"Vámpír" a tömegsírban
2009. március 8. 20:22, vasárnap
Különös tetemre bukkantak egy velencei tömegsírban. A csontváz az első példája lehet a korabeli írásokban gyakorta emlegetett, vámpíroknak tartott embereknek.

Hirdetés

Matteo Borrini, az olasz Firenzei Egyetem kutatója az 1576-os velencei pestisjárvány áldozatainak egyik tömegsírjában talált rá a "vámpírra", azaz egy nő földi maradványaira, akinek az álkapcsai közé egy kisméretű téglát helyeztek. Abban az időben, amikor a nő meghalt, sokan abban a hitben éltek, hogy a pestist vámpírok terjesztik, akiknek a klasszikus Drakula-stílussal ellentétben nem a vérivás volt kedvenc időtöltésük, hanem a holtak lepleinek rágcsálása. A sírások téglát szuszakoltak a feltételezett "vámpírok" szájába, hogy megakadályozzák őket ebbéli cselekedetükben, és meggátolják a kór terjedését, magyarázta Borrini.

A vámpírhiedelem feltehetően azért kapott szárnyra, mert a vér időnként elöntötte a holtak száját, amitől az átitatódott lepel a szájüregbe süppedt és elszakadt. Borrini, aki felfedezését az Amerikai Törvényszéki Tudományok Akadémiájának denveri ülésén tárta a hallgatóság elé, azt állítja, hogy ez lehet az első vámpír, amit törvényszéki módszerekkel megvizsgálhatnak.

Peer Moore-Jansen a Wichita Állami Egyetem szakértőjének hozzászólása szerint maga is találkozott hasonló csontvázakkal Lengyelországban és bár Borrini felfedezése felettébb izgalmas, "az első vámpírként emlegetni kissé nevetséges", a leletet inkább a vámpír-vadászat első archeológiai bizonyítékaként értékeli.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2009. máj. 18. 19:40 | galéria | válasz | #428
Ez csak azért íródott, mert a pénzt nem rendszer(nem egészen olyan, mint az elektronikában az áram), a vámpírok is lehetnek ilyenek.
2009. márc. 18. 22:39 | galéria | válasz | #427
Azért is jó lenne, mert sok extráát lehet rajta kipróbálni, mint pédául, hogy ha ellveszíti valaki az állását akkor nem kell az élelmiszerekért adót fizetnie, mert azt az összeget amit felhasznált azt majd később leadózza és kevesebbet, mert az emberek szeretik ha a társaik esznek és nem lopnak és ezért inkább inygen adják, eggy részét.
Ha ilyet bevezetnének akkor feltételezem, hogy soha többé nem szólna erről eggy beszélgetés.
2009. márc. 18. 22:29 | galéria | válasz | #426
Ha a készpénz helyett tényleg mindenki kártyát használna mindenhol, akkor megszűnne a feketepiac? Utána lehetne nézni minden tranzakciónak, hogy legális dolgokra költötte e a pénzét?
A pénzben is biznisz van csak ezt mi új adó formájában vesszük észre és ezért rossz a forint értéke, tehát az teljes mértékben kamu, hogy a gazdasági válság mmiatt van rá szükség. Többet ront, mint javít.
Viszont ha ilyet akarnánk, akkor minden olyan dolgot, amire szüksége van valakinek, azt elérhetővé kell tenni, mint a könnyű drogokat stb. Ezt azért emelítem meg, mert sokan vannak akik a fizetésüket, nemhogy rezsire nem költik, de az egészet ezekre költik, mert drága beszeerezni és ráadásul az egész társadalom nem lát belőle semmit, pedig a drogosok is nyomhatnának a latton jó sokat, mert rengetegen szívnak fűvet. Nem annyit mint kenyeret, de annyit biztosan mint cukrot.
Szóval nem kéne ingatlanadó, ha legalizálják a könnyű drogokat, mert kell a bevétel az országnak.
Aki nem drogozik, meg nem érdekli, hogy most a drogosok miatt kell kevesebb adót fizzetnie, sőt még talán örülne is vagy csak eggyetértene, mert a közbiztonság is jobb lenne, ha nem a sötét alakoktól kéne tartania az utcán, mert akivel találkozik az most csóró és kirabolja őt mert kell a cucc, de ha a patikában is lenne az biztosan olcsóbb lenne és nem verik szét a plakátokat, ha sokat várakoznak az utcán.
Ha haggyák a kézpénz szabad vándorlását kézről-kézre akkor soha nem foglyák felszámolni a feketepiacot és mindig 2x-3x annyi adót fogunk fizetni. Aki ebbe nem eggyezik bele az vagy azért mert szeereti a műkincseket és szeret papírpémzt használni, de ma már a digitális kort írjuk és ideje lenne ezeket a rosszabbító tényezőket kiiktatni, mint a fekete piacot. Legalább nem rabolhatják el a pénzünket az utcán, mert csak átutalni lehet. Minden terméknek adnak eggy sorozatszámot, még a kenyereknek is és mindent nyomon tudnak követni. Ha ilyen lenne, szinte nem létezne feketepiac, mert eggyyszer rájuktalálnak és felszámolják őket, mert rontanak az adófizetők életszínvonalán a saját javukra.
Én arra szavazok, hogy minden létező szolgáltatás amit az állam nyújt nekünk felhasználóknak és olyat is amire neki van szükségük, mint szmélyi meg bkv. eggy kártyán lehessen használni és ingyenes legyen teljes mértékben, ha ilyenem van. Nem kell átutalásokért fizetni, én döntöm el mikor vonja le a havi bérlet árát. Igen arra gondolok, hogy a tömegközlekedésen is mágneskártyát kéne használni, vagy valami újabbat, ha tellik ilyen korszerű technikára az állampolgároknak.
Szerintem eggy ilyen kárty bevezetésvel, már 20% al csökkenhetnének az adók és közel sem hasonlítanám ezt egy Bokros csomaghoz.
Ez inkább az illegalitást számolná fel, mert leelenőrizhető lenne, minden tranzakció, hogy ha eggy kereskedőnek utalnak át eggy üzleti csatornán pénzt, azt a kereskedőnek kéne elkönyvelnie, hogy mire kapta azt a bevételt. Igen sokan ellenkeznének ez ellen, mert látható lenne, hogy hol csalnak és hol nem, de könyörgök ezért is élünk rosszul, mert mindenki össze-vissza hazudozik és a végén senki nem ért semmit.
Lehet, hogy csak nekem rossz azz üzleti érzékem. :)
2009. márc. 18. 20:15 | galéria | válasz | #425
Hát nem erről beszéltem én is, anélkül, hogy a Mashlow-piramisra gondoltam volna? (Persze, valószínű ismerem már régebbről.)

Élet- és vagyonbiztonság, ez a feltétele mindennek, minden más csak ez után következik.
toto66  
2009. márc. 18. 19:59 | válasz | #424
Egyébként, a dolgozó, alkotó embert nem szabad kizsigerelni, mert az még rosszabb helyzetbe hozza az országot.
Tanulmányozd ezt!
Mashlow piramis
Az ország 80%-a van az alsó részén, ha minnél többen csúsznak a legalsó szintre, akkor az igazi válság, ami tényleg megfekteti az országot.
2009. márc. 18. 19:40 | galéria | válasz | #423
értem, én, hogyne érteném, de Magyarországon a középosztály is annyira le van pusztítva, hogy nem nagyon tud újabb terheket vállalni magára.
Az ingatlanadó pedig olyan, hogy nem termelési eszközt adóztatna meg vele az állam. Valakinek lehet 50 vagy 100 milliós háza, ha nincs jövedelme, mert az ingatlanadót nem tudná fizetni. Mondok egy konkrét példát: itt tőlem nem messze lakik egy pasas, aki nyugdíjas szüleivel él együtt egy kb. 50 milliót érő kispolgári ingatlanban (telek+lakás). Bár ők ezt nem verik nagydobra, de megkockáztatom, hogy nyomorognak. A fiú munkanélküli, és gyakorlatilag a szülők nyugdíjából élnek. A házat nem akarják eladni, mert ha valaki leélte az életét valahol, nem szívesen költözne el egy idegen környezetbe. Ez teljesen érthető, ha jó szomszédai vannak valakinek.

