Bukott a Dragonball, győzött Hannah Montana
2009. április 14. 23:23, kedd
Amerikában valóban Hannah Montana őrület van, hiszen a koncertfilm után a mozifilm is komoly sikert aratott. Ennek ellentéte a Dragonball: Evolúció, mely nem sok embert érdekelt.

Hirdetés

A Hannah Montana: A film meglepően nagy előnnyel, kereken 34 millió dolláros bevétellel kezdte meg mozis karrierjét, mely a kihívókat tekintve mindenképpen nagy eredmény. Sajnos a büdzsét nem ismerni, de bizonyára elégedettek a Disney fejesei. A folytatás és az újabb évadok ezúttal biztosra vehetők.


State of Play

Második helyre esett vissza a Halálos iram, mindössze 28,7 milliós bevételt tudott produkálni. Összbevételei azonban már így is közelítenek a 150 millióhoz és ha így megy tovább, akkor a széria legsikeresebb darabjához van szerencsénk. Seth Rogen újabb vígjátéka, az Observe and Report nem tudta az eddigi filmjeinek sikerét megismételni és mindössze 11 millióval kezdett, ráadásul a negyedik helyen.

A hétvége legcsúfabb eredményét azonban a Dragonball: Evolúció könyvelheti el. A filmről jelen pillanatban nem tudni, pontosan mennyibe is került, és a közönség reakcióját látván nem is fogja felfedni a Fox, hogy mekkorát is bukott. A film mindösszesen 4,6 millió dollárt szedett össze, ami elképesztően gyenge eredmény. Ráadásul a kritikusok is lehúzták a filmet, szóval nem valószínű az a második rész.

A héten végre megérkezik a Crank - Felpörgetve folytatása, melynek egyetlen komolyabb ellenfele a Ben Affleck és Russell Crowe főszereplésével leforgatott State of Play lehet.
Kapcsolódó linkek
Szélesvásznú TV-k

Már 32 150 Ft-tól!

Házimozirendszerek

Már 19 900 Ft-tól!

részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2009. ápr. 18. 18:17 | válasz | #17
Kapaszkodj meg: a Dragon Ball anime/manga (gy.k: rajzfilm/képregény) a 12-16 éves korosztálynak készült elsődlegesen. Mondhatni klasszikus "shounen" anime. Felnőtteknek pl a Berserk, Ninja Scroll stb. készült. Azok tényleg véresek és erőszakosak.
Japánban sokkal magasabb az ingerküszöbb mint bárhol máshol a világban.
2009. ápr. 17. 23:14 | válasz | #16
1általán nem felnőtteknek szól a Db.. én néztem 9-10 évesen reteken aztán befejeztem a Z-t 1-2 éve neten köze nincs a felnőttekhez ennek a rajzfilmnek csak azért mert vér van benne...
2009. ápr. 16. 01:27 | válasz | #15
Lol vagy mint mindig! :D
winnie  
2009. ápr. 16. 00:41 | válasz | #14
az itteni rajongók is gondolom 30 éves fejjel látták és őket célozzák meg a dragonballos pólókkal és bugócsigákkal, mi? nem beszélték ki az előző napi részt hatodikosként a nagyszünetben gondolom. és nem ők háborodtak fel a kéesi időpontra való számüzetésen, mert addig nem maradhattak fent:)

nem véletlen, hogy amerikában is a cartoon network adta a rajzfilmet.
2009. ápr. 15. 22:52 | válasz | #13
Te miről beszélsz? a dragonball eredetileg felnőtteknek készült, csak a kretén retekklub délután 2kor adta gyerekeknek, aztán csodálkoztak, hogy az ORTT betiltotta.. Sosem volt gyerekeknek való sorozat.
winnie  
2009. ápr. 15. 22:40 | válasz | #12
egy kisgyerekeknek szóló mesét hova akrsz 18-as karikára? látva a filmet, azért valljuk meg, hogy mérföldekkel verte a mesét.
2009. ápr. 15. 22:13 | válasz | #11
45 milka volt a budget, bár ez még nincs 100% megerősítve. Ha most tartunk 5,5 m. bevételnél, akkor jahh ez elég szép hasas..
2009. ápr. 15. 18:42 | válasz | #10
A Dragonball bukott? Pedig a tucatszarok közt is kiemelkedően rossz...majdhogynem alulmúlhatatlan...meglepő, hogy bukás..
opeca  
2009. ápr. 15. 17:16 | válasz | #9
Mondjuk 16+ minimum, de inkább 18-as karikával ellátott valamit. Komoly sztori, felnőtt humor, ja bocs, megint elfelejtettem, hogy mindent a 12-16 éves korosztályra kell alakítani, mert ők a törzsközönség a mozikban.

Bár hozzáteszem, szerintem a Walt Disney ezerszer jobban meg tudta volna csinálni.
opeca  
2009. ápr. 15. 17:13 | válasz | #8
Azért tegyük hozzá, hogy itt az első hibát mindig az követi el, aki beleeggyezik a filmesítésbe...

Nem tudom, hogy jelenleg kié a Dragonball cím, de ha annyira barom votl, hogy rábízta egy huszadosztályú hollywoodi rendezőre, akkor magára vessen.
A probléma csak az, hogy a Dragonball-ból egy kurva jó(!) filmet lehetett volna csinálni, és aztán második részt, meg harmadikat is, ehelyett nem lesz belőle semmi egy barom tulaj és egy barom rendező miatt.
2009. ápr. 15. 15:35 | válasz | #7
nem értem miért csodálkoznak rajta, hogy bukott a Dragonball. Kritikán alulian szar lett.. Címen kívül semmi köze az eredeti DB-hez, de még ha elvonatkoztatunk tőle, akkor is gyenge..

Azt viszont nem értem, h a Hannah Montana, h tudott ilyen sikert elérni? Kb B kategóriás, DVD-n kiadós film..
Zombee  
2009. ápr. 15. 14:35 | válasz | #6
Csak tudnám, miért hír ez, hogy megbukott a Dragonball. Ránézésre látszik, hogy nem sok köze van az eredeti animéhoz. Bár én sose szerettem, nem is ismerem, de messziről ordít, hogy egy amerikanizált baromság a film, viszont valószínűleg ebben a formában csak egy rakás szar.
Akkor már inkább megnézem az 1989-es távol-keleti változatot. Nem is értem, miért nem a japánok csináltak filmet belőle, ők bátran meghagyták volna az eredeti korhatáros hülyeségeket benne, pénz is van ilyen filmekre, simán jó lett volna, Japánban biztos bőven behozta volna az árát, és a világ Dragonball rajongóinak igénye is jobban ki lett volna elégítve, magyarán mindenki jobban járt volna, mint ezzel a buktával.
Seth74  
2009. ápr. 15. 11:40 | válasz | #5
Rajongók ne nézzék meg , mert sűrűn fognak anyázni.
Narxis  
2009. ápr. 15. 08:18 | válasz | #4
Jó ez a Dragonball.
2009. ápr. 15. 00:55 | válasz | #3
A röhej az lesz, ha a Dragonball-t fényévekkel túlszárnyalná az ultra alacsony költségvetésből készült Turbo c. alkotás. Egyrészt nagyságrendekkel jobb látványvilága van, másrészt még sikerült bele történetet is rakni ... és nem került sok tizmillába. :)
Rage47  
2009. ápr. 15. 00:51 | galéria | válasz | #2
Dragonball filmtől nem tudom mit vártak...:D
winnie  
2009. ápr. 15. 00:50 | válasz | #1
hááát, a hannah montana így csalódást okozott, 40M fölé várták, így nem lesz meg a 100M