Mégis módosulnak a Windows 7 UAC-beállításai
2009. február 9. 23:03, hétfő
A Microsoft eleinte nem tartotta szükségesnek a január végén jelzett potenciális biztonsági rés javítását, azóta azonban meggondolták magukat. Az újabb béta kiszivárgása előtt megerősítették, hogy módosítják az opciót.

Hirdetés

Január utolsó napjaiban mi is beszámoltunk a hírről, miszerint külső fejlesztők egy nagyon egyszerűen kihasználható résre bukkantak a Windows 7 előzetesében, mégpedig a felhasználók biztonságát növelni hivatott UAC rendszerében. Ez már korábban is nagy fejtörést okozott a szoftvercégnek, hiszen a Vista részeként megjelenő újítás igencsak irritálónak bizonyult a felhasználók nagy többsége számára. Valahogy nem sikerült megtalálni az arany középutat, amely a Linux esetében éppen megfelelő módon kéri az adminisztrátori jogosultságok igazolását a rendszerbeállítások módosítása esetén.


A Windows 7 esetében több, egyszerűen kiválasztható beállítással igyekeztek orvosolni ezt, most azonban kiderült, hogy ősrégi VBScript programokkal módosíthatjuk ezen beállításokat, anélkül, hogy a rendszer ez ellen bármit is tenne. Egy rövid szkripttel tehát simán kikapcsolható a védelmi opció, ezt követően pedig szabadon garázdálkodhatunk a rendszerben (amennyiben persze belépünk az adminisztrátori jogkörrel rendelkező felhasználóval). A hír pikantériája az volt, hogy a Microsoft jelezte: nem tartják fontosnak a rés betömését, számukra így is tökéletesen megfelel a megoldás.

Azóta azonban egy blogbejegyzésben megerősítették, hogy mégis kijavítják az UAC-t, mégpedig egy kivétel közbeiktatásával. Ez azt jelenti, hogy az alapértelmezett beállítás nem változik, viszont az UAC-opciók módosításához mindenképpen szükség lesz a felhasználói interakcióra. Ezzel megoldottnak tekinthető az ügy, az újítás pedig az ígéretek szerint a megjelenésre elméletileg kész (RC) változatban lesz elsőként elérhető.


A napokban egyébként egy újabb bétaváltozat szivárgott ki, mégpedig 7022-es verziószámmal. Ezt ugyan megelőzte a build 7025 felbukkanása a különböző torrentoldalakon, ez utóbbi azonban hamisítványnak bizonyult, míg a 7022 a jelek szerint nagyon is valódi. Egyes értesülések szerint időközben a 7035 is elkészült ez azonban egyelőre csak házon belül elérhető - mindez azért fontos, mert korábban arról beszéltek Redmondban, hogy a 7015 feletti verziószámok már az RC-változat érkezését jelzik.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2009. feb. 11. 14:28 | válasz | #61
miért tömnék be a rést? akkor nem kapnának a cionista diktatúráktól, a nagyorrú , népsanyargató, megvágott levágnivalójú, nagyorrú államoktól, pártoktól anyagi támogatást a világméretű trójai megfigyelőrendszer kidolgozásáért
2009. feb. 11. 14:27 | válasz | #60
Igen.. ő az... mindannyiunk nagy kedvence... vajon kiki van vagy 3-4 nickneve itt az SG-n!
2009. feb. 11. 12:34 | galéria | válasz | #59
Idézet: "Microsoft jelezte: nem tartják fontosnak a rés betömését, számukra így is tökéletesen megfelel a megoldás."

Tényleg? Akkor jó; nem azért mert az UAC miatt cseréltem volna Vistára vagy Windows 7-re, de inkább maradok az XP-nél. De nem is igazán ez a lényeg, hanem, hogy milyen lazán veszik, ez már pénzre megy nálunk nagyon látni.

2009. feb. 11. 12:27 | válasz | #58
Nem a mostani cikkére vonatkozott, hanem általában nem nevezhető objektívnek a Windowsos cikkei. Most már jobban értem miért.
2009. feb. 11. 12:12 | válasz | #57
ki lehet ez a híres vajon kiki ?
2009. feb. 11. 12:02 | válasz | #56
bocsánat, ezt nagyon elírtam!