No, de visszatérve az előző pengeváltásunkra: természetesen a jelenlévők mindig kivételek, tehát nem akartalak téged személyesen támadni.
Viszont, emberismeretből kiválóra vizsgáztam, amikor megpendítettem, hogy te nem élsz Magyarországon, mert hozzászólásaid nem teljesen passzolnak a valósággal. És lám, lám. Különben, érdekelne, hogy hol élsz, ha nem titok.
2009. márc. 18. 19:16 | válasz | #422
Természetesen a NETTÓ JÖVEDELMEM 20%-ára gondoltam.
toto66  
2009. márc. 18. 18:07 | válasz | #421
"De mondhatom úgy is, hogy én hajlandó vagyok jövedelmem mondjuk 20%-át arra fordítani, hogy az országot rendberakják."
No akkor te adócsaló vagy ezek szerint, mert én nem tudok adót csalni, és a jövedelmem több mint hatvanszázalékát fizetem be az államnak mindenféle címeken.
A még 20% azt jeleneté, hogy nekem maradna annyi!
És annyi a jövedelmem, mint az országos átlag (nagyából).
Akkor most te fizess!
Egyébként aki keményen megdolgozik a pénzért az tudja mennyi az értéke!
Mivel az első munkahelyemen 20 évig dolgoztam, és azután mindenféle munkát végeztem, a lakatostól a tanárig, bizony én tudom, hogy egy adidas cipő mennyi izzadság, hány órát kell nyelni érte a köszörű gép mellett a port, és én jelenleg a munkámnak úgy örülök, mint majom a farkának, mert most számítógép mellett ülök 3-4 órát, tanítok ugyanennyit. De nem indul el az agyam magamtól, mert megtanultam becsülni a munkát. És máig nem költök felesleges dolgokra, bármit amit elvesznek tőlem, az életemből veszik el. Az egészségemből, időmből.
Ha a szüleimtől vennének el, azt még inkább felháborítónak tartom.
És az a baj a politikusok mindig találnak ilyen embereket, mint te, hogy másokat az aszisztálásukkal nyomjanak le!
2009. márc. 18. 17:28 | galéria | válasz | #420
"De mondhatom úgy is, hogy én hajlandó vagyok jövedelmem mondjuk 20%-át arra fordítani, hogy az országot rendberakják."

Ez ma kevés. Én adók formájában a jövedelmem több, mint felét adom be a közösbe. Ezekből bőven rendbe lehetne tenni mindent. Nem újabb terheket kell rakni azok nyakába, akik dolgoznak, hanem engedni, hogy érvényesüljön munkával ez a nép.
2009. márc. 18. 17:25 | galéria | válasz | #419
Á, nem kell feltétlenül lopni sem. Csak jó kapcsolatok kellenek, azok meg gondolom neked megvoltak. Zuschlagot elfogták, mert nem volt okos. Hány olyan ember van, aki egy jól beadott pályázatból teljesen legálisan szép summa pénzeket kap.
2009. márc. 18. 17:11 | válasz | #418
Hát erre már csak azt tudom mondani, hogy bmeg, magándokihoz jársz, közben egy zsemlét sem vagy hajlandó a köz érdekében kifizetni. Tudod mit? Én se fizetek ingatlanadót, semmit se. Nektek? Minek? Adót csalok, elkerülök, ha nagyon szorongatnak, kimegyek az utcára sírni. Bevágjuk a durcit, leülünk egymással szemben és fortyogunk, miközben ég a ház, de én nem megyek vízért, menjen más. Ennek csak jó vége lehet.

És tudod mi a vicc? Hogy én bármikor ott tudom hagyni az országot, sőt, most ideiglenesen külföldön élek. Idén szándékszunk visszamenni, de eléggé félek attól, hogy nem lesz hova. Ti is el tudtok menekülni, ha összeomlik? Mert akkor értem, hogy semmilyen formájú áldozatot nem akartok hozni Magyarországért, akkor csak simán cinikusak vagytok. Szüleimet sajnálom, mert ők már nem fognak tudni elszaladni, és mindenüket elveszthetik.
2009. márc. 18. 16:57 | válasz | #417
Te nemcsak mélységesen földbuta vagy, hanem aljas is, ha azt akarod sugallni, hogy loptam, amim van. Keményen megdolgoztam érte, én is, a szüleim is, persze szerencsénk is volt a képességeinkkel meg a szakmánkkal. Összességében egyáltalán nincs sok, nem jönne ki belőle egy budapesti kertes ház.

De mondhatom úgy is, hogy én hajlandó vagyok jövedelmem mondjuk 20%-át arra fordítani, hogy az országot rendberakják.
2009. márc. 18. 16:07 | válasz | #416
Még mindig nem érted, hogy nem az adóprést növelését kellene elérni az ingatlanadóval, hanem az adózás szerkezetét szeretném átalakítani. Tökegyszerű lenne kiszámolni, hogy x% ingatlanadóból mekkora SZJA és járulékcsökkentést lehet elérni amellett, hogy a bevételek nem változnak. Minden rendesen adózó jól járna vele. Ahol az adóelkerülés törvényszintű norma (lásd alább), muszáj ilyen megkerülhetetlen adónemeket bevezetni. Így most az a helyzet, hogy a minimálbéres tovább röhög a markába a fekete jövedelemből vett házában.
toto66  
2009. márc. 18. 15:29 | válasz | #415
Nekem nincs már mit adni, és még 80%-nak nincs!
Illetve lehetnék még hajléktalan is...
Az mellett hogy 30 éve dolgozom!
2009. márc. 18. 15:29 | galéria | válasz | #414
Gyurcsány is szokott adakozni. Sőt, Kulcsár Attila, mikor előzetes letartóztatásba került 18 cigány fiatal képzésére adott pénzt, ügyvédjén keresztül. Tehette, hisz az ellopott milliárdokból jutott ügyvédre is, és pici felzárkóztatásra is.
Most nem akartam őket párhuzamba állítani veled, de gondolom érzékeled, hogy mennyire árnyaltak a dolgok.
2009. márc. 18. 15:20 | válasz | #413
Üres fecsegés, hogy a felmérések alapján nemzetközi mércék szerint, nyugati államokkal összehasonlítva Magyarországon jó a közbiztonság??? Ész megáll. Nem Szomáliával összehasonlítva, azt annak a díszmadárnak írtam, aki legszívesebben felszámolná az államot, hanem Japánnal, Franciaországgal. Te most mondd, komolyan, mikor hinnéd el, hogy elfogadható a bűnügyi helyzet? Ha az Úr nyilatkoztatná ki neked?

Nem azt mondtam, hogy sok értékes ingatlant, hanem hogy sok ingatlant. Ha használnád egy csöppet a pici agyadat, akkor észrehetnéd, hogy hozzászólások hosszú sora óta azt magyarázom, hogy én adnék belőlük az ország felemelkedéséhez ingatlanadó formájában. Te mit adnál? Itt mindenkinek csak a szája jár meg sír, de személyesen áldozatot hozni nem akar.
toto66  
2009. márc. 18. 14:07 | válasz | #412
Így:
toto66  
2009. márc. 18. 14:05 | válasz | #411
"Te azt írtad, hogy a családod nagyon sok értékes ingatlant birtokol."
Á, szóval jól sejtettem, a húsosfazék mellöl prédikál. Akkor meg bekaphatja!
toto66  
2009. márc. 18. 14:02 | válasz | #410
Igazad lenn, ha nem az lenne a helyzet, hogy mint eddig mindig amikor többett vontak el kevesebbet kaptunk vissza. Magyarán nem mióta többett fizetek, rosszab az egészségügy, oktataás, stb. Mert szándékosan rosszul használják fel. Most miért örüljek annak, hogy megint ez fog következni.
Hogy hol van a hiányzó pénz, keresd meg, ha érdekel.
Ja a szomáliai éhezőnek is lehet mondani, hogy örüljön, mert vannak olyanok kiket elevenen sütögetnek, ezért legyen hálás, és nyalja a talpamat, mert az jó lesz neki!
2009. márc. 18. 13:47 | galéria | válasz | #409
Üres fecsegés, amit írsz.
Engem őszintén szólva nem is nagyon érdekel, hogy mit, hogyan kúrtak el külföldön, mondjuk Szomáliában. Nekem a mérce azok az országok, ahol jobb a közbiztonság és az életszínvonal is, mint náluk. Nem fogom magam a darfúri menekültekhez hasonlítani, pedig a te manipulációidnak is ez a lényege, hogy bennem van a hiba, mert bezzeg lehetne rosszabbul is.
Te azt írtad, hogy a családod nagyon sok értékes ingatlant birtokol. Nos, akkor adjatok el belőle, és az árát ajánljátok fel a szegényeknek. Ne prédikáld itt a vizet, és közben ti ott, azokban az értékes villákban dőzsölitek a bort.
2009. márc. 18. 13:39 | válasz | #408
Egy holland állampolgát a helyedben ezt írta volna:

