Érkezőben a Firefox 3.5
2009. március 6. 20:30, péntek
A változások jelentőségére hivatkozva a Mozilla még a végleges változat megjelenése előtt módosítja a verziószámot, így a Firefox 3.1 helyett rögtön a 3.5 érkezik - amint lezárul a tesztelés.

Hirdetés

A fejlesztők legutóbbi találkozójukon döntöttek úgy, hogy a 3.5-ös verziószám sokkal jobban jelzi az elvégzett munka nagyságát, valamint a változások méretét és jellegét. Az elhúzódó tesztelés után most végre látszik a fény az alagút végén, így hamarosan egy újabb bétaváltozatot, ezt követően pedig már a megjelenésre elméletileg kész RC-verziókat vehetjük a kezünkbe.

Az elmúlt hetekben a Mozilla háza tájáról leginkább a késésről szóló beszámolók számítottak hírértékűnek. Az alapítvány illetékesei azonban lassan elkészülnek a Beta 3 jelzésű változattal (amely még mindig a 3.1-es verziószámot viseli), ezt azonban már a 3.5 előzetese követi majd. Indoklásuk szerint a Tracemonkey nevet viselő új Javascript motor, a fülek módosított kezelése, a privát böngészési mód, valamint az egyéb változtatások elegendők a verziószám nagyobb mértékű növelésére. Mike Beltzner a Mozilla részéről azonban csendben hozzáfűzte, hogy végleges döntés még nem született ezzel kapcsolatban, bár a megbeszélés részleteit ismertető oldal ezt sugallja.

A BetaNews eközben a legutolsó nightly előzetest vette kézbe és a kitartó nyüstölést követően azzal a konklúzióval zárták a kísérletet, hogy az új Firefox a sebességet illetően várhatóan felveszi majd a versenyt a szintén igen gyorsra sikeredett Safari 4 bétával. Mindkét fejlesztés egyre gyorsabbá vált ugyanazon teszt sorozatos elvégzése alatt (köszönhetően a gyorsítótárazásnak), a szakértők pedig arra számítanak, hogy a Firefox még tovább gyorsulhat a fejlesztés utolsó fázisában.

