Szép lassan kicsinálják a Lostot
2009. március 30. 04:04, hétfő
Amerikában előfordul, hogy egy sikersorozatra is rájár a rúd - főleg akkor, ha egy másik sikersorozattal kerül szembe. A Lost 5. szezonja is remek nézettséggel nyitott, azonban időközben a tizenegynéhány millió nézőből van, hogy csak kilencmillió követ figyelemmel egy részt.

Hirdetés

Amerikában a Lost szerda esténként 21.00-kor (CST) kezdődik és olyan vetélytársakkal kell megküzdenie, mint például az egyik legnézettebb krimisorozat, a Gyilkos elmék (Criminal Minds). Sőt, mostanában új vetélytársat kapott a széria, hiszen az amerikaiak jól bejáratott énekes tehetségkutató valóságshow-ja, az American Idol is a Lost idősávjában borzolja a kedélyeket a maga 22-26 milliós, évek óta listavezető nézőszámával, minek hatására a Lost nézőtábora is láthatóan lecsökkent. (A legutóbbi rész például az idei legalacsonyabb nézettséget produkálta 9,03 millió nézővel.

Persze, sietnénk kiemelni, hogy például a Heroes-szal ellentétben, a Lostnak nincs semmi félnivalója, hiszen alig van sorozat, mely a kereskedelmileg fontos korosztályban megelőzné, az ABC csatorna pedig nem túlságosan törődik a nyugdíjasokkal. Ettől még persze a fiatalabb generációból is rabol el nézőket az American Idol.
Kapcsolódó linkek
Szélesvásznú TV-k

Már 32 150 Ft-tól!

Házimozirendszerek

Már 19 900 Ft-tól!

részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Rövidhírek, sajtóközlemények
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
1Obi1  
2009. márc. 31. 19:12 | válasz | #24
Vazz, te aztán értesz a sorozatokhoz. A Law&Order pedig a valaha volt legjobb sorozat a maga 19 évadával? Jézusom..
És egy sorozatot mondj ami szerinted jobb a Lostnál..
winnie  
2009. márc. 31. 14:07 | válasz | #23
az according to jim jelenleg a 8. szezonjánál jár, a house of payne is már 120 résznél tart - hogy jön be a képbe a sorozat hossza?

(a legjobbak úgyis max 2-5-10 részt érnek meg:)
kwzatz  
2009. márc. 31. 13:52 | válasz | #22
A Lost 6 évados lesz, és ott le lesz zárva...
Amúgy igazán nem érdekel, hogy kinek mi a véleménye róla, én a komplexitását, a rejtélyeket szeretem benne, meg az olyan részeket, mint a The Constant, amit a legjobb sorozatepizódnak választottak abban az évben.
2009. márc. 31. 13:21 | válasz | #21
"A Lost szimplán a valaha volt legjobb sorozat, amit készítettek"
"A Lost olyan magasra tette a lécet, hogy egyszerűen nem tudja semmi se beelőzni."
Roflol...majd ha eléri a 10. évadot,beszélhetünk arról,hogy mennyire jó,meg sikeres a többi sorozathoz képest..addig 5 évaddal középszar...)1xü matek:minél népszerübb 1-1 sorozat.annál több részt,évadot ér meg...és a 10 még odébb van..)

Ugyan nem állitom,hogy amiket én nézek azok hiperszuperek lennének,de a lost mint minden idők legjobbja...hátt wazz...elég alacsony az igényszint....(persze izlésről nem lehet vitatkozni,de 1 kaotikus,se füle,se farka sorozat -mert hát nem fix történet-mint a csúcsok csúcsa...yikes..)
1Obi1  
2009. márc. 31. 01:57 | válasz | #20
Egyetértek. A Lost olyan magasra tette a lécet, hogy egyszerűen nem tudja semmi se beelőzni. Én jobbnak tartom mint bármely filmet vagy sorozatot.
Mert amit Lindelof-ék művelnek, az már művészet.
2009. márc. 30. 20:22 | válasz | #19
Én is rajongok filmekért, sorozatokért, úgyhogy értem a jelenséget. Én azon nevetek, hogy egyesek ezt mennyire túlzásba viszik, és élet-halál kérdést csinálnak belőle. Lásd az előtted írót, aki szerint buta vagyok, mert nem hisztériázok a Lost láttán. Hát igen, ebből aztán tényleg meg lehet állapítani egy ember szellemi képességét... Pedig tényleg szeretem a Lostot, de akkor sem fogok extázisban kitörni minden egyes rész után. Inkább buta maradok...
2009. márc. 30. 20:17 | válasz | #18
Te viszont nagyon buta vagy, de semmi gond, ha így maradsz:)
winnie  
2009. márc. 30. 20:15 | válasz | #17
ahhoz, hogy megértsd a hisztériát, nem kell szeretni a sorozatot. ha nem érted, akkor viszont nem vagy túl okos. a legtöbb sorozattal kapcsolatos maximális rajongási fokot szerintem tökéletesen érteni lehet. annyira senki nem szemellenzős, hogy ne lássa miért imádják millióan a lostot, a south parkot vagy a gossip girlt.
winnie  
2009. márc. 30. 20:12 | válasz | #16
anyám...

