Csak 2010-ben érkezik az Office 14
2009. február 26. 10:45, csütörtök
Nem okozott nagy meglepetést, hogy Steve Ballmer a szoftvercsomag új verzióját nevezte a következő nagy innovációnak, ez azonban csak jövőre érkezik. Az Európai Bizottság eközben ismét figyelmeztette a szoftvercéget.

Hirdetés

Egyszerre több forrás is beszámolt a vezérigazgató kijelentéséről, miszerint az Office 14 kétségkívül fontos újítás lesz, amibe azonban idén biztosan nem kóstolhatnak majd bele az érdeklődők. Ballmer ezt a pénzügyi elemzők számára készített webcast során árulta el, miközben arra is tett utalást, hogy a Windows Mobile 7 operációs rendszerrel készülnek. Ez utóbbiról azonban semmit nem árult el (a szintén 2010-es megjelenésen kívül), így a fő hír, hogy az Office csomag új verziója idén biztosan nem jelenik meg.

A vezérigazgató kijelentése azért érdekes, mert tavaly nyáron a jól értesültek arról értekeztek, hogy az irodai csomag még 2009-ben széles körben elérhető lesz, ráadásul már az első félévben elkészülnek majd a munkálatokkal. A most bejelentett, akár egy éves késés viszont azt jelenti, hogy a külső fejlesztők is kénytelen átütemezni elképzeléseiket, hiszen a kész termék hiányában meglehetősen sok kérdőjel marad számukra. A Microsoft szóvivője később megerősítette Ballmer kijelentését, kiemelve, hogy az Office 14 széles körben csak a következő év során válik majd elérhetővé.

A vállalathoz kapcsolódó hír, hogy az Európai Bizottság újabb figyelmeztetést küldött Redmondba, amelyben arra hívják fel az illetékesek figyelmét, hogy a Windows 7 európai kiadásában meg kell könnyíteniük az alternatív böngészők alapértelmezett használatát. A testület ugyanis továbbra is úgy véli (a riválisok panaszainak helyt adva), hogy az Internet Explorer beépített jellege miatt nagy előnyhöz jut a mindennapos használat során, ez pedig nem felel meg az üzleti versennyel kapcsolatos előírásoknak. Ismét komoly pénzbüntetéssel fenyegetnek, amennyiben a szoftvercég nem lép időben - kérdés, hogy ez mennyire félemlíti meg az amerikai óriást.

A Google ezalatt jelezte, hogy csatlakozik a bírósági perhez, így újabb céggel bővül a Microsoft praktikáit kifogásoló csoport.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
[HUN]FaTaL   2003. 06. 16. óta regisztrált VIP fórumozó 2003. 06. 16. óta regisztrált VIP fórumozó2003. 06. 16. óta regisztrált VIP fórumozó2003. 06. 16. óta regisztrált VIP fórumozó2003. 06. 16. óta regisztrált VIP fórumozó
2009. feb. 27. 22:12 | galéria | válasz | #46
Ez az ami nem így van. Aki nem tud office2003al kinyitni egy docx-et / xlsx-et az láma már bocsánat, mert az első megnyitáskor felajánlja a csomagot, amit le kell tölteni ahhoz hogy megjelenítse (szerkeszteni is lehet, majd a régi formátumba menti el, a word új képletszerkesztőjét pl. képnek rakja ha jól emlékszem).
dester  
2009. feb. 27. 15:00 | válasz | #45
#41

Több mint 2 éve elérhető az a kiegészítő amivel a régebbi Office is kezeli a 2007-es új formátumait...