Ami a hírhedt Acid3 tesztet illeti, az utolsó Firefox előzetes itt az eddigi legjobb eredményt érte el a családon belül, ugyanis 93 pontot söpört be - a Safari 4 Beta itt 100 százalékon végzett.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
kisedi  
2009. júl. 18. 22:33 | válasz | #61
ÚGy szr ahogy van! Opera vagy Chrome! Irdatlan lassú az új FF elindulása!
kisedi  
2009. júl. 18. 22:32 | válasz | #60
http://www.hwsw.hu/hirek/42478/firefox-3-5-sebesseg-indulas-windows-nss-biztonsag.html
Tsol  
2009. jún. 29. 16:44 | galéria | válasz | #59
3.5 RC-ben nagyon jól megy. Csak így tovább!
2009. márc. 09. 15:21 | válasz | #58
nálam ilyen eddig nem volt soha.. amikor behalt akkor többnyire az "msn-en kapott linkre kattintok" dolog volt.. és nem a vírusos szarok, hanem olyan amit én kértem hogy küldjenek el
sylas  
2009. márc. 09. 12:57 | válasz | #57
az mitől lehet hogy ff-ben megvan nyitva 15-20oldal akkor beáll vagy rögtön bezárja vagy kidobja hogy crash reporter?az operában volt mikor még ennél több oldal is megvolt nyitva de semmi nem csinál semmit jól müxik
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2009. márc. 09. 11:35 | galéria | válasz | #56
Nálam is, sőt egyes weboldalakon egyszerűen lefagy az ff. Még szerencse hogy csak melóhelyen, otthon opera megy, mert nincs fos proxy :D
szily3  
2009. márc. 09. 11:17 | válasz | #55
Na gyerekek. Opera 10 alpha sokkal hamarabb lefutotta a 100at, mint mondjuk a Safari. Chrome gyenge az Acidon, amugy is lassu... FF sem a leggyorsabb. A Safarinak gratulalni lehet, meg az Operanal is sebesebb, viszont az idegesitoen bugos, raadasul nincs lokalizalva ( :-S ).
Nalam 3 hete fut az Opera 10 alpha (!) és iszonyatosan stabil, eccer nem fagyott le, es erezhetoen gyorsabb a tobbieknel (Safari 4 kiveve).
Ja es KENYELMES :D Sokkal jobb, es akar szebb is, mint a FF 3.x-ek. Ja es MAGYARUL :D
Nem allitom, h altala lesz megvaltva a vilag, de mindenkinek ajanlom kiprobalni. FF fanoknak kicsit nehezkes lehet az atallas, de ha eccer belelendultek, az O 10-et csak elvezni fogjak!
Turdus  
2009. márc. 09. 09:31 | válasz | #54
Ha nekem nem hiszel, tessék: mozilla válasza
Turdus  
2009. márc. 09. 09:30 | válasz | #53
Firefox minősége =/= pluginok minősége!!!!!
Turdus  
2009. márc. 09. 09:29 | válasz | #52
Az lehet, de a megjelenést a CSS szabályozza.
akyyy  
2009. márc. 09. 03:50 | galéria | válasz | #51
:DDD
Razgon  
2009. márc. 08. 21:26 | válasz | #50
Nálam is ezt csinálja. Ugyanez az oldal Exploreren, és Safari 4-en problémamentesen megy. Remélem javítanak rajta, mert az utóbbi időben romlik a Firefox minősége.
2009. márc. 08. 21:09 | válasz | #49
na azért arról se felejtkezzünk el, hogy firefox alá lehet olyan kiegészítőt telepíteni, pl Adblock Plus, ami letilt sok tartalmat az oldalakon, pl az olyan számolóprogikat, amik nézik, mivel böngészel.
2009. márc. 08. 20:53 | válasz | #48
hát legyen működőképes.. ma frissítettem 3.0.7re és adélután óta 2x omlott össze váratlanul, az elődje a 3.0.5 egyszer sem miótea megvolt
2009. márc. 08. 16:51 | válasz | #47
Safari alatt Webkit motor dolgozik.
Sir Ny  
2009. márc. 08. 16:02 | válasz | #46
és a safari
DjDano  
2009. márc. 08. 00:32 | válasz | #45
Én nem tudom neked mitől omlik össze, de nálam jó ha 2 havonta 1x megteszi... Pedig átlagban napi 8 órát netezek! Egyébként gyanítom, hogy valami bővítmény miatt teszi neked. Tedd fel mindenből a lehető legfrissebbet!
2009. márc. 07. 22:37 | válasz | #44
Használd inkább a 10.0 alfát, stabilabb mint a 9.5+-os széria.
2009. márc. 07. 22:04 | válasz | #43
megint elfelejtettél nicket váltani.
2009. márc. 07. 21:06 | válasz | #42
lehet, hogy jobb sokmindenben, de számomra egyetlen dolog mindennél fontosabb :

ez pedig az , hogy a lúzer gépére nem fog feltelepülni "magától" fless és Shockwave Director Player, csak akkor ha egyszerűen oda van írva hogy Next>Next>Finnish...

és érdekes módon a Firefox 2.0.0.x-ben minden simán működik.. ezzel szemben a 3.0.x-ben pedig nem

Ezenkívül pedig a fless tartalmakat igenis gyorsabban és megbízhatóbban játsza le a Firefox 2.0.0.x máig bármelyik böngészőnél !
2009. márc. 07. 20:37 | válasz | #41
"Lehet, hogy sok hibát jeleztek az FF-nél, de ez azért nem szignifikáns, mivel a Mozilla alapítványnak ÉRDEKE, hogy ezek nyilvánosságra kerüljennek, míg a zárt kódú böngészőknél pont fordítva, NEM ÉRDEKÜK, hogy kiderüljenek. Szóval helyesen: a nyílvánosságra hozott sebezhetőségek száma."
pont ugyannyi érdeke van a mozillának, mint az operának vagy az msnek, hogy kiderüljön a hiba (egyébként melyikre gondoltál?hogy házon belül maradjon a hiba, vagy hogy tudomást szerezzenek a problémáról?). Ja és a hibák legtöbbjét a userek fedezik fel, amit nem csak reportolják. hanem nyilvánosságra is hozzák.
Piel  
2009. márc. 07. 20:10 | válasz | #40
Nem reklámozni szeretném, de nálam nincs vele semmi probléma. Jól működik. Sőt! Reggel frissítette magát 3.0.7-re. Hmmm... Hazudna a súgója?
Reg5  
2009. márc. 07. 18:46 | válasz | #39
Attól még összeomlik néha, ellentétben a 2.x verzsönökkel.
2009. márc. 07. 17:54 | galéria | válasz | #38
Kedves Hót Toldi!
(ugye, milyen vicces vagyok :-)

