Watchmen - Az őrzők
2009. március 13. 15:53, péntek
Megjött A szuperhősös képregényfilm, ami fityiszt mutat a műfajnak és azoknak, akik szerint szuperhősök köré nem lehet igényes sztorit írni.

Hirdetés

Essünk túl gyorsan a Watchmen - Az őrzők esetében kötelezőnek mondható tiszteletkörökön, hiszen sokan nem ismerik a képregényt, s így nem tudhatják, hogy az elmúlt évek egyik legelismertebb szuperhős-comicjáról van szó. Akiknek herótja van a szuperhősökkel telített filmektől, azoknak sem kell sikítófrászt színlelve menekülniük, hogy hetekig ne menjenek a mozik közelébe, hiszen a Watchmen - Az őrzők nem tipikus szuperhősökkel operál, a hangvétele is más, sokkal komolyabb, a kikacsintásokban sem szenvedünk hiányt.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

A szerző, a szárnyaló fantáziájú Alan Moore, nevét többek között a Szövetséggel kapcsolatos filmfeldolgozásnál hallhattuk (az, hogy a végeredmény milyen lett, más kérdés), míg Zack Snyder a 300 sikerét követően lett igazán trendi, keresett rendező -olyannyira, hogy a Watchmen kampánya során már igazi vizionáriusként aposztrofálták. A víziókra pedig nagyon is szükség volt, hiszen mind Moore, mind a rajongók állandó mantrája volt, hogy a képregény megfilmesíthetetlen.

A történetről legyen elég annyi, hogy egy alternatív idősíkon játszódik, a '80-as években, amikor is tombol a szuperhatalmak közti hidegháború, miközben Richard Nixon harmadjára is megválasztatja magát elnöknek. Ebben a világban jelen vannak a szuperhősök, s mint azt a kampány során érthetően elmondták, a fő konfliktus az, hogy valaki öldösi őket. Vagyis, ha a több évtizedes múltra visszatekintő Őrzők ránk vigyáznak, vajon ki vigyáz az Őrzőkre. Az Őrzőkre, akik már túl vannak zenitjükön, van, aki visszavonult közülük, van, aki elmegyógyintézetbe került, más cégvezető lett, de szerencsére akad olyan is, aki megszállottan az igazságot keresi, s így be is indul a nyomozás.

A Watchmen-filmnek két hibája van. Az egyik, hogy a rendező túlságosan is ragaszkodott az alapanyaghoz, a másik pedig, hogy nem ragaszkodott hozzá annyira, mint azt a rajongók elvárták volna. Megnéztük a forgatáson készült fényképeket, s való igaz, a rendezőn hol volt sapka, hol nem. A látszólagos ellentmondást persze könnyű feloldani, hiszen arról van szó, hogy Zack Snyder annyira ragaszkodott a képregényhez, hogy olykor kvázi panelről-panelre adaptálta azt (bár olykor idő szűkében ugrania kellett). Na, nem mintha ez olyan könnyű lenne, de valóban felróható neki, hogy nem tett mást, csak mozgóképesítette az alapanyagot. Ez olyan nagy baj lenne?

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

Azt hihetnénk, hogy aki rajongó, ennek nagyon örül, főleg, ha figyelembe vesszük, hogy éppen Snyder kreatívkodása miatt nem lett klasszikus, csak jó film a 300-ból, hiszen az eredeti sztoriba beleszőtt egy olykor abszurd és felesleges, lassító szálat. A Watchmen - Az őrzők szerencsére ettől megmenekült, s mégis rossz lehet a rajongó szájának íze, hiszen a befejezés, szerintünk is teljesen jogos megváltoztatását sokan nem tudták lenyelni. (Az is furcsa lehet, hogy jó pár dolog, mint például Kovács Valter, azaz Rorschach maszkja nem lett megmagyarázva, néhány történés nem kapott kellő hátteret, de ez az alkalmi nézőnek nem mindig hiányzik, a rajongók meg úgyis tisztában vannak vele. Meg aztán a film így is két és fél órásra sikeredett.)

Azt most hadd ne kezdjük el fejtegetni, amit úgyis kiemel mindenki és, ami a hozott anyag, a képregény pozitívuma, hogy a hősök nem is igazi hősök, sokszor inkább antihősök, nincsenek túlidealizálva, ők is esendőek, hibákkal bírnak, ártatlanokat ölnek, ha épp úgy hozza úri kedvük. Vicces, hogy a súlyos morális kérdések, a világról való filozofálgatások közben meg olyan, túl egyértelmű, de a filmnek valóban egyéni ízt kölcsönző dallamok csendülnek fel, akár gyors egymásutánban is, mint a 99 Luftballons Nenától vagy a Sound of Silence Simon & Garfunkeltől.

