Asztali modellekkel erősít az Apple
2009. március 3. 23:35, kedd
Az Apple több mint egy év után frissítette asztali modelljeit: az új Mac Pro, iMac és Mac mini változatok esetében a teljesítményt, a nagyobb kijelzőket, valamint az energiatakarékossági jellemzőket emelik ki.

Hirdetés

A cég hivatalos sajtóközleményéből kiderül, hogy mindhárom vonalon új példányok jelennek meg. Az új fejlesztések egyik legfontosabb jellemzője, hogy mindnyájan megfelelnek az Energy Star 5.0 szabvány követelményeinek, amely egyébként idén nyáron debütál majd a piacon. Emellett persze a fontosabb technikai jellemzők mellett sem mehetünk el szó nélkül, amelyekhez helyenként igencsak borsos ár társul.


A zászlóshajó szerepét természetesen továbbra is a Mac Pro tölti be, amely ezúttal a Nehalem architektúrába tartozó Xeon chipekre épül. Ezek a processzorok 2,66 és 2,93 GHz-es órajelen futnak, 64 bites belsővel és 8 MB megosztott harmadszintű gyorsítótárral. A négymagos változat ára 2500 dollár, a nyolcmagosé pedig 3300 dollár, ezért pedig 3, illetve 6 GB DDR3 memóriát, 640 GB-os merevlemezt, átdolgozott belső elrendezést kapunk (a könnyebb bővítés érdekében), valamint mindegyik modellhez GeForce GT 120 grafikus kártya jár, amelyet utólag további három példánnyal egészíthetünk ki, vagy akár le is cserélhetjük egy AMD Radeon HD 4870 változattal (200 dolláros feláron).

Az iMac esetében a 24 hüvelykes változat érdemel elsőként említést, amely 2,66, 2,93, illetve 3,02 GHz-es Core 2 Duo processzort, 640 GB-os merevlemezt, 4 GB memóriát (amely később 8 GB-ra bővíthető), valamint három választható grafikus vezérlőt kapott: integrált GeForce 9400M, GeForce GT 130, illetve AMD Radeon HD 4850. Ára a komponensektől függően 1500, 1800, illetve 2200 dollár. A 20 hüvelykes változat 2,66 GHz-es chipet, 320 GB-os merevlemezt, valamint 2 GB memóriát érdemelt ki, ára pedig 1200 dollár.

A Mac mini 600 dollártól indul, és két változatban elérhető. Az első 2 GHz-es Intel Core 2 Duo chippel, maximum 4 GB DDR3 memóriával, 320 GB-os merevlemezzel, valamint integrált GeForce 9400M grafikus vezérlővel érkezik (a cég állítása szerint ötször nagyobb teljesítményt eredményezve a korábbi modellhez képest) - üresjáratban a megoldás mindössze 13 wattot igényel. A nagyobb modell 800 dolláros áron jelenik meg, 2 GB memóriával.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2009. márc. 05. 10:46 | válasz | #59
amikor kijött az >új< MacBook, 5 évig egyszer van csak írva :D
2009. márc. 05. 10:44 | válasz | #58
a 'kiveszed és megy' dolgot szerintem félreérthetően tolmácsolta a kollega - kiveszed, megy, és menni fog, semmit az ég egy adta világon nem kell vele csinálni. Mellesleg a sleep funkció a Windowsokban kb egy easter egg, vicc.. A többire nem reagálok, nem lehet értelmesen beszélgetni sokakkal :) Nem kell hasraesni az Apple-től, a marketingjük pl gusztustalan, de tény ami tény, nem doboz/reklámok alapján kell értékelni egy terméket szerintem, hanem használati élmény, produktivitás, ár/teljesítmény szempontjából. Én vettem egy MacBook Blacket (igen, a gagyi fröccsöntött műanyag.. bár a fekete jobb anyagból van :) ), amikor kijött az MacBook (nem tetszett) 260-ért (1 hónappal előtte 374 volt, amúgy utsó darab itthon :) ), azt hiszem 5 évig le se fogom cserélni 5 évig.. És az új verziójú Mac OS-ek gyorsabbak lesznek rajta, mint az előzőek, a gépem mindig naprakész lesz. Windowsos gép esetében ilyet én nem tudtam csinálni, lehet velem van a hiba.

