Eddie Murphy játszhatja el Richard Pryort
2009. március 1. 19:45, vasárnap
Vajon melyik az igazi Eddie Murphy? Régen nem volt kérdés, azonban a színész a 80-as évekbeli humoros filmjei után a nevetést komolyságra cserélte fel a Dreamgirls-ben, mely Oscar-jelölést is eredményezett neki.

Hirdetés

Azt hihettük volna, hogy Murphy ezután megkomolyodik, de szerencsénkre/sajnos ez nem így történt, hiszen a népszerű musical óta két hatalmas luftot rugott a Norbittal és az Üresfejűvel. Most azonban úgy tűnik, hogy feledtetni próbálja az említett filmeket.


Bill Condon író-rendező, aki a Dreamgirls-t is készítette, ugyanis életrajzi filmet készítene saját forgatókönyvéből Richard Pryor-ról Murphy-vel a főszerepben. A 2005-ben elhunyt népszerű komikust utoljára a Lost Highway-ben láthattuk, de itthon legtöbben Gene Wilder partnereként emlékeznek rá a Dutyi-diliből vagy a Vaklármából.

A Richard Pryor: Is It Something I Said? címet viselő szkript valószínűleg független produkcióban kerülne legyártásra, a rendező reményei szerint legalább 30 millió dollárból. Murphy pedig valahol logikus választás lenne, hiszen annak idején, a 87-es Eddie Murphy Raw-ban utánozta is Pryort, mint a mellékelt videón is látszik.
Szélesvásznú TV-k

Már 32 150 Ft-tól!

Házimozirendszerek

Már 19 900 Ft-tól!

részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
schrank   "Rest in Peace schrank" 
2009. márc. 02. 08:29 | galéria | válasz | #8
miről beszélsz tök ugyan az a vékony nagypofájú kisembert játszó karakter de tudom ti jobban szeretnétek ha a leszolizott dzsimkeri játszaná
smaszi  
2009. márc. 01. 22:30 | válasz | #7
És ez a munkásságának az idelye...
smaszi  
2009. márc. 01. 22:28 | válasz | #6
"1961–present"

Még igen...
2009. márc. 01. 22:11 | válasz | #5
És Gene Wilder él még?
smaszi  
2009. márc. 01. 21:48 | válasz | #4
...mármint Pryor...
smaszi  
2009. márc. 01. 21:48 | válasz | #3
szerintem is....félre ne értsetek, nincs semmi baj Eddy-vel, de ő egy teljesen más "figura"...ennyi...
ldavid  
2009. márc. 01. 20:14 | galéria | válasz | #2
valami kevésbé ismert színész jobb lenne szerintem
xido  
2009. márc. 01. 20:06 | válasz | #1
Nem mellékesen pedig még együtt is játszottak a Harlemi éjszakák című filmben