Böngészőket is mér a Futuremark
2009. március 15. 15:57, vasárnap
Az eddig többnyire grafikus vezérlőket és központi processzorokat nyüstölő cég most egy részletes böngészőteszttel állt elő, amelynek révén eldönthetjük, hogy melyik programmal járunk a legjobban a világhálón.

Hirdetés

A cég online megoldása a hivatalos oldalon elérhető, ezúttal tehát nem különálló programról van szó - ez furcsa is lenne az internetes oldalak megjelenítési sebességére fókuszáló teszt esetében. A fő cél, hogy a felhasználók egy semleges eszköz segítségével dönthessenek arról, hogy mely böngészőt kívánják használni internetes barangolásuk során - melyik fejlesztés nyújtja a legnagyobb sebességet a különböző követelményekkel előálló portálokon.

Nem véletlen, hogy az eddig a játékfanatikusok igényeit kielégítő Futuremark most a böngészők felé nyit - az alternatív megoldások által felerősített verseny éppen ezekben a hónapokban teljesedik ki, ahogy mind a Firefox, mind pedig a Google Chrome is igyekszik egyre jobban kapaszkodni a sokat szidott, ám még mindig leggyakrabban használt Internet Explorer mellett - nem beszélve az Operáról és a Safariról, amelyek egyelőre kisebb tábort mozgatnak meg. Utóbbi bétája egyébként valóban gyorsra sikeredett, hiszen ezekben a napokban a Peacekeeper névre keresztelt adatbázisban is az első helyet hódította el csaknem 2400 ponttal.

Maga teszt egyébként a népszerű oldalak által gyakran (és olykor intenzíven) használt Javascript funkciókra koncentrál, ezek futtatási sebességét méri az egyes böngészőknél. Itt persze nem mindenki áll elő ugyanazon igényekkel, hiszen egy videómegosztó, vagy éppen képekre specializálódó oldal nyilván nagyobb terhelést jelent a programra nézve, mint egy szimpla híroldal. A Peacekeeper (találó név a böngészőháború kellős közepén) tanácsokkal is szolgál, hogy mely oldalak, illetve szolgáltatások esetében érdemes igénybe venni az adott böngészőt.

Az oldalon egyébként eddig magasan a Firefox vezet a részvételi arányt illetően, az IE itt csak a második helyet érdemelte ki, míg a Chrome a harmadik leggyakrabban használt megoldás a látogatók táborában.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Me0w  
2009. márc. 17. 14:02 | galéria | válasz | #51
"Ráadásul a NoScript aktív, ez a rakás szerencsétlenség tesztprogram meg pont a JS-t akarná mérni. Kit érdekel?"

Talan azokat, akik javascriptet hasznalo weboldalakat neznek? Azert mert te szeretsz valamit, nem kell a vilagban mindenkinek azt szeretnie.
zaki  
2009. márc. 17. 13:16 | galéria | válasz | #50

Firefox (v3.0.7) Scored:
486 Points
CPU: Intel Core 2 Quad Processor Q6600
GPU: NVIDIA GeForce 8800 GT
2009. márc. 16. 21:36 | galéria | válasz | #49
inkább maradtál volna csendben
2009. márc. 16. 19:20 | galéria | válasz | #48
Érdekesek és elég változatosak az eredmények, a különböző configokat és böngészőket tekintve.