Úgy értettem, hogy mivel Mac OS X felhasználó, ezért a Windowson kívül plusz egy rendszerrel bizonyosan vannak tapasztalatai és mivel ő írta ezt a cikket, valószínűleg behatóbban tanulmányozta a Win7-et :) És ezért írtam utána, hogy mivel te nem használtál valszeg OS X-et, ezért lehet esetleg objektívabb a véleménye..

Nintendo: ő lenne vajon kiki? A fene :(
2009. feb. 11. 11:46 | válasz | #55
feancba= francba
2009. feb. 11. 11:46 | válasz | #54
gettoharcos2 / vajon kiki menj már a feancba innen bakker!

Nem látod, hogy senki sem kíváncsi rád te nagyokos!
2009. feb. 11. 11:21 | válasz | #53
te nagyon égeted itt magad, ugye tisztában vagy vele?
2009. feb. 11. 11:20 | válasz | #52
Ha te furcsának tartod azt, hogy Veled ellentétben egy többet tapasztalt ember (Mac OS X felhasználó, gondolom Te nem az vagy) ír egy feltehetően objektívabb véleményt Arról meg nem a cikkíró tehet, hogy a Leo jobb, mint a Windowsok és ha ez kiérződik a cikkből, teljesen természetes, még ha meg is bántja a pici puha lelkedet


gettoharcos2: javaslom, hogy térj vissza egy általános suliba szövegértést tanulni.
2009. feb. 11. 10:55 | válasz | #51
használjad csak öcsém , elvan a gyerek, ha játszik..
2009. feb. 11. 09:04 | válasz | #50
buta vagy es meg lama is. dual-core-on 2 Ghz (nem 4 ahogyan alitod es nem quadcore) vmware alatt 2 gb ram-al siman fut a w7. ha nem probaltad minek jar a szad? vagy tan csak nem savanyu a szolo? azert mert te KEPTELEN vagy valamire mas is az? olyan szuklatokoru vagy hogy ket szemmel nezel at a kulcslyukon. leszarni masokat azt tudol. masra nem is vagy jo.
2009. feb. 11. 08:52 | válasz | #49
Egy rövid szkripttel tehát simán kikapcsolható a védelmi opció, ezt követően pedig szabadon garázdálkodhatunk a rendszerben (amennyiben persze belépünk az adminisztrátori jogkörrel rendelkező felhasználóval)

Ha be kell hozzá lépni adminisztrátori jogkörrel a rendszerbe, akkor ebben mi a pláne? Az adminisztrátori jogkörnek nem az volna a lényege, hogyha belépek vele, akkor szabadon garázdálkodhatok a rendszerben mindenféle trükk nélkül?
2009. feb. 11. 01:57 | válasz | #48
még az xp úgy ahogy tartja magát, meg a 2000, 98 se rossz, de, kivétel erősíti a szabályt
2009. feb. 11. 01:41 | válasz | #47
higgyetek nekem ! a zárt forráskód egy kihalófélben lévő állatfaj !

2009. feb. 11. 01:34 | válasz | #46
ne haragudj, de neked ha az Aeronál is (!!) jóval csicsásabb vizuális kb bűnözés az megszégyenítésnek számít, hát lelked rajta..

hogy jön ide a bűnözés?

Az Aero is már túlesett a ló túloldalára, azt elismerem, hogy a Linux képes egy gyengébb géppel is csodákat művelni, viszont hozzá kell tegyem, valami hányingerkeltően gusztustalan a Compiz és társai..