Na, és mi a véleményed a Krómról?
Engem néha esz a fene, hogy arra váltsak az FF 3.07-emről...
2009. márc. 07. 17:40 | galéria | válasz | #37
3.0 szerintem is szar lett
DjDano  
2009. márc. 07. 17:10 | válasz | #36
Hát pedig mindenben jobb a 3.x verzió, sebességben, funkciókban, biztonságban, szabványkövetésben... stb
hottold   "Rest in Peace hottold" 
2009. márc. 07. 16:27 | válasz | #35
nálam még mindig a Firefox 2.0.0.x a favorit !
2009. márc. 07. 16:24 | válasz | #34
Próbáld ki a Minimemet. Én használom és így jó.
2009. márc. 07. 14:34 | galéria | válasz | #33
viszont validátoron simán átmegy a kód, a js is
2009. márc. 07. 14:23 | válasz | #32
Acid3 kapcsán: Ha egy kicsit kutakodsz, rájöhetsz, hogy a tesztek egy része szándékosan hibás, csakúgy, mint az Acid2-nél volt. Mindez azért, hogy megvizsgálja, a böngésző szabványok szerint kezeli-e a hibás kódot.
2009. márc. 07. 14:21 | válasz | #31
Tisztában vagyok vele, hogy az Opera 10 képponthelyesen, 100/100-ra teljesíti. :) De ez még mindig nem elegendő az üdvösséghez, mert ahhoz egy referenciarendszeren kellő gyorsasággal is kell lefutnia. Teszteld Operával, majd a végén kattints az A betűre...
Turdus  
2009. márc. 07. 14:20 | válasz | #30
Ha valaki nem hinné el, amit írtam:
ff memóriahasználat screenshot
Turdus  
2009. márc. 07. 14:11 | válasz | #29
Pár gondolat:
Lehet, hogy sok hibát jeleztek az FF-nél, de ez azért nem szignifikáns, mivel a Mozilla alapítványnak ÉRDEKE, hogy ezek nyilvánosságra kerüljennek, míg a zárt kódú böngészőknél pont fordítva, NEM ÉRDEKÜK, hogy kiderüljenek. Szóval helyesen: a nyílvánosságra hozott sebezhetőségek száma.

Memória: ha valakinek sokat eszik, az szinte biztos, azért van, mert rengeteg felesleges, vagy hibás plugint használ. Én a következőket tettem fel: console2, dom inspector, adblock plus, w3c validator, shockwave flash, quicktime, embedded java; és így eszik 2-3 tabnál átlag 100M-et (mondjuk az is igaz, hogy minden mást kiírtottam).