CPU: Intel Core 2 Duo (E6400@)
GPU: ATI Radeon HD 4850
MEM: 4GB

Firefox 3.0.7. - 306
Internet Explorer 7.0 - 186

sh0x  
2009. márc. 16. 14:30 | válasz | #47
jaj, most nezem es latom h felreertheto az egész kommentem:D Nem is figyeltem h ott van a safari:D a opera10alpha képességeit akratam demonstralni!:)
operapowah!:D ff meg hypebullshit;)
[HUN]FaTaL   2003. 06. 16. óta regisztrált VIP fórumozó 2003. 06. 16. óta regisztrált VIP fórumozó2003. 06. 16. óta regisztrált VIP fórumozó2003. 06. 16. óta regisztrált VIP fórumozó2003. 06. 16. óta regisztrált VIP fórumozó
2009. márc. 16. 14:13 | galéria | válasz | #46
Egyáltalán az állandó cirkusznak a böngészők körül van értelme? Nem mindegy, hogy ki mit használ?
2009. márc. 16. 13:38 | galéria | válasz | #45
Naigen. DE ha azt nem, akkor pláne mit mér?! :D Egzakt mérések nélkül nincs értelmezthető eredmény, így amúgy sincs ennek semmi értelme az égegyadta világon.
2009. márc. 16. 11:26 | válasz | #44
függ a telepített kiegészítőkön is, Én pl letiltottam mindet és kb 100 ponttal mért többet utána... nomeg függ attól, hogy miket állígatsz az about:config-ban... stbstbstb
2009. márc. 16. 10:58 | válasz | #43
Én az FF-t minimemmel tartom kordában. Muszáj, mivel memóriaéhes (pedig már többször is megígérték, hogy javítják). Így értem el annyi pontot (420). De tökéletesen meg vagyok elégedve az FF-el, szóval biztos nem váltok. Engem az érdekel, hogy minél gyorsabb legyen, de elfogadható memória foglaltsággal. Szóval inkább legyen közepesen gyors, de ne foglaljon több száz megát (sőt, maximum 100 megát). Mot amúgy ennyire is van lekorlátozva.
2009. márc. 16. 10:38 | válasz | #42
azért mert az elején befigyel egy applet abba az ájfrémbe, még egyátalán nem jelenti azt hogy azt hogy AZT tesztelné (azon nem is nagyon lenne mit, ha egy JVM betöltődött onnantól már általában semmi nem múlik a brózeren)
Turdus  
2009. márc. 16. 10:27 | válasz | #41
"Maga teszt egyébként a népszerű oldalak által gyakran (és olykor intenzíven) használt Javascript funkciókra koncentrál"

Kár, hogy semmi köze a JavaScripthez. Egy java appletet használ.
2009. márc. 16. 10:03 | válasz | #40
Semmi értelmét nem látom egy ilyen tesztnek. Nálam pl. csak Firefox van (IE sincs!), és eszem ágában sincs mást is feltelepíteni. Ráadásul a NoScript aktív, ez a rakás szerencsétlenség tesztprogram meg pont a JS-t akarná mérni. Kit érdekel? Nekem fontosabb a biztonságom, mint egy ilyen himihumi teszteredmény, ami ráadásul számomra semmit sem jelent, hiszen úgysem raknék fel másik böngészőt.
2009. márc. 16. 09:38 | válasz | #39
jó akkor kérlek linkeld be mennyi memóriát evett a safari és mennyit az opera?:D
savior   "Rest in Peace savior" 
2009. márc. 16. 09:17 | galéria | válasz | #38
ugyanannyi ertelme van ennek is, mint a proci, a videokartya, vagy a vincsi sebesseg meresenek
2009. márc. 16. 08:27 | galéria | válasz | #37
Vicc az egész.
2009. márc. 16. 08:05 | galéria | válasz | #36
Most komolyan az alapján rangsorolja a böngészőket, hogy milyen gyorsan fut adott gépen a javascript alattuk?!?!?!? Lehet ennél mélyebbre süllyedni?!

Legközelebb az lesz a mindent eldöntő "SCORE" alapja, hogy melyikben kékebb a kék szín (jelesül RGBx0000ff), avagy mi jöhet még?!??!?!? :D
2009. márc. 16. 00:45 | válasz | #35
na akkor még 1próba (nincs edit ugye)
2009. márc. 16. 00:42 | válasz | #34
sh0x  
2009. márc. 15. 23:32 | válasz | #33
Opera 10
David2  
2009. márc. 15. 23:03 | galéria | válasz | #32
notin, ATI Mobility Radeon X2300, Duo T2130, 1024 mb ddr2

Firefox 3.0.7 173

annyira azért nem vészes
2009. márc. 15. 22:10 | válasz | #31
AMD Turion 64 2.2GHz + Nvidia GeForce Go 7300 + 1.5 Gb RAM =
Safari 4b : 865 scores
IE7: 107

