|
||
![]() |
![]() | |
| Főoldal | IT/Tech | Tudomány | Játék | Mobil | Digicam | Film | Letöltés | Tárhely |
Szolgáltatások További cikkek Kiemelt cikkek |
A válság miatt nem lesz negyedik mobilszolgáltató
2009. március 16. 20:50, hétfő - Forrás: SG.hu
A Nemzeti Hírközlési Hatóság megszüntette a negyedik mobilszolgáltató piacra lépését lehetővé tévő pályázatot, így nem lesz újabb szolgáltató.
Négy cég, a Digi Kft., a DreamCom Távközlési Kft., az Invitel Távközlési Zrt. és a Mobinet Távközlési Projekt Kft. pályázott. A formai megfelelőség ellenőrzése után az NHH valamennyi pályázót nyilvántartásba vette. A pályázati kiírás az állam és a szolgáltató közös kockázatvállalására épült. Az új szolgáltató alacsony belépési küszöb mellett léphetett volna piacra, az állam pedig a szolgáltatás későbbi sikeréből, az árbevétel arányában részesedett volna. Valamennyi pályázó évről évre növekvő piaci részesedést és árbevételt vetített előre üzleti tervében és így versenyélénkítést, valamint jelentős állami bevételt ígért, de több, az üzleti tervek alapját jelentő feltételezés az NHH szerint nem volt kellően megalapozott. A hivatal szerint a pályázat kiírása óta jelentősen romlott a hazai és nemzetközi gazdasági környezet és ez egyrészt kérdésessé tette a pályázatokban szereplő finanszírozási feltételeket és a megtérülésre vonatkozó elvárásokat, másrészt pedig azt eredményezte, hogy nem lehetett reális képet alkotni a pályázók által tett vállalások (beruházási és működési költség előrejelzések, árbevétel tervek) értékéről. Mindez jelentősen növelte a kiíró NHH és így az állam kockázatait, különösen úgy, hogy a pályázók egy részének a tulajdonosi szerkezete a többszöri hiánypótlás után sem vált átláthatóvá így nem lehetett megállapítani, hogy adott esetben ki vehetné használatba a frekvenciát. Magyarország frekvenciakészlete a jelenlegi három mellett egy újabb teljes spektrumú (900, 1800 és 2100MHz-es frekvenciával is rendelkező) mobilszolgáltató számára elegendő, azaz a jelenlegiek mellett csak egy újabb szolgáltató léphet belátható időn belül a piacra. Az NHH megítélése szerint a frekvencia jelenlegi odaítélése túlzottan kockázatos lett volna és a pályázatokban szereplő szolgáltatásportfoliók ismeretében nem biztosította volna a hatékony sávfelhasználást. Mindezek alapján az NHH a pályázatot megszüntette, ugyanakkor közölték, hogy a frekvenciák hasznosítását továbbra is napirenden tartják. A hatóság megítélése szerint a sávszélesség-igényes vezeték nélküli alkalmazások elterjedése a rendelkezésre álló frekvenciakészletet fel fogja értékelni és a nemzeti vagyonnak ez az eleme a közeljövőben várhatóan a mainál is többet fog érni, és jobban szolgálhatja a fogyasztói érdekeket. A negyedik mobilszolgáltató piacra lépését lehetővé tevő pályázattal egy időben meghirdetett másik hat frekvenciacsomagra beérkezett ajánlatok elbírálása még folyamatban van. Kapcsolódó cikkek
Kapcsolódó linkek
![]() Az internet szabadságáért tüntettek Budapesten
Az internet szabadságáért és a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás, az ACTA ratifikálása ellen tiltakoztak szombat délután mintegy ezren a fővárosban.King Arthur II - The Role-playing Wargame
Kiadó: Paradox Interactive
Fejlesztő: Neocore Games
Honlap
Rendszerkövetelmények:
Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen
Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen
Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat
Kategória: stratégia
A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Élet Julian Assange árnyékábanJacob Appelbaum pontosan tudja, hogy milyen az, ha valakit megfigyelnek.
| Hirdetés
|
Hozzászólások Bejelentkezéshez klikk ide (Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
|