Dél-Afrika - különleges hivatali szolgáltatás
2009. március 26. 08:18, csütörtök
A dél-afrikai belügyminisztérium a káosz és az adatokkal való visszaélés megakadályozására érdekes szolgáltatást vezetett be.

Hirdetés

A helyi állampolgárok SMS-ben, telefonon vagy az is interneten lekérdezhetik, hogy a hatóságok információi alapján élnek-e vagy már halottként vannak nyilván tartva. A szaktárca tájékoztatása szerint a Alive Status Verification Self-Help Service szolgáltatásnál csupán a Check your Status menüpontra kell kattintani és ott megadni az információt. SMS vagy e-mail küldésekor az üzenet mögé be kell írni a 32551 azonosítószámot. Az SMS-ek ára 1 rand, amit az állampolgárok a szolgáltatóknak fizetnek meg. Emellett létrehoztak egy külön telefonvonalat is, az így bejelentkezni akaró vagy tudó emberek számára.

A megoldásra azért volt szükség, mert a nyilvántartások finoman szólva sem tökéletesek és számos esetben kerültek hamis személyes adatok a hivatalos dokumentumokba. Akiről kiderül, hogy hivatalosan már halottnak nyilvánították, arra egy bürokratikus maraton vár. Először meg kell szerezniük a rendőrség nyilatkozatát arról, hogy valóban élnek, majd ujjlenyomat-mintákat kell levetetniük és számos nyomtatványt kell kitölteniük.

A hivatal megígérte, hogy a beérkező adatokat még egyszer tüzetesen ellenőrzi és utána az információ megadását követően heteken belül megküldi az érintett személynek a vizsgálatok eredményét.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Rövidhírek, sajtóközlemények
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2009. márc. 27. 16:16 | válasz | #2
Hmm, aki pedig nem kérdez rá sms-ben hogy él-e, az a halott?
2009. márc. 26. 12:04 | galéria | válasz | #1
"heteken belül megküldi az érintett személynek a vizsgálatok eredményét. "

Addig meg izgulhatok, vajon élek-e vagy már meghaltam.