2009. feb. 27. 14:40 | válasz | #44
Ez nem így van:) Az új formátumok egészen máshogy tárolják a tartalmat, mint a korábbiak, így méretük is jóóval kisebb. A másik előny pedig a SharePointtal való teljes integritás, de ezt otthoni felhasználók nem nagyon tapasztalhatják meg. Mondjuk szerintem nem is elsősorban nekik szánták a csomagot:)
2009. feb. 27. 13:43 | válasz | #43
Te a felhasználói oldal védekezését írtad le, én meg a fejlesztői oldal hozzáállását. A kettő nem üti egymást. Viszont alátámasztottad az utolsó mondatomat :)
2009. feb. 27. 13:40 | válasz | #42
Egy sw nem romlik meg, mint egy étel, nem romlik el, mint egy hw. Gyakorlatilag bármeddig jó, ha a környezeti feltételek megvannak.
JTBM  
2009. feb. 27. 13:38 | válasz | #41
Ez nem így van, xml formátumban senki sem ment semmit, mert a régebbi Office nem tudja megnyitni. Ezért mindenki a régebbi formátumot használja, az is, akinek Office 2007 van.
2009. feb. 27. 13:35 | válasz | #40
Az egy dolog, hogy egyrészt azért találnak ki újabb formátumokat, hogy a konkurenciát szopassák vele. De a fő ok inkább az, hogy egy újabb verziót el tudjanak adni, mert különben nem venné meg a kutya se. Szöveget szerkeszteni 10 évvel ezelőtti verziókkal is nagyon jól lehetett.
ldavid  
2009. feb. 27. 13:09 | galéria | válasz | #39
aham, a word alapból abba ment
Vogel  
2009. feb. 27. 09:11 | válasz | #38
a 2007 csinál docx-et?
haxy27  
2009. feb. 27. 06:51 | válasz | #37
Tehet az EU nekem egy sziveséget a hátsó fertájomon.
2009. feb. 27. 06:12 | válasz | #36
"Úgy elbaxták hogy kb 10 évvel fejlettebb az OpenOffice-nél és minden egyébnél..."
hiába fejlettebb a MS Office, ha az emberek többségének nincs szüksége rá. Szerintem az emberek otthoni gépén 90%ban elég lenne a tripla o is.
Tzupi  
2009. feb. 27. 04:36 | válasz | #35
En itt almas gep elott ulok, FFoxba gepelek, es varom epekedve, h kijojjon a chrome osxre :3

akkor en vmi szpesöl peldany vok? :D
JTBM  
2009. feb. 26. 23:19 | válasz | #34
Az MS-nek sikerült megalkotni egy programot, ami nem ismeri a Ctrl+C és Ctrl+V bonyolult parancsokat...
JTBM  
2009. feb. 26. 23:18 | válasz | #33
Az Excel 2007-ben sikerült elkúrni a hotkey-eket. Ez a brilliáns program gyakran elfelejti az összes hotkey-t és minden delete-t jelent.

Sajnos ezt kaptam a laptopomra és nincs kedvem még 80K-t kiadni a régire, pedig csak ezért a hiba miatt érdemes lenne...

Előre félek, mekkora szar lesz a következő, lehet ott már menteni sem lehet???
DjDano  
2009. feb. 26. 19:48 | válasz | #32
Úgy elbaxták hogy kb 10 évvel fejlettebb az OpenOffice-nél és minden egyébnél... A hozzászólásokból meg kb 20-at törölhetnétek, mert semmi közük a cikkhez, csak a szokásos vergődések....
[HUN]FaTaL   2003. 06. 16. óta regisztrált VIP fórumozó 2003. 06. 16. óta regisztrált VIP fórumozó2003. 06. 16. óta regisztrált VIP fórumozó2003. 06. 16. óta regisztrált VIP fórumozó2003. 06. 16. óta regisztrált VIP fórumozó
2009. feb. 26. 18:47 | galéria | válasz | #31
Kiveszik az IE-t és ott fog rohadni a polcokon mint az N-es verziók a Vistaból. Szánalmas...
2009. feb. 26. 18:43 | válasz | #30
US ASCII (7 bit-es encoding)
Bith  
2009. feb. 26. 18:05 | válasz | #29
A karakter kódolása gondolom.
05lampard   1 db büntetőpont 
2009. feb. 26. 17:49 | válasz | #28
7 bites azthogy? :P:D
Ravkin  
2009. feb. 26. 17:33 | válasz | #27
Match  
2009. feb. 26. 17:05 | galéria | válasz | #26
Tudtommal a mozilla kijelentette hogy egyáltalán nem támogatja az ms elleni kötekedést, azt meg külön nem, hogy beépítsék az alternatív browsereket a win-be.

Az apple-re meg azért nem panaszkodnak, mert szinte a kutya se használja :) Aki meg használja, az meg semmi mást nem használ, amin nincs alma.
2009. feb. 26. 17:03 | válasz | #25
"A Google ezalatt jelezte, hogy csatlakozik a bírósági perhez, így újabb céggel bővül a Microsoft praktikáit kifogásoló csoport."

Amúgy mikoris indul a per a Google ellen, mert már lassan a csapból is az folyik?...
2009. feb. 26. 16:41 | válasz | #24
Most érkezett hír egyenesen Steve Balmer-től, hogy a Windows 7 európai kiadásából minden kihagynak! A telepő médián csak egy 7bites txt állomány lesz amelyben amerikaiul tájékoztak a vásárlókat, hogy a további EU bírságok elkerülése érdekében mindent kihagytak az új OS európai uniós verziójából.
Az európai verzió ára meg fog egyezni az amerikai piacon alkalmazottal, annyi különbséggel, hogy $ helyett € lesz!
2009. feb. 26. 16:32 | válasz | #23
Google Docs-hoz van offline használatra firefox-addon.
Vogel  
2009. feb. 26. 15:25 | válasz | #22
warez office 2000, de az is csak azé mert nem találom a warezos 97et:)
brueni  
2009. feb. 26. 15:20 | válasz | #21
ez is hír?