... volt "szerencsém" megismerni a mentést + kórházi állapotokak, anyukámmal kapcsolatban, szintén megismerhettem saját bőrömön a "közbitonságot", a közmű drágulásokat, az oktatási "reformot", EZÉRT TUDOM, hogy marhára hiányzik az ingatlanadó!
2009. márc. 18. 13:02 | válasz | #407
Ezt a felmérést az EU megbízásából készítették több külföldi ország szakértőinek együttműködésével, Magyarország ott se volt. Épp az a célja, hogy a hivatalos statisztikákon túlmutató, országok között összehasonlítható legyen.

"Az emberek jobban hisznek a saját szemüknek, mint a statisztikáknak."

Hát épp ez a baj, mert az, mint ahogy a példa mutatja, csal.
2009. márc. 18. 12:55 | válasz | #406
No, akkor egyetértünk abban, hogy nem csak lenyúlásról van szó, és arról, hogy rabszolgává tegyenek, hanem kapsz is valamit cserébe?

Még ennyi sírós felnőtt embert egy rakáson... azért figyeld meg, hogy a nyavalygásaid legnagyobb része a várható jövőbeli eseményekről szól, amiket egyöntetűleg negatív kimenettel ítélsz meg.
2009. márc. 18. 12:51 | válasz | #405
Mármint a negatív élbolyban. Ez tényleg abszurd, hogy a világon az egyik legjobb a kerékpárlopás/birtoklási mutatónk, de te ezt emeled ki.
2009. márc. 18. 12:47 | válasz | #404
Elolvastad a tanulmányt? Épp, hogy benne van. Megkérdeztek sok ezer embert, hogy érték-e őt már atrocitások az utcán, Magyarország a legjobbak között végzett. Kerékpárlopásban ugyancsak az élbolyban végeztünk, éjszakai utcai biztonságban is. Egyetlen dologban nem végeztünk az élen, hogy mit *gondolunk* arról, hogy hogy állunk ezügyben.

Magyarán gőzünk sincs róla, mi az *elvárható* szint, és az előítéleteink kizárólag negatívak. Kezded érteni, hogy benned van a baj?
toto66  
2009. márc. 18. 09:22 | válasz | #403
És még valami: Én nem megsavanyodott ember vagyok, a látszat ellenére, a környezetemben a legvidámmabb. Csak mostanában, rengeteg olyan problémám akadt, amit látom, hogy a disznóságok okoznak.
Olyanok, hogy volt "szerencsém" megismerni a mentést + kórházi állapotokak, anyukámmal kapcsolatban, szintén megismerhettem saját bőrömön a "közbitonságot", a közmű drágulásokat, az oktatási "reformot", és marhára hiányzik még az ingatlan adó is!
toto66  
2009. márc. 18. 09:10 | válasz | #402
"Mi lenne, ha egyszer megpróbálnád a valóságot látni? "
A te valóságod eltérő lehet az enyémtől, mert te élhetsz a Rózsadombon, lehet csilivili autód (nekem semmilyen nincs, viszont látom hogy akit hatodikban annak idején mikor tizanhat éves volt, megbuktattam, audival jár, és ezt nem írígységből mondom, hanem azért mert az én "diplomás minimálbéremből" tarják el amúgy azt az írástudatlant), biztos nincsenek olyan gondjaid, hogy vajon most vegyek cipőt a kínaiban, vagy inkább menjek el egy ultrahangra maszek alapon (mert addigra mire az SzTK-ban sorra kerülnék, már úgy is kipisilem a vesehomokot).
Szóval édes barátom, ha te olyan szerencsés vagy, hogy nem tartozol az ország lakosainak 80%-ába akkor legalább ne magyarázz a húsos fazék mellöl!
2009. márc. 18. 08:44 | galéria | válasz | #401
Az emberek jobban hisznek a saját szemüknek, mint a statisztikáknak.

A statisztikákat Magyarországon hamisítják, akár törvényesen is. Mondok egy példát: régen lopások esetében az értékhatár 10 ezer Ft volt. Nos, pár éve felvitték az értékhatárt 20 ezer forintra, így ami korábban lopás bűncselekménye volt, az máról holnapra szabálysértéssé vált, amellyel a rendőrség nem foglalkozik (hanem a jegyző).
toto66  
2009. márc. 18. 08:28 | válasz | #400
Egyébként tudok írni, csak nem tudok mindig figyelni arra amit írok, közben gologoznom is kell, csak még a másik gép dolgozik valamin addig van időm írni, miközben félszemmel figyelnem kell rá.
Ezért elnézést, ha rosszul írok valamit!
toto66  
2009. márc. 18. 08:08 | válasz | #399
kopogtatsz meg ilyenek C:
toto66  
2009. márc. 18. 08:06 | válasz | #398
Kedves Kukacos!
Elárulom, voltam már orvosnál, és éppen ez az!
Személyszerint, ha az én eddigi orvosi költségemet számoljuk akkor az zsebből, kitudtam volna fizetni, ugyanis a körzeti orvoshoz fordultam néha hogy receptet írjon, amúgy pl.: magánorvoshoz megyek mert inkább fizetek 3000Ft-ot egy vizsgálatért, amire félórát várok, mint kivegyek egy nap szabadságot.
A gondom az, hogy bizony én már elég sok TB fizettem be az évek során, és mire majd beteg leszek nekem nem jár majd csak a szám, nem pedig valamire való ellátás.
Azonkívűl, tényleg járok a járdán is, és jé a járdák többségét még sz előző rendzerben építették, igaz némelyiket azóta aszfaltozták, de igazából van hogy megbotlom, mert annyira elhasznált. És tényleg jártam iskolába is, de nézd meg a mostani iskolarendszert, és látni fogod, hogy úgy próbálják megváltoztatni, hogy hülyegyerek képző legyen. Egyébként pedig nem jó helyen kopoktatsz, mert én mindig adófizető voltam, így jogosan használtam mindig a közműveket, és nem is az adózás ellen vagyok, hanem a megkoppasztás ellen!
toto66  
2009. márc. 18. 07:50 | válasz | #397
Kedves Kukacos!
Megint melléfogtál:
"Vajon a közbiztonság jó-e avagy rossz Magyarországon? Mindenki egybehangzóan panaszkodik, ha erről kérdezem. Pedig ez objektíve mérhető"
Ugyanis, ebben nincs benne, amikor leköpik az embert utcán, gyalázkodnak, randalíroznak, rongálnak (csak súlyos rongálásokat veszik fel), apró értékeidet lopják el, elébed állnak és zaklatnak. Ezeket az esetek többségében nem jelentik a rendőrségen, mert ez ellen tehetetlen az. Valamint nem érdemes megveretnie magát az embernek. Pedig ez nagyon befolyásolja az emberek véleményét a közbiztonságról, mert ez annyira gyakori, hogy még énvelem is előforgult, hogy elébem álltak (négy cigány süldő) és csak a gyors olajralépésemnek köszönhetem, hogy nem történt súlyosabb dolog. A rongálás mindennapos, az elloptott biciklimmel csak akkor foglalkozik arendőrség, ha erőltetem, akkor is csak jegyzőkönyvet vesz fel. Sötétedés után hordák járják az utcákat, én nem vagyok félős, de a gyerekenek nem érdemes egy moziba elmenni. Mind ez úgy hogy mérsékelten "fertőzőtt" a lakóhelyünk.
Tehát ezért nem jó a közbiztonság
2009. márc. 18. 06:13 | válasz | #396
Vajon a közbiztonság jó-e avagy rossz Magyarországon? Mindenki egybehangzóan panaszkodik, ha erről kérdezem. Pedig ez objektíve mérhető:

http://www.unicri.it/wwd/analysis/icvs/pdf_files/ICVS2004_05report.pdf

Lowest levels were found in Spain, Japan, Hungary, Portugal, Austria, France,
Greece and Italy. The latter eight countries all have victimisation levels
significantly below the average of participating countries. They can
be regarded as low crime countries in this context.