Az eredmény magáért beszél....
Ruley  
2009. márc. 15. 21:38 | válasz | #30
Hülyeség, ha egyszer van észrevehető minőségbeli különbség, azt abból is észre lehet venni ha csak kipróbálom a böngészőket, ha meg nincs, akkor tökmindgy hogy mit ír ki a Peacekeeper, nekem attól nem lesz jobb.
2009. márc. 15. 21:28 | galéria | válasz | #29
Mozilla/5.0 (X11; U; Linux i686; hu-HU; rv:1.9.0.7) Gecko/2009030422 Ubuntu/8.10 (intrepid) Firefox/3.0.7: (Aduction, Adblock+, Context Search, Colorzilla, Firebug, Flashgot, Greasemonkey, LiveHTTPHeaders, IE Netenderer, SEOpen, Web Developer, YSlow kiterjesztésekkel) 131 pont
Opera/9.64 (X11; Linux i686; U; hu) Presto/2.1.1: 186 pont
Mozilla/5.0 (X11; U; Linux i686; hu-hu) AppleWebKit/525.1+ (KHTML, like Gecko, Safari/525.1+) epiphany-webkit: 421 pont

AMD Athlon XP 2400+ & Ati Radeon 9600

mamo33  
2009. márc. 15. 21:28 | válasz | #28
Mint Firefox felhasználó, én is ezt tapasztaltam! Jó lesz majd az a 3.5-ös!
DjDano  
2009. márc. 15. 20:05 | válasz | #27
Firefox 3.0.7 186 pont
Firefox 3.1 beta 3 355 pont


CPU: Pentium 4 2.66 ghz
GPU: ATI Radeon 9600XT

Clava  
2009. márc. 15. 19:49 | galéria | válasz | #26

Firefox (v3.0.7) Scored:
406 Points
2009. márc. 15. 19:27 | galéria | válasz | #25
780 ponty, Chrome 2.0.169.1
Toshiba X200 T5450, 8700GT
2009. márc. 15. 19:24 | válasz | #24
384 pont , Firefox 3.0.7
2009. márc. 15. 19:16 | galéria | válasz | #23
nálam is safari nyert simán

mondjuk előző cikk nem a javascript sebességéről, hanem az oldal betöltési sebességéről beszélt, szóval ettől függetlenül igaza lehet a microsoftnak
JoinR  
2009. márc. 15. 19:07 | válasz | #22
Első mondat egy kérdés akart lenni.
JoinR  
2009. márc. 15. 19:06 | válasz | #21
Ez még a beta Safari-ra vonatkozik (nemtudom van-e végleges). Én azt próbáltam, indítás után másodpercekre megfagyott...le is töröltem, bár akkor is csak másodlagos volt az FF után.

Amúgy nem értem ezt a pontozást..Bagoly000-nak 364 pont 3500+-os AMD-vel meg 7600 GT-vel, nekem meg 348 pont húzott 4200+ + 8800 GT-vel. Jó lehet nem volt teljesen Idle a gépem, de akkor is..

2009. márc. 15. 19:00 | galéria | válasz | #20
Firefox 3.0.7 - 183 pont
----------------------------
CPU: AMD Athlon XP 2200+
GPU: ATI Radeon 9000 Pro
2009. márc. 15. 18:40 | válasz | #19
Firefox 3.0.7 - 180 pont
2009. márc. 15. 18:37 | válasz | #18


[HUN]FaTaL   2003. 06. 16. óta regisztrált VIP fórumozó 2003. 06. 16. óta regisztrált VIP fórumozó2003. 06. 16. óta regisztrált VIP fórumozó2003. 06. 16. óta regisztrált VIP fórumozó2003. 06. 16. óta regisztrált VIP fórumozó
2009. márc. 15. 18:31 | galéria | válasz | #17
Opera 9.64 - 674 pont
Firefox 3.07 - 529 pont
IE 7 - 249 pont

JoinR  
2009. márc. 15. 18:12 | válasz | #16
FF 3.0.7 - 348 pont
IE 8 - 230 pont

2009. márc. 15. 18:04 | válasz | #15
FF 3.0.7 és 420 pontot kaptam.
[HUN]FaTaL   2003. 06. 16. óta regisztrált VIP fórumozó 2003. 06. 16. óta regisztrált VIP fórumozó2003. 06. 16. óta regisztrált VIP fórumozó2003. 06. 16. óta regisztrált VIP fórumozó2003. 06. 16. óta regisztrált VIP fórumozó
2009. márc. 15. 17:54 | galéria | válasz | #14
9es van fent, nekem bejött, még FF után is. Gyorsabbnak tűnik, meg a görgetése is jobb.
2009. márc. 15. 17:41 | válasz | #13
off

