Elbukott a digitálistábla-közbeszerzés
2009. február 7. 00:35, szombat - Forrás: Napi Online
Dupla áron szállított volna az IBM és a HP digitális táblákat, emiatt eredménytelen a 23 milliárd forintos közbeszerzés. Az NFÜ új eljárást ír ki.

Hirdetés

Az iskolai digitális táblák közbeszerzésére augusztusban kiírt pályázatra két ajánlat érkezett: az IBM vezette konzorcium és a HP Magyarország által szervezett cégcsoport szállt be a 23 milliárd forintos tenderbe. Az ajánlatokat viszont érvénytelennek találta a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, ezért a több tízmilliárdos közbeszerzés eredménytelen.

A HP túl drága volt, az IBM pedig necces cégekkel karöltve pályázott. (Az IBM konzorciumában részt vett a Synergon és az Albacomp is, a GVH által ellenük korábban lefolytatott kartell-eljárás viszont kizáró ok volt.) Október végén ez első körben mintegy negyvenmilliárd forintos ajánlatot tettek a szállítók, szemben a rendelkezésre álló 23 milliárd forintos kerettel. Már akkor felmerült a közbeszerzés leállítása, ugyanakkor a keret növelésére nem volt hajlandó NFÜ.

Az ajánlatok bőven a pici árak felett voltak, miután az ajánlattevők a magyar pénzügyi helyzet instabilitásával számolva októberben 400 forintos euróárfolyamot prognisztizáltak 2009-re, és így is árazták az ajánlatukat. További drágító tényező volt, hogy a hitelszűke miatt a féléves finanszírozást is így árazták a cégek. A pénzügyi helyzet normalizálódásával azután tavaly decemberben az IBM 19 milliárdra hozta le az árat, a HP 28 milliárd forintra mérsékelt.

Ezzel egy középkategóriás laptop ára hároméves garanciával, telepítéssel 115 ezer forintra jött volna ki operációs rendszerekkel együtt. A felső kategóriás digitális tábla darabja pedig 360 ezer forintba került volna.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Rövidhírek, sajtóközlemények
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2009. feb. 11. 10:49 | válasz | #5
Jogos, én voltam már pár intézetben ahol van Dtábla, de mivel oktatást nem kapott senki (gondolom mindenki olvassa el a használati útmutatót), ezért előfordult, hogy alkoholos filccel estek neki, amit leszedni már nem lehet. Illetve amíg komoly digitálisan integrált tananyagot nem kap hozzá az oktató, addig a filmeken kívül csak saját maga szerkesztett Powepointot nyom föl rá, amihez elég egy 100ezres projektor is.

Az 5let jó, de mint mindig, a kivitelezéssel van a gáz. Gondolom statisztika meg csak arról van, hogy hány iskolába van Dtábla, de hogy ez minőségben mit dobott az oktatáson, arról nincs.
2009. feb. 09. 20:09 | válasz | #4
A felsőoktatásban eltudom képzelni, mert ott tényleg ki lehetne használni. Hát igen. Milyen nevetséges a helyzet ebben az országban, mikor az egész oktatás haldoklik ezekre a baromságokra költenék a pénzt.
Legyenek digitális kütyüink, de maradjunk hülyék az élethez!
Hajrá!
2009. feb. 09. 13:23 | válasz | #3
Szerintem a digitális tábla nélkülözhető jó pár iskolában. Ahova járok ott is van ilyen tábla de minek? Ha filmet nézünk arra vetítik ki és ennyi. A tanárok többsége meg azt se tudja hogyan kell használni
2009. feb. 07. 11:56 | válasz | #2
szombi  
2009. feb. 07. 03:54 | válasz | #1
most ugassatok le h. maradi vagyok, de digitálistábla kell a f*nak, amikor iskolákat zárnak be.