majd ha a 41-es verzió jön...
szily3  
2009. feb. 26. 15:14 | válasz | #20
Nekem a Microsoft Office 2007 Original Hacked Edition van meg Mindenképpen beválós szerkesztő . Külön dícséret a kinézetért, az is nagyon tetszetős. Alternatív szoftvereket nem használok, egy időben volt csak a Open Office 2.x
A MOffice jó, szép, megbizható, én már a 95-ös óta használom!
Sir Ny  
2009. feb. 26. 15:14 | válasz | #19
a linuxnál alapból van kismillió böngésző, firefox, opera, konquer, meg egy rahedli szöveges.
2009. feb. 26. 14:34 | válasz | #18
... valószínűleg az lesz ebből, hogy a frissen telepített böngésző egyből alapértelmezett lesz. Ha meg nem ezt akarod, akkor 3x annyi energiába kerül majd a megfelelő programot alapértelmezetté tenni, mint eddig. De a gúgli meg a móódzilla kurva tökösnek érezheti magát, amíg ebben nem találnak megint kivetnivalót.

És félreértés ne essék: nem védem az MS-t, nem igazán kedvelem őket. De hülyeség ezen lovagolni, az Apple nem véletlen van csönben, ugyanaz az eset, ott miért nem szőröznek? Vagy a Linuxoknál? :D
2009. feb. 26. 14:29 | válasz | #17
Soook soook..2 kattintással is megoldható ha úgyvan beállítva a win....rágondolok már az legyen az alapértelmezett... :DD (szerencsétlen MS fejlesztők)
2009. feb. 26. 14:09 | válasz | #16
szerintem rendkívül! rá kellett kattintani KÉTSZER (!!!!) a Safarira, majd miután elindult MEGINT RÁ KELLETT KATTINTANI EGY GOMBRA, HOGY AZ LEGYEN AZ ALAPÉRTELMEZETT BÖNGÉSZŐ!!! MI EZ, ha nem a rohadt neoimperilaistakommunistaagipropnácicionista bagázs újabb világhatalmi törekvése??

[gettoharcos2 mód off]
ldavid  
2009. feb. 26. 14:03 | galéria | válasz | #15
"a Windows 7 európai kiadásában meg kell könnyíteniük az alternatív böngészők alapértelmezett használatát"
mert az előző windowsokban nehéz volt őket alapértelmezettként használni?
2009. feb. 26. 13:21 | válasz | #14
internet explorerrel, vagy haver gépéről, vagy reinst után, vagy... Linux Live CD segítségével.. vagy... ereszd szabadjára a gondolataidat
2009. feb. 26. 13:20 | válasz | #13
szerinted miért nem vettem bele? talán mert nc az openoffice..
2009. feb. 26. 13:14 | galéria | válasz | #12
docs.google.com ?
imádkozzunk hogy ne legyen offline vagy az isp-nk ne szakadozzon, ugyanmár
2009. feb. 26. 13:04 | válasz | #11
Nem lehet megoldani!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Az XP egy régi kernelen alapuló OS, minden tekintetben elavult!!!!!!!!!!
Ezt sajnos el kell fogadni.
szombi  
2009. feb. 26. 13:01 | válasz | #10
Ez a szemét Eutópai Bizottság inkább foglalkozna azzal, hogy vegye rá a Mikrofost
egy XP-hez való DX10-es csomag kiadására!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!4
2009. feb. 26. 12:54 | válasz | #9
docs.google.com
Match  
2009. feb. 26. 12:50 | galéria | válasz | #8
ftp?
2009. feb. 26. 12:35 | galéria | válasz | #7
majd biztos winfos ápdéttel
2009. feb. 26. 12:32 | válasz | #6
Ha nincsen böngésző a frissen telepített operációs rendszerben, akkor mivel lehet letölteni az alternatív böngészőket?
tmisi  
2009. feb. 26. 12:12 | galéria | válasz | #5
Ja otthon nekem is, de itt cégnél más a helyzet.
2009. feb. 26. 12:01 | válasz | #4
Cimbora, az openoffice már nem a régi. Jó jó ngyenes, de inkább a warez office 2003 :)
2009. feb. 26. 11:46 | válasz | #3
2009. feb. 26. 11:34 | válasz | #2
2007-et úgy elb@szták... :D meg különben is, iWork sokkal jobb, olcsóbb, produktívabb :)
2009. feb. 26. 11:13 | galéria | válasz | #1
De káááár, én előbbre vártam...


Még mindig a 97-essel tolom, bár a naaagy cégeknek biztosan égető szükségük van már rá, csakúgy mint visztára és win7-re.
:D