Még több grafikus kártyát gyártatna az AMD
2009. március 20. 18:29, péntek
Az AMD alaposan megnövelte külső partnereinek szóló megrendeléseit, mivel a kereslet növekedésére számítanak. Eközben érkezik a Radeon HD 4890, a cég szerverchipjei pedig nagyon is jól szerepeltek az Intel Xeonok ellenében.

Hirdetés

Az AMD fejlesztéseivel és terveivel kapcsolatban az elmúlt napokban több fontos hír is megjelent az interneten, ezekből szemezgetünk most. Elsőként talán azt érdemes megemlíteni. hogy a cég jelentős mértékben megnövelte a külső chipgyártó partnereinek szóló megrendeléseket, az év első két hónapjához képest ugyanis ezúttal jóval több szilíciumostyával dolgozik majd a TSMC és az UMC.



A kínai Commercial Times elemzése szerint míg januárban és februárban alig 2 ezer ostyát kapott a két partner, addig a friss megrendelésben 4-5 ezer darab szerepel, ez pedig áprilisban 8-9 ezerre, májusban pedig 10 ezerre ugrik majd. A cég tehát nyilván arra számít, hogy a piaci kereslet alaposan megerősödik az elkövetkező hónapokban, amit mindenképpen ki akarnak használni, hogy növeljék befolyásukat az nVidia termékeivel szemben. Azt sajnos nem tudni, hogy az új Radeon HD 4890 és a 4700-es sorozatú példányok megjelenése mennyiben játszott szerepet a döntésben. Ami a HD 4890-es besorolású kártyákat illeti, a DailyTech az elmúlt napokban sikeresen rátette a kezét egy referenciapéldányra. Tesztjükből kiderül, hogy az új típus nemcsak egy sima túlhúzott RV770 chipet takar, hanem néhány apróbb módosítást és optimalizálást is, ami további vizsgálatot igényel. Azt mindenesetre közölték, hogy az 1 GB GDDR5 memória 3900 MHz effektív órajelen fut, ez pedig 124,8 GB/s sávszélességet biztosít. Utóbbi komponens utánpótlását egyébként a Samsung vállalhatja majd fel, amely nemrég jelezte, hogy készen áll az 50 nanométeres GDDR5 sorozatgyártására. Árban valószínűleg a 4870 felett kap majd helyet az új példány, ám a pontos számokról még nincs döntés.

Időközben az AMD Opteron HE "Shanghai" chipjeit is alapos tesztelésnek vetették alá, mégpedig a 45 nanométeres, alacsony fogyasztású Xeon chipekkel szemben. Egy független tanácsadói cég részletes vizsgálata (valós adatbázis, illetve teljesen megegyező konfiguráció használatával) arra az eredményre jutott, hogy az AMD fejlesztései jobban szerepelnek, mind a számítás, mind pedig a fogyasztás terén. Érdemes azonban megjegyezni, hogy érkezőben vannak az integrált memóriavezérlőt kapott, Nehalem alapú Xeonok is, amelyek már komolyabb versenyre kényszeríthetik az AMD üdvöskéit.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2009. márc. 24. 15:02 | válasz | #17
"most tavasszal"..Blabla,egy két noname cucc amiben lesz dx10.1 támogatás...
Amikben eddig volt azokál is nevetséges alig észrevehető (észrevehető egyáltalán??) különbségekkel..
A demók szépek és jókvoltak (és tény frankó lenne ha megvalósítanák játékokban) de lévén nincs játékokban megvalósítás így parasztvakítás EDDIG és ahogy elnéztem az is marad (az a pár igencsak noname játék az komoly dx10.1 :DDD)
...
Utoléri,meg max 10fps?:)
Lol...Core 216 óta távol van a 4870 a gtx 260-asoktól TOXIC-om messze nem produkált olyat mint a jelenlegi kártya,mint mondtam sok játékban (mint pl fallout 3,persze ez sem mai,vagy akár fear 2--> egyik sem mai:D) kb 30 fps különbségek vannak a gtx javára a 4870 TOXIC-al szemben...
Ennyi,nem érdekelnek a tesztek meg a hülyeségeid láttam amit láttam,elég is volt,biztos a géppel van a baj vagy nem értek hozzá és nem néztem meg minden driver lehetőséget amit ajánlgattak fórumokon.:)
2009. márc. 23. 08:46 | válasz | #16
Megjelent a Stormrise című RTS játék mely már csak a DX'0 és 10.1-el indul el Vistán. Sajna már fent van illegális módon is ahogy hallottam. Sokkal gyorsabban fog futni állítólag így és AA is lesz plusz speckó effektek.
2009. márc. 23. 08:41 | válasz | #15
csak,már jöjjön valami games...
2009. márc. 23. 08:40 | válasz | #14
de azért jobban cseng4870-4890re,mint a 8800-9800-x250 ,de szerencsére Nv lefujta az átszámozást.....
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2009. márc. 22. 23:43 | galéria | válasz | #13
Álmodj szépeket a designed for nvidia dx9 játékokkal :) (sajnos ezekből egyre kevesebb lesz, ha egyáltalán lesz még).
A dx10.1 nem parasztvakítás, max a parasztoknak :D aki tudja mit tud, az támogatja, és tudja hogy jó(egyébként a békás techdemoban meg is mutatták mit tud). Egy full dx10.1-et kihasználó játékban (most tavasszal jönnek az elsők), bizony szép dolgok jöhetnek.
Mellesleg a csak részben dx10.1-et támogató játékoknál is szép dolgokat lehet elérni, ha bekapcsoljuk az "ingyen" antialiasingot, ami ugye sajna dx10-ben nincs, ez gyönyörű példa a "parasztvakításra" hogy van antialising de valahogy alig csökkenti az fps-t :).

