A tartalmakért nem fizet senki
2009. március 31. 17:53, kedd
Geert Lovink hálózati aktivista szerint nem véletlen, hogy tartalmakkal csak nehezen lehet az interneten pénzt keresni. A hibát a hálózat kialakulásában, az azt felépítő cégek profiljában látja.

Hirdetés

Geert Lovink az amszterdami Institute of Network Culture vezetője és az Amszterdami Egyetem médiatanulmányi professzora. A nettime levelezőlista, valamint a Digital City amszterdami közösségi hálózat alapítója 1980 óta kritikus szemmel figyeli a világháló fejlődését.

"Az internet központi szerepet játszik az úgynevezett kreatív gazdaságban, azonban közel sem tölti be azt a szerepet, amit elvileg betölthetne. A világháló egy diszruptív technológia, a guruk próféciái nem teljesültek be. Ugyan a kommunikáció már ennek segítségével működik, de a tartalmakért még nem fizetünk mindig. Vannak ugyan ötletek, képek, gondolatok és trendek, az igazi tranazakciókra azonban még mindig a weben kívül kerül sor. A korábban felmerült kérdések továbbra is megválaszolatlanok. A szellemi tulajdonnak, mint az üzleti modellek alapjának a koncepciója megbukott. Ma egy olyan világban élünk, ahol a Creative Commons, a nyílt forráskód és a szabad szoftverek egyre nagyobb teret hódítanak. Már nem a szellemi tulajdonról van szó, hanem az új, utópisztikus és alternatív modellek feltalálásáról."

"Ennek ellenére én szkeptikus vagyok mind a Creative Commons, mind a szabad tartalmak tekintetében, mivel kizárólag az úgynevezett amatőröket célozzák meg és a céljuk, hogy ezek az emberek férhessenek hozzá a kultúrához. A probléma az, hogy a Creative Commons nem akar tudni a profi és a munkájukkal pénzt kereső emberekről. Pedig a kreatív iparnak pont az új munkahelyek létrehozásáról is szólnia kellene. A Creative Commons viszont erről nem akar tudomást venni, aminek bizonyos ideológiai okai vannak" - jelentette ki Geert Lovink.

A szakember az okok között említette a számítógépipart, amely a kezdetektől azt szerette volna, hogy a tartalmak grátisz legyenek elérhetők. Az ipar a szoftverekkel, a hardverekkel és a kommunikációs infrastruktúrával akart pénzt keresni, a tartalmak pedig szabadon hozzáférhetők maradtak volna. Ez a döntés már az 1980-as években megszületett. Mivel az akkori döntéshozók fejlesztették tovább a rendszert, így minden maradt is a régiben.

Lovink szerint megoldást jelenthet a kulturális letöltési átalánydíj bevezetése, de nem hiszi, hogy csak technikai megoldásokkal orvosolható a helyzet. Ráadásul az ipar is megakadályozhatja majd ezt. Szerinte egy olyan mikro fizetési rendszer, amelynél a felhasználók csak azért fizetnek, amit megnéztek. Kérdés persze, hogy összeegyeztethetők-e a közösségi platformok és a felhasználók érdekei? Ezt majd az idő dönti el.

Lovink korábban is érdekes gondolatokkal állt elő. Tavaly novemberben például Zero Comments című könyvében úgy vélte, hogy a blogok csupán a digitális nihilizmus jelképei és ezt a szemléletet jelenítik meg.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.Élet Julian Assange árnyékábanJacob Appelbaum pontosan tudja, hogy milyen az, ha valakit megfigyelnek.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2009. ápr. 02. 03:25 | válasz | #15
Máma úgy néz ki a helyzet, hogy ha van egy zenekarom, és csinálunk egy albumot, beletolunk egy millát az egészbe (stúdió, mastering, promó, egyebek). Aztán csinálok a bandának egy weboldalt (vagy csináltatok hozzáértővel jó pénzért), ahová kipakolom a saját szerzeményeimet és a saját felvételeimet, mindenki számára ingyenesen elérhetővé, mert azt szeretném, ha teltházas koncerteket adhatnék.

Erre jön az Artisjus, elkapja a tökömet, és követeli rajtam minden letöltött dal után neki járó manit. Mert a hatályos jogszabályok szerint neki akkor is perkálnom kell, ha én nem látok belőle egy vasat se, a beletolt lóvéról nem is beszélve.

Ez nem furcsa dolog egy kicsit?
2009. ápr. 01. 20:04 | válasz | #14
A dc++ meg a torrent kliensek soha nem járnak le, akárhogyan is akarják eladni az un. "tartalmakat" vagy tiltani a fájlcserélést!

AMD X2 5200+, 2Gb 800MHz DDR2,810Gb hdd,Ati X1650 DDR3,crt monitor :)
2009. ápr. 01. 15:08 | válasz | #13
Ez teljesen párhuzamos a kiadók feleslegessé válásával. Régen a tudósok számára volt csak elérhető a rendszerezett ismeretanyag, vagy ők gyűjtötték össze. Ebből tanultak és értettek hozzá, lehetett őket kérdezni. Most az a helyzet, hogy könnyen elérhetőek az infók, a tudósoknak megmarad az összegyűjtés/rendezés feladata, és még mindig szükség lesz rájuk, a gyors, áttekintett, több szempontot figyelembevevő elemzésekhez.