Acid3 kapcsán: hihetetlen, hogy mennyire verik a nyálukat erre egyesek. Pedig nem tudom hogy lehet szabványosságot mérni egy olyan oldallal, ami NEM IS SZABVÁNYOS. hivatalos validator. Ennyit erről. Egyébként is az számít, hogy a szabványnak megfelelő honlapokat hogy jeleníti meg, nem az, hogy mennyi pontot ír ki egy ilyen gány honlap.
DjDano  
2009. márc. 07. 14:09 | válasz | #28
Szerintem lesz itt még beta4-is RC előtt ugyanis már van pre-beta4...
2009. márc. 07. 13:53 | válasz | #27
Én leginkább azt a csodát várom az FF3.5-től, amit memóriahasználat-optimalizálásnak hívunk, és amiben az FF állandóan sereghajtó volt. A fejlesztéseimhez szükséges néhány füllel és csupán 2 extension-nel nem ritka, hogy 250-300 Mb memóriát eszik (se Win-en, se Ubuntun nincs szignifikáns eltérés ettől). És ezt sokallom mind az Opera 75-100 Mb-jához, mind az explorer 120-160Mb-jához képest.
2009. márc. 07. 12:44 | válasz | #26
Volt egy furcsa érzésem, amikor olvastam azt a cikket, aztán rápillantottam a rankings.hu-ra. A múlt héten a ff3 magyarországon átlépte a 40%-os elterjedtséget, összetettben -ff2+3- pedig 1 (egy!) %-nyira került az microsoft internet explorertől. (természetesen az oldal mérései alapján, tehát ez változhat ha más módszerekkel mérünk vagy más oldalakat figyelünk).
Amikor összesítve eléri a 48%-ot -egy-két héten belül- az nem kevesebbet fog jelenteni, minthogy idehaza az emberek többségének a ff fogja jelenteni az internet böngészésére való szoftvert.
A fentiek fényében olvassuk el újra az indexes cikk címét, tanulmányozzuk ozric számait itt lentebb, majd a cikket.
Aztán ha további ilyen mélyreható ms-nyalintásokat szeretnénk még olvasni, akkor irány a pcfórum. Keresni se kell a hasonlókat, csak klikk bármelyik cikkre.
Szóval számomra elég egyértelmű, hogy honnan fúj a szél az index cikkénél.
2009. márc. 07. 12:30 | válasz | #25
"tudtommal csak a WebKit megy át rajta"

Opera 10 (Presto 2.2 engine) is 100%-ra teljesíti az ACID3 tesztet.
2009. márc. 07. 12:07 | válasz | #24
A cikkhez: és még az Operát vádolják azzal, hogy túl gyorsan szokott verziószámot váltani... :D
2009. márc. 07. 12:06 | válasz | #23
A 93 azt jelenti, hogy az FF sem teljesíti, vagy nem? Amúgy tudtommal csak a WebKit megy át rajta, amihez kevés a 100/100, a megjelenésnek és a sebességnek is megfelelőnek kell lennie. Nyilván utóbbi a legkevésbé lényeges és leginkább kétséges rész, elvégre a sebességteszt gépfüggő.

IE-vel sem az a baj, hogy ne teljesíti, hanem az, hogy abszolút szánalmas az eredménye (valami 20 pont). És ebből, bármilyen furcsán hangzik is - áttételesen az is következik, hogy az IE visszafogja az internetet, ugyanis amit az IE nem tud, az nem is fog elterjedni (ez a domináns pozícióból következik). Ergo az IE nem azért jelenít meg jól (szinte) mindent, mert annyira jó, hnem mert önmagában kijelöli a határokat.

De ez csak egy zárójeles megjegyzés.
2009. márc. 07. 10:05 | válasz | #22
karaj lesz, már várom
item   2001. 10. 04. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 10. 04. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 10. 04. óta regisztrált VIP fórumozó
2009. márc. 07. 09:01 | galéria | válasz | #21
Megjelent az opera 9.64
Andr0   2008. 01. 23. óta regisztrált VIP fórumozó 
2009. márc. 07. 08:13 | válasz | #20
az index roszul szokta fordítani a cikkeket vagy nem teljesen cikket fordít le (ha megnézed a forrása a cikkednek ugyan az amit "ozric" használt fel... sone bízz az indexben:) használj inkább origo-t
2009. márc. 07. 06:24 | válasz | #19
ha megjelent volna, az sem érdekelné a kutyát sem.
Aramir  
2009. márc. 07. 03:16 | válasz | #18
Nekem mindegy, Operát használok, csak lent elindúlt egy IE-Firefox vita, gondoltam feldobom a hangulatot egy kicsit :D
ozric  
2009. márc. 07. 01:09 | válasz | #17
OKÉ, akkor számháborúzzunk!

2008 évi adatok, forrás alul.