Valahogy úgy; inkább jóslat volt részemről, mivel majd minden hétre akad egy ilyen cikk, amivel kapcsolatban mindenki egymásnak esik, és minimum olyan vehemenciával védi az általa favorizált böngészőt, mintha minimum ő csinálta volna, vagy a világ sorsa függene tőle.

/off
Ravkin  
2009. márc. 15. 17:38 | válasz | #12
Telepítem a safarit
Solten   2007. 02. 12. óta regisztrált VIP fórumozó 2007. 02. 12. óta regisztrált VIP fórumozó
2009. márc. 15. 17:22 | galéria | válasz | #11
Na majd kiprobalom a 10-et, a 9 nem jott be. Tuzroka 4 ever (I.E 8.0 -> hehhehh).
[HUN]FaTaL   2003. 06. 16. óta regisztrált VIP fórumozó 2003. 06. 16. óta regisztrált VIP fórumozó2003. 06. 16. óta regisztrált VIP fórumozó2003. 06. 16. óta regisztrált VIP fórumozó2003. 06. 16. óta regisztrált VIP fórumozó
2009. márc. 15. 17:21 | galéria | válasz | #10
Gépfüggő, gondolom nem Atom procival tesztelted:) Ez a teszt szerintem csak arra jó hogy a saját gépemen összehasonlítsam melyik a leggyorsabb.
2009. márc. 15. 17:19 | galéria | válasz | #9
nálam 187 pontot kapott az FF 3.0.7
knor  
2009. márc. 15. 17:09 | válasz | #8
opera 10 van nálam is fent, nagyon jó! Safarit is próbáltam, de a memóriazabálása tényleg a csillagos ég. Van 3 giga memória a gépemben, de nem hagyom, hogy egy egyszerű böngésző kisajátítsa a nagyrészét. Bármennyire is hiper-szuper gyors.
[HUN]FaTaL   2003. 06. 16. óta regisztrált VIP fórumozó 2003. 06. 16. óta regisztrált VIP fórumozó2003. 06. 16. óta regisztrált VIP fórumozó2003. 06. 16. óta regisztrált VIP fórumozó2003. 06. 16. óta regisztrált VIP fórumozó
2009. márc. 15. 16:56 | galéria | válasz | #7
Safari nekem nem tetszett :/
[HUN]FaTaL   2003. 06. 16. óta regisztrált VIP fórumozó 2003. 06. 16. óta regisztrált VIP fórumozó2003. 06. 16. óta regisztrált VIP fórumozó2003. 06. 16. óta regisztrált VIP fórumozó2003. 06. 16. óta regisztrált VIP fórumozó
2009. márc. 15. 16:55 | galéria | válasz | #6
Solten   2007. 02. 12. óta regisztrált VIP fórumozó 2007. 02. 12. óta regisztrált VIP fórumozó
2009. márc. 15. 16:51 | galéria | válasz | #5
Egyik hardveroldal mar tesztelte is... Igy lett gyoztes az iSafari, hatranya hogy felzabalja szinte az osszes memoriat. Na, meg is van:

2009. márc. 15. 16:49 | válasz | #4
inkább meglévő oldalak betöltésével tesztelnék a dolgot
2009. márc. 15. 16:47 | válasz | #3
Úgyérted, a soknevű torlovag, meg azok akik beülnek mellé a hintába, folytathatják?
AzUs  
2009. márc. 15. 16:28 | válasz | #2
Hú de szuper, hogy most már bizonyítható is, hogy melyik böngésző a leggyorsabb..!
De a netezés gyorsasága akkor is érdemileg a kapcsolat gyorsaságától függ.. Nem mintha újat mondtam volna, de ennek tükrében én spec. telibesz@rom h melyik böngésző a jobb...

2009. márc. 15. 16:08 | válasz | #1
Na, lehet a hajtépést folytatni! Előzmények.