Előrehozták a Terminátor: Megváltás premierjét
2009. február 8. 16:35, vasárnap
Aki úgy érezte, hogy a május 22-i dátum kibírhatatlan messzeségben van, az egy mikronnyit elmosolyodhat, hiszen a Warner úgy döntött, hogy előrehozza a Terminator Salvation címre hallgató folytatásfilm premierjét.

Hirdetés

Miközben a világ bulvárrajongó fele azon csámcsog, hogy mennyire elküldte a fenébe Christian Bale a T4 forgatásának egyik közreműködőjét, a filmet gyártó stúdió csendben, már-már a fű alatt, előrehozta az amerikai premiert egy teljes nappal, vagyis így a Terminátor: Megváltás már május 21-én látható lesz.


Sajnos mindez a hazai bemutatót nem érinti, hiszen nálunk továbbra is június 4-re van kiírva a negyedik Terminátor-mozifilm, vagyis csak két héttel a világ után láthatjuk Christian Bale John Connorját, köszönhetően annak, hogy míg Amerikában két rivális stúdió nyugodtan egymásnak eresztheti a T4-et és az Éjszaka a múzeumban 2-t, itthon mindkét filmet az Intercom forgalmazza, így érthető módon nem akarnak saját maguknak konkurenciát támasztani.

Más kérdés, hogy így a szintén a fiatalokra hajtó, ugyancsak negyedik rész, a Halálos iram ellen kell megküzdenie McG filmjének.
Kapcsolódó linkek
Szélesvásznú TV-k

Már 32 150 Ft-tól!

Házimozirendszerek

Már 19 900 Ft-tól!

részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Tetsuo  
2009. feb. 12. 08:59 | válasz | #27
Akkor most elarulom neked, h a moziban (ha jol csinaljak) jobb a minoseg mint 1 atlagos Blu-Ray HD-alapu hazimozin.
A TC-meg iszonytatoan szar dinamikaval rendelkezik, meg a DVD-hez kepest is, a tobbi zajrol es torzitasrol nem is beszelve..
DVDscreen boven jo.. vkinek biztos. Engem spec a DVD felbontasa, kockasodasa is zavar, meg a mosottsaga, meg a bitmelysege (szine).. a Blu-Rayt nem tudom megvenni meg, v letolteni :(
2009. feb. 10. 16:05 | válasz | #26
sztem nem adta a nevét semmihez a T4-gyel kapcsolatban, semmi köze hozzá, annyi hogy ő ajánlotta Worthingtont (de ez gondolom neki is jó, mert így az Avatar filmjében már egy ismert színész fog játszani)+ő találta ki karaktereket, kvázi az alapfelállását, termik, connors, stb. ennyi köze van, vagyis semmi! Ezért nem is lesz olyan jó mint a T2, remélem T3 szintű lesz legalább csak akkor meg minek! Mototerminátorok odabasznak ,nagy ötlet
2009. feb. 10. 16:01 | válasz | #25
A TC a mozikópia bedigitalizált másolata, tehát "ugyanaz" a minőség mint a moziban persze kisebb Tv-képernyőnyi méretben!+DvdScreen max 1 hónap és van, az meg már bőven jó!!
Tetsuo  
2009. feb. 10. 13:20 | válasz | #24
jah, en sem ertem azokat az igenytelen fatokueket, akik Camos meg TCs verziora elvezkednek.
Fel ev kesesben minden filmet megnezheti min. DVD minosegben, de neem, neki dinamikatlan, zajos, cirillbetus kell. Ha nem bir varni, (feltetelezem mert kvazi rajongo) mernem vesz 1 jegyet??
Es telleg foleg a latvanyfilmeknel van ez.. :P
Tetsuo  
2009. feb. 10. 13:13 | válasz | #23
Ha jo lett volna a forgatokonyv, Cameron rendezné..
innentol, csak a nevet adja marketing celbol.
2009. feb. 09. 22:55 | válasz | #22
nos. a film forgatókönyvét oscar és emmy díjas fószerek kreálták, mindamellett james cameron is közreműködött....aggodalomra ad okot a sok, amatőr, díjtalan és noname producer élükön andy g. vajnával, valamint egy szintén noname rendező.....remélem cameron azért atyáskodott valamennyire a filmen
2009. feb. 09. 20:09 | válasz | #21
TeleCine, köszi! Pláne egy látványra rányomuló filmnél, gázos! Inkább 6 hónapot is várnék, hogy lássam normálisan, de ne kamerásan! UFF!
2009. feb. 09. 20:07 | válasz | #20
:-) Sajnos nem tudok nagyon tiltakozni.
smaszi  
2009. feb. 09. 18:25 | válasz | #19
De kéne, pontosabban már kellett volna úgy 8-10 évvel ezelőtt, és akkor még talán feledhetetlen filmek is lehettek volna, de most maximum már csak élvezhetőek lesznek (ha lesznek még) Arnie és más fontosabb szereplők hiánya miatt...
bmw  
2009. feb. 09. 17:54 | válasz | #18
Hat igen mar nem kene tovabb vinni...
2009. feb. 09. 16:15 | válasz | #17
Nem tudom ti hogy vagytok vele, de ez is egy hollywooody látvány film lesz. Nulla sztori, nulla párbeszéd, néhol egy két jó színész és ennyi. Ezek már a büdös jó életbe nem fognak egy jó filmet csinálni.
2009. feb. 09. 13:54 | válasz | #16
nem csak az a baj, hogy ez már megint tök felesleges, értéktelen szar betűhalmaz, hanem hogy ez az 'ámokfutó' szerencsétlen még mindig írhat ide cikkeket..
god25  
2009. feb. 09. 13:35 | válasz | #15
Tehát a 22.-e is jó dátum. Ugyan is akkor lesz letölthető!
Tetsuo  
2009. feb. 09. 13:10 | válasz | #14
Welcome in SG, Welcome in Internet.
2009. feb. 09. 11:48 | válasz | #13
Micsoda hírérték...
winnie  
2009. feb. 09. 10:32 | válasz | #12
"főleg hogy még nem bukott."