Bőngészők sebezhetőségei:
Internet Explorer: 31
Safari: 32
Opera: 30
Firefox: 115

Bővítmények sebezhetőségei (plug-in):
Firefox Extension: 1
Opera Widget: 0
ActiveX: 366
Java: 54
Flash: 19
Quicktime: 30

Azaz, ha az egész szoftvert nézzük (ami fut gépen, és nem papírtermkeket), akkor könnyű belátni, az Internet Explorer 281 hibával többet tartalmaz, mint a Firefox (az ActiveX miatt).


Javítatlan sebezhetőségek (2008 év végén):
Internet Explorer 7.x: 18%
Firefox 3.0.x: 0%

Tehát az Internet Explorer jelentős mennyiségű ismert, de nem javított sebezhetőséget tartalmaz.

Hibák átlagos javítási ideje:
Firefox: 43 nap
Internet Explorer: 137 nap

Összegezve (2008 évi adatok):

Internet Explorer: 31 sebezhetőség az alap rendszerben, 469 sebezhetőség a bővítményekben, az alap hibák 18%-a nincs javítva, átlagosan 137 nap a javítási idő (4,5 hónap).

Firefox: 115 sebezhetőség az alap rendszerben, 104 sebezhetőség a bővítményekben, az alap hibák 100%-a ki van javítva, átlagosan 43 nap a javítási idő (1,4 hónap).

Hogy melyik jó és melyik rossz, illetve kinek mi fontos döntse el saját maga (aki meg nem képes rá, maradjon csendben).

Forrás:
http://secunia.com/gfx/Secunia2008Report.pdf
http://secunia.com/advisories/product/12366/?task=statistics_2008
http://secunia.com/advisories/product/19089/?task=statistics_2008
Dodo55  
2009. márc. 07. 00:24 | galéria | válasz | #16
Én amúgy képtelen vagyok megérteni azokat az embereket, akik rendelkeznek legalább minimális ismeretekkel, és mégis IE-t használnak.
Amikor még nem volt FF, akkor még én is IE-t használtam(6-ot), de az már nagyon régen volt, akkoriban még nem voltak elég fejlettek az alternatív, vagy mondjuk azt igazi böngészők.

Kb 3 dolog van, ami miatt számomra használhatatlan az IE:
-Ingadozó sebesség: sok oldalt gyorsabban tölt be, mint a FF, de ha képek, vagy beágyazott objektumok vannak, akkor képes másodpercekre jéggé fagyni, majd hirtelen ismét begyorsulni. Ennél idegesítőbb dolog nincs. KB olyan, mint amikor egy játék fut 100FPS-el, és 10 másodpercenként 2 másodpercig lemegy 10-re, majd ismét 100 lesz.

-HTML Inkompatibilitás: Mikor még kezdőbb voltam weblapszerkesztésben, és kénytelen voltam a hiányos tudásom miatt valamit bonyolultabb html kóddal megoldani(pl elég összetett table szerkezet), akkor az pont úgy nézett ki FF-ban, meg minden más böngészőben, mint ahogy terveztem, de IE-ben felismerhetetlen volt általában, de a legkevesebb az volt, hogy szegélyekkel volt gond, vagy pár pixeles spacing hibák voltak. Tudom, hogy ez kiküszöbölhető, de emiatt egy egyszerű weblap elkészítéséhez is sokkal nagyobb tudás szükséges, mint ami elvárható lenne.

-Vírusok/Spyware-ek/Adware-ek: Ez gondolom egyértelmű. Elég egy ártalmatlannak tűnő reklám IE alatt, és a következő pillanatban 20 idegen process fut a taskmanagerben...