A tetszési foktól függetlenül azonban egyet nyugodt szívvel ki lehet jelenteni azt, hogy rengeteg munka van a filmben. Minden egyes jeleneten, minden egyes képkockán látszik, hogy nem csak a rendező, a látványtervező és a sminkes, hanem még a kábelesek és a mikrofontartók is 110%-ot próbáltak nyújtani. Snydernek mindenről világos elképzelése volt, s úgy tűnik, hogy ezt sikerült is átültetnie a képek nyelvére.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

Summa summarum, jó film lett a Watchmen - Az őrzők. Igényes, de akárcsak Snyder előző filmje esetében, más okokból ugyan, de elmarad attól, hogy (azonnal) klasszikussá válhasson. De ettől még remek filmélmény, olyan, amit máskor is elő fogunk venni. S, aki olyan botorságokat állít, hogy szuperhősök köré nem lehet történetet írni, az most ezzel az adaptációval kapott egy jókora sallert. Lám, lehet valami egyszerre látványos és érdekfeszítő történettel bíró.

Bár olykor rettentő látványos a Watchmen és az akciójelenetek is korrektek, stilizáltak, az üzenete, a hangvétele miatt mégsem mondható kommersz, popcorn mozinak, s aki pörgésre számít, csalódhat, mikor meghallja a rezignált és ráérős narrációt. Azt, amelyet a film egyik legjobb figurája, Rorschach karaktere szolgáltat nekünk. Jár is a plusz pont azért, hogy nem sztárokkal dúsították fel a filmet, bár némely karaktert nehezebb megszokni, de a szereposztás jól sikerült.

Azt pedig mindenképpen említsük meg, hogy aki lemaradt volna a képregény film előtti elolvasásáról, az most utólag is bevizsgálhatja az alapanyagot, hiszen a könyvesboltokban már kapható egy ideje a 3 részre szedett sztori. Ha más nem, a spórolósabbja félrevonulhat a lakóhelyéhez legközelebbi Libri/Alexandra könyvesbolt olvasósarkába és egy-két óra alatt végigpörgetheti a történetet. Megéri.

Magyar nyelvű filmelőzetes letöltése

Klikk
ide!
Klikk a képre a nagyobb változathoz
Watchmen - Az őrzők (Watchmen)
(színes feliratos angol-amerikai-kanadai akciófilm, 163 perc, 2009)

rendező: Zack Snyder
forgatókönyvíró: David Hayter, Alex Tse
zeneszerző: Tyler Bates
operatőr: Larry Fong
producer: Lawrence Gordon, Lloyd Levin, Deborah Snyder

szereplők:
Jackie Earle Haley (Walter Kovacs / Rorschach)
Malin Akerman (Laurie Juspeczyk)
Carla Gugino (Sally Jupiter)
Jeffrey Dean Morgan (Edward Blake)
Billy Crudup (Jon Osterman / Dr. Manhattan)
Szélesvásznú TV-k

Már 32 150 Ft-tól!

Házimozirendszerek

Már 19 900 Ft-tól!

részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
dalma5  
2009. júl. 14. 17:09 | válasz | #77
Szerintem borzasztó lett a film. Amikor Archie-n szexeltek a levegőben konkrétan azon gondolkodtam, hogy kimegyek a teremből. Meg az állandó lassítgatás nagyon idegesítő. Meg persze az, hogy megváltoztatták a végét...
Ami tetszett benne az a The times they are a-changin' rész, meg Rorschach. Őt hihetetlen jól megformálta a színész.
Atisz  
2009. ápr. 09. 13:53 | galéria | válasz | #76
Egyébként tényleg. Engem is nagyon megfogott a film. Többnyire kidolgozott az összes karakter és végre egy jó kis sztori (persze tudom, ezért inkább a képregény "felelős").
2009. ápr. 08. 13:40 | válasz | #75
A moziminőséghez :

én is a westendben néztem meg,
nem túl régen, /8as teremben/
és itt is volt egy kis rész, de az inkább a vége előtt 1 órával (?) lehetett, elment a hang és valami őrült hangos zaj lett helyette pár percig,
először nem volt egyértelműen furcsa, mert épp Phillip Glass zenei betétje szólt előtte, és ahhoz még illett is volna, de basszus, be kellett fognom a fülem, mert azt hittem, szétdurran a fejem tőle,
meg amikor felirat volt, és ugyanaz a zaj, egyértelmű lett, hogy geb@sz van,
hálistennek valaki kiment és pillanatok alatt helyrehozták,
na de akkor is....
A film minőségét jelzi , hogy ez a kis technikai malőr semmit nem volt le az élvezetéből(legalábbis nekem).