Nagyon sokat forgolódok IT-s lapokon, érdekel az egész, nagyon sokat gondolkodtam, mi kell. És hát most sem tudnék jobbat mondani akárkinek, minthogy Mac-et vegyen. Minden mutató alapján. Feltéve persze, ha olyan speciális programokat kell használnia, amelyek pl csak Windwoson érhetők el.. Bár valamelyik nagy (külföldi) számtech lap azt hozta ki, hogy a MacBook Pro a legjobb Windows-os gép :))
ocsieu  
2009. márc. 05. 00:57 | válasz | #57
2129Eur vs 727129 Huf...
Csupán csak cirka 80000 forintocskáròl van szó a 24"-os imac esetében, amiből számos egyéb apple kiegészítő kijön...
ocsieu  
2009. márc. 05. 00:30 | válasz | #56
Nem is csak ez az egyik fő probléma itthon...
Iphoneom szlovákoknál vettem, az imacem pedig 90%+, hogy osztrákoknál fogom...
Hazai kereskedőknél hiányolom a valós napi árfolyamot, amit csak úgy lehetne elérni, ha lehetne itthon is euróval apple cuccokat vásárolni, de sajnos ez nem így van...
Ha itthon ugyanannyi euróért megvehetném bármelyik apple terméket, mint mondjuk Ausztriában, nem nyugatra(Bécsbe) mennék, hanem keletre (Bp-re), mégha tőlem Bp 2x olyan távol is van, mint Bécs...
De amíg a hazai kereskedők többnyire csak egy irányba követik (szinte előre) az árakat (visszafele minden sokkal kisebb mértékben és sebességgel történik), addíg engem felejtsenek el...
Arról nem is beszélve, minek vegyek vezetékes magyar kiosztású billentyűzetet és "egeret", ha nekem vezeték nélküli kell csakis és kizárólag??? Csak a vezeték nélküli "egér" és billentyűzet plussz 40000 forintocska...
Sajna az is a hazai kereskedőket minősíti, hogy az árakat úgy lövik be, hogy ne érje meg kimenni pl Ausztriába vásárolni, pedig ez csupán egy vezeték nélküli billentyűzet és "egér" esetén már simán megéri, igaz eredetileg ez nem lesz magyar billentyűzet, de könnyedén azzá matricázható, szóval...
Nameg ugye beszmacen sok olyan story olvasható, ami miatt szintén érdemesebb felkeresni egy külföldi kereskedőt, aki valószínűleg nagyságrendwkkel több apple terméket ad el, és a problémás esetek is gördülékenyebben, gyorsabban orvosolhatóak...
2009. márc. 04. 18:36 | válasz | #55
Sosem ertettem hogy lehet egy kisebb gep arat kiadni arra jol nezzen ki az adott gep... Nem tudom mit tud a MAC amit egy gondosan ossze vallogatott gep egy jol ossze rakott Gentooval. Es a arkulombsegbol tobb tucat sort lehet venni:D
2009. márc. 04. 17:28 | válasz | #54
Nem egészen: mivel azok az amolyan részletkérdések, sajnos nagyon, pl. teljesítmény szempontjából szignifikáns, különbségek.
2009. márc. 04. 17:23 | galéria | válasz | #53
pontosan
2009. márc. 04. 16:15 | válasz | #52
"pl crt helyett lcd, máris ott van, mint egy imac:)"

