Pentagon: 100 millióba kerültek a vírusok
2009. április 11. 15:51, szombat
Az elmúlt hat hónap alatt pontosan ennyit költött a Pentagon a különböző internetes vírusok és egyéb támadások maradványainak feltakarítására, az egyes számítógépes hálózatok kipucolására.

Hirdetés

A CBS által közölt hírből kiderül, hogy az amerikai hadügyminisztérium 100 millió dollárra teszi az elmúlt hat hónap számláját, ezt az összeget pedig kizárólag kibervédelemre, pontosabban a támadások utáni helyreállításra költötték. Azt ugyan nem árulják el, hogy ezen támadások között milyen arányban szerepeltek vírusok, illetve az interneten keresztül végrehajtott támadások egyéb formái, azt azonban megtudhatjuk, hogy a behatolásra vágyók igen széles palettájáról van szó.

Ez ugyanis az illetékesek elmondása szerint az unatkozó tiniktől kezdve az egyszerűbb bűnözőkön át egészen az állami szinten végrehajtott és a kormányzatok által támogatott, összehangolt csoportokig terjed. Nyilván ez utóbbi réteg a legveszélyesebb, ám néha magánszemélyek is sikerrel járnak, lásd a NASA-hacker esetét - akinek ügyében egyébként a mai napig nem született végleges döntés, még arról sem sikerült ítéletet hozni, hogy a tárgyalásra az illető hazájában, avagy az Egyesült Államokban kerüljön-e sor.

Azzal persze az amerikai szakértők is tisztában vannak, hogy a megelőzésre sokkal jobban megéri költeni, ez azonban késő bánat, ha a támadások már megtörténtek. A tavalyi évben például egy alkalommal nem kevesebb mint 1500 számítógépet kellett lehúzniuk az internetről, miután egy kibertámadás sikerrel járt. Nem sokkal ezt követően betiltották a hordozható tárolóegységeket, amelyek egyrészt információbiztonsági, másrészt pedig védelmi szempontból sem bizonyultak éppenséggel hasznosnak - számos kártevő kerülte így meg a tűzfalakat és egyéb biztonsági megoldásokat.

Az új adminisztráció azonban már döntést hozott egy új kiberbiztonsági tanácsadói poszt létrehozásáról - az illető közvetlenül Obama elnöknek jelent majd, munkája során pedig lehetősége lesz komplett kormányzati rendszerek esetében letiltani az internetelérést, amennyiben ezt szükségesnek véli.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2009. ápr. 14. 07:31 | válasz | #4
Megérdemlik ,nekem az elmúlt 10 évben egy gramm gondot és időpocsékolást nem okozott a virus.
intrex  
2009. ápr. 12. 09:02 | válasz | #3
Virusok? Nem ertem hogy az ilyen nagy kiadasok utan hogy van pofaja a microsoftnak ahhoz, hogy biztonsagosnak nevezze a szarait.
Szerintem itt az ideje lecserelni a windowsokat valami "kevesbe biztonsagos", de legalabb virusmentes rendszerekre.
2009. ápr. 12. 00:02 | válasz | #2
Kocka tinik. KOCKÁK. Érted!? Nah, azok aztán kemények.

Egyébként szerintem előfordulhat, bár nem valószínű, h valaki, aki kiskora óta mind számítógépekről olvasgat és tanulgat önszorgalomból és szerez hasonló érdeklődésű idősebb ismerősöket is talán volna esélye.
2009. ápr. 11. 18:06 | galéria | válasz | #1
"Ez ugyanis az illetékesek elmondása szerint az unatkozó tiniktől kezdve"

Ez a mondat megfogott
Ezek szerint egy rakás szart nem ér a Pentagon számítógépes rendszere, ha unatkozó tinik is feltudják törni