A szervezett bűnözést támogatják a filmkalózok
2009. március 5. 08:27, csütörtök
Az amerikai RAND Corp. kutatóintézet tanulmánya szerint a kalózfilmek eladásából származó bevételek jelentős mértékben támogatják a szervezett bűnözést. A kutatók szerint várható, hogy a jövőben még tovább fog erősödni a hamisítók és az alvilág kapcsolata.

Hirdetés

A tanulmány szerint a bűnszövetkezetek jelen vannak a hamisítás teljes folyamatában, a gyártástól a kalóztermékek terjesztéséig mindenhol megtalálni a kapcsolódási pontokat a hamisítók és az alvilág között. A kalózfilmek eladásából származó bevételeikkel olyan súlyos bűncselekményeket tudnak finanszírozni, mint a drogkereskedelem, a pénzmosás, az embercsempészet és a terrorizmus.

Greg Treverton, a RAND's Center for Global Risk and Security igazgatója, egyben a tanulmány egyik szerzője szerint egyáltalán nem meglepő, hogy az alvilági bűnözők felfigyeltek a hamisításban rejlő lehetőségekre. "Hatalmas profitra tudnak szert tenni, amelyhez képest a büntetések mértéke relatív alacsony" - mondja a Treverton. A szerző szerint a kalózkodás a hétköznapi emberek biztonságát is fenyegeti, ráadásul mindehhez az átlagpolgárok is hozzájárulnak azzal, ha megveszik a kalózfilmeket. "Ha kalóz DVD-t veszel, akkor jó esélye van annak, hogy a kifizetett összeg egy része a szervezett bűnözéshez kerül, amelynek köszönhetően aztán sokkal súlyosabb bűncselekményeket, akár terrorcselekményeket is elkövetnek" - tette hozzá Treverton.

A RAND kutatói 14 olyan esetet dokumentáltak Európában, Oroszországban, Ázsiában, Észak- és Dél-Amerikában, ahol a filmkalózkodás és a szervezett bűnözés közötti kapcsolat kimutatható volt. A tanulmány továbbá három olyan terroristacsoportról is beszámol, amelyeket részben a kalózfilm-kereskedelem finanszírozott.
  • Az 1990-es évek elején az IRA több olyan bűncselekményt is elkövetett, beleértve a filmkalózkodást, amelyeket arra használtak fel, hogy Észak-Írországot megpróbálják elszakítani Nagy-Britanniától.
  • A D-company nevű bűnszövetkezet generációk óta aktív Indiában, filmhamisítással az 1980-as évek eleje óta foglalkoznak bizonyíthatóan. 1993 óta tartják őket terrorszervezetként számon, miután több száz ember életét vesztette, százak pedig megsérültek az általuk elkövetett bombamerényletek során Mumbaiban.
  • Brazília, Argentína és Paraguay közös határterületén működik az iszlám terrorizmus egyik legfőbb anyagi központja. Évi 20 millió dollár bevételhez jut innen a Hezbollahnak. A tranzakciók közül egy 3,5 millió dolláros tételről biztosan tudható, hogy az az ismert DVD-kalóz, Assad Ahmad Barakattól származott. Barakatot az Egyesült Államok globálisan veszélyes terroristának minősítette 2004-ben.

    A tanulmány szerint a digitális technológia elterjedése könnyebbé és jövedelmezőbbé tette a hamisítást. A filmkalózkodás kifizetődőbbé vált az olyan sokkal kockázatosabb tevékenységekkel szemben, mint a drogkereskedelem. Például a Malajziában gyártott és Londonban eladott hamis DVD-ken háromszor annyi a haszon, mint ami az iráni heroin eladásából származna. Ráadásul, ha az elkövetők lebuknak, a büntetés mértéke is csekélyebb. Franciaországban a hamisítványok árusításáért maximum két év szabadságvesztés és 190 ezer dolláros bírság szabható ki, ellenben a drogkereskedők 10 év börtön- és 9,5 millió dolláros pénzbüntetésre számíthatnak.

    A RAND jelentése szerint mindaddig nem számíthatunk a hamisítási arányok csökkenésére, ameddig a kormányok nem fordítanak a jelenleginél jóval több erőforrást a hamisítás elleni küzdelemre, és nem hoznak szigorúbb törvényeket a szellemi tulajdon védelme érdekében.
    Laptopok

    Már 49 900 Ft-tól!

    E-book olvasók

    Már 17 043 Ft-tól!

    Tablet PC-k

    Már 23 140 Ft-tól!

    LCD monitorok

    Már 19 800 Ft-tól!

    részletek » részletek » részletek » részletek »
    Megosztás
    •  
    •  
    •  
    •  
    •  
    •  
    •  
    •  
    •  
    •  
    •  
    •  
    •  
    •  
    •  
    •  
    •  
    •  
    •  
     

  • Rövidhírek, sajtóközlemények
    Hirdetés



    Hozzászólások
    A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
    Bejelentkezéshez klikk ide
    (Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
    2009. márc. 11. 14:13 | válasz | #6
    Szóval. ha jól értem, akkor egyes bűnözők átálltak a filmkalózkodásra, drogüzlet helyett. Azaz kevesebb (mondjuk) heroin van az utcán.
    Most akkor ez miért is rossz nekünk?
    bigjoe  
    2009. márc. 06. 13:23 | válasz | #5
    Ezt hivják demagógiának..
    Pontosan ugyan az mint a terrorizmus ellenni harc..
    És ezt a sok buta amerikai el is hiszi...
    kadar1  
    2009. márc. 06. 11:49 | válasz | #4
    Ezt a baromságot...Ezt ök se gondolják komolyan....
    2009. márc. 05. 18:06 | válasz | #3
    még valami. NEM a szervezett bűnözést támogatják a filmkalózok, hanem a szervezett bűnözés beszállt a filmkalózkodásba is.

    nagy különbség.
    2009. márc. 05. 18:05 | válasz | #2
    Na ezért nem szabad összekeverni a filmkalózokkal a le és feltöltő usereket.

    Ki is találtam erre 1 új szót: cyberrasszizmus :)
    gopher  
    2009. márc. 05. 17:38 | válasz | #1
    Ebből a tanulmányból az derült ki számomra, hogy a teszkóban és egyéb helyeken vásárolható olcsó DVD-k származási helye homályba vész, és jobban járunk, ha inkább csak szimplán letöltjük az anyagokat, mert akkor nem adunk érte pénzt senkinek :)