssdb  
2009. ápr. 22. 06:15 | válasz | #16
tPB a legjobb torrent site :) Van volt és lesz!
2009. ápr. 22. 01:04 | válasz | #15
NEXUS6  
2009. ápr. 21. 23:49 | galéria | válasz | #14
Hihetetlen képességed van arra, hogy 1 pillanat alatt a népszerűtlenségi lista élére kerülj! Politikusi pályán gondolkoztál már?
2009. ápr. 21. 21:55 | válasz | #13
soha nem értettem ezeket az "én már előbb tudtam sokkal" embereket, ha valaki nem ezért él csak olvasgat naponta egy honlapot mint pl. egy napilapot akkor elolvassa amit a szeme elé raknak és kicsit és érdekli de nem fog kutakodni érte, azon kívül hogy a fellebbezés egyébként is egyértelmű volt még le lehet írni annak aki nem torrentperbuzi
Narxis  
2009. ápr. 21. 21:44 | válasz | #12
kilúgozott kurva anyád?
2009. ápr. 21. 21:38 | válasz | #11
kilúgozott agyú magyar ember vagyokkk!
wednes  
2009. ápr. 21. 21:37 | válasz | #10
Nem a cikk tartalmával van itt baj. Egyszerűen itt az SG-n néhányan úgy érzik kötelességük, szent küldetésük fikázni a cikk íróját, bármiről is legyen szó. Ez most egyre nagyobb divat vagy egyre több a személyiségzavaros ember azt nem tudom.
2009. ápr. 21. 21:27 | válasz | #9
hát a vádak nem koholtak. inkább ez filozófiai kérdés, és nehéz jogszabályokba önteni. mindekét fél érvei igazak, de törvényesen gondolom jobban alátámasztották a támadók (vagy borítékokkal, bár nem hinném hogy válallják a vádat esetleges vesztegetéssel)

szóval én is reménykedek, hogy megnyerik másodfokon. majd a bíró gyerekének leszedik a gírz ov vórt és akkor megtér :D

hajrá TPB!
2009. ápr. 21. 20:16 | válasz | #8
Eleve magától értedődően tudta mindenki, hogy fellebeznek, és biztosra megnyerhetik, mert nagyon nagy cégekre: google, yotube stb, rálehet húzni azt a koholt vádat amire a piratebyra húztak.....
2009. ápr. 21. 20:07 | galéria | válasz | #7
Azorut  
2009. ápr. 21. 20:00 | válasz | #6
Attól, hogy valamit előre lehetett tudni, attól még írhatnak róla cikket, nemde? Arról nem is beszélve, hogy mi van akkor, ha valakit érdekel valamennyire a per, és az SG-n követi az eseményeket?
Én azt is megtudtam belőle pluszban, hogy gyűjtést szerveztek az adminoknak.
2009. ápr. 21. 19:57 | válasz | #5
azért a gyűjtés maradhat.. hátha.. ha meg mégse akkor is lehet a további perek költségét kifizetni :D

hajrá kalózok
DjDano  
2009. ápr. 21. 19:55 | válasz | #4
Nem szívesen lennék a közeledbe...
2009. ápr. 21. 19:06 | válasz | #3
annak ellenére, hogy mindenki tudja, még azér lehet írni kommentet? :O vagy tiiccsuk be?
2009. ápr. 21. 19:04 | válasz | #2
remélem másodfokon már normális döntés születik
Ravkin  
2009. ápr. 21. 19:01 | válasz | #1
Kössz Péter, aki nem hülye már napokkal ezelőtt tudatában volt a pirate bay adminjainak szándékaival, márminthogy nem akarnak börtönbe vonulni és óriási kártéritést fizetni.

Azért köszönjük a cikket, a kilúgozzott agyú magyar emberek biztosan örvedezve fogadják majd.