Új antitestekkel az influenza ellen
2009. február 24. 18:52, kedd
Kutatóknak sikerült azonosítaniuk egy antitest csoportot, ami képes az influenza vírusok széles körét semlegesíteni, köztük a sokat emlegetett H5N1 madárinfluenzát, a hírhedt 1918-as spanyol náthát, illetve számos jelenleg terjengő vírus törzset is. Az antitestek új gyógyszereket eredményezhetnek, amik megvédhetik az embereket az influenza különböző válfajaitól.

A szakértők örömmel fogadták a bejelentést, mivel egy egységes gyógyszer kialakításának az ígéretét látják benne, ami eddig nem tűnt megvalósíthatónak. Az influenza rendkívüli mutálódási képességgel rendelkezik, ami azt jelenti, hogy a vakcinákat szinte évente át kell alakítani a sikeres védekezéshez, egy rendkívül fertőző törzs megjelenése esetén pedig hónapokig is eltarthat, mire sikerül kialakítani a megfelelő antitesteket.

A Nature magazinban publikált felfedezés Wayne Marasco és munkatársai nevéhez fűződik, akik a bostoni Dana-Faber Rákkutató Intézetben a H5N1-hez kerestek antitesteket, átrostálva az emberi antitestek halmazát, olyat keresve, ami képes közömbösíteni a a vírus sejtekbe történő bejutását biztosító, a vírus felületén elhelyezkedő egyik fehérjemolekula, a hemagglutinin H5 változatát. A keresés sikeres volt, azonban legnagyobb meglepetésükre a beazonosított antitest más vírus variánsokat is felismert.

Ezután az atlantai Járványtani és Megelőzési Központon volt a sor, ahol Ruben Donis sejttenyészetekben elhelyezett vírusokon próbálta ki az antitesteket, vajon képesek-e a semlegesítésre. Szinte minden változatra letesztelték és a válasz igen volt. Az antitestet egerek kezelésére is felhasználták, akiket ezután halálos H5N1 és H1N1 influenza dózisoknak tettek ki, a rágcsálók azonban túlélték a megpróbáltatásokat.

A felfedezés nem teljesen egyedi, több kutatócsapat is azonosított hasonlóan széleskörű hatékonysággal rendelkező antitesteket, mechanizmusuk azonban ismeretlen, ezért Marasco csapata összefogott Robert Liddingtonnal és Willaim Hwanggal, a kaliforniai Burnham Intézet specialistáival, hogy meghatározzák az egyik hemagglutininhez kötődött antitest kristályszerkezetét. Elemzésük megállapította, hogy az antitest nem a hemagglutinin gömbszerű fejével, hanem az antitestek döntő többségével ellentétben a szárrésszel lépett kölcsönhatásba.

Ez a taktika elvileg az új antitesteket jellemzi, amik mélyen beágyazódnak a szárba és meggátolják azt az alakváltást, amivel a vírus a sejtmembránhoz olvad. Sok influenza azonos szárszerkezettel rendelkezik, ami megmagyarázza az antitestek széles körű alkalmazhatóságát, ugyanakkor az eredmények azt sugallják, hogy a hemagglutinin szárát célzó vakcinák nem csak széleskörű, de hosszan tartó védelmet is nyújtanak.

