Seagate: SATA3 az új merevlemezekhez
2009. március 11. 11:02, szerda
Az első számú merevlemezgyártó gyakorlatilag készen áll az új szabvány alkalmazására, amely ezekben a hetekben nyerte el végleges formáját. Kétszeres átviteli sebességet ígérnek a második generációhoz képest.

Hirdetés

Aki valamennyire is követi az ágazat szereplői által ígért újdonságok listáját, az tisztában van azzal, hogy az SATA kissé elmaradt az egyéb technológiákhoz képest, hiszen belátható időn belül érkezik az új USB, FireWire, valamint számos egyéb szabvány, amelyek kivétel nélkül az átviteli sebesség növelésére, valamint az optimális fogyasztásra helyezik a hangsúlyt. A platform fejlesztéséért felelős szervezet azonban elkészült a harmadik generációval, így hamarosan érkezhetnek az új merevlemezek is.

A Seagate röviddel ezután be is jelentette, hogy készen állnak a technológia alkalmazására, és első ilyen termékeik még az év vége előtt megjelennek majd a piacon. A felhasználók számára ez elsősorban nagyobb (elméleti) átviteli sebességet jelent, hiszen míg az eredeti SATA-csatlakozók esetében ez 150 MB volt másodpercenként, a SATA2-nél pedig 300 MB, az új SATA3 immár 600 MB-ot vihet át minden egyes másodpercben, ami újabb duplázást jelent. Érdemes megjegyezni, hogy a szabvány egészen pontosan 6 Gbps-ot említ, ezt kerekítik le nagyvonalúan 600 MB-ra.

A szkeptikusok ehhez rögtön hozzáteszik, hogy ez csak az elméleti felső határ, hiszen napjainkban még a leggyorsabb merevlemezek sem képesek akár a 300 MB elérésére, ez valahol jóval lejjebb helyezkedik el - nem véletlen, hogy sok utánajárással kapunk csak valamennyire megbízható adatokat az interneten az egyes meghajtók valós teljesítményéről. Az mindenesetre megnyugvással szolgálhat, hogy a szabványt felkészítik a nagyobb sebességre, emellett pedig a kompatibilitást sem hanyagolják el, hiszen ez mind az eredeti SATA, valamint a SATA2 merevlemezek esetében megoldott lesz - nem kell tehát feltétlenül új háttértárolót vennünk majd az új alaplapok beszerzésekor.

A Seagate a hivatalos információk szerint a fejlesztés végső fázisában jár, az AMD-vel közösen dolgozva pedig már az idén megjelennek az első ilyen meghajtók.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
dez  
2009. ápr. 05. 02:54 | válasz | #23
Elírással. :) Egyértelmű, nem?
Sir Ny  
2009. ápr. 04. 17:58 | válasz | #22
hogy lesz 6000 Mb/s -ból 6000 MB/s?
tntmax  
2009. ápr. 01. 14:55 | válasz | #21
Köszi hogy megosztottad ezeket, ami azt illeti filózom is némi diszk újításon, mert a winyóim valóban jópár évesek már, elég zajosak is és lassúcskák.
A Storagereview-en szoktam teszteket nézni, az alapján nem szembetűnő az általad érzékeltetett külnöbségek.
llax  
2009. márc. 11. 22:54 | válasz | #20
Az általad tesztelt HDD-k már kissé kőkorinak számítanak... Akár egy olcsó 320GB-os Samu F1 is tud a lemez elején 110MB/s sebességet (buffered read 250MB/s körül), de vannak ennél gyorsabbak is. Az első generációs Raptor már csak elérési időkben jobb (már abban sem sokkal) az újabb kiadású vinyóknál, átviteli sebességekben már régen állva hagyták (az új típusok kisebb példányai is)...
Én az oprendszereket Samu F1-ek elején tartom (a többi részén "lom"), de fontosabb adatokat WD-ken tárolom :)
ozric  
2009. márc. 11. 22:05 | válasz | #19
A natív HW RAID esetén igaz amit írsz, de létezik olcsóbb port többszörzött (port multiplied) SW RAID is (pl. RAID0 vagy RAID10). Sok esetben a kapacitás, reduddancia vagy a másodpercenkénti művelet (IOPS) számít, és nem az interfész sebessége. Egy SATA portra max. 15 egységet lehet kötni, itt már számít hogy milyen gyors az interfész.

Nem árt tudni, hogy a nagy sebesség csak kis terhelés esetén elérhető, egy 100MB/s sebességű vinyó képes kevesebb mint 5MB/s sebességet produkálni nagy párhuzamos terhelés alatt (pl DBMS).
2009. márc. 11. 19:26 | válasz | #18
Ez a hírt már olvastam máshol,talán a ph-n.
Ott kivolt hangsúlyozva hogy az kimondottan ssd-k hez lett tervezve.