ízlések és pofonok, de ha egy "szimpla" mezei lamert akarok emulálni , akkor is:

1, azt a gusztustalan Compizt 25ször jobban be lehet konfigolni
expert módba úgy, hogy minden pixel viselkedését külön meghatározhatod a monitoron, egyetlen panelen,
2, 10x jobban és viszonylag egyszerűen be tudod konfigolni , szkinezni (két clickel) , testreszabni az egész asztalt, advanced módban
3, és 3x jobban be tudod állítani még ha expert lamer vagy akkor is
BÉZIK módban, és 25x jobban néz ki és viselkedik használhatóbban natívban , mint a Aero , egy 3-4x lassabb gépen fele annyi rammal és sokkal gagyibb videozsugával

Szivárvány eső után szép, de ha valós időben 60 futkározik a monitoromon azt nem nagyon szeretem :)

mi az a szivárvány eső?
2009. feb. 10. 21:25 | válasz | #45
2009. feb. 10. 20:49 | válasz | #44
2009. feb. 10. 20:47 | válasz | #43
Pont egy ilyenről írok :) 256 MB-ba belefért még egy drupal+apache+postgres és egy postfix+dovecot is :P
2009. feb. 10. 20:28 | válasz | #42
"Persze a legmagasabb szinten ez sem nem lesz csendes, mint ahogy írod, csak az átlag felhasználó nem állítgat, hanem használja úgy, ahogy a boltban elé teszik. Ha így hagyják akkor biztos meglesz a botnetek utánpótlása. :("

Hát igen. Sajnos ez a helyzet meg is írtam nekik angolul a feedbackben.

"Mit értesz windows és mit számítógép beállítás alatt?"

A kérdés az, mit ért az MS/Win7 alatta, mert a UAC szint leírása használja ezeket a fogalmakat.
Nekem így hallásla annak tűnik, hogy a számítógép beállítása kb. eszközvezérlő, Bitlocker, billetyűzet, egér, particiók, driverek, stb.;
Windows beállításai kb. szolgáltatások, autmatikusan induló programok, shell, felhasználok, bejelentkezés, UAC szint (bár ez utobbi most kivétel lesz), VBScript/JScript,WHS, Power Shell script, cmd, bat, (SUA esetén még C Shell Script, Shell Script, KSH Script, perl script), WMI beállítások és objektumok, stb. lehetnek.
De mint mondom megkéne kérdezni Redmondot erről.
2009. feb. 10. 20:18 | válasz | #41
A MS azt írja, hogy az UAC csendes kikapcsolását nem fogják majd engedni, amit linkeltem, az arról szól, hogy nem kell kikapcsolni ahhoz, hogy ártalmas kód fusson csendben. Persze a legmagasabb szinten ez sem nem lesz csendes, mint ahogy írod, csak az átlag felhasználó nem állítgat, hanem használja úgy, ahogy a boltban elé teszik. Ha így hagyják akkor biztos meglesz a botnetek utánpótlása. :(
XP alatt a kerio-t használtam free módban annakidején. A programindulást, megváltozást, más program futtatását, hálóhasználatot (megbízható/nem biztonságos, ki/be) lehetett benne állítani. Be lehetett tanítani, hogy mi miatt ne nyafogjon. Emellett víruskereső sem kellett. Mókás volt, mikor úgy fogadott, hogy system32-ben akar indulni valami, ami előtte ott sem volt :)

Mit értesz windows és mit számítógép beállítás alatt?
2009. feb. 10. 17:39 | válasz | #40
A cikk alatt ott van, meg értelem szerűen a jelenleg adott cikk írója: Gyurkity Péter. A képen pedig MacOS X látható.
bertino   2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2009. feb. 10. 17:26 | galéria | válasz | #39
ki által ?
2009. feb. 10. 14:50 | válasz | #38
"Csak egy példa: ha hozzá akarsz adni TC-hez egy FTP kapcsolatot akkor már rendszergazda módban kell indítanod, hogy megtehesd amihez már társul is az UAC."

Telepítésnél ráhagytad, hogy a konfigfájlt a C:\Windows-ba tárolja, szóval hanayagság ott van, mind TC részről, mind figyelmetlenségről.

"Win 7-ben pedig engedékenyebb lesz defaulton."

Tudom, ezért szidom ezt benne, de majd jól átállítom maxra.

"Ugyanaz, tök mindegy, hogy vérpistáról vagy Mr. Smith-ről beszélünk, lefedi azt a területet."

Igen le kell fednie, de nem mindenek kell, hogy jó legyen, hanem hogy nagyából mindenkinek elfogadható kétoldali kompromisszumok mellett jó legyen, azaz integrál / terület = átlag.

