Elmaradt a Conflicker féreg kitörése
2009. április 2. 12:46, csütörtök
A jelek szerint az internetes és hagyományos média által beharangozott kitörés nem következik be - a biztonsági cégek eddig semmi jelentős változást nem jelentettek, így nagyobb volt a féreg füstje, mint a lángja.

Hirdetés

Az F-Secure folyamatosan frissítette a külön erre a napra elkülönített lapját, ám eddig nem tudtak sok mindenről beszámolni - azon kívül, hogy a Conflicker még mindig számos oldalon a főcímben kap helyet. Részletes információt már korábban közöltek azok számára, akik nem igazán tudták, hogy mivel is állnak szemben, és nagyon úgy tűnik, hogy ezen kívül semmi másra nem lesz szükség.

Fontos megjegyezni, hogy a friss becslések szerint a féreg (amely egyébként tavaly novemberben bukkant fel első alkalommal) még mindig mintegy 3-4 millió személyi számítógépen megtalálható. Egyelőre semmi jel nem mutat arra, hogy ez a botnet hálózat valamilyen komoly támadásra készülne, a szakértők ugyanis mindössze annyit tudtak megállapítani, hogy a frissítéseket lekérdező részen változtattak a féreg alkotói. A legtöbb érintett számítógépen azonban egy korai variáns található meg, amelyet eddig egyáltalán nem módosítottak.

A Conflicker eredetileg egy ismert Windows-sebezhetőséget kihasználva terjedt, ezt követően pedig a hálózati megosztásokon keresztül folytatta a terjeszkedést, kihasználva a gyenge, könnyen kitalálható jelszavakat. A korai változatok mintegy 250 doménnevet ellenőriztek le az esetleges frissítések után keresve, a mostani változtatás révén ez 500-ra ugrott. Érdemes azonban megjegyezni, hogy egyes variánsok peer-to-peer funkcióval is bírnak, így nincs feltétlenül szükségük egy külső szerver lekérdezésére.

A szakemberek szerint a jövőben bármikor felhasználhatják a botnet hálózatot egy összehangolt támadásra, amelynek időpontját nehéz lesz megjósolni. Akit érdekelnek a féreg technikai részletei, az itt nézhet utána az adatoknak.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2009. ápr. 05. 16:53 | válasz | #29
*vitatkoztok
2009. ápr. 05. 16:51 | válasz | #28
Itt vitatkozok hogy melyik antivirus jobb NOD vs akarmi, de a lenyeget senki se vette eszre, mivel a virus neve Conficker, nem Conflicker....
Narxis  
2009. ápr. 03. 07:51 | válasz | #27
Így van.
2009. ápr. 02. 23:32 | galéria | válasz | #26
Végülis mindenki azt használja amit biztonságosabbnak, vagy jobbnak talál.
Én személyszerint csalódtam a Nodban, ezért használok mást...
Narxis  
2009. ápr. 02. 22:55 | válasz | #25
Akkor valami egyedi hiba, nekem is meggyűlt a bajom tegnap vele, fel akartam rakni szüleim gépére a 4-es verzió újabb alverzióját(4.0.417) de mindig úgy szoktam, hogy a korábbi verziót teljesen leszedem, kitakarítom a gépről. Nem bírtam uninstallálni mert valami read error-ra hivatkozott, meglátogattam ezt az oldalt:

http://kb.eset.com/esetkb/index?page=home

begépeltem pontosan a hibaüzenetet és meg is adta a megoldást. Aztán már tisztán ment minden. Ilyenek előfordulhatnak, a saját gépemen gond nélkül tudtam felrakni az újabb verziót.
qwas  
2009. ápr. 02. 22:27 | válasz | #24
Nod-ot használok már vagy 6 éve és még soha semmi panaszom nem volt a gépemre illetve gépekre. Nuku instabil működés vagy más gyanús dolog.
2009. ápr. 02. 22:22 | válasz | #23
ez gyári win , ugyanaz a példány futott Noddal is
Narxis  
2009. ápr. 02. 21:24 | válasz | #22
Én a NOD-ot használom a 2-es verzió óta, még default beállításokkal se volt gondom, tesomnak szintén pedig ő szökőévente egyszer telepít mindent és utána jó pár évig nem frissít semmit, csak NOD adatbázisa frissül nála és kattintgat mindenre, nála sincs még gond. Szüleim gépén ESS 4.0 van, ők meg abszolút nem értenek hozzá, én tartom karban a gépüket és ott se találtam még semmit.