Magyaroszág a vizsgált országok között rendre közel a legjobb értékekkel rendelkezik, kivéve a korrupciót, amiben az élbolyban vagyunk. Még érdekesebb, hogy a rendőrséggel való elégedettség abszolúte nem tükrözi a jó statisztikákat. Pont mint ahogy vártuk a fürdősk*rvák országában.

Eddig huszonkét országban fordultam meg, állíthatom neked, hogy Mo. teljesen átlagos, de inkább a jobb kategóriába esik az én személyes perspektívámból is.
2009. márc. 18. 06:01 | válasz | #395
Annyira szép látleletét adjátok az ország összes problémájának, hogy ezt a topikot az ország sírkövére kell majd ragasztani, hogy az utókor okuljon belőle. Hol nemzet süllyed el.

Sajnálom, ha nehéz körülmények között élsz, de bocs, azt kell mondjam, az, hogy itt fórumozol, nem egészen illik a nincstelen, lepukkant hajléktalan képbe. Miért nincs munkád? Miért a segély hiányát jelölöd meg problémának, miért nem mondjuk azt, hogy nem támogatják erősebben a textilipart, hiszen te szabó lennél és dolgoznál, de túl erős a kínai konkurrencia, ezért most át kell képezned magad? Talán te is úgy gondolod, hogy az államnak kell gondoskodnia rólad?

Szerinted hányan halnak éhen Magyarországon?
2009. márc. 18. 00:38 | galéria | válasz | #394
Légy szíves írd be ide, hogy te hol élsz, mert ha külföldi magyar vagy, akkor nem kérem rajtad számon, hogy nem ismered a magyarországi valóságot.

Azt mondod Jo'burg peremkerületei életveszélyesek? Az Ózd melletti Somsály is életveszélyes.

Rabszolgaságról beszélsz?
Ez az eset itt történt, Magyarországon (Szalkszentmártonban), alig múlt hónapig.

Annyi ilyen eset van, hogy az megkérdőjelezi az egész államnak a funkcióját. Milyen állam az, amelyik nem tudja biztosítani az őt adójukból fenntartó állampolgárok élet- és vagyonbiztonságát, az igazságtalanságok ellen tiltakozókat elnyomja, letartóztatja, a bűnözők számára pedig alibit biztosít azzal, hogy a tisztességes állampolgárokat teszi felelőssé az őket érő atrocitásokért is?
2009. márc. 18. 00:33 | galéria | válasz | #393
Az én véleményem az, hogy szrintem nekik foggalmuk sincsen arról, hogy mi a feladatuk. Nem az hogy éhendögöljek az utcán, mint eggy utolsó csöves.
2009. márc. 18. 00:30 | galéria | válasz | #392
Hozzáteszem a tv-ben sem akarok róluk hallani, hogy újból elkezdhessek tv-t nézni, mert már évek óta nem nézem, mert tel van hülyeséggel és idegesítő dolgokkal, amik nem nekem valóak. Ennek fényében nincsen jogom adózni, mert még nem nőttem fel hozzá.
2009. márc. 18. 00:25 | galéria | válasz | #391
Az iskolát a szüleim álták, segélyt ismételten mondom, nem kapok, mert nem volt még bejelentett állásom és suli érteségi után így megélni nem eggyszerű, a semmiből. Igazi orvossal se találkoztam nagyon és a tudásukat nem nyilvánítom az állam tulajdonának. Közlekedni meg kizárólag gyalogosan, botorkálva, mert nem akarom magamat összetörni a tömegközlekedésen és a kocsim meg nem lesz, mert már sok van belőle. Érted?
Atól is kiakadok amikor el kell mennem a belvárosba, hogy kitöltsek eggy papírt. A nyomorékok képtelenek emailban elintézni, had szenvedjek fél napot míg odaérek gyalog.
Ezek az orrukig sem látnak, a technikát már nem is ismerik meg soha. Úgy viselkednek, mintha ők egy nagy betonból készült épület lennének és ők se tudnak semmit csinálni.
Én többet nem óhajtok az egész k..... vállalkozással foglalkozni, mert egy tehetetlen csőcselék. Ezt mindenki meg tudná csinálni.
Nehogy már kötelezzenek arra, hogy erről szóljon az életem. Csak a testemen keresztül!!!
2009. márc. 18. 00:15 | galéria | válasz | #390
Felvilágosítalak arról, hogy én nem vagyok szavazó állampolgár, tehát nem is tartozok az államhoz, kettő nincsen pénzem, másrészről teljesen nem értek eggyet azzal amiket csinálnak, úgyhogy már teljesen nem érdekel.
Másodszor, senki sem tartja fen a házam melegét, csak úgy mellesleg. Fürödni sem tudok. Nem kell Szomáliába menni, ithon is van olyan helyzet csak még nem akkora és nem ezért nem foglalkoznak vele, hanem azért mert akkor se foglalkoznának a témával.
A megoldás a csalásra, hogy a készpénzt kell kiiktatni és mindenhol bankkártyával kell fizetni, persze ingyenesen, de ha mindenki azt használja akkor utána lehet nézni mindennek, hogy hol van a kiesés, meg minden. A gazdag csaló geci tetvek miatt tartunk itt. Nem az én tulajdonaimat kell megadóztatni, azzal az indokkal, hogy ha nem fizetsz érte életed végéig akkor elvesszük és a miénk lesz. Ez úgy ahogyan van egy oltári nagy baromság, mert ha én öröklök eggy tárgyat az nem az én nevemen van csak vigyázok a halott emlékére és eggy emlékért, mint édesanyám házáért vagy sírköveért ADÓ-t kérni, pimasz undorító dolognak tartom és ehez nem kell elutaznom a Vatikánba, hogy megkérdezzem az igazamat.
Harmadjára, miféle biztonságról beszélsz amikor betörnek, megvernek................................................................................................................
Eggy nagy kalap szart biztosítanak nekem, hogy jogát érezzék annak, hogy tőlem adót szedjenek. Semmit nem tesznek értem, nem kapok segéjt mert nem volt MÉG bejelentett állásom és még nagyon fiatal vagyok csak nyomorék a sok bevándorló miat, mert ki akartak rabolni. Miattuk nem kell az utakért adóznom, mert nem tudok bkv-n utazni a sok úthiba miatt, mert számomra életveszélyes, a kocsit meg útálom és ezért soha nem is lesz. Pesrsz ez kit érdekel? Elveszik jogtalanul, amikor képtelen vagyok használni???
A lakásom értékét meg csak én láthatom, ők soha sem, mert nemhogy engem nem ismernek, de még azt se tudják ki volt az én édesanyám. Semmi közük az ő emlékéhez és ha ehez csak hozzászolni akarnak akkor én az életemet is feláldozom, azért amiért élek.
Remélem ez érthető így ,hogy az othon melege, amit a tövényekkel akarnak, megszencségteleníteni.
Engem ilyen tetvek nem fognak irányítani soh, de soha és pénzt se várjanak tőlem, mert nem arra költik amire kéne, elsődlegesen, hogy ne haljanak éhen az emberek. Ezek tényleg nem emberek akik ezt irányítják. Lehet hogy vámpírok.
2009. márc. 17. 23:51 | válasz | #389
Lenyúlás és rabszolgaság. No, te se kapsz semmit az államtól, ugye? Sose voltál még orvosnál, nem utaztál autóval, vonattal? Nem volt ingyenes az oktatásod, nyugdíjat nem kapsz? És amit nem látsz: lányodat megszállók erőszakolják, az utcád pedig akár Johannesburg peremkerületei?