Leszámírtva persze azt, hogy 4 mag meg komoly videókártya van benne, 2 mag meg alsó kategóriás Intel, NVidia, ATI videókártya helyett; valamint 3 év garancia 1 év helyett. De ezek csak amolyan részletkérdések.
2009. márc. 04. 15:56 | válasz | #51
Én sem azt mondtam, hogy úgy használtam, ahogy volt, mivel nem felelt meg az igényeimnek. Viszont azonnal tudtam volna használni teszemazt böngészésre, ha akartam volna. Amúgy mikor iMac G3-amra felkúszott a Tiger, egyből követte az Opera és az MSN, mert az sem felelt meg nekem...:)

Az 'aránytalanul drágát' nem én írtam.
2009. márc. 04. 15:55 | galéria | válasz | #50
meg billentyűzet, "időkapszula":)
2009. márc. 04. 15:53 | galéria | válasz | #49
pl crt helyett lcd, máris ott van, mint egy imac:)
2009. márc. 04. 15:45 | galéria | válasz | #48
Azert jo, hogy SG-n ismet vagy Apple cikk, es ismet megjelentek az antiApple-teritok es az IT-hez nagyon-nagyon erto emberek, akik alapvetoen megint onmagukat fenyezik, mig az ujdonsagokrol egy szo nem esik a kommentekben:-)

Raadasul a cikkbol kimaradt, hogy az Airport es MacBookPro is frissitve lett a hatterben...
2009. márc. 04. 15:36 | válasz | #47
"Hát azért én ezt a konfigot nem hoztam volna fel ellenpéldának..."

Mi a bajod ezzel amúgy, azon kívűl, hogy szemmel láthatóan nem Intel?
2009. márc. 04. 15:35 | válasz | #46
3 év mindegyikre.
Turdus  
2009. márc. 04. 15:29 | válasz | #45
Hát azért én ezt a konfigot nem hoztam volna fel ellenpéldának... Egyébként kapsz azonnali cseregaranciát az alkatrészekre? Merthogy ez is benne van a Mac árában ám...
Turdus  
2009. márc. 04. 15:26 | válasz | #44
Felénk az ilyen lótifutikat operátornak hívják :-)

És nem vagyok vérprofi it-s, csak van tapasztalatom, pár éve vagyok már a szakmában. A "próbáld ki a vista image gyártó progiját", hát ne haragudj, de ez nem úgy hangzik, hogy "kiveszem a dobozból és megy" :-D :-D :-D Pont az ilyenekkel lett tele a hópicőm, és ezért örülök a Macnek (ezt próbáltam elmondani már a legelején is).
Koge  
2009. márc. 04. 15:09 | válasz | #43
akkor nem rendszergazda vagy hanem rendszermernok csak hogy kotekedjek a rendszergazda a szakmaban eleg lealacsonyito jelzo azok rohangalnak a nyomtatok utan meg inditjak ujra oh-ban a fileserver-t, elfelejtenek normalisan backupolni

ha nem ment meg neked win normalisan akkor probald ki teszem azt a vista image gyarto progijat, de szerintem ezt egy rendszergazdanak nem kell magyarazni... ne legyunk mar szakbarbarok, ha mar itt eloadod a verprofi ict alkalmazottat
2009. márc. 04. 15:08 | válasz | #42
Na nézzük csak, a nyáron vettem:

AMD Phenom X4 9850: ~42k
Gigabyte AMD 770: ~10k
Tápegység: ~10k
Ház: ~4k
ATI Radeon HD4870: ~60k
Memória 4GB (2*2GB): ~15k
Billentyűzet, egér, floppy: ~7k
HDD: Samsung SATA2 640GB: ~16k
OS: Windows Vista Ultimate x64: 42k
Monitor: 19" CRT: 12k

Szumma: ~204k
Turdus  
2009. márc. 04. 15:04 | válasz | #41
Soha életemben nem fejlesztettem winre (leszámítva egy delphi-s beadandót az egyetemen), pedig itthon dolgozok.