Amúgy nekem nagyon bejött, érdekes módon még jobban, mint a sötét lovag, amit "emésztenem kellett", mielőtt másodszor is meg tudtam nézni,
azt az illetőt tudnám idézni, aki írta, hogy olyan élmény volt neki, mint amikor az első Mátrixot látta.
Hát nekem szintén, teljesen eufórikus hangulatban voltam tőle napokig.

yosha  
2009. márc. 25. 10:07 | válasz | #74
Egy átlagos dohányosnak talán...
Zoliz  
2009. márc. 24. 00:22 | válasz | #73
Egy átlagos hősös múvi sok mondanivalója nem volt. Egyedüli pozitívuma, hogy két és fél óriág nem gyújtottam rá, mert moziban néztem meg és nem warezban.
Vucli  
2009. márc. 23. 14:39 | válasz | #72
Rorschach miatt megérte megnézni.
balo88  
2009. márc. 22. 14:32 | válasz | #71
Nagyon jó film!
2009. márc. 18. 13:46 | válasz | #70
az első mondat a 68-ra, nem a 300-ra ;)
2009. márc. 18. 13:46 | válasz | #69
szerintem nem, de felfogás kérdése. ;)

és a 300 fanok azt a filmet sem szerették ám annyira. :)
merthogy eredetileg ki van hegyezve a józan ész és a vallásos gondolkozás közötti harcra.

azt a részt meg, amikor spártai apuka sajnálja, h nem tudta időben megmondani a pici kis fiának, h milyen ügyesokosbátoraranyos, inkább nem kommentálnám. :)))
(vagy igaz az a gyanúm, h emberünk rak némi kikacsintgatást a filmjeibe, fikázandó a filmes paneleket)
2009. márc. 18. 13:08 | válasz | #68
öhöm...LOL? ;)
Lalee1  
2009. márc. 18. 11:00 | válasz | #67
Egy általa, vagyis Adrian Veidt(Ozymandias) által kifejlesztett testi, szellemi fejlődés, "szabadítsd fel a tested, lelked" dolog, olyan önmegvalósítás féle "metódus", kicsit buddhista feeling, bár ezekehez a dolgokhoz nem értek. Ennek köszönhető, hogy mindegyikőjük közül ő tartja legjobban magát és 40-es évei közepén is ereje teljében, átlagember fölött teljesít.
2009. márc. 18. 09:53 | válasz | #66
világos, tehát snyder megint egy kicsit elszállt a látvány(osság) kedvéért (bár én a 300-at imádom). de mi az a Veidt Method?
Lalee1  
2009. márc. 17. 16:52 | válasz | #65
A képregényt olvastam, többször is és azon dolgok alapján amit leírtatok, úgy látszik a filmben kicsit felturbózták őket. A börtönben Dan és Laurie emlékeim szerint két emberrel találkozik össze, szóval csak kettőt ütnek le. Ugrabugrálni meg egyaltalán nem ugrabugrálnak. Ozymandias-szal kapcsolatban viszont az erejére és a golyóelkapásra is volt egy elfogadtható magyarázat, ugye a Veidt Method.
kozik  
2009. márc. 17. 10:26 | válasz | #64
hát remélem még egy darabig adják itt-ott, mert a fizura még várni kell egy pöppet. nyilván a torrent meg nem megoldás ott, ahol a látvány a lényeg. azt tudja vki, nagyjából mikor szakad ki dvd-n? az már normális minőség, projektor meg végülis van. igaz, addigra valszeg fizu is lesz. aztán visszatérek, és jól elmondom a frankót.
/off - asszonyon meg munkahelyen kívül minden a régi.
2009. márc. 16. 22:58 | válasz | #63
mindenképp nézd meg! :)

OFF
mindenképp várj meg vele :P
telszámod a régi?
ON
Atisz  
2009. márc. 16. 22:52 | galéria | válasz | #62
Na ja, "a 300 látnoki erejű rendezőjétől"... he?
Atisz  
2009. márc. 16. 22:50 | galéria | válasz | #61
Pff akkor szar a bevezető (több helyen olvastam, hogy nincs speciális képességük) :/
kozik  
2009. márc. 16. 22:09 | válasz | #60
hát eddig is meg akartam nézni, de most már muszáj lesz. ami így megosztja a t. közönséget, az általában nekem bejön. (nem, ezzel most nem azt mondtam, hogy hülye, akinek nem tetszik.)
/off - srobi, két hét múlva egy éves lesz az a rohadt vodka, ha addig nem történik semmi, megiszom nélküled.
2009. márc. 16. 21:43 | válasz | #59
a golyó elkapás egy dolog.
pont ezért mondtam, h ez engem zavart a filmben.

sajnos az emberünknek übermensch mániája lehet, kiindulva a 300-ból meg dr manhattan nagy lógó lomposából, ami a képregényben még talán picike is.

szóval a képregényben igencsak megizzadnak a verekedés után, rorschach sem ennyire frappánsan mászik be az ablakon, stb. :)
2009. márc. 16. 21:38 | válasz | #58
azt elmagyarázzák benne. :)
és szerintem nézd meg. :)
2009. márc. 16. 21:37 | válasz | #57
"Ez a film nem a fiatalabb korosztálynak szólt akik elámulnak azon h Pókemeber már megint megmentette a város a csúnya gonosz zöld manócskától aki előtte a haverja volt.."