Mi lenne, ha egyszer megpróbálnád a valóságot látni?
2009. márc. 17. 23:43 | válasz | #388
Mondom öregem, menj el Szomáliába tájékozódni, mit akarsz elérni, ott nincs állam. Mintha gőzöd se lenne arról, hogy imádott lakásod értékét, biztonságát, akolmelegét a rendszer tartja fenn. Az állam nem "ők", az állam is te vagy, csak nem egyén, hanem a csoport szintjén.
2009. márc. 17. 23:34 | válasz | #387
Egy kis adalék ahhoz, hogy milyen mértékben a mocsok állam vagy a polgár a hibás a jelenlegi helyzetért.

Volt pár hónapja az MSZP-nek egy ötlete, hogy legyen kötelező 250k forint felett bankszámlára fizetni cégek között. A törvény február 1-én lépett volna életbe. Valamiért percepciós küszöböm feletti szinten kezdtek el visítozni egyre többen a neten, hogy ehhez bankszámlát kell nyitni(van olyan cég, akinek nincs bankszámlája?), minek az, meg jajj, tönkreteszik a kis cégeket. Abszolúte nem értettem, miért teszik tönkre a cégeket azzal, hogy szabályozzák, miként közlekedik a pénz, aztán ezt olvasva megvilágosodtam, miről is van szó:

http://tudtad.blog.hu/2009/01/05/keressuk_a_kiskaput_adhatnal_egy_tippet

Arról van szó, hogy a készpénzes fizetést használja ki sokszázezer ember a minimálbéres bejelentéshez. Elégedetten dőltem hátra, végre történik valami, most pofára esik a sok adócsaló. És most jön a poén: a törvény elfogadása után egy héttel az MSZP és a Fidesz közös egyetértésben)(!) lobbizva törli a rendeletet:

http://www.inforadio.hu/hir/belfold/hir-259549

Nem is köntörfalaztak:

... mint [Keller] fogalmazott, olyan erős érdekérvényesítő ereje volt annak a körnek, amely a készpénzforgalom fennmaradásában érdekelt, hogy ez a mostani döntésig vezetett.

Magyarország egy olyan hely, ahol az adócsalás jelenleg törvénybe foglalt társadalmi norma. Ezért pedig nem csak a politikusok a hibásak, az ördögi körben a polgár legalább annyira benne van. Vezetőink pszichológiából is elégtelenre vizsgáztak: az elején kellett volna tisztázni, hogy mostantól minden másképp lesz. Most már rohadt nehéz lesz ebből kikecmeregni, senki sem bízik senkiben, a polgár az államban, az állam a polgárban.

Vicc, de egy vaskezű, de felvilágosult diktatúra lenne a kiút, ezért kéne lobbizni az EU-nál, hogy kapjunk ideiglenes felmentést demokráciából, mert nekünk az momentán nem megy :)
2009. márc. 17. 21:26 | galéria | válasz | #386
Az én helyzetem az, hogy 0 forint a bevételem. 0! Az államnak hozzám képst tengernyi, de nekik kevés és akkor én hogyan jövök én ahoz, hogy a 0 forint fizetésemből, megvédjem az othonomat, hogy ne vegyék el, mert most válság van, hogy eggy utolsó bevándorlónak adják a magyar ember szegény othonát?
Ráadásul hozzáteszem, aki dolgozik se adna ugyan úgy az államnak, de ők használáják az utkat meg iyenek, persze ez is csak feltételezés, az hogy a munkába el kell menni és ma már csak aszfalton lehet elmenni dolgozni, tehát rámbizonyíthatják, hogy használom az utakat és ezért kell adóznom, de a lakását akkor is használja, ha beteg. Akkor is adózni kéne, ha valaki nyomorék, halálosan beteg és örül hogy él? Esküszöm ne csodálkozzanak azon, ha el akarják venni a házamat, mert nekik úgy tetszik, hogy kimegyek a kapuba és halomra ölöm a behajtókat. És ha a börtönben megkérdezik, hogyan kerültem oda akkor azt felelném, hogy megvédtem az othonomat a semmit nem érő államtól.
Ez az adózási rendszer eggy határtalan nagy hülyeség! Semmi értelme csak eggy olyan képviselet szerzi a pénzt arra, hogy az emberek közti kapcsoltaot építsék, de az nincsen benne a munkaköri leírásukban, hogy mindenkinek pokollá kell tenni az életét. Egészen eggyszerűen nem ez a feladatuk. Ilyet nem csinálhatnak, az emberekkel!!! Nem nyomoríthatnak meg minket azért, mert valamire kell nekik a pénz. Az életünkbe nem szólhatnak bele az irányításukkal. Azon kéne dolgozniuk, hogy ne legyenek éhező emberek és nem ellehetítleníteni az életüket, mert élnek ilyen emberek. Mindig lesz eggy új nyomorék akit eggy éhes hajléktalan lever az utcán vagy agyonverik a cianok a telefonjáért és mehet ő is segélyekre és rájön, hogy a kajára nem elég, nemhogy megfürödni vagy fogatmosni. Ezt az amúgyis szar, már élhetetlen színvonalat akarják még tettni? Ez lehetetlen. Lehetetlen 0 forintból megvédeni az othonomat. Talán inkább nekik kéne adózniuk nekem.
Bemászok a katonaságra és ellopok eggy tankot, hogy esélyem legyen a hülyeség ellen.
2009. márc. 17. 15:36 | galéria | válasz | #385
Kémhálózat kiépítésének ideiglenes meghiúsulása:

"Korrupció gyanúja miatt visszavonta az oktatási tárca azt a 140 millió forint összegű pályázatát, amelynek beadási határideje hétfőn járt le - közölte Mohácsi Viktória (SZDSZ) európai parlamenti képviselő kérdésre válaszolva egy keddi sajtótájékoztatón, hozzátéve, hogy a támogatási lehetőség szorosan kapcsolódik a Katapult Mentorprogrammal kapcsolatos visszaélésekhez.

A liberális politikus azt mondta, hogy az általa létrehozott Mozgalom a Deszegregációért Alapítvány is pályázni kívánt egy programjával a támogatási lehetőségre, de a kiírási feltételekben "egy titkos, 400 fős lista szerepelt", amelyből kötelezően két-három embert alkalmazniuk kellett volna a program végrehajtása során. Mohácsi Viktória közölte: a lista összetételét nem ismeri, és a tárcánál kirobbant korrupciógyanús ügyletek miatt úgy véli, a 140 millió forintos támogatást is hasonló körülmények között osztották volna el. Közlése szerint gyanújáról múlt pénteken értesítette Hiller István oktatási és kulturális minisztert, aki hétfői hatállyal visszavonta a pályázatot."
toto66  
2009. márc. 17. 12:45 | válasz | #384
"megkopasztjanak" Tecsik tudni nemlyó biróm a madzsart C:
toto66  
2009. márc. 17. 12:42 | válasz | #383
"multinacionális cégek nem jöttek volna létre. Az ő növekedésükhöz és hatalmukhoz szükség volt arra, hogy a határok megszűnjenek, hogy az államok ellenőrzési, szabályozási képessége megszűnjön annak érdekében, hogy ők az egész világra érvényes termelési, terjesztési, értékesítési, hirdetési és fogyasztási kultúrát alakíthassanak ki."

Átéttelesen nekik adnánk a kisnyugdíjas lakását, Kukacos szerint önként!