"Én nem állítottam, hogy mi normális és mi nem."ű

Indirekten az jött le, hogy az a normális ahogy te használod.

"Aha, persze, a Flash player is azért okoz IE alatt hibákat Firefox alatt meg tökéletesen működik mert szarul van megírva.. ez valami ultimate érv MS rajongóknak?"

Érdeekes nállam nem okoz hibákat.

"Az a rovat neve, attl még kikerülhetett volna ide is vagy PH!-ra is. Nem vélemény hanem cikk."

Már pedig ez akkor is ha cikk is csak szubjektív, azaz az író szubjektív véleményét közli.

Amit mondasz, azt ignorálom, viszont reagálni fogok rá.
Narxis  
2009. feb. 10. 14:42 | válasz | #37
"Egyrészt nem a saját szokásaim én azért látom néha naponta többször, de azért tudom, hogy nem normális dolog folyton a rendszert cseszegetni."

De értsd már meg, hogy nem rendszercseszegetéskor is felbukkan az UAC :-) Csak egy példa: ha hozzá akarsz adni TC-hez egy FTP kapcsolatot akkor már rendszergazda módban kell indítanod, hogy megtehesd amihez már társul is az UAC.

"Tudokróla, de nem érdekel, sajnos gyengébb módban semmit sem ér, mint az ábra mutatja."

Win 7-ben pedig engedékenyebb lesz defaulton.

"Nem mindenkire, hanem az integrál per területre, de mindegy."

Ugyanaz, tök mindegy, hogy vérpistáról vagy Mr. Smith-ről beszélünk, lefedi azt a területet.

"Ez rád is igaz."

Én nem állítottam, hogy mi normális és mi nem.

"Igen hanyagúl megírt programoknál is."

Aha, persze, a Flash player is azért okoz IE alatt hibákat Firefox alatt meg tökéletesen működik mert szarul van megírva.. ez valami ultimate érv MS rajongóknak?

"Most mondok egy "meglepőt" a címében nagy betűkkel van, hogy szubjektív."

Az a rovat neve, attl még kikerülhetett volna ide is vagy PH!-ra is. Nem vélemény hanem cikk.

Innentől kezdve ignorállak, már megbocsáss de nincs kedvem folyton kijavítani a DjDano féle agymosott, fanatikus M$ rajongókat. Szia!


2009. feb. 10. 14:32 | válasz | #36
Egyrészt nem a saját szokásaim én azért látom néha naponta többször, de azért tudom, hogy nem normális dolog folyton a rendszert cseszegetni.

"Még az egyik MS szaki is nyilatkozta, hogy szándékosan csinálták ilyen idegesítőre."

Tudokróla, de nem érdekel, sajnos gyengébb módban semmit sem ér, mint az ábra mutatja.

"Azért mindegy, hogy ki használja mert egy rendszernek mindenre fel kell készülnie."

Nem mindenkire, hanem az integrál per területre, de mindegy.

"Attól, hogy te a saját szokásaidat tartod normálisnak még közel sem biztos, hogy mindenki úgy használja a rendszerét."

Ez rád is igaz.

"És nem csak telepítéskor vagy konfiguráláskor bukkan fel az UAC."

Igen hanyagúl megírt programoknál is.

"http://techline.hu/szubjektiv/20090209_miert_nem_szeretem_a_vistat.aspx"

Most mondok egy "meglepőt" a címében nagy betűkkel van, hogy szubjektív. Mindenkinek joga van a véleményéhez. (George Carlin: "Nekem meg az a véleményem, hogy nincs jogod a véleményedhez." ). Magyarán ahogy te ignorálod az én vagy más egyén hozzászólás mondanivalóját amelyik éppen nem tetszik, úgy most én is ezt a "blogbejegyzést". Mellesleg HL2-ben mért FPS-sek már nem enyíre vészesek.
NEXUS6  
2009. feb. 10. 14:30 | galéria | válasz | #35
Degecinek teccik lenni!!!!
2009. feb. 10. 14:29 | válasz | #34
ne haragudj, de neked ha az Aeronál is (!!) jóval csicsásabb vizuális kb bűnözés az megszégyenítésnek számít, hát lelked rajta.. Az Aero is már túlesett a ló túloldalára, azt elismerem, hogy a Linux képes egy gyengébb géppel is csodákat művelni, viszont hozzá kell tegyem, valami hányingerkeltően gusztustalan a Compiz és társai.. Szivárvány eső után szép, de ha valós időben 60 futkározik a monitoromon azt nem nagyon szeretem :)