Nem akarlak megbántani, de remélkem ezt nem gondoltad komolyan. Azért egy 12+ éves embernek illik levennie, hogy miről szólt a Pókember és mik vannak benne. Ergo mik az értékei. Mert vannak!
2009. márc. 16. 21:25 | válasz | #56
Szerintem nagyon jó film volt, végre nem az a csili-vili szuperhősős ahol minden szép és jó, kivétel az h meghal az egyik gonosz aki előtte a barátja volt. Sztem a mondanivalója az h az ember milyen is valójában, nem riad vissza attól se h milliókat öljön meg azért h vmit véghezvigyen. Ott van Mr. Manhattan, jól bemutatja milyen ha vki 1 kis hatalomhoz jut. A hősök se igazi hősök, esendő emberek, de épp ez a jó benne. Ez a film nem a fiatalabb korosztálynak szólt akik elámulnak azon h Pókemeber már megint megmentette a város a csúnya gonosz zöld manócskától aki előtte a haverja volt... Az is kiderül mi lesz azzal aki mer tenni vmit az emberekért, ellenfordulnak. És még1x, sztem nagyon jó film, ajánlom bárkinek.
2009. márc. 16. 20:48 | válasz | #55
valamilyen meg nem magyarázott emberfeletti erejük KELL hogy legyen, golyót kapnak el, golyók elől térnek ki, 100 kilós pacákokat vágnak ki biztonsági üvegen, kiscsaj szétrúg vagy 15 börtöntölteléket egymás után egy karcolás nélkül, több méter magasra szökkennek fel helyből, stb. stb.

és egyik sem látszott shaolin kungfu-mesternek :)
Atisz  
2009. márc. 16. 20:04 | galéria | válasz | #54
Egyébként ha nincs "szupererejük", akkor mi szükség a kacifántos maskarákra? :D
Atisz  
2009. márc. 16. 20:02 | galéria | válasz | #53
Hujuj jönnek a negatív kritikák, akkor lehet hogy mégsem nézem meg :)
2009. márc. 16. 13:52 | válasz | #52
2009. márc. 16. 13:39 | válasz | #51
a végén még félreértem ezeket az idézőjeleket. ;)

OFF
nézd, menedzser!
(aláírásod)
ON
2009. márc. 16. 13:23 | válasz | #50
egyértelmű, hogy egy képregény sokkal tömörebb és kifejezőbb lehet, mert egy színész vagy egy rendező nem tudja "elrontani" felesleges gesztusokkal vagy látványelemekkel a "mondanivalót".
2009. márc. 16. 13:10 | válasz | #49
na, látod a képregényben ez pont hogy nem közhely, vagy olcsó moralizálás, hanem csak úgy átjön a történéssel.

ejj, a végén még kiderül, h tényleg megfilmesíthetetlen. :)
(amúgy ezt azért nem hiszem... úgy gondolom, hogy majdnem sikerült)
2009. márc. 16. 12:58 | válasz | #48
persze, van ebben szó emberi természetről, hatalomról, szupererővel kapcsolatos felelősségről, szerelemről, megbánásról, és egyéb "közhelyekről" is...


az azért megállapítható, hogy meglehetősen felemás lett a film fogadtatása, és eddig anyagilag sem annyira sikeres (összbevétel 80 millió dollár), és ez azért jelent valamit.
2009. márc. 16. 12:50 | válasz | #47
korrekt ;)

és bár tartom, h továbbra sem ennyi az üzenete és ez sem úgy üzenet, hanem máshogy, az tény, h néhol a súlyosságát elvesztette akkor, amikor vége lett a hidegháborúnak.

vagy mégsem? :)
én visszagondoltam közben, h milyen volt akkor és onnantól kezdve jött át sok dolog. ha valaki nem koncentrál erre, vagy nem élte meg, akkor el tudom képzelni, h űrt és unalmat érez meghökkentség helyett.

a képregény meg szerintem lenyűgöző, nem kell (ön)trükközni.

személy szerint úgy vagyok ezzel a filmmel, h nem tudom eldönteni, h mennyire tetszett, vagy nem tetszett, annyira vegyesek az érzéseim. :)


2009. márc. 16. 12:34 | válasz | #46
kedves fan-boy, sajnálom ha megsértettem az érzéseidet a filmmel (képregénnyel) kapcsolatban, nem tehetek róla, hogy ennyire primitív vagyok. elnézést, ha nem vagyok egy véleményen veled. :)))

srobert: nem olvastam a képregényt valóban, sőt, el is hiszem, hogy a képregény sokkal befogadhatóbb, és ha hugo díjas, azt is elhiszem hogy megérdemelte...ugyanakkor ez még nem garantálja, hogy jó film lesz belőle.