Egy immunrendszerbe juttatható vakcina előállításához egy olyan hemagglutinint kell szerkeszteni, aminek kitörlik, vagy valahogy elrejtik a fejét, viszont fennmarad a nyél szerkezete. Ez komoly kihívás, azonban elvileg nem lehetetlen, véli Peter Palese a Mount Sinai Orvosi Egyetem influenza szakértője. Mivel az influenza vírusok hemagglutininjei alapvetően mindössze két különböző szárszerkezettel rendelkeznek, ez jó esélyt jelent az antitestek alkalmazhatóságának további szélesítésére.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.Élet Julian Assange árnyékábanJacob Appelbaum pontosan tudja, hogy milyen az, ha valakit megfigyelnek.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
scs17  
2009. feb. 26. 16:22 | válasz | #17
Mielőtt baromságokat írsz, gondolkodj. Amikor az influenzavírusok ellen kifejlesztenek egy antitestet, az igenis hatékony, csak itt az a bökkenő hogy a vírusok viszonylag rövid idő alatt alkalmazkodnak hozzá, így az nem lesz örökérvényű gyógymód, ezért kell mindig újabbakat kifejleszteni.
qwas  
2009. feb. 26. 13:34 | válasz | #16
Palinkaval, fokhagymaval es C vitaminnal hamarabb kiuzheto a megfazas. Az influenzat nem tudom, mert mar olyan regen fertozott meg, hogy mar nem is emlekszem.
qwas  
2009. feb. 26. 13:31 | válasz | #15
Eleg nagy baj lenne. Sosem art tanulni kicsit. Ezt hivjak igenyessegnek.
gemi  
2009. feb. 26. 11:21 | válasz | #14
Az én ismerősi körömbe jelenleg 5 ember infulenzás. Elég gyorsan jön, 1-2 nap alatt ledönti az embert.
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2009. feb. 26. 10:52 | galéria | válasz | #13
lókuki... mindenre 2 évente találnak valami über gyógymódot mindenre, és mégse lesz belőluk semmi, mert:
- kamu az egész
- visszatartják, mert még az emberek halálán(van gyógyszer vagy nincs) is a pénz az úr.
2009. feb. 25. 19:57 | válasz | #12
A megfázást ha nem kezelik 2 hétig tart, ha kezelik 14 napig!:D
2009. feb. 25. 15:11 | galéria | válasz | #11
Tévedtem. Helyesen:

"Ezt kérem tiszteletben tartani, ha lehet."
2009. feb. 25. 14:29 | válasz | #10
Jó a hír, jó a hír,
Isten hozott, hemagglutinin!
2009. feb. 25. 12:39 | galéria | válasz | #9
Azért ez nem igaz, engem is érdekel.
A nyelvtani szabály az, hogy tagmondatok közé vesszőt kell tenni.
A tagmondat arról ismerhető fel, hogy van legalább egy állítmánya, és legtöbbször alanya is.
Ezt, kérem, tiszteletben tartani, ha lehet.
uwu   "Rest in Peace uwu" 
2009. feb. 25. 12:10 | galéria | válasz | #8
Szerintem senkit nem érdekel rajtad kívül.
dez  
2009. feb. 25. 11:58 | válasz | #7
"Szinte minden változatra letesztelték és a válasz igen volt."

Egyébként újfent Balázs Richárd figyelmébe ajánlanám, komoly hiba a tagmondatok közötti vessző kihagyása. Azt a dedós szabályt viszont felejtse el, hogy "és elé nem teszünk vesszőt", mert az csak bizonyos esetekre igaz (pl. felsorolás, ill. egy tagmondatba tartozó mondatrészek bizonyos esetei). Röviden: itt vessző kell az és elé.

dez  
2009. feb. 25. 11:52 | válasz | #6
Az oltóanyag (is) jó üzlet. Mindent meg kell ragadni...
(Az orvosok lefizetését meg elintézik maguk a paciensek.)
uniu  
2009. feb. 25. 09:41 | válasz | #5
off:jo a leirasod a cigany integraciorol!
Tinman   2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2009. feb. 25. 09:02 | galéria | válasz | #4
Rengeteg emberrel találkozom minden nap különféle cégeknél... egy db infulenzásról nem tudok. Érdekes, hogy járványt szajkózott a sajtó.
2009. feb. 25. 01:07 | galéria | válasz | #3
Én ma voltam a háziorvosomnál, és meglepődtem, mert 2-en voltunk, semmi sor. Kérdeztem is a doktornőt, hogy hát nincs influenzajárvány? Ezek szerint nincs.

(OFF: Frissítettem a blogom, amúgy!)
2009. feb. 24. 23:46 | galéria | válasz | #2
Ugyan miért ne kerüljön terroristák kezére?
Amúgy meg rohadtul bosszant, hogy pont most lettem influenzás, és még nincsen kész ez az új oltóanyag...

2009. feb. 24. 23:28 | válasz | #1
csak nehogy ez is a terroristák kezére kerüljön!