"A klasszikus, 19. századi típusú államcsődben a pénz teljesen elveszíti az értékét, és a lakosság krumplit cserél cigarettáért. Ez nem valószínű. Az viszont elképzelhető, hogy az állam egy ideig bizonyos területeken fizetésképtelenné válik, de a nemzetközi intézményi struktúra szerintem elég erős ahhoz, hogy ezt kezelni tudja. Akkor viszont Magyarország nemzetközi pénzügyi gyámság alá kerül, és teljesen elveszíti gazdaságpolitikai mozgásterét."
Szóval lehet még itt hajcihő...
Ezért gondolom, adhatunk mi annyi pénzt, csak feneketlen zsák, csak arról szól hogy megkopasztjanak, rabszolgává tegyenek.
Bármilyen demagógnak is hangzik amit mondok, de így van.
2009. márc. 17. 11:31 | galéria | válasz | #382
2009. márc. 17. 01:50 | galéria | válasz | #381
Igen.
Visszatérve az ingatlanokra, a lakásmaffia nem alszik.
2009. márc. 17. 01:11 | válasz | #380
Azért az a dollár nem ugyanaz a dollár, GDP arányosan nagyjából ugyanott vagyunk, mint akkor voltunk anno. A zéró haladás is bűnrossz eredmény, amiért főleg a mostani garnitúra a felelős. De a privatizációra szükség volt, ha másért nem, hogy a gonosz külföldi tulajdonosok végre bezárják a teljesen értéktelen üzemeket. Nyilván az államnak kellett volna csinálnia, így legalább a pénz egy része nálunk maradhatott volna, csak hát ugye politikusaink paralízis jeleit mutatják, ha valaki zokogni kezd. Thatcher nem volt ilyen szívbajos, utálták is rendesen, de megcsinálta, amit meg kellett csinálni.
2009. márc. 17. 01:00 | válasz | #379
Példánkban a nyugdíjas lakás formájú magántulajdonhoz való joga nem sérül ebben az esetben, mert kisebb lakásba költözhet, ami már adómentes (még a 10 milkásat sem kell megadóztatni, az eddigi tervek 15-20 feletti lakásokról szóltak lakhelytől függően). Az *indokolatlanul nagy* lakáshoz senkinek nincs sem alkotmányos, sem méltányos joga. Elvenni sem kell, de támogatni sem: ha ki tudja fizetni a vele járó összeget, bárki lakhat úszómedencés villában is. Az ingatlanadóval egyetlen típusú nyudíjas szívna, a belvárosi hatszobás polgári lakásban egyedül fagyoskodó. Nem érnek ennyit boldogult férje kacatjai, vegyen inkább az unokáknak a különbözetből két kisebbet.

Annyira egyszerű lenne egéybként egy konszenzusos skálát felállítani, hiszen a lakcímnyilvántartás és a lakás mérete naprakészen rögzített. Nyugdíjasoknak akár magasabb egy főre eső négyzetmétert is engedélyezhetünk, elvégre egy élet munkája, na :) Vállalkozó barátunk pedig hiába jelenti be a tántit a rózsadombi palotába, az külön kategória lenne.
2009. márc. 17. 00:41 | válasz | #378
Na látod, itt a probléma, amit a magyar választó nem ért vagy nem akar megérteni: ha minden adót úgy használnak fel, ahogy te szeretnéd, *akkor is* beteg lenne az egészségügy és az oktatás. Nem az 5% korrupció a lényeg, valamennyi sápot a legfejlettebb demokráciákban is leszednek (ne érts félre, nem azt mondom, hogy jogos a lopás, ideális a 0% lenne, de maradjunk a realitásoknál.) A probléma ott van, hogy a rendszer maga pazarló korrupció nélkül is, változtatni kell, mert a jelenlegire nincsen pénzünk. Te is azt írod, hogy változtatni kell; kíváncsi vagyok, hogy a 300 forintot megszavaztad-e. Eddigiek alapján kétlem, hiszen az is csak a mocsok politikusok lenyúlása volt, nem igaz?

A probléma mélyebb gyökere ott van, hogy az emberek elvárásai és elképzelései hamisak, a politikusok ezért hamis képeket festenek nekik, végül a gondolatvilágunkat követve tetteink is egyre inkább elrugaszkodnak a valóságtól. Magyarország még nem élhetne nyugati életszínvonalon, de úgy tesz, mintha megtehetné. Ugyanez a tömegpszichózis kerítette hatalmába Argentinát is a csőd előtt, nálunk se lesz másképp.

Pontosan mi volt baromság abban, amit írtam? Hogy neked nem tetszik az ingatlanadó? Nem látom a meggyőző érveket arra nézve, hogy rossz ötlet, kivéve, hogy neked személyesen fájna. Nekem még jobban fájna, hidd el, a családomnak elég sok ingatlan van a birtokában.

Még mindig nem írtad meg, hogy te személyesen miről lennél hajlandó lemondani, hogy visszatérhessünk a pénzügyi realitáshoz. Kezdem azt hinni, hogy semmiről. Fizessen más. Ja, hogy mindenki ezt gondolja? Hova fog ez vezetni szerinted a végén? Megmondom: megdöglik a szomszéd tehene is, az enyém is, aztán én meg a szomszéd is. Mint egy tragédia végén.
2009. márc. 17. 00:21 | válasz | #377
Konkrétan senkire, arra utaltam szimbolikusan, amivel mindenki tisztában van egyébként is, miszerint az államháztartás pazarló és korrupt. De továbbra is: ha minden Audit elveszük, és Gyurcsány biciklivel jár is, az se fogja a hiányzó ezermilliárdokat behozni.
2009. márc. 16. 23:03 | galéria | válasz | #376
"És a befolyt adót nem érted használják fel"

Ez egy nagyon lényeges megjegyzés volt.
Én még élénken emlékszem a rendszerváltás utáni első évekre, amikor elkezdődött a privatizáció.

A privatizáció mellett szóló fő érvek a következők voltak (persze nem ilyen szépen megfogalmazva, de én most csokorba szedem őket):

1. az ország külföldi adóssága nagy, ennek törlesztésére kell a beáramló működő tőke
2. a gazdaságszerkezet és az alkalmazott technológia elavult, a külföldi tőkések korszerű technológiát is hoznak
3. az állam rossz gazda, nem tudja kezelni a vagyont, jobb, ha az magánkézbe kerül
4. a nagy vállalatok és téeszek helyett jobb lesz a sok kis apró gazdasági társaság, mert hatékonyabban fognak tudni működni.

Lehet, hogy kihagytam egyéb érveket is, de szerintem ezek voltak a legjelentősebbek.

A rendszerváltás 20. évében nézzük meg, hogy teljesült-e az első, a legfontosabb célkitűzés.

Magyarország külföldi adóssága 1990-ben kb. 15 milliárd dollár volt, ma 91 milliárd dollár. Mi értelme volt akkor a nemzeti vagyon elkótyavetyélésének?
toto66  
2009. márc. 16. 22:50 | válasz | #375
Hát az nem lényeg, ha már elment, a lényeg az, hogy sérül a magántulajdon. És a befolyt adót nem érted használják fel, mert ha minden Forintot érted használtak volna fel eddig, nem lenne beteg az egészségügy, az oktatás, és kb. annyit zavarna minket a gazdaságiválság, mint az izlandi átlagembert.
De nem mindegy, hogy valaki kockáztat és elveszti a vagyonát (vállakozik), vagy nem kockáztat, csak eladadtják a házát!
Egyébként meg hidd azt amit akarsz, de ha ostobaságokat, cinikus baromságokat írsz akkor ne csodálkozz, ha nem kedvesek hozzád az emberek!
2009. márc. 16. 22:21 | galéria | válasz | #374
(bocs, de nem vagyok ebben a témában tájékozott, mármint, hogy kinek milyen autója van)
2009. márc. 16. 22:21 | galéria | válasz | #373
"a luxusautós minisztereket lassú tűzön kellene pirítani"

Kikre gondolsz?
2009. márc. 16. 22:06 | válasz | #372
Abban már megegyeztünk, hogy a luxusautós minisztereket lassú tűzön kellene pirítani. De kérlek, mondj akkor egy hiteles politikust, vagy ha momentán nincs ilyen, miről kell majd felismerni.
2009. márc. 16. 21:57 | válasz | #371
De könyörgöm, kinek adja a lakást? Az államnak?
2009. márc. 16. 21:50 | válasz | #370
#350-ben már kérdeztem, de itt se látom a programodban, hogy te személyesen miről vagy hajlandó lemondani, illetve miben vagy hajlandó többet fizetni. Mert a felsoroltak nem lesznek elegendőek ahhoz, hogy a nagy ellátórendszerek lyukait kitömjék, és szufficites költségvetést csináljanak, sőt, nagy részük viszi a pénzt.
2009. márc. 16. 17:51 | galéria | válasz | #369
(Az 1 millió "ázsiairól" végülis itt még látszik a bejegyzés, egész lent.)
2009. márc. 16. 17:37 | galéria | válasz | #368
Antal Jóska nagyon sok rosszat tett a magyar társadalomnak. Én azt hiszem az első vagyok, aki ezt így le merte írni nyilvánosan, esetleg Csurka Pista után.

