Szerverparkot vesz a WoW új kínai üzemeltetője
2009. április 18. 14:11, szombat
Az eddigi partner szerződésének lejártával új céggel állapodott meg a Blizzard a kínai régióban - a szerencsés kiválasztott most szerverek ezreit vásárolná meg a felkészülés jegyében.

Hirdetés

A Blizzard közleményben jelezte, hogy a rendkívül népszerű MMORPG-t eddig Kínában üzemeltető The9 lincence érvényét veszíti a határidő lejártával. Utóbbi szerverek ezreit működteti a zavartalan szolgáltatás biztosítása érdekében, ám az új partner erre nem tart igényt, ehelyett vadonatúj felszerelés beszerzésében gondolkodnak.



A szerződés lejárta nagy csapást jelent a The9 számára, amely külső becslések szerint összesen 5-10 ezer szerverkonfiguráció birtokosa - ezek nagy része a World of Warcraft helyi játékosait szolgálja ki, két blade szerverük pedig tavaly a Kínában szolgálatot teljesítő 100 leggyorsabb számítógép listájára is felkerült. Azt nyilván nem kell ecsetelni, hogy a játék Kínában is igen népszerű, elsősorban a fiatalabb korosztályok körében, a helyzetet egyes beszámolókban azzal jellemzik, hogy az internetkávézók tömve vannak láncdohányos fiatalokkal, akik éjjel-nappal a képernyők előtt ülve élik virtuális életüket. Az sem mellékes, hogy a The9 számára a teljes bevétel 80-90 százalékát adta a játék az utóbbi 2-3 évben.

Bár logikusnak tűnne egy ilyen tranzakció, az új partner szerepét betöltő NetEase (amely egyébként a Warcraft III és a StarCraft II, valamint a Battle.net platform vonatkozásában már tavaly hasonló megállapodást kötött a kiadóval) nem tart igényt a meglévő szerverparkra. Ők inkább vadonatúj konfigurációkat szereznének be, mégpedig az első körben mintegy 1000 készüléket, legalábbis az IDC elemzőinek becslése szerint.

A The9 pedig kénytelen lesz más játékoknál hasznosítani a meglévő példányokat, mivel eladni nem nagyon tudja azokat - a blade szerverek kínai piacra viszonylag kicsi, évente mintegy 40 ezer darabot adnak el az országban, főként online játékokat üzemeltető vállalatoknak, olajcégeknek, illetve kutatási intézeteknek.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2009. júl. 25. 02:40 | válasz | #13
hogy nem divat?? egyszer kipróbáltam máris a barátaim fele ezt kezdte el tolni
2009. ápr. 30. 08:44 | válasz | #12
Ejj sok kínai überkocka xD

irkab 1rka.
mind3 függőséget okozhat, de egyik sem divat szerintem.
és 3 közül a wow a legenyhébb függőség...báááár xD vannak extrahyperűűberkockák, aki a nap 48 órájában kockulnak XD
2009. ápr. 26. 11:15 | galéria | válasz | #11
az gáz:D az EKG-d laposabb mint a WoW szerintem:D
2009. ápr. 22. 08:22 | galéria | válasz | #10
hülye :)
Laacaa  
2009. ápr. 20. 12:58 | válasz | #9
Csak nehogy a te... inkább nem is folytatom, jobb bele sem gondolni!
2009. ápr. 20. 12:22 | válasz | #8
aha, már látom az összefüggést
cigi -> divat
drog -> divat
wow -> divat

Mondjuk elég fura társaságban vagy, ha a fele mind wow-os... Emberek közé nem jársz?? :)

Tegnap 35 lett a rugóm, yey, lehet maxra tolni a first aidet!!!! :))
2009. ápr. 20. 10:02 | válasz | #7
kínai warez szervernek jók lesznek majd xD
2009. ápr. 20. 09:58 | galéria | válasz | #6
a wow divat??? ejha!
2009. ápr. 20. 09:24 | válasz | #5
Gatyád lapos max.
Botond  
2009. ápr. 18. 19:15 | galéria | válasz | #4
Madarat tolláról, embert barátjáról...
2009. ápr. 18. 18:28 | válasz | #3
az egész wow olyan lapos már... kit érdekel? kicsit már leszállhtanának róla. az ismerettségi köröm fele csak divatból játszik vele, mert wow az menő.
BENCŐ  
2009. ápr. 18. 17:39 | válasz | #2
2009. ápr. 18. 17:07 | válasz | #1
Ideje volt már egy WoW-os hírnek. Már kezdtem félni, hogy elfelejtkeztek róla errefelé.