Én aláírom, hogy a NOD adatbázisa kicsit gyenge, több szignatúrával kéne frissíteni naponta, de a heurisztikája jó, a gépterhelése alacsony és az eltávolító modul is javult a 4-es kiadásban.
Narxis  
2009. ápr. 02. 21:19 | válasz | #21
Hajaj, ha mindenképp váltani akartok akkor Avira, Kaspersky esetleg Norton. A Sunbelt VIPRE a virusbuster motorját használja, nem ajánlom.
Narxis  
2009. ápr. 02. 21:18 | válasz | #20
Firefox + NoScript + AdBlock Plus + HUfilter
2009. ápr. 02. 21:11 | válasz | #19
hát akkor ezt megúsztuk gyerekek :P a noddal meg kitörölheted, akárki akárhogy mondja h jó, az szar. ! nekem a norton 360 vált be sebesség, stabilitás és működést mindent egybevetve. és külön kiemelném a sebességet. nagyon gyors ;-)
2009. ápr. 02. 21:09 | válasz | #18
Iframe Inf fertőzött itt az SG-n az Avast szerint!!!!! Márpedig ha ez riaszt akkor van is ott valami!!! Itt a hirdetés a hozzászólások fölött.
hottold   "Rest in Peace hottold" 
2009. ápr. 02. 20:40 | válasz | #17
jobb helyeken szokták volt még ezt hoax-nak is hívni.
hottold   "Rest in Peace hottold" 
2009. ápr. 02. 20:40 | válasz | #16
na ez a lári-fári
2009. ápr. 02. 20:31 | válasz | #15
Mi a cegunkkel tobb szaz gepre telepitettunk NOD -ot, de az evek soran annyit csalodtunk benne, hogy mar alig varjuk, hogy lejarjanak a liszenszek es utana atterunk a Sunbelt VIPRE -re...
2009. ápr. 02. 20:22 | válasz | #14
Utoljára kb 1 éve próbáltam a NOD-ot, nem vált be.
Nem ismerte a vírusokat, ha mégis felismeri akkor nem tudott vele mit kezdeni, csak karanténbe tudta rakni. Érdekes mód olyanokat is vírusnak titulált ami nem is volt az. Pl friss telepítésnél (háló nélkül) az FF-et vírusosnak nézte. Volt olyan amikor az internetet tiltotta le úgy, hogy reinstall lett a vége mert semmit sem engedett ki.

A mostani verzióval nem tudom mi a helyzet.

Narxis  
2009. ápr. 02. 20:22 | válasz | #13
Nagy számok törvénye, Magyarországon a NOD részesedése a vírusirtó piacon több mint 60%.
2009. ápr. 02. 19:54 | galéria | válasz | #12
Mindent beállítottam, a nod feltelepítése után kb 20 perc még azzal ment el hogy a Nodot állítottam... Mindenesetre ha 10 embert megkérdezel, 8 an biztos azt mondják hogy a Nod nem jó !
Narxis  
2009. ápr. 02. 19:51 | válasz | #11
Felelőtlen voltál és/vagy nem jól állítottad be a rendszered és/vagy a NOD-ot.
Narxis  
2009. ápr. 02. 19:50 | válasz | #10
Nem szabad buherált winfost használni.
Narxis  
2009. ápr. 02. 19:49 | válasz | #9
Nem hinném.
2009. ápr. 02. 19:22 | galéria | válasz | #8
Nekem is Avast Home Edition van, és megvagyok elégedve vele.
Volt Nodom is, mindenesetre ha bejött egy vírus ki is ütötte, azt szabadon zabálta a gépem, vagy ha meg nem is ütötte ki, tudott terjeszkedni a gépemen anélkül hogy a Nod észrevette volna. Mindenesetre ha vírus volt azt én vettem észre előbb vagy utóbb, a programok, és a windows zavaros működéséből...
Volt mikor jelzett a Nod hogy vírus, pedig vírushoz nem volt köze a dolognak :D
2009. ápr. 02. 19:13 | válasz | #7
Bizony a NOD egy rakás szar , nekem amikor fenn volt teljesen instabil volt a Windowsom , most Avast Home Edition-el 1 éve stabilan megy
2009. ápr. 02. 18:59 | válasz | #6
Pedig igaza van.
Narxis  
2009. ápr. 02. 18:24 | válasz | #5
nana !
Narxis  
2009. ápr. 02. 18:24 | válasz | #4
Csak elindítottam ennél a hírnél a társalgást. :P
2009. ápr. 02. 17:58 | galéria | válasz | #3
A Nod32 egy rakás szart nem ér !
2009. ápr. 02. 17:49 | válasz | #2
Ezt ugye csak poénból mondtad?:D:D:D
Narxis  
2009. ápr. 02. 17:01 | válasz | #1
Aki NOD32-t használ az tökéletesen védve van mindennemű támadás ellen.