Gigapixeles felvételek olcsó kamerával
2009. március 2. 23:49, hétfő
A legjobb profi digitális fényképezőgépek több tíz megapixeles felvételek készítésére képesek, egy robot állványnak köszönhetően azonban már egy olcsó kamerával is készíthetők gigapixeles képek.

Hirdetés

A Gigapan nevű robotállvány a pittsburghi Carnegie Mellon Egyetem fejlesztése. Használata nem különösebben bonyolult, rögzíteni kell fényképezőgépünket az állványon, majd a kis konzolon be kell állítani a megörökítendő panoráma bal felső és jobb alsó sarkát. Az állvány motorjai segítségével a rászerelt fényképezőgép maximális nagyítással egy eseményt több száz vagy ezer kép hálójával örökít meg. Manuálisan nem kell semmit tennünk, a robot kezeli a fényképezőgép zárszerkezetét. A képeket egy fényképösszefűző szoftver rakja össze egyetlen rendkívül részletes, több milliárd pixeles képpé. Ez a gigapixeles panorámakép, röviden gigapan.

A legnagyobb, leglátványosabb gigapanok túl nagyok lehetnek akár a legnagyobb teljesítményű asztali számítógépek számára is. Az eredmény túl részletes, hogy bármilyen nyomtatásban megszemléljük, azonban feltölthetők egy kifejezetten erre a célra kialakított webhelyre, ahol a felhasználók képesek belezoomolni a képekbe. A lapunkon már másfél éve ismertetett eszköz egy közönséges halandók számára is elérhető változata most jelent meg a kereskedelemben 380 amerikai dolláros áron.

A robot ugyanolyan érdeklődésre tarthat számot a tudomány képviselői részéről, mint a hobbi fotósok körében. Ezt jól példázza, hogy a Gigapan első tesztelői között egy 25 fős tudóscsoport is volt. Richard Palmer a Hawaii Állami Egészségügyi Hivatal botanikusa már 2007 végén megkaparintotta az egyik első modellt és nagy része volt a Gigapan veszélyeztetett környezetek tanulmányozásban való alkalmazásának kidolgozásában. Kollégájával, Kim Bridges-zel hatalmas gigapanokat készítettek egy völgyben, amit szinte teljesen lekopaszított a haszonállatok legeltetése. A kutatók folyamatosan készítenek panoráma képeket, egy új módszert mutatva be a növényzet regenerálódásának dokumentálására.


Palmer úttörő munkát végzett a makrólencsés gigapan felvételek készítése terén is, amivel a botanikánál maradva, a növénygyűjtemények mintapéldányait dokumentálhatják milliméteres részletességgel (példa a növényekről készült gigapanra). Ez nagy segítség lehet a kisebb intézetek számára, különösen a fejlődő országokban a fajok dokumentálásában, véli Palmer. "A valós példányok helyett gigapanok terjesztésével a technika megoldást kínál azokra a gyakran felmerülő aggályokra, hogy a kölcsönadott példányok talán soha nem kerülnek vissza és jobban szabályozhatók a biotechnikai kutatások" - tette hozzá. A növénygyűjtemények akár "biokalózkodás" áldozatává is eshetnek, nem ritka, hogy a kölcsönkapott példányok DNS-ét kinyerik, hogy potenciálisan értékes géneket és molekulákat keressenek benne.

Ron Schott a Fort Hays Állami Egyetem geológusa szintén sokat tett a gigapan felvételek fejlődéséért. Ő készítette el az első 3D-s gigapant, ami vörös-zöld szemüvegen keresztül szemlélve meglepő perspektívából tünteti fel a földtani jegyeket, melyekbe szabadon be- és kizoomolhatunk (példa egy 3D-s gigapanra). Ezek két kissé eltérő helyzetből felvett gigapan kombinálásából születnek. Schott jelenleg azt vizsgálja, vajon felépíthető-e egy tájkép részletes háromdimenziós virtuális modellje egy sztereo gigapanból. Akárcsak Palmer ő is nyomon követi a képeken mutatkozó változásokat. "Szeretném látni, használható-e a technika az erózió nyomon követésére és mérésére" - mondta.