Egyébként az hogy meg sem közelíti az egy hülyeség. Még a régi dx9-es designed for nvidia játékokban is csak 10fps körüli különbség van, megbízható és számokkal bizonyított tesztek szerint. Az újabb játékoknál, meg egyre inkább az ati javára dől a mérleg. Minél újabb annál jobban, mivel fejlődés van, + az nvidia a fejlesztőket támogató pénzforrása elapadt :)
2009. márc. 22. 22:46 | válasz | #12
Mitől? A legkeményebb 4870 sem közelíti meg teljesítményben az új gtx260-akat....A 4870 toxicomat cseréltem le a mostani kártyámra játékonként bő 20-30 fps-el kapok többet (és 10 pénzel volt drágább a kari a 4870 toxicnál,a legtöbb alapórajeles gtx 280-at is veri húzás nélkül:) )), dx10.1-et lexarom akárcsak a mostani kártya physx-ét,mindkettő kihasználatlan parasztvakítás.
jozing  
2009. márc. 22. 19:23 | válasz | #11
csak egy sima túlhajtott Hd4870 lesz (lényegében). kiválogatták az RV770XT-ket meg a GDDR5-söket amik bírják a nagyobb órajeleket és annyi. az elején még arról is volt pletyka hogy 40nm-es lesz és 960 shaderes. na egy olyan HD4890 az utolsó szeget is beverné a GTX2xx koporsójába.
dez  
2009. márc. 22. 17:31 | válasz | #10
hát én aztán tényleg nem :) meg az Intel sem
dez  
2009. márc. 22. 17:30 | válasz | #9
Nem (csak) az, hanem inkább az IMC (prociba integrált memóriavezérlő, az Intel csak a Nehalemtől kezdve alkalmazza) és a procik közötti közvetlen kapcsolatot létrehozó Coherent HyperTransport (az új Opteronoknál v3.0, a korábbinál többszörös sebességgel -- az Intel ugyancsak a Nehalemnél kezdte alkalmazni a koppintását [ciki lett volna ezt is simán átvenniük, mint az AMD64-et, illetve licencdíjat sem akartam érte fizetni], azaz a QPI-t).
2009. márc. 22. 08:01 | válasz | #8
ennyit számítana L3?(Xeon/Opteron)
2009. márc. 21. 03:11 | válasz | #7
Hajrá AMD, senkinek nem hiányzik az intel monopólium...
dez  
2009. márc. 21. 02:27 | válasz | #6
Ezen lehetne vitatkozni, bár úgy világosabb lett volna, talán így sem helytelen, ahogy van.

De nézzük csak ezt a részt:

"a cég jelentős mértékben megnövelte a külső chipgyártó partnereinek szánt megrendeléseket, az év első két hónapjához képest ugyanis ezúttal jóval több szilíciumostyát szállítanak majd le a TSMC és az UMC számára."

Na hát ez itt teljesen rossz, mintha az AMD szállítaná az ostyákat a chipgyártóknak, és nem fordítva. :P Így már kész káosz az egész. :) [Egyébként az a "meg" nem kell oda a növelte elé itt -- főleg, hogy további növelés várható; legjobb lett volna jelen időben írni. De hát ez már profizmus lenne.]

Na, inkább nézzük az eredetit! Először is:

"Taiwan Semiconductor Manufacturing Company (TSMC) and United Microelectronics Corporation (UMC) have landed combined orders of 30,000 wafers (12-inch equivalent) for new AMD graphics processors"

A chipgyártók maguknak rendeltek szép mennyiségű (megmunkálatlan) ostyát, hogy legyen elég az AMD-nek készített chipekhez. Tették ezt azért, mert az AMD...

"According to the paper, AMD ordered less than 2,000 wafers for January and February, but the volume has doubled to 4,000-5,000 units this month. The graphics chip vendor is expected to place orders of 8,000-9,000 wafers with its Taiwan-based contract chipmakers for April, and the volume will climb to 10,000 units in May and June."

...megduplázta megrendeléseit márciusban, és azok további jelentős emelkedésére számítanak a gyártók, stb.

Aztán, a cím sem "kóser", mert hogy az AMD maximum mintapéldányokat gyárt a kártyákból. :P Mi van itt, tavaszi fáradtság? :) De akkor mi volt télen? :)
mamo33  
2009. márc. 20. 20:41 | válasz | #5
Megnövelta a megrendeléseit, a külső partnerei felé.
Így lett volna helyes szerintem is.
mamo33  
2009. márc. 20. 20:39 | válasz | #4
Én most nevezek majd be egy 4870 Toxic-ra.
Me Ga  
2009. márc. 20. 20:29 | válasz | #3
"Az AMD alaposan megnövelte külső partnereinek szánt megrendeléseit, mivel a kereslet növekedésére számítanak"
Akkor ez most hogy is van? Egy cég hogyan tudja megnövelni a partnereinek szánt megrendeléseit? Maximum a gyártást tudja növelni, a megrendeléseket nem...
Szerintem.

Piel  
2009. márc. 20. 20:07 | válasz | #2
Annyi pénzem nincs, hogy kíváncsi legyek. Nálunk a 3870-es is szépen dolgozik, úgyhogy nincs kidobni való pénzem!
2009. márc. 20. 19:07 | válasz | #1
4890-re nagyon kíváncsi vagyok :P