Narxis: jók az infoid, a pontos link ITT érhető el. Kicsit átgondoltabban az UAC - mint lejjebb is leírták - nagy lépés lenne a biztonság felé, jelen állapotában azonban önámítás lenne azt mondani, hogy nem zavaró/hatékony (utóbbit úgy értem, hogy egy idő után az ember vagy kikapcsolja, vagy reflexből rábök az 'OK'-ra, így lehet hogy egyszer-kétszer rosszkor :) )
Narxis  
2009. feb. 10. 14:13 | válasz | #33
Azért mindegy, hogy ki használja mert egy rendszernek mindenre fel kell készülnie. Attól, hogy te a saját szokásaidat tartod normálisnak még közel sem biztos, hogy mindenki úgy használja a rendszerét. És nem csak telepítéskor vagy konfiguráláskor bukkan fel az UAC. Igenis kurva idegesítő, főleg olyan ember kezében aki tudja mit csinál. Még az egyik MS szaki is nyilatkozta, hogy szándékosan csinálták ilyen idegesítőre. Sajnos linkem nincs, de én pl. itcafe.hu-n olvastam.

Itt van egy kis olvasnivaló:

http://techline.hu/szubjektiv/20090209_miert_nem_szeretem_a_vistat.aspx
DjDano  
2009. feb. 10. 13:22 | válasz | #32
Egyébként egy nagyon jó Windows 7-el foglalkozó info oldal:

http://w7info.com/articles/

DjDano  
2009. feb. 10. 13:17 | válasz | #31
A Windows 7 minimális követelménye: 1 Ghz Proci és 1 Giga RAM... Ez a mai világban nagyon kicsi követelmény...
2009. feb. 10. 12:55 | válasz | #30
futott nekem már linux 300 megahercen 256 rammal úgy hogy a Vista Aero felületet megszégyenítette 25ször
2009. feb. 10. 12:52 | válasz | #29
szegény win7 még natívban is elég gyengén muzsikál, hátmég ha virtuális gépbe teszed.. nemhogy játékra nem lesz alkalmas, de még felállni is úgy fog, hogy csak úgy lankad, vagy ha van esetleg Quad-Core-os 4 gigaherces géped 4 giga rammal, akkor lehet próbálkozni
2009. feb. 10. 11:53 | válasz | #28
ha jó oprendszer kell, ott van a képek hátterében :)

