Jövő nyáron érkezik az Alkonyat 3.
2009. február 24. 18:36, kedd
A tavalyi év egyik nagy sikere volt az Alkonyat című tinirománc, ami egy újabb híres (lány)regényből készült, később filmes sorozattá duzzadó címmé lett, hiszen még el sem kezdődött a második rész forgatása, már a harmadik premierdátuma is megvan.

Meglepő módon az eddig nem sok sikert jegyző Summit Entertainment az Alkonyat 1. és 2. késő őszi startja után a harmadik részt, az Eclipse-et nyáron akarja indítani a legnagyobbak között, legalábbis erre utal a 2010. június 30-ra kiírt bemutató. (Valamint a dátumból az is kiderül, hogy a Summit szeretné minél hamarabb besöpörni a sorozatért járó dollárokat, hogy tudják finanszírozni további terveiket.)

A jobb sorsra érdemes történet, mely első része az anyagi siker ellenére meglehetősen gyenge lett (el is csapták a rendezőt), animációs-képregényes szendvicsbe került ezzel, hiszen 2010. június 18-ra jelenleg a Toy Story 3, míg 25-re a Green Hornet van kiírva. Júliusban pedig 9-án a Despicable Me című Universal-animáció, s rá egy hétre a Thor fog következni. (Sőt, 30-án a 300 rendezőjének 3D-s animált filmje, a Guardians of Ga'Hoole 3D is várható.)
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Az internet szabadságáért tüntettek Budapesten Az internet szabadságáért és a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás, az ACTA ratifikálása ellen tiltakoztak szombat délután mintegy ezren a fővárosban.King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
smaszi  
2009. márc. 15. 13:43 | válasz | #1
Pont tegnap néztem meg az első részt, hát a végén az az érzésem támadt, h. ez lehetett volna akár egy remek film is, de nem lett az...valami hiányzik belőle...
A színészekkel semmi gond, a történet is rendben, csak kicsit pergősebbé tehették volna...
Mindegy, a második, harmadik biztos várós részemről, és remélem a rendező váltás segíteni fog rajta...