A Gigapan alkalmazási területei a tudomány világában meglepően tágak, a geológia és a botanika mellett a régészet és a biológia is jelen van. Sarah Sharpe archeológus például a jordániai Petránál található úgynevezett Nagy Templom ásatásainál használja az eszközt, míg Bill Walleur a Jane Goodall Intézet munkatársa csimpánzok megfigyeléséhez használja a szerkezetet Tanzániában. Mindannyian nagyra tartják a technikát és mindannyian nagyon várják a robot új változatát. Az egyik leggyakrabban hallható kívánság hogy erősítsék meg a robot állványt annyira, hogy a nagy SLR gépeket is elbírja, hamarosan ez a változat is elérhetővé válik.
Népszerű videókamerák

Már 19 900 Ft-tól!

Tükörreflexes fényképezőgépek

Már 99 900 Ft-tól!

részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
tntmax  
2009. márc. 25. 09:05 | válasz | #32
Zrasf  
2009. márc. 10. 17:07 | válasz | #31
Ezzel csak az a baj, hogy a szokatlan "3D" mozgás miatt a legtöbb ember 1 perc után elhányja magát. Amúgy jók, de már régóta létezik ilyen.
Möci  
2009. márc. 09. 23:12 | galéria | válasz | #30
Bojkottáltok?!?!?!
Möci  
2009. márc. 09. 17:07 | galéria | válasz | #29
Azt hiszem ezt meg kell néznetek!!!
Sajnos nem én csináltam őket (mondjuk a közelükbe sem érek).


Klikk 1
http://www.photojpl.com/flash/08mallet.html

Klikk 2
http://www.photojpl.com/tour/08amos/08amos.html

Ha előjött a kép, használjátok a gombokat!

Balra-jobbra, körbe, előre-hátra, le-föl lehet haladni és a + ­- gombokkal
zoom-olni !
smv  
2009. márc. 09. 12:12 | válasz | #28
Jah igen, amit kifelejtettem, hogy a 400 milis kompaktok korában nem hiszem, hogy a zoommal akkora gondok lennének (persze a képminőséggel annál több:D)
smv  
2009. márc. 09. 12:10 | válasz | #27
Nem értem miért kell kiakadni. Ez a gép összesen automatizálja a "panoráma" fotózásnál használt teknikát. Akinek nincsen rá szüksége (ala ott áll a gép mellett és magának szépen megcsinálja) annak nem kell megvennie, aki viszont szeretné ezt automatizálni, annak meg jól jön. Pont úgy ahogyan sokan jól megvannak manuális fókusszal, manuális vakuval, stb.

Nem írnám le ettől függetlenül a gépet, épületek belső fotózásánál, kihalt helyek körpanorámájánál stb tényleg kényelmes lehet, hogy csak lerakom, visszamegyek 10 perc mulva és megcsinálja. Persze én sem érzem, hogy szükségem van rá, de nem is hiszem, hogy tömegterméknek szánták.
2009. márc. 09. 11:43 | galéria | válasz | #26
Elég sz*r is lett (sorry). A kacsák be-be mozdultak, a bal oldalon állóak pedig hótt életlenek, mondjuk a másik oldal se tűéles.
Másfelől, NEM bezoomol, hanem eleve max zoomra rakja a gépet! Bár, inkább a fótós állítja ezt be, nem a gép. Ergo, ez mozgó dolgokra SOHA se lesz jó. Logikus is! Ha tegyük fel, mint ahogyan írják is, megadod a bal felső, és jobb alsó sarkát a leendő képnek, és utánna kezdi el az "álvány" a fotózást mondjuk 500 képből, az soha se lesz egy időben. Nem is erről szól a történet. Hiszen a kompaktnak is meg az összes gépnek van egy sebessége, mennyi képet tud egy másodperc alatt elkészíteni. Ha 5 kép/s, akkor 500 másodperc alatt készül el egy kép (nem is beszélve annak kimentéséről, mert erről nem szól a fáma, bár gondolom, memkártya helyre kell valamit bedugni). Ennyi idő alatt egy csiga az egyik végéről a másikra elvándorohat!
Aki meg nem látta az árát, mit olvasott? (380 amerikai dollár) Természetessen, a kompaktot NEM tartalmazza!
2009. márc. 09. 08:43 | galéria | válasz | #25
Nem igazán értelek. Még 1 éve láttam olyat, hogy kb. száz méterről készített képen úgy rá lehetett nagyítani valakire, hogy szinte a karórája látszott neki.

