Ryanair: mobilhasználat már a fapadoson is
2009. február 24. 19:03, kedd
A mobil készülékeket egyelőre csak az ír légitársaság 20 repülőgépén lehet használni, később azonban minden légi járművükön elérhető lesz.

Hirdetés

A Ryanair és az OnAir közösen jelentették be, hogy mostantól az utasok 20 repülőgépen használhatják saját mobil eszközeiket hívások kezdeményezésre és fogadására, illetve e-mailek és SMS-ek küldésére és fogadására. "A következő másfél évben szeretnék a szolgáltatást a 170 repülőgépből álló teljes flottánkra kiterjeszteni" - közölte Michael O'Leary, a Ryanair vezetője.

Az OnAir a kiválasztott légi járművekbe már be is építette a GSM/GPRS-állomásokat, amelyek segítségével mind a beszéd-, mind az adatátviteli funkciók hozzáférhetőkké válnak. A felszíni kapcsolatot a SwiftBroadband (SBB) műholdas kommunikációs rendszer biztosítja. A megoldással a telefonok nem próbálnak más hálózatokhoz kapcsolódni, ezáltal pedig nem zavarják meg a repülőgépek fedélzeti rendszereit.

Fontos szabály, hogy az emberek a Blackberryket, mobilokat és laptopokat csak akkor kapcsolhatják be, ha kigyulladt az ezt engedélyező zöld lámpa. A szolgáltatást egyelőre csak azok az utasok használhatják, akiknek a szolgáltatója romaingszerződést kötött a légitársasággal. Ez jelenleg az O2-re és néhány más európai mobilszolgáltatóra igaz. A vállalat jelenleg is tárgyalásokat folytat a Vodafone, az Orange és a 3 vezetőivel.

A mobil hívások és SMS-ezés, e-mailezés díja szolgáltatónként eltérő. A beszélgetések maximális percdíja 3,40 euró, egy SMS küldése minimum 67 centbe, egy 100 kilobájtos csatolt fájlt tartalmazó elektronikus levél továbbítása pedig legalább 2,26 euróba kerül. Az Európai Bizottság még tavaly fogadott el egy külön szabályozást a repülőgép-fedélzeti mobil szolgáltatásokról. Az előírások között van, hogy ezek a funkciók kizárólag a 3000 méteres repülési magasság elérése után használhatók. A Ryanair zöld utat kapott, így nem is várt tovább a szolgáltatás beindításával.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Az internet szabadságáért tüntettek Budapesten Az internet szabadságáért és a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás, az ACTA ratifikálása ellen tiltakoztak szombat délután mintegy ezren a fővárosban.King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Maco13  
2009. feb. 25. 18:01 | galéria | válasz | #1
tegnap repültem velük, sajnos nem ilyen gépen