SPOILERES LESZ!

én személy szerint alapból nem tudtam elfogadni ezt a (számomra, ismétlem, számomra) nevetséges alternatív-amerikás-hidegháborús univerzumot, 2009-ben. no igen, bár a szépségkirálynők kedvenc kívánsága, a "világbéke" az mindig aktuális lesz, de nem így...csak hogy ne legyek ennyire primitív: amit én leszűrtem a történetből az az, amit tulajdonképpen veidt foglalt össze, amikor az olajcégek vezetőivel találkozott, azaz minden háború oka az energiaforrásokért való harc, és ezt szerette volna ő megakadályozni...de úgy, hogy közben megöl több millió embert??? mivan? miért nem hasznosította azt az energiát, ahogy elképzelte, ahelyett, hogy megölt vele egy csomó embert? és a végén még Rorschach-ot is megöli manhattan, mert nem volt hajlandó megváltoztatni a morális hozzáállását...ez egy üzenet? komolyan?

nem ismétlem el (vagy mégis), amit már 100-an leírtak előttem, hogy a film unalmas, röhejes akciókkal, semmi különös (ma már kötelező) látvánnyal, sokszor elcseszettül szar zenebetétekkel. ilyen szempontból a film máris megbukott nálam, mint film.

a történet egyetlen pozitívuma számomra a karakterek voltak. ugyanolyan esendő emberek, mint bárki más, csináltak jó és rossz dolgokat, nem volt egyértelmű jó-gonosz oldal. manhattant kivéve, aki egy élő istenné vált, az egész világegyetemet minden titkával magáévá tette, ezért szükségképpen emelkedett felül az univerzum egyik nevetséges kis bolygójának nevetséges lényei fölé, hiszen rájött, mennyire is jelentéktelenek az egész világegyetemet nézve...ugyanakkor mégiscsak ember volt, ezért olyan érzései, mint szerelem, szeretet, önvád, stb. megmaradtak, ezért is tér vissza segíteni. de erről ennyit.

amit snyder mondott frappánsan, az nagyon szép, de már egy jó ideje úgy ábrázolják az un. szuperhősöket a filmeken, hogy kifejezetten emberiek legyenek, ne törődjenek másokkal (de aztán végül mégis), úgyhogy ilyen szempontból azért nagy újdonságot nem alkottak (x-men, hancock). szerencsére ebben a filmben ez azért kifejezetten hangsúlyos volt, ezért is tetszett ez a része.

igen, nem jött át valami, maradjunk annyiban, hogy nem volt teljes a befogadás, mert ez a film így nem segítette ezt elő annak, aki nem olvasta a képregényt. mire eljutottunk a végjátékhoz, az már teljesen érdektelen volt.

szóval ez a bővebb véleményem.
noki2  
2009. márc. 16. 11:20 | válasz | #45
miért lett kitörölve a hozzászolásom? mert leirtam a véleményem?
ddt500  
2009. márc. 16. 10:58 | válasz | #44
Meg ne kapja el a pisztolygolyót.
2009. márc. 16. 10:39 | válasz | #43
ez igen kifejező! :)
Lalee1  
2009. márc. 16. 10:18 | válasz | #42
Tegnap néztem egy interjút Zack Snyder-rel elég frappánsan elmondta pár szóban mi a különbség e között a képregény/film között és a többi képregény, képregényen alapuló film között. Szabad fordításban kb: (Spoileres lehet) "Ebben a sztoriban Superman nem törődik az emberiséggel, Batmannek nem áll fel, a főgonosz pedig meg akarja menteni a világot."
2009. márc. 16. 09:13 | válasz | #41
:)

negatív kritika az az eggyel alatta lévő.
azzal lehet egyetérteni, vagy nem egyetérteni.