Egyébként mind1, szerintem hagyjuk, nem akarok flame-lni, sem bárkit meggyőzni, hogy vegyen Macet, csak leírtam a véleményem, de úgy látszik elbúrjánzott a sok hozzászólás.
Turdus  
2009. márc. 04. 15:01 | válasz | #40
Az iróniát nem vettem észre, bocs. Nekem még SOHA nem ment win jól úgy, ahogy gyárilag telepítették, mindig kellett pluszba tekerni valamit (ha mást nem is, ssh terminált mindig kellett telepíteni, mert az alapból nincs).

Nem állítom azt, hogy csak a Mac tudja a "kiveszem és megy" dolgot, csupán az "aránytalanul drága" bökte a csőröm. Arra gondolok, hogy szerintem a "kiveszem és megy" kategóriában a Macnek elég jó az ár/érték aránya (ha összevetjük pl a VMS-el, amit akkor éri meg használni, ha a leállásból eredő kár meghaladja az óránkénti 70000 dollárt).
TH448  
2009. márc. 04. 14:58 | válasz | #39
Látom, nem érted, mire gondoltam. Ha Magyarországon fejlesztesz, az esetek 99%-ában win-re kell. Szóval a Machez is hozzá kell adni a Vista meg a VS árát...
2009. márc. 04. 14:54 | galéria | válasz | #38
iMac-be ha 4-rol 8-ra akarsz boviteni, az 800 GBP az angol AppleStore-ban, azaz 300e HUF - ugye, hogy olcso az a 20k?:)
Turdus  
2009. márc. 04. 14:53 | válasz | #37
Hogy honnan vettem az árakat, azt leírtam. Nem mondtam, hogy nincs olcsóbb.
Vírusirtó nélkül elég hamar zombi lesz a win, azért írtam. De jó, legyen -20eFt, még akkor is bőven 300 felett járunk.
A machez nem kell megvenned külön, mivel JÁR hozzá. Az oprendszer és a teljes fejlesztőkörnyezet is (meg még egy csomó minden, pl alternatív, unix kompatíbilis grafikus szerver stb. ami mind-mind pénz win-re, de ezekbe nem is akartam belemenni).
Turdus  
2009. márc. 04. 14:49 | válasz | #36
Nem, mondom rendszergazda vagyok, nem helpdesk-es. Engem csak akkor b.sztatnak, ha zűr van valamelyik többmilliós szerverrel, ami meg nem túl gyakori esemény :-)
2009. márc. 04. 14:35 | válasz | #35
Gondoltam érzed az iróniát, úgy látszik tévedtem. Viszont ha tisztában vagy azzal, h nem csak Macre jellemző a "kiveszem a dobozból és megy", akkor nem értem, miért állítod az ellenkezőjét (s főleg miért veszed zokon, ha valaki beleköt). (Amúgy Visual Studioból is van Express Edition, ami ingyenes. Nyilvánvalóan nem versenyezhet feature téren a fizetős változatokkal, de kezdetnek semmiképp sem rossz.)
TH448  
2009. márc. 04. 14:29 | válasz | #34
Nem akarok szőrözni, de két megjegyzés az árakkal:
- Kicsit magasak... 20e-ért 2 giga memória? Én a notiba vettem márkás ramot tavaly 2x2 gigát 15e-ért boltban. Táp 15e, az mit tud? Normális FSP-t kapsz 10e alatt, meg ilyenek, szóval lehet játszani a számokkal.
- Én speciel nem használok vírusirtót (néha azért átnézetem a norton netes cuccával, ami ingyenes), de szóval ez picit kakukktojás. Viszont ha hozzávetted a Vistát meg VS-t, mivel Magyarországon elég ritka a kimondottan maces megrendelés, szóval ezeket ahhoz is meg kell venned, hogy fejleszteni tudj. Tehát még csillagászatibb árakról beszélünk.
Koge  
2009. márc. 04. 14:24 | válasz | #33
nem csodalom:DDD most legalabb az 1.0 userek basztatnak hogy nem nyomtat a nyomtato
Turdus  
2009. márc. 04. 14:14 | válasz | #32
Is is. De mostanság csak rendszergazda, pár éve tele lett a hócipőm a "nem lehetne az ikon búzavirágkék?" megrendelőkből.
Koge  
2009. márc. 04. 14:05 | válasz | #31
mellesleg az araiddal egyetertek valoban megeri a tema csakhat az atlagkocka nem veszi figyelembe a legalis software-t
Koge  
2009. márc. 04. 14:03 | válasz | #30
most rendszergazda vagy vagy fejleszto?
Turdus  
2009. márc. 04. 13:49 | válasz | #29
Nem az a fontos, hogy PC alkatrész vagy sem. A lényeg, hogy nekem például bőven megéri, hogy nincs idegeskedés, túlmelegedés, driver vadászat stb. Ezen kívül, mint már írtam, mikor vettem a gépet, egyáltalán nem volt aránytalanul drága, sőt, most sem az. Igaz, drágult, de még mindig elég olcsó ahhoz, hogy az első egy-két azon készített projekt visszahozza a teljes árát, innentől kezdve kit érdekel? Megtérülési idő max 1 hónap.

