Beindult az élőszereplős Star Wars-sorozat készítése
2009. március 17. 15:42, kedd
Miközben Amerikában már a második évad készül a Star Wars: A klónok háborújából (a sikersorozat heti 2 millió embert, főleg gyerekeket ültet le a Cartoon Network elé), addig a jó ideje ígért élőszereplős SW-széria előkészületei is zajlanak.

Hirdetés

Nem ma volt, hogy George Lucas elejtette azt az információmorzsát, hogy két, a Csillagok háborúja filmre alapuló tévésorozat készítését is tervezi. Az egyik, a fent említett 3D-animációs széria már itthon is bemutatásra került, azonban az élőszereplős változatról jó ideje nincs hír.

Csak annyit lehetett tudni, hogy a sorozat konstrukciója el fog térni a megszokottól, hiszen Lucas-ék válogatott íróstábbal előre megírják és leforgatják a széria első szezonját, hogy azután vevőt próbáljanak rá találni, így a nézők biztosak lehetnek benne, hogy minden rész leadásra fog kerülni, a forgatást nem függesztik fel gyenge nézettség miatt, a történet nem marad csonka.

Mint kiderült egy interjúbeli elszólásból, a sorozat castingosai Ausztráliában hozzákezdtek az előzetes meghallgatásokhoz, hogy 2010-re képernyőre kerülhessen az új Star Wars-mutáció, mely, mint az már korábban kiderült a 3. és a 4. rész között fog játszódni, és mellékkaraktereket fog a középpontba állítani.
Szélesvásznú TV-k

Már 32 150 Ft-tól!

Házimozirendszerek

Már 19 900 Ft-tól!

részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Rövidhírek, sajtóközlemények
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
winnie  
2009. márc. 19. 16:33 | válasz | #28
izé. ebben nem tudok belekötni:)

teljesen jogos. az egó és a hiúság nagyon nagy urak. (fel sem merült bennem, hisz pozitív oldalról közelítettem meg, de másik oldalról ezek is megállják a helyüket. igaz, ekkor sem a pénz a lényeg, de attól még bőven akad ilyesmire példa.)
2009. márc. 19. 16:22 | galéria | válasz | #27
kurvajó lesz
:)
bigjoe  
2009. márc. 19. 13:58 | válasz | #26
Winnie! Nagyon szép gondolat amit írtál és remélem, hogy nagy részben igazad is van.. De ne feledd az emberi tényezőt.. Sokan nem tudnak leállni és azt hiszik körülöttük forog a világ. Szóval soxor nem a pénz, hanem az egó és a hiúság dominál...
bippo  
2009. márc. 18. 18:19 | válasz | #25
#14,#20: A felsoroltakkal én is szívesen néznék sorozatot.
egy Wedge+rogue squdront imádtam, de pl. Han Solo ep.4 előtti kalandjai is jók, ahogy szivatták egymást Lando-val. Meg Boba Fett is király arc.
(persze a nagy álom a Thrawn könyvek filmre vitele, de abból soha nem lesz semmi, meg a mai tömegigények mellett csak elrontani lehet.)

2009. márc. 18. 15:49 | válasz | #24
és a Róma?az is kábeles nem? de mégis volt pénz.. egy darabig :)
winnie  
2009. márc. 18. 14:06 | válasz | #23
költségvetés? a scifi még amerikában is rétegműfaj, szerintem az SW is kábeltévére fog menni, ami elve csekély anyagi lehetőségeket jelent.

másrészt meg mindig azt olvasom, hogy "le a feldolgozásokkal".
2009. márc. 18. 11:50 | válasz | #22
lucas azt csinál a saját agyszüleményével amit akar.

van pár karakter abban a filmben, aki saját sorozatot is kaphatna. landotól meg hantól százezer részt is megnéznék.

2009. márc. 18. 10:53 | válasz | #21
Na akkor mégegyszer az URL :D

X-Szárnyúak Könyvsorozat
2009. márc. 18. 10:47 | válasz | #20
Öhm.. bakker ha már sorozat.. Miért nem csinálják meg az X-SZárnyú könyvsorozatot? Abban nem sokat szerepelek Han és Lukék,arról szól az egész könyvsorozat hogy az Endori csata után Wedge Antilles újraszervezi a zsiványkommandót új pilótákkal. A Könysorozat marhajó, van benne egy új pilótagyerek akiről később kiderül hogy erőérzékeny, mert a nagypapi Jedi volt, így Luketól némi órákat vesz, és egy egész osztag életét meséli el a könyvsorozat, akiknek végül is kijut a szerep Coruscant felszabadításában. Marha jó sori lenne belőle csak ugye Lukács bácsi nagyon háklis azokra az ötletekre amiket nem ő írt, szóval sosem lesz sorozat belőle :(

akiket esetleg érdekel és még nem találkoztak vele:
X-Szárnyúak Könyvsorozat sorozat

BSG szintű sorit lehetne belőle rittyenteni :)
winnie  
2009. márc. 18. 10:03 | válasz | #19
"Szerintem Lucas már eleget keresett ahhoz, hogy már ne a pénz legyen a fő motivációja a filmkészítésben..."

bizony. földhöz ragadt, magyar fórumozós gondolkodás, hogy hollywoodban mindenki csak pénzt akar keresni. ha nekem lenne egy ilyen gyerekem, mint az sw, akkor bizony én is önmegvalósítanék, bővíteném az univerzumot, tamagocsiznék vele, mert lenne rá lehetőségem és nem érdekelne, hogy hány nulla van a bankszámlámon.