Antal legnagyobb bűne az volt, hogy engedte kicsúszni a magyar kormány kezéből a nemzeti vagyon sorsát. Mentségére legyen mondva, kormányzása utolsó évében halálos beteg volt, és mint ilyen döntésképtelen és beszámíthatatlan. Amikor ezt Csurka megírta, és finoman kérte, hogy adja át a hatalmat egy cselekvőképes embernek, akkor majdnem leharapták a fejét. Utána, Antal Boros Péterre hagyományozta a hatalmat, aki joviális falusi öregúrnak, vagy városi pincérnek elmegy, de miniszterelnöknek semmiképp. Belügyminisztersége és miniszterelnöksége idején megtorpedózott minden olyan kezdeményezést, amely a III/III-asok eltávolítását célozta a vezető közéleti posztokról. 1998-ban aztán észbe kapott, és Orbán mellé állt, de a károkozás már jóvátehetetlenül megtörtént. Orbán jutalomképpen őt akarta megtenni MVSZ-elnöknek, de a szervezet tagsága ezt szerencsésen megakadályozta. (Az, hogy végül Patrubány nem igazán váltotta be a hozzáfűzött reményeket, részben a kormányok bojkottja miatt is, az már egy másik történet.) Boross tévedett Dávid Ibolykával kapcsolatban is, és most megint szívja a fogát.
Namármost, ha egy ember ennyiszer és ekkorákat téved, akkor hagyja a francba a politikát, nem nekivaló.
Antal Jóskával kapcsolatban van még egy érdekes adalék. Halála előtt magához hívatta Orbán Viktort, és állítólag a fülébe súgott valamit. Én, bevallom bizonyíték nélkül, arra tippeltem, hogy, hogy esetleg abba avatta be Viktorkát, hogy Soros Gyuri a magyar államadósság átvétele fejében 1 millió oroszországi zsidó befogadását kérte, de ebbe Antal Jóska nem ment bele. (Tény, hogy Antal halála után Sorost egy tévéripacs faggatta erről, vagyis csak a magyar államadósság rendezésére tett ajánlatáról, az alku áráról nem, de Gyuri nagyon rövidre zárta a beszélgetést, kijelentvén, hogy ez már nem aktuális, ne is beszéljünk róla.)
Érdekes módon ez az 1 milliós "ázsiai" betelepülő ügye alig 2 éve a Gyurcsány-kormányka készített egyik titkos tanulmányban felmerült, de ez is ment a süllyesztőbe. (Írtam erről a Wikin, a Magyarországi népességfogyásról szóló cikkben, de azóta szorgos kezek valszeg kigyomlálták.)
Hogy igaz-e az Antal halálos ágyán feltárt titok sztorija, nem tudom, még az is lehet, hogy nem igaz, mindenesetre tény, hogy az 1994-1998-as első szocialista restauráció idején Viktorka rájött, hogy a balliberális oldalon nem fognak neki babérok teremni, és pártját végleg lehorgonyozta a jobboldalon. Most, hogy ez Antal Jóska hatásának tudható-e be, vagy esetleg annak, hogy csak a jobboldalon volt térnyerési lehetőség, vagy Orbán politikai meggyőződése tényleg ilyen jobboldali lett-e, hát ez megint egy másik történet. Amúgy rengeteg "másik" történet van, ez már csak ilyen.:-)
Nekem mindenesetre 1998-2002 között kialakult az a szilárd meggyőződésem, hogy a FIDESZ egy tesze-tosza társaság, persze nagyságrendekkel jobb, mint a szoclib paletta pártjai, de felületi kezelésen kívül nem fog tudni igazi megoldást nyújtani a magyar társadalom problémáira. Ezeket a megoldásokat csak a Jobbik tudná nyújtani, szerény és alázatos véleményem szerint.

Ha valami nem érthető, tessék nyugodtan kérdezni!
toto66  
2009. márc. 16. 17:15 | válasz | #367
"szar a foci, "
Csakhogy ezt a játékot az életünkkel játszák, közben mi csak a kispadon ülünk
2009. márc. 16. 14:05 | galéria | válasz | #366
"Adjuk a lakásunkat nekik! :c"

Élen kukacos elvtárssal. Mert az ő gondolkodása éppoly rohadt, amennyire szét van rohadva a magyar politikai rendszer.

Soha nem szívlelhettem Antallt, de ebben neki volt igaza: "Tetszettek volna forradalmat csinálni!" Bár ez a megjegyzése is a cinizmusát példázza, hiszen ő is élen járt abban, hogy segítsen a kommunistáknak átjátszani a hatalmukat az "új" rendszerbe.

2009. márc. 16. 12:41 | galéria | válasz | #365
Azért elég szánalmas a gondolkodásmódod. Szerinted toto66-nak ne az édesanyja legyen az első, hanem az ingyenélők. Ne az anyukáját segítse, hanem a felzárkóztatásra, a feneketlen zsákba adja a pénzét.
toto66  
2009. márc. 16. 12:37 | válasz | #364
Vedd már észre, rég nem arról van szó, hogy rólunk gondoskodik az állam és most kevésbé akar, hanem rólunk akarnak még több bőrt lehúzni!
Minek a luxus autó válság idején (tudom apróság, de mégis)?
toto66  
2009. márc. 16. 12:31 | válasz | #363
A világ változik? Ja több sz@rt kell eltartanunk...
toto66  
2009. márc. 16. 12:29 | válasz | #362
"Elvenni valamit meg úgy megváltoztatni a körülményeket, hogy lépni kell"
Értem akkor nem kell elvenni, csak rákényszeríteni hogy adja "önként"...
Hofitól: "A piszkos kulák be a börtönbe, önként"
2009. márc. 16. 12:06 | válasz | #361
Elvenni valamit meg úgy megváltoztatni a körülményeket, hogy lépni kell, az nagy kettő. Az ingatlanadó szempontjából tökéletesen érdektelen, kié az a lakás, csak fizessenek utána. Ha pl. szar a foci, mert nincs gól, megváltoztatják a kapu méretét, akkor azok a csapatok, akik eddig a kapuban ácsorogtak, panaszkodni kezdenek, mert nem működik a régi taktika. Most sajnáljam őket azért, mert változik a világ?
2009. márc. 16. 11:58 | galéria | válasz | #360
Egyébként, például TGM az önkritikáig már eljutott - (persze megint csak rossz következtetéseket von le, de mitől is változna máról holnapra a gondolkodási mechanizmusa?), de a kárt, amit okoztak vajon ki hozza helyre?
toto66  
2009. márc. 16. 11:25 | válasz | #359
Adjuk a lakásunkat nekik! :c
2009. márc. 16. 10:33 | galéria | válasz | #358
Az ingatlanadó csak a kizsákmányolás újabb eszköze. Épp ésszel fel nem fogható, hogy miért támogat ez a kormány olyan csoportokat, amelyek csak rombolni, pusztítani, lopni, gyilkolni tudnak.
2009. márc. 16. 09:35 | galéria | válasz | #357
"Elöszőr is te mondtad, hogy adja el, ha nem bírja fizetni!"