"A Lost szimplán a valaha volt legjobb sorozat," --- ezt pedig erősen gondold át.
Inkább írd így: "A Lost szimplán a valaha volt legkedvencebb sorozatom,".

kár kötözködnöd. ha szerinte a valaha volt legjobb sorozat, akkor az. ezt nyilván nem te döntöd el. (különösen vicces, amikor még ki is emeled, hogy magánvéleményt írsz - ő is nyilván azt ír, csak nem érzi szükségesnek, hogy leírja.)
s3v3n  
2009. márc. 30. 20:10 | válasz | #15
kicsit buta vagy, de sebaj. majd rájössz :)
2009. márc. 30. 18:37 | válasz | #14
A "bazdmeg" helyett használhattad volna a "szerintem"-et...
Jobb és értelmesebb színben tűnhettél volna fel!
2009. márc. 30. 18:33 | válasz | #13
Soha nem értettem ezt a hatalmas hisztériát, amit a Lost kivált egyeseknél. Jó sorozat, én is szeretem, nézem is, de, hogy a legjobb lenne, azt kétlem. Viszont jókat nevetek néha a Lost-os fórumokon, hogy némelyek milyen extázisban tőrnek ki egy-egy rész után.
2009. márc. 30. 18:24 | válasz | #12
a south park simán veri bazmeg
2009. márc. 30. 18:24 | galéria | válasz | #11
"A Lost szimplán a valaha volt legjobb sorozat," --- ezt pedig erősen gondold át.
Inkább írd így: "A Lost szimplán a valaha volt legkedvencebb sorozatom,".

2009. márc. 30. 18:22 | galéria | válasz | #10
Jól is teszed.
2009. márc. 30. 18:21 | galéria | válasz | #9
Ja kérlek, a sorozatok tudod nem olyanok, mint a fagyi, hogyha nem nyalod el gyorsan, akkor elolvad...
Egy jó sorozat, mely megérte - szószerint - a DVD vagy egyéb hordozóra kerülést, később is simán kapós lesz.
Így, hogy már kinőttem a "series junkie"-ságból (sorozatjunkie: meglehetősen erőltetett lett volna), el kell mondjam: semmit sem veszítettem a Lost-tal.
Ha érdekel majd, legfeljebb megveszem egyben, 12 € per/évad - mert kb. akkor lesz itthon az egész egyben, amikor nálunk is €-vel fizetnek az emberek.

Addig meg elvagyok a kedvenceimmel.
kwzatz  
2009. márc. 30. 17:53 | válasz | #8
A Lost szimplán a valaha volt legjobb sorozat, amit készítettek, aki nézi az 5. évadot, az tudja miről beszélek, aki meg volt olyan pancser, hogy abbahagyta a másodiknál, az bánhatja, vagy majd később úgyis ledarálja. Flame end. :)
winnie  
2009. márc. 30. 17:11 | válasz | #7
azért annyira te is ismered a sorozatok világát szerintem, hogy tudd, a lost az idol premierje után kezdődik és az idol fináléja előtt véget ér. nincs olyan időszakasz, amikor van lost, de nincs idol. (meg aztán a sorozat sem olyan, hogy aki kihagyott 14 részt, az a 15.-et bevllalja.)
1Obi1  
2009. márc. 30. 17:07 | válasz | #6
Mondanám hogy téged kellet volna elkaszálni..
..
De nem mondom...
2009. márc. 30. 16:25 | galéria | válasz | #5
Hát a Supernatural minden, csak nem jó... és akkor kezdődjék a flame :))))))
A Lost-ot a 2. szezon végén el kellett volna kaszálni. Flame go on!


Tinman   2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2009. márc. 30. 15:56 | galéria | válasz | #4
Ez a cikk egy lufi.
Egyértelmű, hogy amint vége az idolnak, azonnal emelkedni fog a Lost nézettsége.

A Lost mellesleg egy iszonyú jó sorozat. Az 5. évad is képes feszültséget teremteni/fokozni.
Bár megmondom őszintén én most abs. Supernatural addikt lettem. 9/10 alatti részt mostanában nem láttam.
1Obi1  
2009. márc. 30. 14:07 | válasz | #3
Azt se tudod hogy miről beszélsz, de azért mondod a magadét..
2009. márc. 30. 13:42 | válasz | #2
hát én azon csodálkozom, eddig miért nem bukott meg. új évad előzetese: az eltűntek mégjobban eltűnnek.

hihetetlen gagyi.

AzUs  
2009. márc. 30. 10:02 | válasz | #1
hm. Kitérdekel?


Ezt elolvasgatva, jó lenne, ha Magyarországon is lenne még1 'nagyobb' csatorna..