Mivel bosszantott a dolog, összehasonlítottam az árakat egy PC-vel (az árakhoz google-t használtam: "keresendő+ár" és az első 5 találatból a legolcsóbbat vettem):
oprendszer (vista): 30,000 Ft
fejlesztő környezet (VS): 100,000 Ft
víruskereső: ~20,000 Ft
proci (core2duo): 50,000Ft
memória (2G): ~20,000Ft
winyó (320G): ~15,000Ft
videokártya (nvidia gforce): ~20,000Ft
20' monitor (olyan minőségű, amit a Machez kapsz): ~80,000 Ft
táp: ~15,000Ft

Ezeket szépen összeadogatjuk, és bár nem teljes a lista (nincs alaplap, ház, billentyűzet, egér stb.), máris 350,000 Ft felett járunk.

Az a baj, hogy akik azt mondják nem éri meg, MINDIG elfeledkeznek arról, hogy a Mac árában nemcsak hardware-t vesznek, hanem szoftvereket is! Pedig az PC-re sem olcsó mulatság.
Koge  
2009. márc. 04. 13:39 | válasz | #28
ict-ben a rendszergazda gunynev legalabbis mi rohogunk az onsite gezakon:D
Turdus  
2009. márc. 04. 13:24 | válasz | #27
"Ez egy tipikus válasz olyantól, aki nem látott közelről "gyári" PC-t."
Bebuktad :-) Rendszergazda vagyok, munkahelyemen csak appliance gépeket használhatunk (értsd: tokkal-vonóval gyári). Ezenkívül rengeteg architektúrát és oprendszert ismerek, azok közé a kevesek közé tartozom, akinek van otthon PC és Mac mellett Alphája és MicroVAX-a is (bár nem feltételezem, hogy ismered ezeket).
Szóval van összehasonlítási alapom, légy nyugodt.
bigjoe  
2009. márc. 04. 13:18 | válasz | #26
Jó jó a MAC csak az a baja, hogy aránytalanul drága. Szerintem nem hozza az ár/érték arányt... (Hisz PC alkatrészeket használnak).
Uff.
2009. márc. 04. 13:04 | válasz | #25
"Ez tipikus válasz olyantól, aki még nem látott közelről mac-et.

Pont az a lényeg, hogy kiveszed a dobozból, ÉS MEGY."

Ez egy tipikus válasz olyantól, aki nem látott közelről "gyári" PC-t. HP notebookommal én is a fentiek szerint jártam el, bekapcsoltam, s kis konfiguráció (értsd: név, jelszó megadása-ez Macnél is van) után használtam is.