Láthatod, hogy már nem is emlékszik arra, mit írt. Érthető, mert az nincs benne a brosúrában.
2009. márc. 16. 08:42 | galéria | válasz | #356
Bokros az EU miatt még egyszer nem gerjeszthet 25+ százalékos inflációt - akkoriban a jövedelmek elinflálása volt a nyilvánosan persze nem deklarált cél. Így most csak adóemelések és új adók jöhetnek szóba.

Ha most is lehetne alkalmazni az infláció eszközét, akkor a lakosságot hülyére véve újból megtenné, nem kellene "felnőtt módra" szólnia a lakossághoz.
toto66  
2009. márc. 16. 08:20 | válasz | #355
Lehet, hogy nem pontosan úgy ahogy írtam, de bizony kell valamit tenni (én nem értek hozzá), csak biztos, hogy ami most van annak nem így kell lennie!
toto66  
2009. márc. 16. 08:07 | válasz | #354
"De az ingatlanadóval senki sem akarja elvenni a lakását,"
Elöszőr is te mondtad, hogy adja el, ha nem bírja fizetni!
Másodszor nem csak a korrupciót kell felszámolni, de meg kell szüntetni a léhűtők, bűnözők eltartását, munkahelyeket kell teremteni (ismét kell az orosz piacra is termelni, a nagyvállalkozó csak akkor kapjon és olyan mértékű adókedvezményt amenyiben biztosítja a folyamatos foglalkoztatás, a belföldi állami beruházásokat meg kell növelni, mert azt lehet bankópréssel finanszírozni,ami a külföldi hitellel szemben nem növeli a kamaterhet amely már most elveszi a SzJA 100%-át), csökkenteni kell az állami aparátus méretét (országgyűlés- minisztériumok) csökkenteni kell az admisztrációt, ellenben növelni kell az oktatás és egészség ügyre szánt pénzt, mert ez a kettő megtérül és ez a társadalmi válság megszüntetéséhez is nélkülözhetetlen. Továbbá erősebb érdekérvényesítés az EU-ban.
Szóval ezek nagyságrendekkel többet nyomnak latba, mint a kisértékű ingatlanokra kiróható adók bevétele. Csak a szociállis kiadásokat vállasztási céllal osztják, a vállalati adókedvezményt az erős lobbi határozza meg, az adminisztrációt, és az állam apparátust pártámogatást, képviselői juttatásokat pedig magánérdek. Az oktatást meg azért viszik a béka segge alá, hogy megetessék az embereket, mint téged! Az állami beruházások ma csak az umbuldát szolgálják (autópálya építés először 2 milliárdé, azután érdekes 1 milliárdé /Km) Most is útépítést terveznek 1000 milliárdért!
2009. márc. 16. 07:48 | galéria | válasz | #353
Bezzeg most sincs sehol a családi adózás, amivel végre el lehetne érni, hogy a dolgozó magyar család is merjen és tudjon vállalni több gyereket. Jelenleg viszont a dolgozó magyar család tartja el azokat, akik csak a segélyekért szülik futószalagon a világra a gyerekeket.
2009. márc. 16. 07:44 | galéria | válasz | #352
"És sajnálom, hogy itt titeket már az értelmes beszéd se szólít meg, csak csípőből anyáztok."

Értelmes beszédnek mered nevezni azt a sok badarságot, butaságot és hazugságot, amit eddig itt összehordtál?

"Tolja a halál ennek a bandának szekerét."

A halál nem, de TE igen! Már azzal a szekerüket tolod, hogy beveszed a demagóg szövegüket. De úgy látom, te nem a megtévesztettek, hanem a másokat tudatosan megtéveszteni próbálók közé tartozol. Minden, amit itt leírtál, ezt igazolja.

"De az ingatlanadóval senki sem akarja elvenni a lakását, legfeljebb megemelkednek a költségei."

Vagyis erősen sérül a jövedemarányos adózás. Az ingatlanadóval az állam beismeri, hogy nem tudja és nem is akarja megadóztatni azoknak a jövedelmét, akik a legtöbb adót sumákolnak el. Cserébe kibővítve azt teszi, amit eddig is tett, azaz főképpen azokat adóztatja meg még jobban, akiket eddig is. Gyakorlatilag szinte lakbért fizet az ember az államnak azért, hogy lakhasson a saját lakásában.

Egy normális társadalomban (USA, Nyugat-Európa) nem gond az ingatlanadó, mert ott nem igaz az, ami nálunk van, hogy a legtöbb családnak a lakás az egyetlen valamirevaló tulajdona. Ott a lakásbérlés jóval elterjedtebb, mert a lakbérek és a munkabérek aránya kisebb, mint nálunk. Pártunk és államunk megint csak azt teszi, hogy nyugati típusú adókat szabadít rá a keleti bérekből élő országra.

"Ezért örülök Bokrosnak, mert végre valaki nem néz hülyének."

Te szegény! Nem tűnt fel, hogy politikusaink a választásokat kivéve csak akkor nézik felnőttnek a népet (több-kevesebb sikerrel), ha valami szart kell lenyomni a lakosság torkán? Bokros éppoly hülyének tart téged, mint bármelyik más politikus, csak éppen megtanulta vagy ösztönösen tudja, hogyan kell kommunikálni a rossz híreket.
2009. márc. 16. 01:07 | válasz | #351
Mindenkinek jár a magántulajdona, ezt senki sem vitatja. De az ingatlanadóval senki sem akarja elvenni a lakását, legfeljebb megemelkednek a költségei. Ha kétszeresére emelkednek a gázárak, akkor is megnövekednek az ingatlan költségei. Szíve joga ezután, hogyan adaptálódik a megváltozott játékszabályokhoz, de ne fagyasszuk már be a játékszabályokat pusztán azért, mert valakinek az kényelmetlen. Ha olyan érveket hoznál, hogy az ingatlanadó nem okoz pozitív változtatásokat a magyar adóterhek elosztásában, akkor azt elfogadnám. De amíg csak visítasz, hogy csak az én (édesanyám, macskám, kutyám) pénztárcáját ne, fizessen más, addig nem tudok együtt érezni.
2009. márc. 16. 00:56 | válasz | #350
Tolja a halál ennek a bandának szekerét. Mivel is mondtam ilyet? Mert hogy támogatom az ingatlanadót? A mai magyar vezető politikai gárdát valóban nagyjából egy az egyben falhoz kellene állítani, de én egy kicsit tovább próbálok nézni. Jó, felakasztottuk őket, na és? Valakinek jönnie kell helyettük, és a hitelezők attól még dörömbölnek az ajtón. Jöjjön Orbán holnap, persze, egyetértünk, hátha vízen jár majd, de a problémák vele is maradnak, és a megoldásokat szeretném hallani, mert arról a társadalom nem beszél.

Nézd, én az ingatlanadó mellett érvelek, noha valószínűleg szívnék vele. Te miből akarsz megszorítani? Mert azt a hülyeséget, hogy vágjuk vissza a korrupciót meg a lopást, és rögtön lesz pénz, nem fogadom el. Vágjuk vissza, persze, de én tudom, hogy nem lesz elég.

Mellesleg vajon miért is tudott csak ilyen idióta elitet kitermelni a magyar társadalom? Talán mert a magyar társadalom mechanizmusai ezt teszik lehetővé. Morális spirál alakult ki, aminek a politikusok csak az egyik fele, a másik fele bizony a lakosság. Nem bízunk a közösségben, adót csalunk, és közben a politikusokra mutogatunk. Az oktalan panaszkodás az ország legnagyobb baja, mert irracionalitásra nevel, és egy ilyen országban az értelmes beszédnek nincs talaja. Az embereket nehezebb lecserélni, mint szerezni egy értelmes politikai gárdát, de odáig el kellene jutni, hogy az emberek valaki értelmesre bízzák magukat. Ezért örülök Bokrosnak, mert végre valaki nem néz hülyének. És sajnálom, hogy itt titeket már az értelmes beszéd se szólít meg, csak csípőből anyáztok.
2009. márc. 15. 23:39 | galéria | válasz | #349
Ez egy MTI hír volt.