A mai kor tudósa wikit szerkeszt és fórumot üzemeltet az adott területtel kapcsolatban.
2009. ápr. 01. 14:18 | válasz | #12
aki profitszerzési céllal van fent az interneten, az már ma is fizetős szolgáltatásokat kínál.
de sokan vannak, akik direkt ingyenesen akarják elérhetővé tenni tartalmaikat. ez velük szemben is kibaszás.

Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2009. ápr. 01. 10:21 | galéria | válasz | #11
Csak nehogy ne kerüljön terroristák kezére ez a fasz.
2009. ápr. 01. 09:06 | galéria | válasz | #10
Ez nem balek, hanem bűnöző. Érzésem szerint úgy képzeli, hogy majd az ő vezetésével jön létre egy a netes tartalmakért átalánydíjat beszedő cég a la Artisjus és társai. Amiből aztán ő jól meggazdagodhat munkavégzés nélkül.

Lokkónak van igaza, ez egy veszélyes alak, mert fennáll a veszély, hogy talál is az elképzeléseihez ügyvédeket (azok úgyis ott vannak mindenhol, ahol pénzszagot éreznek) és megkenhető politikusokat (azok is ott vannak szép számmal).
JTBM  
2009. ápr. 01. 08:04 | válasz | #9
Hát ez egy szerencsétlen, szocialista balek...

Az internetes adatforgalmat is megadóztatná csak azért, mert _ő_ pancser és nem tud pénzt keresni másképpen a neten.

Menjen vissza kapálni és akkor meg van oldva a problémája.

A neten ugyanis más, értelmes emberek tudnak pénzt csinálni...
2009. ápr. 01. 00:07 | válasz | #8
Látszik hogy holland junkie; akkor is biztos be volt tépve, amikor ezt nyilatkozta. Csak rá kell nézni az értelmes ábrázatára. Haljak meg, ha nem a debil Lajoskára hasonlít itthon.

"Lovink szerint megoldást jelenthet a kulturális letöltési átalánydíj bevezetése... - Ez már létezik, narkóskám, be van vezetve, előfizetési díjnak hívják!

Egyébként pedig az átalányon kívüli bárminemű fizetéskor felmerülne, hogy ki bírálja el az internetes tartalmakat, hogy azok mennyit érnek, vagy érnek-e egy petákot egyáltalán, és aki elbírálja, milyen szempontok alapján teszi

Mivel ez rendkívül kényes dolog, egyelőre az átalánydíjas előfizetés a legmegfelelőbb dolog. Igenis fizetünk a tartalomért, nem is keveset!
lokko  
2009. márc. 31. 22:04 | válasz | #7
nem szokásom ilyet mondani, de ez a tag egy idióta, ráadásul a veszélyes fajtából ...
2009. márc. 31. 20:33 | válasz | #6
Mikor fognak már ezek az ingyenélők normális értékteremtő munkát végezni nem csak másokat kihasználni/lehúzni.

PS: Bárcsak az összes sündisznó belőlük jönne elő és indulna a populáció jelentős növekedésnek...

2009. márc. 31. 19:54 | válasz | #5
Ezt a -öt tuti, hogy megkenték és szart se tud a netről, egy pénzéhes -ög, már a véleményéből leri, hogy bizniszt lát benne, amúgy egy rakás fizetős tartalom van most is a neten...meg a reklámok meg egyéb marketing eszközök, ugyan már honnan származik bevételük a tartalom szolgáltatóknak, meg az internet inviduális, mivel sok tartalmat maguk az userek építenek fel? blogok, stb. Szóval ez a faszi csak bizniszt lát a kurva anyját, nem elég, hogy a szolgáltatóknak kiperkálok x összeget, de még minden egyes honlapé fizessek, ha bár az átalánydijat azt támogatom úgy, hogy akkor neugassonak a hárpia jogvédők, hogy torrentezek, akkor egy mukk szavuk nem lehetne....
2009. márc. 31. 19:38 | válasz | #4
Pont azért népszerűek az internetes tartalmak, amit ő "hibának" titulál: ingyenesség. Még nem gondolkodott eleget a témán.
2009. márc. 31. 19:35 | galéria | válasz | #3
Mekkora ez az alak!
2009. márc. 31. 19:09 | válasz | #2
"A hibát a hálózat kialakulásában, az azt felépítő cégek profiljában látja."

Miből gondolja hogy ez hiba? Érdekes a google is egész jól eléldegél
joebacsi   2001. 11. 18. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 11. 18. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 11. 18. óta regisztrált VIP fórumozó
2009. márc. 31. 19:07 | válasz | #1
Nem tudott pénzt csinálni a zinternetből, és most sír, hogy szar a renccer :)
Inkább toljon még egy kis zöldet helyette...