Hogy ne csak off legyek: 13W-os Mac mini fogyasztás impresszív, bár ha jobban belegondolok, mivel notebook alkatrészekből épül fel, talán mégsem meglepő:) (s ha már Mini: GMA950-nél csak 5x gyorsabb a 9400?!)
Koge  
2009. márc. 04. 12:41 | válasz | #24
ezzel en teljesen egyetertek csak annyit mondok hogy ez nekem megvan win alatt is:) az megint mas hogy hogy win joval elterjedtebb es sok ra a szar program mert az msnek nincs ideje es eroforrasa mindent atnezni, es az hogy folyamatos stabil munkara alkalmatlan aze kicsit eros megfogalmazas maximum felraktal ra minden szart dzsunkahardver volt alatta stb stb
2009. márc. 04. 12:38 | galéria | válasz | #23
basszus, de epitesz vagyok es fotozok, akkor most mit hasznaljak?
engem nem erdekel mi van a hatterben, kellett egy gep, ami jol es mindig mukodik - semmi kulonosebb bajom nem volt a WnXP Sp2-3-mal, de lassuk be, folyamatos, stabil munkara alkalmatlan...
en most 4 spaces-en dolgozom, egyen az ArchiCAD, masikon a PS, harmadikon az Aperture, negyedik az iTunes, Skype, MSN, Safari, es par aprosag fut, zero lassulas, Expose-val azonnal valtok Spaces-eken belul is alkalmazasokat, ha elmegyek ebedelni, sleep, visszajovok, azonnal folytatom, varakozas nelkul a melot, gepet 1-2 hetente inditom ujra... - semmi fagyas, semmi lassulas, minden program azonnal indul, mukodik...

ja, draga volt, de megerte, mert nyugodtan tudok dolgozni vele es kenyelmesen - de nem is vagyok gamer vagy programozo, csak dolgozok ezen a Mac-en...
Koge  
2009. márc. 04. 12:24 | válasz | #22
o bocs dtp-t kihagytam de valahol az nem multimedia?:D erdekes aki mac-et hasznal ezeket tudja csak felsorolni, meg mielott elkezded fejezd be a frocsogest, lattam macet nem rossz azt a keveset amire lehet hasznalni arra teljesen jo (rajzolj zenelj, filmezz) habar az adobe szep lassan elveszi ezt az elonyet is
2009. márc. 04. 12:12 | galéria | válasz | #21
es melyik a multimedias platform...

gondolom nem az OSX, mivel en ezeket a programokat hasznalom: ArchiCAD, Artlantis, Photoshop, Aperture2, InDesign, Illustrator, Final Cut...

akkor ezek szerint a masik jo csak multimedira, mig az OSX munkara...
Koge  
2009. márc. 04. 11:57 | válasz | #20
Dell gepeken dolgozom xpvel es mukodik es nem rinya a teljesitmenye sem majd ha olyan profi it infrastrukturakat lehet macen csinalni mint wintelen szoljatok addig en maradok ennel:D

pcbol is ossze lehet rakni egy ugyanolyan minosegu gepet ha nem jobbat ( az egy dolog hogy az emberek nem ertenek hozza ) a jatekos kockak meg kussoljanak mindket platform tokeletes munkara, igaz az egyik csak multimediara a masik minden masra
2009. márc. 04. 10:16 | válasz | #19
Szerintem senkinek nem hiánzol, engem meg nem tudsz azzal fenyegetni, hogy nem jössz haza,szerintem ne gyere...
2009. márc. 04. 10:13 | galéria | válasz | #18
Soha nem fogja megerteni egy jatekos kocka, hogy milyen, amikor dolgozni kell es teljesitmenyt nyujtani:-)
2009. márc. 04. 10:13 | válasz | #17
Na kezdödik a fütyi rázás,(de láttam közelről) ,nekem nincsenek ilyen igényeim hogy csak kiveszem és bekapcsolom,hú király! Ezért ténleg érdekes imac szaladok veszek 2őt mert csak bekapcsolom....
2009. márc. 04. 10:12 | galéria | válasz | #16
Nem Magyarorszagon elek, de nem mondom, hogy leszarom, hogy mi van otthon - bar a hozzad hasonlok hozzaallasa miatt legszivesebben ezt tennem...
2009. márc. 04. 10:07 | válasz | #15
Boccs de te miröl beszélsz ,nekem mindig drága volt a mac...ennek a vaálsághoz mi köze van?
Core2 duo-val szerelve?!sima pc bakker(apple disignal) ezért kell érte sokkal többet fizetni..
Azt ,hogy Amerikában mi van(melyik részén Mexicoba,vagy hol? az Usa-ban), az engem baromira nem érdekel,azt hogy itt mi van,csak az az számít!
Szóval Apple fan boyok most rázhatjátok......
Turdus  
2009. márc. 04. 10:07 | válasz | #14
Ez tipikus válasz olyantól, aki még nem látott közelről mac-et.