épp ennek lehetne örülni, hogy ha valaki már élvezetból dolgozik, mert szereti a munkáját. (most komolyan, spielberg miért rendez még? jerry seinfeld miért lép fel még mindig stadionokban, hogy standupoljon? oprah miért vezeti még a műsorát?)
2009. márc. 18. 09:42 | galéria | válasz | #18
Csak az a baj, hogy a HS-t nem Lucas követte el...

bmw: mi a baj a mellékszereplőkkel? Elárulom, hogy egy-két karakter (van akit csak említenek a filmben, és még csak nem is mutatják) népszerűbb a rajongók körében, mint a főszereplők.
2009. márc. 18. 00:48 | válasz | #17
Szerintem Lucas már eleget keresett ahhoz, hogy már ne a pénz legyen a fő motivációja a filmkészítésben...
egyszerűen csak végig köztudatban akarja tartani a franchise-t többféle felületeket is kipróbálva (képregények, játékok, horrorregények) valamint több korcsoportot megcélozva (Clone Wars) mert ez tényleg csak az ő gyermeke és ugye a gyereket nevelni kell...

A Star Wars meg olyan eposz amiről még rengeteg bőrt le lehet húzni, de hidd el őt jobban érdekli a rajongók star wars éhségének a csillapítása, mint a nullák gyarapítása a Kajmán-szigetek-i bankszámláján.
2009. márc. 17. 23:20 | válasz | #16
Lucas bácsi még több pénzt akar kifacsarni a Star Wars-ból, ezzel meg jól elcseszi a franchise-t, bár az is igaz, hogy manapság már a Holiday Special-re sem emlékszik senki sem.
2009. márc. 17. 22:35 | galéria | válasz | #15
2009. márc. 17. 22:34 | válasz | #14
ejj te, han, luke és leia mióta mellékszereplők?
boba fett, lando, wedge stb. szereplésével viszont szívesen néznék sw sorozatot.
2009. márc. 17. 21:48 | válasz | #13
Én is így gondolom. Viszont egy Republic Era-ban játszódó sorozatot el tudnék viselni.(persze szerethető karakterekkel, kerek, egész történettel,nem túlnyújtva, á la Babylon5)
2009. márc. 17. 20:50 | válasz | #12
Folytatást kellene megcsinálni,leszerződne Mark Hamill az öreg Luke szerepére,és mondjuk tanítaná az ifjú Jediket.Új kalandok meg minden,szerintem tökre jó lenne.Már úgyis megöregedtek a szereplők,és belehetne néha hozni kis epizódokra Hant-és tsat is:-)
2009. márc. 17. 20:13 | válasz | #11
Szerintem már eléggé túllihegett dolog ez a Star Wars.
2009. márc. 17. 19:31 | válasz | #10
Én őszintén azt nézném meg egy sorozatban,hogy a 66-os rendeletet túlélt jedik hogyan bújkáltak,és hogyan végeztek velük Lord Vader és Birodalom katonái..és ilyen epikus-sírós-drámai john william zene menjen alatta ahogy kaszabolják őket!FUCK YEAHHHHH
Athor  
2009. márc. 17. 19:15 | válasz | #9
Boba Fett-et a képernyőre!
bmw  
2009. márc. 17. 18:26 | válasz | #8
Mellekszereplok, haaat.....
2009. márc. 17. 17:56 | válasz | #7
az egyik főszereplőnek Boba Fett-et lehetett hallani, de inkább pletyka szinten, de ki tudja?!
2009. márc. 17. 17:46 | válasz | #6
ááá.. ahogy ezta sorozatot elnézem, ez a két új élőszereplős is inkább a gyerekeknek fog készülni, lesz benne jar-jar és tsai..
Solten   2007. 02. 12. óta regisztrált VIP fórumozó 2007. 02. 12. óta regisztrált VIP fórumozó
2009. márc. 17. 17:25 | galéria | válasz | #5
2009. márc. 17. 17:15 | válasz | #4
Mellékkaraktereket a középpontba? Megismerhetjük az ifjú Han Solót? Vagy hogy Obiból hogy lett remete a Tatuinon? Meg Luke és Leya pólyáskorát?
MoToX  
2009. márc. 17. 16:27 | válasz | #3
Dejó hogy az Erő volt George Lucas édesanyjával :D
szily3  
2009. márc. 17. 16:19 | válasz | #2
Imádunk, Lucas Nagyúr!
2009. márc. 17. 16:14 | válasz | #1
jó hír, remélem hamar lesz belőle valami!