Még egy klasszikus kap mozis feldolgozást
2009. április 21. 20:53, kedd
A klasszikusnak számító filmek feldolgozásait hozzáértő kezekbe szokták adni, hiszen nem kis kihívás áll a rendező előtt, ha meg akarja őrizni az eredeti szellemiségét. Éppen ezért meglepő, hogy a Halálos kitérő, vagyis a Wrong Turn harmadik részét dirigáló Declan O'Brien kaparintotta meg a legújabb remake jogait.

Bár való igaz, hogy a Halálos kitérő 3. alapján nem tudunk O'Brien képességeire következtetni, hiszen a film csak hónapok múlva jelenik meg DVD-n, azonban a 2008-ban rendezett 3 műve (Cyclops, Monster Ark, Rock Monster) alapján már igen.


O'Brien a Rémségek kicsiny boltja (The Little Shop Of Horrors) jogait tudhatja magáénak. A húsevő növényről szóló történet először 1960-ban került vászonra, majd pedig 1986-ban készült el az első feldolgozása, mely Frank Oznak és Rick Moranis-nak, Bill Murray-nek és Steve Martinnak köszönhetően ugyanolyan (el)ismert, mint az eredeti. A rejtélyeskedő O'Brien ígérete szerint olyan megközelítését fogja választani a témának, ami mindenkit meg fog lepni.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Az internet szabadságáért tüntettek Budapesten Az internet szabadságáért és a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás, az ACTA ratifikálása ellen tiltakoztak szombat délután mintegy ezren a fővárosban.King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
05lampard   1 db büntetőpont 
2009. ápr. 23. 14:10 | válasz | #4
Már az is nagy szám, hogy a cikk végéből kiderül, melyik filmről van szó.
2009. ápr. 21. 22:30 | válasz | #3
micsodaaa? rémségek kicsiny boltja a szadista fogász rockáriája nélkül? soha!
'cos im a dentist... and a success!
2009. ápr. 21. 21:50 | válasz | #2
halálos kitérő 3? van olyan? kettőről se tudtam de már az egy is elég volt
mondjuk ez még lehet jó
xido  
2009. ápr. 21. 21:11 | válasz | #1
Imádtam a 86os verziót,nem láttam a 60asat,de ez a téma egy klassz scifi horror feldolgozást a musical vonal elvesztése mellett megérdemelne most:)))