Pont az a lényeg, hogy kiveszed a dobozból, ÉS MEGY. Nem kell telepíteni os-t, nem kell driverekre vadászni stb. Elfelejted, hogy milyen gépen dolgozol, csak a munkádra tudsz összpontosítani, és ez a lényeg. Winfos alatt képtelen vagyok elfelejteni, mert folyton előre pofátlankodik, hogy baj van vele.

Mellesleg én pont jó eur/ft aránynál vettem gépet, az egész 250 körül volt. Ha mindent meg kellene venni pc-ből és persze programokból, amik itt hozzá járnak, nem jöttem volna ki ilyen olcsón.
2009. márc. 04. 09:56 | galéria | válasz | #13
Az ev elejen nem volt lehuzas a viszonylag gyenge euro/dollar/font es erosnek tuno forint viszonya miatt 300e korul megvolt egy iMac, amit nagyon nem raksz ossze dzsunkaPC-bol es ilyen minosegu LCD panelbol, oprendszerrel, iLife-al.
Az Apple termekei egy angolnak vagy nemetnek, de legfokepp egy amerikainak kozelsem megfizethetetlenek.
Arrol meg nem a cupertinoi ceg tehet, hogy a forint/magyar gazdasag meg a recessziohoz kepest is melyzuhanasban van...
2009. márc. 04. 09:53 | válasz | #12
pedig az vagy.....
2009. márc. 04. 09:50 | válasz | #11
iMac egy sima pc(válogatott lofaszból)azt meg ,hogy milyen system fut rajta ,az csak a felhasználotól függ.Ha akarsz osx-el ,vagy linuxal,de akár vistával is dolgozhatsz ugyan ezen a gépen ,semmi különös nincs benne..
Egyépként pont a napokba telepítettünk a havernál AMD X2-4200+kis masinára
OS.X Leopard oprendszert ,nagyon király(kis szopás volt vele ,de jol müködik)
Tehát ha most azember iMac-et szeretne az telepíts az OSX-et....
aki szereti a windows-t az meg azt
Kicsit lehúzásnak érzem az asztali PC-jét
de a mac mini az tenleg király lehet...
2009. márc. 04. 09:44 | válasz | #9
én spec 2 nap alatt átálltam és egyszerűen hihetetlen. Windowst valószínűleg csak akkro fogok használni legközelebb önszántamból, ha megjelenik a Diablo3, ha kell valamilyen spec program miatt (biztos nem, Macre sokkal jobbak és nagyobb teljesítményűek vannak, bár pl egy mérnök nem osztanáa véleményem, de az én területemen így van), ha dolgoznom kell. Hihetetlen, milyen más minőségben, meg úgy mindenben egy Mac. Nem azt mondom, hogy a Windows szar, csak egy Apple harver+OS X összehasonlíthatatlanul jobb.

kvp: azért szerintem előbb próbálj ki egy Mac Pro-t, nyisd fel a 'motorháztetőt'.

magyar nyelvű változat meg Windows esetében szükséges, az Apple esetében is az lenne, ha hivatalosan is lennének végre itthon, de sok ismerős mondta, akik két szót nem értenek angolul, hogy eddig számítástechnikai analfabéta volt, most meg magabiztos júzer. Intuitív felület, gyors, egy-két segítséggel biztonságosnak mondható, stb, stb.

