|
||
![]() |
![]() | |
| Főoldal | IT/Tech | Tudomány | Játék | Mobil | Digicam | Film | Letöltés | Tárhely |
Szolgáltatások További cikkek Kiemelt cikkek |
Késnek a zöld szerverközpontok
2009. március 19. 14:12, csütörtök
Sigmar Gabriel német környezetvédelmi miniszter az idei CeBIT-en jelentette be, hogy támogatják a környezetbarát IT-beruházásokat. A jelentkezők azonban nem tolonganak.
A probléma ott kezdődik, hogy még maga a német kormány sem tudja, hogy a minisztériumok és más hivatalok számítógépközpontjai mennyi energiát fogyasztanak. Ez világosan kiderült a környezetvédelmi minisztérium által Angelika Brunkhorst FDP-képviselőnek küldött válaszból. A szaktárca 25 millió eurót különített el a CeBIT-en beharangozott program támogatására. A hivatalos cél "az olyan innovatív technológiák fejlesztésének és bevezetésének támogatása, amelyek segíthetnek a számítógépes rendszerek energiaigényének csökkentésében". Maga a minisztérium ugyanakkor jó példával járt elől, hiszen tavaly novemberben jelezte: évi 60 százalékkal mérsékelték számítógépközpontjuk energiafogyasztását. Ezáltal évente 70 000 kWh áramot tudtak megtakarítani, ami kereken 44 tonna széndioxid kibocsájtásának felel meg. Az időközben végrehajtott korszerűsítésekkel pedig további összegeket tudnak megspórolni. Az elavult 66 gépet egyetlen korszerű, kis fogyasztású szerverre cserélték le, a beszerzésnél a fogyasztás elsődleges szempont volt. A probléma csak az, hogy a német minisztériumok összesen 107 számítógépközpontot üzemeltetnek. A legtöbb a dr. Wolfgang Schäuble által vezetett belügyi szaktárcához tartozik. Mindenesetre érdekes, hogy a környezetvédelmi minisztérium nem tudott vagy nem akart válaszolni Brunkhorstnak azon kérdésére, miszerint a szaktárca összesen hány szervert és PC-t működtet. Ennek tükrében pedig érthető, hogy a cégek sem sietnek a fejlesztésekkel és a gazdasági világválság ilyen szempontból még kapóra is jött nekik. "Sajnos úgy tűnik, hogy a német kormány számára még nem fontos a téma. A környezetvédelmi miniszter helyes irányba mutató lépései pedig így csak alibi intézkedéseknek tűnnek" - nyilatkozta Angelika Brunkhorst. A közeljövő sem ígér túl sok jót, hiszen a Német IT Tanács csupán 2013-ra akarja 40 százalékkal mérsékelni a közigazgatásban használt számítógépek fogyasztását. Az összes szerver és PC számát, valamint energiafelhasználását tartalmazó jelentés csak az idei év végére készül el, így az IT-tanácsadókból létrehozott green IT munkacsoport is csak ezután kezdheti majd meg a működését. Kapcsolódó cikkek
![]() King Arthur II - The Role-playing Wargame
Kiadó: Paradox Interactive
Fejlesztő: Neocore Games
Honlap
Rendszerkövetelmények:
Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen
Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen
Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat
Kategória: stratégia
A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.Élet Julian Assange árnyékábanJacob Appelbaum pontosan tudja, hogy milyen az, ha valakit megfigyelnek.
| Hirdetés
|
Hozzászólások Bejelentkezéshez klikk ide (Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
|