A fenti képen is mit látsz? Semmit. Zoomlva meg ott a kissrác.
2009. márc. 09. 08:38 | galéria | válasz | #24
Gyerekek én ezt nem értem. Hogyan lehet fotót csinálni úgy, hogy nem egy időpillanatban készült ? Hogyan lesz ebből egységes dolog?
2009. márc. 07. 22:06 | válasz | #23
a robi gondolom arra kell, hogy nagyon finoman, pontosan pozícionálja a kamerát pár (tized?)fokkal odébb.
ha pontos a mozgatás, akkor kevesebb kép is elég (kisebb átfedés kell), plusz a szoftver is könnyebben boldogul.
nimfas  
2009. márc. 07. 11:40 | válasz | #22
fasz vagyok... a link :

Balaton és madarak
nimfas  
2009. márc. 07. 11:40 | válasz | #21
fel is tettem egy képet... ez csak 4 képből készült, de ugyanígy meg lehet csinálni akár 100-ból is :D

Mondjuk az érdekelne hogy a belezoomolást hogy csinálja a program, hogy utána élesít rajta.... az még nem lenne semmi :D
nimfas  
2009. márc. 07. 11:19 | válasz | #20
mélységélességben lehet hogy nincs orbitális difi a két típus közt, de azért némi biztos van.... továbbá nézz megy egy ISO 400-800-as beállítással készült képet tükrös és kompakt gép által... Nekem is volt egy Kompaktom, Fuji 7000S... nagyon szupi kis gép volt, komolyan :-) Most egy Canon 350D-t csépelek 3 obival, azért ég és föld.

Egyébként sirály panorámakészítő progik vannak, tehát ehhez igazán nem kell "robot"... csinálok jópár képet átfedéssel egymáson... bedobálom a programba az pedig fogja és pixelpontosan összeilleszti a képet, lehet a képek színén, fényerején változtatni, hogy homogén legyen pl egymással az égbolt, a fű. Aztán rányomsz hogy na akkor számold és eltart egy darabig míg végez vele, de az eredmény meglepően jó lesz...
Blasta  
2009. márc. 06. 08:49 | galéria | válasz | #19
Na mesélj, milyen különbség van mélységélesség terén egy "fullos dslr és egy kompakt gép között"???
2009. márc. 06. 06:59 | válasz | #18
Ez egy olyan cucc, ami mellé "megfelelő mélységélességet" is adnak!
Csomag része.

Stiff  
2009. márc. 06. 00:04 | válasz | #17
Szart se ér az egész, ha nem társul hozzá megfelelő mélységélesség... Egy fullos DSLR és egy kompakt gép között van némi különbség, ebből következik, hogy az általuk készített g képek között is lesz.
Blasta  
2009. márc. 05. 16:51 | galéria | válasz | #16
" Tehát nem azért gigapixeles mert gigapixelt rögzít, hanem mert kb. 234db 3mp kéből van összetéve... "

Okos vagy. A végeredmény tekintetében nem kurva mindegy???????

Mellesleg nyilvánvaló, hogy nem fog forgalomba kerülni egyetlen ilyen robot sem, vagy ha netán mégis fog, akkor is 3x többe fog kerülni, mint anno az S3-asod került fénykorában.

Ui: nekem is van olyan gépem ami 2x akkora mint az állványra szerelt kiskompakt, ÉS AKKOR MI VAN? Nyilvánvaló, hogy soha az életben nem lesz szükségem ilyen kütyüre. Robot nélkül is csináltam már több képből illesztett fotót.
2009. márc. 05. 13:27 | válasz | #15
Olcsó kamerával?Ha már erre ,az eszközre adom a fejem,inkább valami jobb fényképezőgéppel készítem a képeket(a készülék árát ugye nem árulják el,pedig fontos lenne ,ha már az olcsóságnál tartunk)Bizos hogy drágább a compat-nal.
A másik,hogy mennyi idö alatt tudom elvégezni a fotosorozatot?
Ez csak azért fontos ,mert minden kép más lesz,így biztos látszik ,hogy 100 képböl rakták össze,és ez ugye nem igazán nyerö!
Biztos jó móka lehet vele dolgozni,türelem idö, pénz,bosszuság
de nem az olcsoság,ez csak valami reklámfogás
2009. márc. 05. 00:04 | galéria | válasz | #14
"egy robot állványnak köszönhetően azonban már egy olcsó kamerával is készíthetők gigapixeles képek."