ha azt mondom pl:
most tényleg arról szól, h van egy kék ember amerikában?
mekkora f*s...
az nem negatív kritika, hanem... :)
2009. márc. 16. 08:58 | válasz | #40
igaz, mondják is a filmben, ellenben (természetesen szerintem) nem éppen úgy vannak ábrázolva.
engem ez egy kissé zavart is a filmben.
mert ha nem szuperhős, csak edz, akkor azért ne üsse már ki a falat. ;)
2009. márc. 16. 05:25 | válasz | #39
Azért egy dolgot tisztázzunk már, amin sajnos a legtöbben úgy látszik átsiklottak. SZÓ NINCS SZUPERHŐSÖKRŐL! Egyedül Dr. Manhattan számítható szuperhősnek, de ő meg már annyira az elmélet és racionalitás világában él, hogy ő meg már nem hős. MASZKOS hősökről van szó, akik SEMMILYEN szuperképességgel nem rendelkeznek, max. egy jó adag edzéssel és pár ügyes kütyüvel járnak a rosszfiúk előtt.
winnie  
2009. márc. 15. 23:27 | válasz | #38
ööö, minden tiszteletem, hisz munkásság lapul mögötted, de szerintem nem minden jött le neked. (brr, hogy utálom ezt, amikor valaki azt mondja egy negatív kritikára, hogy "persze, mert hülye vagy hozzá" - ez baromság, nyilván, van, akinek bejön, másnak meg nem. csak a szavaidból inkább az jön át, hogy nem lett 100%-os a befogadás:)
2009. márc. 15. 23:01 | válasz | #37
koschwarz-ra kaphatnánk egy moderálást? Szegénykém túl primitív az internethez...
2009. márc. 15. 21:13 | válasz | #36
igen. erre kapott hugo díjat anno a képregény.
még halványan se libbenjen át ám az agyadon, h te nem fogtál valamit... ;)
2009. márc. 15. 18:23 | válasz | #35
most néztem meg, és teljesen egyetértek az előttem szólóval, és marcee-val is...én rohadtul megbántam, hogy elmentem erre a moziba, ez a film egy röhej.

persze, a látvány ott volt, de ma már ez kit hat meg, őszintén? a történet meg...öljünk meg pár millió embert, hogy eljöjjön a világbéke...istenem, mekkora f*s!

2009. márc. 15. 17:42 | válasz | #34
Én megnéztem, hát, felemás élmény volt. Szerintem a történetvezetés (nem a sztori) a buktatója a filmnek, nekem az nem jött be. Túlságosan el van aprózva, a kevesebb most szerintem több volna. Már vagy egy óra eltelt a filmből, de a cselekmény még nem mozdult előre. Túlságosan a múltra összpontosít, és a jelenben meg alig történik valami.
Másik meg, hogy szerintem kissé giccses. Én felfogtam és értettem a célzásokat, utalásokat és szimbólumokat, de nem sok valódi mondanivalót véltem felfedezni. A Komédiás és Rorschach karaktere volt szerintem a legjobban eltalálva. Egyébként nem rossz film, olyan egyszer moziban megnézős nekem.
2009. márc. 15. 16:47 | válasz | #33
nem, jó volt ez. ;)

és eléggé érdekelne, h aki szerint ez a világ legszarabb filmje (főleg 0 sztorival), mit tart jónak. :)))
2009. márc. 15. 13:07 | válasz | #32
Én egy szokásos popcorn mozit vártam, de nagyon pozitívan csalódtam, szerintem zseniális lett :) .
2009. márc. 15. 12:06 | válasz | #31
tökéletesen egyetértek marcival
ez talán még a lány a vízbennél is rosszabb volt, pedig az aztán mindennek az alja...
és azokon kivül, amit marci írt, engem kicsit zavart, hogy kicsit rámentek arra, hogy dr manhattan farkát mutogassák. lehet, hogy ez másokat nem zavart, egyszer-kétszer még nekem is belefért volna, nade hogy 10perces jeleneteket nézzek végig, ahol minden második képkockán egy nagy, világító, kék fasz legyen, na nekem ez sok
jó, hogy nem volt folyamatosan erekciója...
a sztori egy nagy kalap szar volt, amivel nem lenne baj, ha feldobták volna valami mással a filmet, de ebben nem voltak akciójelentek (illetve ami volt, az nagyrészt röhelyes volt mai szemmel nézve (nyilván nem az összes)), nem voltak benne jó nők (szóval hiányzott a kommersz fele), nem volt benne nagy dráma, semmi megindító, nem volt izgalmas, egyszerűen semmmi értékelhetőt nem találtam a filmben (szóval a kevésbé kommersz rész sem volt meg)
az az idióta repülőjük meg annyira gagyi volt, hogy a moziban többen hangosan felröhögtek, amikor elkezdtek repülni vele
mindent összevetve, hosszas gondolkodás után értékelném: 0/10
ddt500  
2009. márc. 15. 10:52 | válasz | #30
Baszki én ennyire elvont lennék? Jelentem tervbe van véve, hogy hétfőn megnézem 2X-or is!
trrope  
2009. márc. 15. 00:25 | válasz | #29
Még mielőtt mindenki elküldene téged ide meg oda, hadd jegyezzem meg, hogy bár szerintem ez egy elég jó film volt, tökéletesen egyetértek veled.
A film után az első gondolatom nem az volt, hogy "wow, de király", vagy hasonló, hanem: "Hát.. pornófilmnek elég rossz volt..."
Az egész mindenféle lelkizés és visszaemlékezés néhány nem túl odaillő akciójelenettel. És az egyetlen valódi szuperhős inkább a film elején elvonult és magában sírdogált úgy 2 órán át (filmidőben!). Végül a szuperhősök a végső bossfight-ban (max tíz perc) nem csinálnak semmit. Ahogy a film közbe se.
De mindezt figyelembe véve, ehhez képest jó film volt, az első 10 perc után azt hittem, életem legjobb filmje lesz... így a majdnemet is alig éri el.
marcee  
2009. márc. 15. 00:04 | válasz | #28
Gyerekek, én ilyen szar filmet kb. 10 éve nem láttam. Egy ember a hátam mögött a moziban konkrétan nyögött! Volt aki elaludt. Ki-be járkáltak a népek, én ilyet még nem láttam. Amikor a cimborák szóltak, hogy már egy óra lement a filmből, akkor én azt hittem, hogy kettőnél tartunk. A sztori vontatott, a karakterek szerethetetlenek, siralom az egész. Egyedül talán az akciójelenetek értékelhetőek, bár most mondják nekem, hogy még azok sem jók.
Nem voltak elvárásaim, mert nem nagyon tudtam, hogy miről lesz szó. Kíváncsi lennék, hogy az eredeti képregény is csak ilyen siránkozós visszaemlékezésekről szól-e?!