nem-e? nehéz idők, hajnali mentőakció, az új világ, hogy csak az elmúlt 2-3 évből szemezgessek. pedig jó filmek, de anyagilag sajnos buktak. (inkább azt mondhatjuk, hogy volt 2-3 sikerfilmje.)
2009. feb. 09. 10:00 | válasz | #11
érdekes. már várom, de csak bale miatt. viszont a trailer-ből kitűnt pár dolog amit már mások is megemlítettek máshol. pl.:
- atomháború után hh. nem koromfekete az ég? hiszen hirosimát teljesen elfedte napokra a por a levegőben, itt meg több száz atomrakétát lőnek ki....
- amikor bale kiszáll a helikopterből, a heli alatt lévő cyborg-ot m16-al fejbelövi, ám mint tudjuk, a sima golyó nem fog rajtuk....nem nagy hiba, ám rajongóknak tuti fel fog tűnni....
- 3. dolog, hogy egy ekkora franchise-t minek bíznak ez nonameg MCG-re? az meg ki? hisz volt neki 2 charlie angyalai és pár videóklipje....

tőlem amúgy meg is bukhatna a film, ha nem bale lenne benne....mert ő érte igazán kár lenne egy csúfos kudarc, főleg hogy még nem bukott.
Tetsuo  
2009. feb. 09. 08:04 | válasz | #10
ahhoz kepest h az elso meg retegfilm volt,.. most meg kommerszebb mint az Iccaka a muzeumban.
schrank   "Rest in Peace schrank" 
2009. feb. 09. 02:05 | galéria | válasz | #9
nna annak aztán sok értelme lesz (amúgy én egy transzformersz klonra tippelek csak nem mesefilm lesz hanem scifi akció)
2009. feb. 08. 21:59 | válasz | #8
És tényleg arról szól egy cikk, hogy ámerikában 1 nappal korábban adnak egy filmet, nálunk meg változatlan a premier? Köszönjük, nincs több kérdés...
2009. feb. 08. 20:33 | válasz | #7
Ez tényleg a nap híre! 5 csillagot adtam a cikkre:D
2009. feb. 08. 18:44 | válasz | #6
Ne csicskázzál, csicska! :D
2009. feb. 08. 18:33 | válasz | #5
hát ez kurva nagy hír...thx h megosztottad velünk viktor
2009. feb. 08. 18:05 | válasz | #4
JÚNIUS? Na addigra lesz egy fasza TC, azon letudom, ha értékelhető (lsd. nem csak bőrlehúzás mint T3, bár kétlem) akkor be lesz próbálva moziba is. Remény hal meg utoljára, bár eddig személy szerint semmi egetrengetőt nem láttam a trailerben, remélem film ok lesz, de főleg a sztori!
2009. feb. 08. 17:41 | galéria | válasz | #3
Yeeeeeeeessss! Május 22-ig tuti megőrültem volna, de május 21 az oké, azt talán kibírom.
2009. feb. 08. 17:36 | válasz | #2
huuuuu de örülünk, micsoda élmény az az 1 nap különbség, de kibaszott mind1 mert itthon rá két hét múlva lesz sajnod, csicska magyarok miatt!!
2009. feb. 08. 16:58 | válasz | #1
Halálos Iramban újabb melegparádéját szerintem simán lenyomja. Éjszaka a múzeumban meg nem értem miért van előbbre a magyar forgalmazónak, ki érti ezt. Én türelmesen kivárom a T4-et, ha csak megközelíti majd a második részt akkor is teljesen meg leszek vele elégedve.