Ezt úgy hívják hogy pöcsség. Olcsó kamerával kétes minőségű képeket összerakni egy bazi nagy semmivé, az faszság se lehet. Fényképezéshez nem értő süketek ostoba találmánya.
2009. márc. 04. 18:27 | válasz | #13
ez de durva :D
Vorpal  
2009. márc. 04. 18:10 | válasz | #12
Ú már megint jön a Gettó TOR? - remélem ismét fog képeket linkelni.DDD
2009. márc. 04. 17:38 | válasz | #11
lehet én nem értem. De ettől a robot álványtól nem fogok tudni jobban zoomolni. Márpedig a fnti "demóképen" eléggé picike zoom van, ha ilyen jól látom a tengerparton az embereket... A sok agyatlan most el fog rohanni venni ilyet mert összeteszi: a képen legalább 576347x zoom-ot lát és az álványban egy kompakt gép van. Mert az az. És aztán majd csodálkozik, hogy ugyan simán fog tudni akár 360 fokos panorámát csinálni, csak hát az nem lesz olyan mint a fenti képen... Tehát nem azért gigapixeles mert gigapixelt rögzít, hanem mert kb. 234db 3mp kéből van összetéve...
Bár az álvány nem rossz. Kérdés: a Fuji S3-asomat, hogy tudom erre rögzíteni? A elsötő pöcköt lehet magasságban állítani? És széltében? ui. a gépem kb. 2x akkora mint ami az álványba be van fogva?
Vagy ezek csak engem érdekelnek? :)
endale  
2009. márc. 04. 16:57 | válasz | #10
Dehát akármeddig lehet zoomolni egy tetszőleges minőségű képet, úgy, hogy utána is éles minden részlet! Szoktam látni a Helyszínelőkben!
Flashy  
2009. márc. 04. 14:05 | válasz | #9
a gépet nem :)
2009. márc. 04. 10:17 | válasz | #8
Akkor még egy kérdés a honlapjukon van egy kép ahol rengeteg ember van. És a gépet nem zavarja ha mozognak a kép készítése közben?
kvp  
2009. márc. 04. 09:39 | válasz | #7
"Átlag embernek minek gigapixeles kép? Akinek szüksége van rá az meg nem ezzel fogja készíteni."

Az atlag foldmeroknek, epiteszeknek, regeszeknek, ingatlanosoknak, restauratoroknak, kivitelezo cegenek, stb. kellhet. Es igen, ezzel erdemes kesziteni, mert ezt meg egy magyorszagi ember, ceg vagy egyetem is ki tudja fizetni.
smv  
2009. márc. 03. 19:50 | válasz | #6
Átlag embernek 3 megapixelnél se kell több... Idegbaj kerülget amikor hallom, hogy "dejó 100x digitális zoom" meg "12 megapixel" meg "digitális képstabilizátor" és persze mostanság az "iso 125873". Természetesen mindegyik kiskompaktban.
2009. márc. 03. 17:27 | válasz | #5
Banyeg ez nagyon komoly az a gomblenyomó szerkezet a legjobb az egészben:D
Átlag embernek minek gigapixeles kép? Akinek szüksége van rá az meg nem ezzel fogja készíteni.
Tsol  
2009. márc. 03. 16:54 | galéria | válasz | #4
gigapixel, hehe ez kurvajó
szombi  
2009. márc. 03. 13:11 | válasz | #3
nyugi. gettoharcos2 ezt is megoldja a TOR - al...
2009. márc. 03. 11:50 | galéria | válasz | #2
Talán kicsit pontatlan a megfogalmazás. Inkább arról lehet szó, hogy egy tükörreflexes gép alaposan be tudja rázni az állványt, ami az elkészült képeken is megmutatkozik. Láttál már állványtesztet? Ebből a szempontból komoly különbségek vannak állvány és állvány között.
Möci  
2009. márc. 03. 10:24 | galéria | válasz | #1
Szerintem nem az állványt kell megerősíteni. Olyan állványt használok, amilyet akarok. Vélhetően a gépet a robothoz rögzítő szerkezet a gyenge. Valszeg a robot felépítését kell terhelhetőbbé tenni.