"A szabványért felelős SATA-IO szervezet természetesen elmondta, hogy az új interfész teljesen kompatibilis visszafelé, továbbá megjegyezte, hogy a nagyobb sebesség mellett a folyamatvezérlés jellemzői is az SSD meghajtók igényeihez lesznek igazítva."
A hír.
2009. márc. 11. 16:49 | válasz | #17
Most nincs időm kotorászni, de szinte 100% biztos vagyok benne, hogy RAID esetében minden HD a saját SATA csatornáját nyergeli, tehát ha összedobok 4 HD RAID-ba akkor már a SATA2-vel is elérem a 4x300-at vagyis az elméleti 1200-at. Tehát a SATA emelése 600-ra itt nem érint, viszont ami értinthet, ha az SSD a közeljövőben mondjuk átlépi a 300-at és akkor már a 600 jó jön. Ettől függetlenül a RAID esetében olyan HD-kel amelyeknek átvitele nem haladja meg a SATA2 sebességét, a SATA3 nem jelent semmi előnyt.
2009. márc. 11. 16:33 | válasz | #16
jaj, a kompatibilitást benéztem, csak eljárt a kezem ahogy láttam a csatolóról a képet, aszittem az is új.
2009. márc. 11. 16:31 | válasz | #15
ennek mi értelme van tessékmondani? pénzlehúzós-egyszercsakmajd nemkompatibilisos? még 2 hónap és átlépik az ssd-k. ennyire nincs jobb? mondjuk én ellennék pci-ex nyákon-vinyóval is, kevesebb különböző szutyok az alaplapon. meg kevesebb kábel is.
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2009. márc. 11. 16:20 | galéria | válasz | #14
valószínűleg nem ahci módra van kapcsolva a satavezérlője...
dez  
2009. márc. 11. 15:34 | válasz | #13
(6*1024=6144)
2009. márc. 11. 15:33 | válasz | #12
mi baj a sata tápcsatlakozóval? lehet csak a te alaplapod nem támogatja, de az én már nem mai gyerek asus m2n-e lapom simán kezeli az összes menetközben rádugott és megfelelően leválasztott sata eszközt. megy egész nap a gép, de ha este kell back-up miatt a nagywinyó, akkor csak egy határozott mozdulattal rádugom a kábelt. mire visszaülök a székbe, már fel is ismerte az eszközt. nem tudom, hogy magától hozzáadja-e a rajta lévő partíciókat is, mert 2 truecrypt partíció van az említett winyón.. de azokat csatolás után minden gond nélkül kezeli. ugyanez igaz a sata dvd írómra is. néha elkezd morogni, meg a boot is lassú néha miatta, ezért ha 2 hetente kell, akkor menet közben hotplug és tökéletesen működik, különben meg pihen. kicsit paráztam, de egy ilyen újraindítás nélküli felcsatolás alkalmával még firmware-t is frissítettem rajta. gond nélkül tette.
az egyetlen dolog csak, hogy mielőtt kihúzok egy eszközt, előtte le kell választani rendesen, különben hiányolja később a rendszer.
dez  
2009. márc. 11. 15:33 | válasz | #11
Akartad mondani 6000 Mb/s. És máris bejött az is, hogy nem 6144 MB/s-nek számolják, hanem (szabályosan, az említett újabb szabványok szerint) 6000-nek.
dez  
2009. márc. 11. 15:29 | válasz | #10
Közben megnéztem a lábkiosztást: itt már van 3.3V (a legtöbb IC ma már ezt használja 5V helyett, ill. sok még alacsonyabb feszt, így nem kell azt minden eszközben helyben előállítani 5V-ból.
dez  
2009. márc. 11. 15:21 | válasz | #9
"az SSD-k, ott nincs fejmozgatás, késleltetés"

Van helyette a flashmemóriák sajátosságai miatti, adott esetben jelentős lassulás íráskor...

"mi a lótúrónak kell a SATA-s DVD meghajtókra is SATA tápcsati???"

Nem tudom, de legalább nem olyan nehéz lehúzni. :)
ozric  
2009. márc. 11. 14:00 | válasz | #8
"Mert 6000/8 az kicsit több mint 600, a Gbit és a Megabájt közti téma"

Nem nyert. A merevlemez kapacitásánál használják ki az 1000 és 1024-es váltoszám közötti külömbséget. Itt nem a 6000-et kell osztani nyolccal, mert a 6Gb/s nem a hasznos adatmennyiség. Az SATA (és még sok protokoll) az átviteli és a kábelhossz problémák kiküszöbölésére nem használ órajel vezetéket, hanem egy "8 a 10-ből" nevű kódolást használnak ("automatikus órajel"), ami azt jelenti, hogy az interfész 10 bitet visz át, amiben 8 bitnyi hasznos információ van. Tehát vesszük a 6000Gb/s 4/5-öd részét (4800Gb/s) és ezt osztjuk nyolccal, így jön ki pontosan a 600MB/s.