a windows meg marad játékra, de akkor is szigorúan csak emulálva hogy nagy hülyeséget ne csináljon :)
2009. feb. 10. 11:09 | válasz | #27
Egy kis kifejtést kérhetek rá, hogy miért helyes megoldás, hogy mindegy.
Narxis  
2009. feb. 10. 11:02 | válasz | #26
De igen. Mindegy.
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2009. feb. 10. 11:02 | galéria | válasz | #25
hát lehet nem a legcsillivillibb 3d felülettel kéne tolni...
én az 1,2ghz-s celeronon megelégedtem egy gnome felülettel, 128mb rammal döcögött, de 384-el már jó :)
aztán meg lehet grafikus felület nélkül is próbálkozni, vagy fluxboxxal.
Tsol  
2009. feb. 10. 10:59 | galéria | válasz | #24
Így legalább a terroristáknak sem kell!
2009. feb. 10. 10:49 | válasz | #23
mutatok neked azon az 5-600 megahercen olyan oprendszert, hogy a Win7-et utána kalapáccsal vernéd szét
2009. feb. 10. 10:28 | válasz | #21
különben egy-két lúzer megérdemelné hogy ilyen win7-et rakjak fel neki , hadd szokjon vele
2009. feb. 10. 10:20 | válasz | #20
Egyre kevésbé szimpi nekem a windows7. Olyan "adjuk ki a Vistát mégegyszer" érzésem van... Mostani gépre biztos nem telepíteném, ha vennék újat és ahhoz kapnám talán... Bár lehet, hogy inkább xp-t raknék rá.
Nekem az ubi egy 700mhz-es gépen 256 rammal tök jól megy, ott valami más gond lehet!
Kaadi  
2009. feb. 10. 09:38 | válasz | #19
"5-600Mhz-es gépen 128 mega rammal"
Manapság a telefonok rendelkeznek ezekkel a jellemzőkkel. Ezeken tényleg nem fut a Windows 7. Ezeket a frekvenciákat 1999-ben vezették be. Most ugyebar 2009-et irunk. Hol itt a hiba?
A gep amit te emlitesz talan router-nek jo, de manapsag mar a Linux disztrok is tobbet kernek desktop alkalmazasok futtatasahoz.Egy 1.4 GHz-es Tualatin gepen 512MB rammal az Ubuntu docogott. Ugyhogy...
2009. feb. 10. 09:36 | válasz | #18
Nem. Nem mindegy.
bertino   2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2009. feb. 10. 09:26 | galéria | válasz | #17
vagy TOR-t futtatni, ugye.
2009. feb. 10. 09:09 | válasz | #16
Tény, hogy 5-600Mhz-es gépen 128 mega rammal (PPC procival embedded PC)<- na erre jó a linux meg sem fog nyikkanni, de tescós pc-n már hasít!
Narxis  
2009. feb. 10. 09:08 | válasz | #15
Narxis  
2009. feb. 10. 09:07 | válasz | #14
Tök mindegy, hogy kinek.
2009. feb. 10. 09:04 | válasz | #13
passziánszozni azt csak lehet majd vele
2009. feb. 10. 09:00 | válasz | #12
"A hír pikantériája az volt, hogy a Microsoft jelezte: nem tartják fontosnak a rés betömését, számukra így is tökéletesen megfelel a megoldás."

Jó lessz az a parasztnak ! Hadd szokja !
Nekem is tökéletesen megfelel mert a gépem másfél méteres közelébe nem engedek Windows Vistát meg Win7-et...
bippo  
2009. feb. 10. 08:56 | válasz | #11
remélem 64bites is megtalálható lesz a 7022-ből. De a 7035-ből is jöhetne :)
2009. feb. 10. 08:55 | válasz | #10
Rendszergazdáknak és IT-seknek igen, többi usernek még anyíra sem.
bertino   2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2009. feb. 10. 08:39 | galéria | válasz | #9
jaja, átfogalmaztam inkább normálisabbra. :)
Narxis  
2009. feb. 10. 08:37 | válasz | #8
Vállalati környezetben normális.
2009. feb. 10. 08:36 | válasz | #7
Ez az amit tulajdonképpen mondok, alap beállításokkal, egy külső program módosíthatja engedély kérésnélkül a Windows beállításait csak a számítógépét nem. Na ezért nem ér így semmit.
2009. feb. 10. 08:26 | válasz | #6
Vajon a rundll32.exe-n keresztüli szintemelést is kijavítják?
2009. feb. 10. 08:16 | válasz | #5
Örvendek, hogy módosítják, de még mindig nem lesz alapból biztonágos a rendszer, ahoz ugyan is Vista-féle idegesítő UAC kell sajnos, bár 2 hónap alatt teljesen megszokható, főleg hogy normál használat során max hetente egyszer-kétszer látni. (Aki naponta konfigurál, telepít, unistalál, az nem minősíthető normál használatnak, akár mennyíre is normális számára).
2009. feb. 10. 08:11 | válasz | #4
Mostmár tudom miért van olyan "fúrcsa" hangneme az általa írt Windows-os cikkeknek.
Ravkin  
2009. feb. 10. 08:07 | válasz | #3
Ööö mintha pár másodpercel ezelőtt nem ezt írtad volna
feherf  
2009. feb. 10. 08:04 | válasz | #2
bertino   2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2009. feb. 10. 08:01 | galéria | válasz | #1
reméljük valamelyest használható rendszer lesz belőle.