Az Apple fanboy-ozást most légyszi hagyjátok ki
2009. márc. 04. 09:42 | galéria | válasz | #8
Az, HP a csodalatos, egy honap alatt sikerult is 40e-ert billentyuzetet cserelniuk az NX-szerias notebookomban...
Soha jobb es ugyfelbaratabb rendszert nem kivannek senkinek...
2009. márc. 04. 09:40 | galéria | válasz | #7
Hja, nekem is kb. 1 nap volt, pedig elotte csak foton lattam OSX-et...
Iszonyat nehez idok voltak, mire a Windows utan megszoktam egy logikus, felhasznalobarat rendszert...

Mennyire megerne par tizezer user miatt magyarul fejleszteni, mikor ezek fele amugyis hackintosht hasznal!
Igazi gazdasagi elorelepes lenne, mivel a magyar amugyis az IT-vilag hivatalos nyelve...
Turdus  
2009. márc. 04. 09:36 | válasz | #6
Igazad van, tényleg kemény meló átállni, nekem hetekig tartott. Ellenben visszaállni 3 hónap alatt sem sikerült. Reflexből nyomom a mac-es gyorsbillentyűket winfos alatt, aztán meg nézek bambán, hogy miért nem érti :-)

Mellesleg én kifejezetten örülök annak, hogy végre nem magyar. A rendszer (számomra) igenis legyen angol, ezt szoktam meg az elmúlt majd' húsz évben. Emlékszem, mikor a legelső magyar win98-ra kellett volna hálózatot varázsolunk, és nem sikerült. Egyszerűen gőzünk sem volt, melyik mező mi.

Az én véleményem az, ha valaki tényleg munkára használja, nem játékra, akkor kicsiny hazánkban is nagyon jó. A munka alatt azt értem, hogy még sose tettem be a lábam az AppleStore-ba :-) Egyszerűen nem kellett (a telepítő lemezen teljes fejlesztőkörnyezet is van, java-val, gcc-vel és gnumake-el, plusz a jogosultság és hálózatkezelése bsd alapú, és az összes tool fenn van. Webfejlesztésre is kiválóan alkalmas, mert alapból van apache+php, és fut a photoshop is).
kvp  
2009. márc. 04. 09:30 | válasz | #5
Ennel mar akkor is jobban jar az ember, ha vesz egy hp munkaallomast. A hardver ugyanaz (valojaban a kinai gyarto is), de a szervizhatter egy fokkal jobb. Es windows-bol van magyar nyelvu valtozat.
acdc  
2009. márc. 04. 07:57 | válasz | #4
Jogos az apple ne nem csinal tenleg de azert megoldhato


http://www2.apple.hu/downloads/localization/
2009. márc. 04. 07:49 | válasz | #3
Aki eddig Pc-vel küzdött, az készüljön rá, hogy egy Mac-re átállni kemény meló, én első benyomásként legszivesebben az ablakon vágtam volna ki haver macbookját annyira felidegelt.
Ráadásul az apple nem fejleszt magyar nyelvre semmit, úgyhogy magyar osx-et el lehet felejteni - legfeljebb buhera megoldások vannak. Emellett pedig support is csak pesten van - bigfalu fújj.

Egyszóval: nem kell ájuldozni, hogy a mac milyen jó, mert kicsiny hazánkba egyáltalán nem jó. Kb olyan mintha vki egy Hammerrel szeretne furikázni.
Tzupi  
2009. márc. 04. 07:20 | válasz | #2
Igen sajnos, magyar ember szamara eleg fogszivos egy apple ara :/
smv  
2009. márc. 04. 02:09 | válasz | #1
Frissítések mellé emberi árak is jól jönnének. Esetleg a kifutó modellekre...