Wiki: 10b_encoding
Wiki: SATA
2009. márc. 11. 12:55 | válasz | #7
Nekem van egy 750-es SAMU-m otthon, az average-ban viszi a 100-at, igaz még az sem 600. Szerintem ez igazán az SSD-k miatt fontos, az intel SSD-je már a 270-et viszi, az már necces egy SATA2-nek is. Nehogy már az interface legyen a korlát.
szombi  
2009. márc. 11. 12:55 | válasz | #6
DRÁGASZÁGOM! OLVASTAD EZT?

Csak azért kell egy külön kártyába tenni, mert 4 SSD vinyó van benne + egy RAID0 vezérlő.
SATA-3 segítségével ez az eszköz beleférne egy DVD-meghajtónyi 5.25'' helyre,
és a nyakamat tenném rá hogy máris fele annyiba fog kerülni...

Nem arra találták ki a SATA3 - at, hogy a kis 37-200 gigás apróságaidat meggyorsítsa.
Igazából már megcsinálhatnák, hogy 4 darab notebook vinyót beletesznek egy DVD-meghajtónyi dobozba,
RAID0; és akkor már lehet h. nem lesz elég a SATA2 a börszt átvitelére...

Mire a SATA3 kiforr, addigra elterjednek az SSD-k, ott nincs fejmozgatás, késleltetés,
és a párhuzamosítás lényegében bármekkora méretet ölthet, akkor már kell a 600 gigabit...

Én már csak azt nem értem, mi a lótúrónak kell a SATA-s DVD meghajtókra is SATA tápcsati??? Hot-plug miatt???? lóf*szt.
Még a vinyókra is fölösleges! Az új, 640GB-os Samsung vinyómat hiába kötöm rá
a SATA-2 - t támogató alaplapra menet közben, a felismeréshez úgyis újra kell indítani...
dez  
2009. márc. 11. 12:49 | válasz | #5
Csak éppen nincs benne semmi nagyvonalúság, az 1999 óta érvényes nemzetközi szabványok szerint (de a merevlemezgyártók, optikailemezgyártók, telekommunikációs cégek rég óta ezt a metódust követik) a kilo, mega, giga, stb. az eredeti SI rendszerbeli 10-es alapú prefixumokként használandók; a 2-es alapúak új neve kibi (ki), mebi (Mi), gibi (Gi), stb. (A kinti sulikban azóta is így oktatják, és egyre több program és OS is átveszi.) http://en.wikipedia.org/wiki/Binary_prefix
tntmax  
2009. márc. 11. 12:41 | válasz | #4
Vicces ez a fejlesztés, miközben a mai winyók még a 100MB/s-t sem érik el, valahol 60MB körül tudnak.
Igaz ott a hangzatos "Burst speed" ami egy Raptor winyónál eléri a 150MB-ot, de ez kb annyit ér mint kopasz puncin a szemüveg.

HDTach-al lemértem pár SATA winyót:
Western Digital Raptor WD360GD (37GB)
Random access: 9.3ms
CPU utilization: 2%
Average read: 58.5MB/s
Burst speed: 152.2MB/s

Seagate Barracuda 7200.7 Plus ST3200822AS 3.01 (200GB)
Random access: 13.1ms
CPU utilization: 1%
Average read: 53.3MB/s
Burst Speed: 108.2MB/s

Seagate Barracuda 7200.7 ST3120022A (120GB)
Random access: 15.3ms
CPU utilization: 2%
Average read: 46.6MB/s
Burst speed: 83.7MB/s

Seagate Barracuda 7200.7 ST380013AS 3.05 (80GB)
Random access: 13.2ms
CPU utilization: 1%
Average read: 43.8MB/s
Burst speed: 99.0MB/s
2009. márc. 11. 12:04 | válasz | #3
Mert 6000/8 az kicsit több mint 600, a Gbit és a Megabájt közti téma
2009. márc. 11. 12:01 | galéria | válasz | #2
Ja persze, semmit nem szóltam.
2009. márc. 11. 11:54 | galéria | válasz | #1
"a szabvány egészen pontosan 6 Gbps-ot említ, ezt kerekítik le nagyvonalúan 600 MB-ra."

Ez miért is lefelé kerekítés?