2009. márc. 14. 18:05 | galéria | válasz | #27
Megnéztem!
Nem ismertem a képregényt,tehát csak a filmről tudok véleményt alkotni!
Nekem kicsit úgy tűnt,h a rendező sokat akart markolni,de keveset fogott!
Zavaró volt számomra a sok cselekményszál és mindenbe kicsit blekapott a készítő,de nem volt fővonal amit rendesen ki lehetett volna bogozni!
A "lassító szál" is zavart, persze nem kell pörgős folyamatos akció,h érdekes legyen egy alkotás,de itt aztán nagyon le lett ültetve itt-ott rendesen a film(sztem)!
2009. márc. 14. 16:20 | válasz | #26
miért nem lehet letőlteni a magyar előzetest?
2009. márc. 14. 16:13 | válasz | #25
azért 163 perc feliratosan kicsit sok,de hát az eredeti néha jobb!
2009. márc. 14. 16:12 | válasz | #24
biztos jo film
az sg-n azt irták hogy szinkronos
http://www.sg.hu/cikkek/65743/itt_a_magyar_watchmen_az_orzok_plakat
de felirtaos
2009. márc. 14. 14:48 | válasz | #23
Kb. olyan 90% igen. A többi 10% pedig Snyder által kitalált dolgok....vagy kis változások ennyi.
winnie  
2009. márc. 14. 14:44 | válasz | #22
max több mint egy sima képregény, de nem több mint egy képregény-adaptáció. sőt az. kvázi a képregényt kapod vissza kivonatban.
2009. márc. 14. 14:32 | válasz | #21
Lehet jól jársz, ha kivételt teszel mert ez több mint egy képregény adaptáció......
Atisz  
2009. márc. 14. 12:46 | galéria | válasz | #20
*kivételt
Atisz  
2009. márc. 14. 12:45 | galéria | válasz | #19
Hmm, annyian dícsérték ezt a filmet, hogy lehet hogy még én is kivétel teszek majd vele (pedig a képregény-adaptációktól általában sugárban...).
jocco  
2009. márc. 14. 12:04 | válasz | #18
Egyébént ha vmi bibi van a filmvetités közben, mondjuk nics hang vagy elmegy a kép egy rövid idöre, stb. a film végén nyugodtan, beszéljetek a jegyszedövel vagy aki bejön a terembe, hogy akartok beszélni vmi vezetövel, s neki el kell mondni, hogy mi volt, meg hogy mennyire nincs ez igy jól, s ilyenkor cserébe engesztelésül adnak egy-egy ingyen jegyet :)
2009. márc. 14. 03:52 | válasz | #17
Amúgy miért nem lehet semmit letölteni a letöltések lapról?!? Már milliószor próbáltam, de minden böngésző kiakadt...
Mister  
2009. márc. 14. 01:11 | válasz | #16
Most néztem meg a westendben, a film korrekt, bejött.
Hanem vazze, ótvar szar volt a hang ( néha el is ment ), a felirat homályos, majd kb 40 percnél, amikor indulna a Komédiás temetése, a lámpák felkapcsolnak, film leállít, és bejön egy csaj, hogy ez így nem fog menni, fáradjunk át a 13-as terembe, majd ott megnézhetjük a filmet, az elejétől... vazze :D palacecinema 2009 :D
Zedas  
2009. márc. 14. 00:03 | válasz | #15
A kalózost meglepne ha beleraknák, mert ugye a másik befejezés miatt a kalóz-képregény rajzolója is kikerült a törénetből, így meg totál nem illeszkedne már semmihez. Nem hiszem hogy csak a rajongók miatt érdemes lenne öncélúan belegyömöszölni, főleg hogy nekem a képregényben baromi idegesítő és oda nem illő volt az egész.
2009. márc. 13. 22:14 | válasz | #13
Maximum akkor dvd-n nézzük a 30 perccel hosszabb változatot , az is 3 óra 10 perces lesz kb :) Azért a GYűrűk Ura 3 bővített 4 órás ideje még messze van. :)
2009. márc. 13. 21:04 | válasz | #12
Jah, és Jackie Earle Haley nagyot alakít Rorschach.
SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!
a végét meg is könnyeztem, mikor meghalt.