A 4. dolog pedig IE7-ben a UI layout. Egyszerűen olyan, mintha meg lenne tükrözve a monitorom, semmi sem áll kézre, kb forradalmi újítás lenne bevezetni az IE8-ban még a régi IE6 UI-t is.
2009. márc. 06. 23:47 | galéria | válasz | #15
ja én is arra gondoltam már, valahogy meg kéne oldani :)
brodix  
2009. márc. 06. 23:46 | válasz | #14
nem tudom,hogy tölthető-e,de én egyszer kipróbáltam a Windows 7-et,és abban már Internet Explorer 8 volt.
Azonban megismétlem,lehet,hogy még nem lehet külön letölteni,meg lehet,hogy csak beta volt az is,nem néztem meg alaposabban!
LMNO  
2009. márc. 06. 23:37 | válasz | #13
"Az IE 7-et is veri a Firefox, mert a többség az IE userek közül a 6-ost használja"
Ennek aztán van értelme :)
Amúgy meg nincs kedvem vitatkozni veled, ha szerinted megjelent az IE8, akkor legyél boldog ezzel a gondolattal
Ravkin  
2009. márc. 06. 23:15 | válasz | #11
Acid3 teszt ? Most komolyan... gratuláljak a rókának hogy elérte a 93 at ? Már csak az ördögi explorer nem tudja teljesíteni, és húzzuk le gyorsan a wc-n ???

Jahhhh... hogy az explorerel nem csak kávét főznek hanem néha weblapokat is nézegetnek az acid meg le van szarva jaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa....

Meg jöhetnek a nagy firefox fanok feszítve hogy ők már váltottak jeeeee, ettől megváltozik az életem igeeeen....

Most már csak gettokiki hiányzik hogy jól lehurrogja az ms-t meg a termékeit, amit ugyebár ő nem telepít fel soha mégis használja hurrá,

2009. márc. 06. 23:06 | válasz | #10
Palinko, arról valószínűleg nem a firefox tehet hanem a flash objektumok
Narxis  
2009. márc. 06. 22:43 | válasz | #9
Nem kell hangsúlyoznom ugye? KIADÁSRA jelölt változat. Ez még nem mentség ha valaki nem használja. Az IE 7-et is veri a Firefox, mert a többség az IE userek közül a 6-ost használja. Ennyit erről, fail vagy kisfiam, nagyon fail. :)
2009. márc. 06. 22:37 | galéria | válasz | #8
nekem ubuntu alatt nagyon bepörgeti a procit, és ezért van olyan hogy kattolok és kell várnom 20 másodpercet még végrehajtja, van mikor kilövöm, és újraindítom akkor megjavul de nem mindig. remélem ezt is javítani fogják, várom már én is.
Bmx01  
2009. márc. 06. 22:29 | galéria | válasz | #7
hát nem tom én most frissítettem a firefox-omat 3.0.7-re
hát kíváncsi leszek a beta változatra

LMNO  
2009. márc. 06. 22:07 | válasz | #6
"A public RC (release candidate) was released on January 26, 2009, and the final release is scheduled to follow it later in the year."

http://en.wikipedia.org/wiki/Internet_Explorer_8
2009. márc. 06. 21:13 | válasz | #5
Azért remélem az összeomlás-esetek számát is csökkentik majd. (a 2.0-val ellentétben ugyanis a 3.0-ás nálam sokszor járt így) Meg az egyéb bugokat is, pl. hogy akkor is induljon el, ha épp kiléptem belőle, és megint megnyitnám (már fut a Firefox blabla.)
Narxis  
2009. márc. 06. 21:09 | válasz | #4
Már, hogy ne jelent volna meg? Letölthető XP-re, Vistara is, a Win 7 tesztelők alapból azt kapják. Ne viccelődjünk.
bertino   2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2009. márc. 06. 21:02 | galéria | válasz | #3
fail.
LMNO  
2009. márc. 06. 20:50 | válasz | #2
mivel még meg sem jelent az IE8 ...
2009. márc. 06. 20:39 | válasz | #1
Gyere gyere rókakoma! :) Az egyik weboldalam statisztikai mérései szerint kis hazánkban a felhasználók háromnegyede használja a tüzesrókát!

Ezt támasztja alá azis, hogy múltkor voltam egy Microsoft rendezvényen ahol azért leginkább MS fanok találhatók..400 emberről volt szó...megkérdezték, ki használja az IE8-at..ha jól emlékszem 3 ember tette fel a kezét....a Firefox kérdésre meg majdnem mindenki....mégegyszer mondom hazai MS rendezvény. :D