2009. márc. 13. 21:01 | válasz | #11
Korrekt cikk. És a film is korrekt... de még mennyire. Szerencsére elolvastam min a 3 részt a film előtt így tisztában voltam dolgokkal. Igaz sok dolgot kihagytak, de végülis majd jön a rendezői, ami mindenért kárpótolni fog, úgyhogy szerintem, ez a film 10/10.
Lalee1  
2009. márc. 13. 20:29 | válasz | #10
Kicsit sok a "ruha". Bocs a szóismétlésért.
Lalee1  
2009. márc. 13. 20:28 | válasz | #9
Spoiler: Rorschach 16 éves korátol egy ruhatisztító gyárban dolgozott. Egyik nap jön egy nőtől egy különleges ruha - két réteg latex( ha jól emlékszem) között egy fekete folyadékkal, nem keveredik csak fehér és fekete, semmi szürke- , de a nő soha nem jön érte, mert szerinte csúnya a ruha. Rorschach megtanulja hogyan vágja, alakítsa a ruhát(asszem sima forró olló ami rögtön össze is forrasztja az anyag végét), így csinál belőle maszkot. Egyébként a nőt , mint később kiderül, meggyilkolják.
2009. márc. 13. 20:20 | válasz | #8
De, ha jól tudom a Rendezői változat csak Amerikába kerül mozikba. Idehaza nem.....

ddt500  
2009. márc. 13. 19:59 | válasz | #7
Mi a maszk története? 2 percben.
2009. márc. 13. 19:53 | galéria | válasz | #6
nyáron jön a rendezői változat integrált Balck Freighter nélkül. év végén meg jön a 4 órás verzió, amiben benne lesz a BF is :)
2009. márc. 13. 19:18 | válasz | #5
Pedig a kalózos sztorit is megcsinálta Snyder:D
Mindent befejezett Snyder csak hát 2 óra 40 perce a Watchmenre kevés.
Zedas  
2009. márc. 13. 18:49 | válasz | #4
Én tegnap végeztem ki a képregényt és sokkal jobban jártunk a vége megváltoztatásával, meg a kalózok teljes kihagyásával. Nálam 100%-os a film, ennél jobban nem igazán lehetett volna megcsinálni (a maszk története viszont nekem is hiányzott, főleg hogy kb. 2 percben el lehetett volna intézni, bár tényleg kell valami a bővített verzióba is). Másrészt sokan szidták hogy erőszakosabb mint a képregény, szerintem a téma az egész vezetése teljesen indokolja hogy a Rorschachhal összefüggő részek olyanok amilyenek.
Nekem kb. olyan élmény volt mint amikor az első Matrixot megnéztem moziban.
2009. márc. 13. 18:20 | válasz | #3
Az is furcsa lehet, hogy jó pár dolog, mint például Kovács Valter, azaz Rorschach maszkja nem lett megmagyarázva, néhány történés nem kapott kellő hátteret, de ez az alkalmi nézőnek nem mindig hiányzik, a rajongók meg úgyis tisztában vannak vele. Meg aztán a film így is két és fél órásra sikeredett.)


Ne feledjük a bővített verzió még hátra van. Lemerem fogadni, hogy abba sok minden benne lesz még...
2009. márc. 13. 18:15 | válasz | #2
Nekem a vége kifejezetten tetszett. Sokkal jobb véget kapott mint a képregénybe.
2009. márc. 13. 17:13 | válasz | #1
"a spórolósabbja félrevonulhat a lakóhelyéhez legközelebbi Libri/Alexandra könyvesbolt olvasósarkába és egy-két óra alatt végigpörgetheti a történetet."

jó ötlet, de ehhez a műhöz ez kevés. a végigpörgetés eredménye maximum annyi lesz, hogy az ember látja a vizuális adaptáció nagyszerűségét.