Nem olvashatók a brit biometrikus azonosítók
2009. február 7. 14:33, szombat
Az Egyesült Királyságban már tavaly megkezdték a költséges és elhúzódó program eredményeként megszületett azonosítókártyák kibocsátását, ám jelenleg egyetlen olvasó készülék nem áll a hatóságok rendelkezésére.

Hirdetés

Erről számolt be a programért felelős Identity and Passport Service (IPS), amely a silicon.com kérésére volt kénytelen kiadni a kérdéses adatokat és információt. Kiderült, hogy bár a kártyák egy része már a megfelelő személyek birtokában van, ezeket egyelőre nem tudják leolvasni az illetékes szervek, mivel az olvasók továbbra is hiányoznak a felszerelésből.

Arról tavaly mi is hírt adtunk, hogy első körben az országban tartózkodó külföldi állampolgárok jutnak hozzá az új azonosítókártyákhoz - nyilván nem véletlenül, hiszen ezek egyik fő feladata az azonosítások megkönnyítése és a biztonság növelése. Idén áprilisig a tervek szerint mintegy 50 ezer kártya lesz majd forgalomban, a programot pedig folyamatosan terjesztik ki a brit állampolgárokra. A második kör a repterek dolgozóit, valamint az önkéntesen erre vállalkozó britekre terjed majd ki, ezt követően indul majd csak meg a meglévő azonosítók nagyarányú lecserélése. Jelenleg azonban a fenti probléma jelenti a legnagyobb gondot, hiszen egyelőre az új kártyák semmit nem érnek.

Az illetékesek elmondták, hogy az egyes rendőrőrsök és határátlépő pontok maguk dönthetik majd el, hogy mikor tartják szükségesnek a megfelelő olvasó készülékek beszerzését. Ennek megtörténtéig lehetetlen a biometrikus adatok, így például az ujjlenyomatok leolvasása, ami azért kínos, mert ezt tartják az új kártyák egyik legnagyobb előnyének, amelyek végleg az adott kártyához kötik az illető személyt. A kritikusok persze nem mulasztották el megjegyezni, hogy ez újabb bizonyíték a drága program feleslegességére, míg a másik oldal azzal válaszolt, hogy ők mindig is lépcsőzetes megjelenési ütemről beszéltek.

Azt nem tudni, hogy az eddig 4,7 milliárd fontot felemésztő projekt keretében mikor jelennek majd meg tömegesen az új azonosítók és mikor válthatják le a meglévő kártyákat - és akkor azt nem is említettük, hogy a leolvasóknak is meg kell jelenniük minden illetékes hivatalban.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2009. feb. 09. 18:39 | válasz | #16
Mégis ez az orbitális f@szság mennyibe kerül az adózóknak???
Biometrikus igazolvány, RFID, big brother???
Tudásalapú társadalom, mi?
Gattaca b+
2009. feb. 09. 01:04 | válasz | #15
mellesleg a write only mappák is viccesek
2009. feb. 09. 00:59 | válasz | #14
akár azt is mondhatnánk, hogy amerikai tudósok kifejlesztettek egy új típúsú memóriát a noRnoW technology (c) (r) (tm) no Read no Write , amely se nem írható, se nem olvasható, de valamire majd csak jó lesz még betoljuk a gépbe...
acdc  
2009. feb. 08. 03:36 | válasz | #13
Maradjunk annyiban,hogy nem veletlenul talaltak ezt ki.Nyilvan tokeletes vedelem nincs de egy nagy kort leszukit pl egy roman zsebtolvaj aki momdjuk 3 orszagbol ki van tiltva nem biztos,hogy meghekkeli a kartyajat vagy egy "kisebbsegi" magyar.
acdc  
2009. feb. 08. 03:26 | válasz | #12
Nem egy emberrol tudok aki nem a sajat utlevelevel van kint.Valaki csak pusztan vizum hianyaban.Speciel kinai hatarort nem lattam meg pedig egy parszor megfordultam.
2009. feb. 08. 01:43 | válasz | #11
Csak akarni kell, ugye?
2009. feb. 08. 01:43 | válasz | #10
Gondolok egyet, és mától fogva vip-tag vagyok, mert csak...!
2009. feb. 08. 01:42 | válasz | #9
Na, persze, meg gondolom, a vip-tagság is csak elhatározás kérdése, ugye...?
2009. feb. 08. 01:41 | válasz | #8
Nem látom be, miért kellene ennek extra kiváltságnak lennie? Így igényesebb, hogy tele van floodolva az egész fórum, mert lusták belebaszni egy kurva szerkeszt gombot??? Miért kell ehhez vip tagság? Egy informatikai oldal ezzel csak saját magát égeti le, mert azt közvetíti az olvasói felé, hogy igénytelen. Mert nekem ne magyarázza be senki, hogy az infóval foglalkozóknak olyan nehéz ezt megoldani!

Járjanak más előjogok a vip-tagsággal, de ez akkor is igénytelenség, ha az egész sg.hu felhúzott orrú sznob csapata megsértődik rajta! Igazán kíváncsi lennék, mikor küldenének el melegebb éghajlatra, ha egy hozzászólást szavanként küldenék a lapra. Mert csak! Mert nincs utólagos szerkesztési lehetőség!!!
2009. feb. 07. 22:13 | galéria | válasz | #7
vip usereket az sg.hu-ra!
2009. feb. 07. 21:57 | válasz | #6
Ez nem igaz. Európai szemmel nézve tényleg összetéveszthetők egymással, de egy kínai ugyanúgy meg tudja különböztetni saját fajtája példányait, akárcsak az európaiak. És sok kínai dolgozik európai országoknak, úgyhogy ez üres kifogás. Ők is pont annyiszor adnak rossz személyleírást, mint mi. Vagyis a szemtanúk - mint az már oly sokszor bebizonyosodott -, nem érnek egy marék nyúlbogyót sem.
szily3  
2009. feb. 07. 19:55 | válasz | #5
Ez se fog a terroristák kezére kerülni :-S
acdc  
2009. feb. 07. 19:26 | válasz | #4
Nemelyik mint 2 tojas.
acdc  
2009. feb. 07. 19:25 | válasz | #3
Valahogy ki kell szurni az elozoleg buncselekmenyek kiutasitott majd a haverjatol elkert utlevellel visszajovo fekat vagy pl egy kinai, fulopszigeteit eleg nehez egy fenykep alapjan azonositani.
2009. feb. 07. 17:22 | válasz | #2
SZERKESZT gombot az sg.hu-ra!
2009. feb. 07. 17:21 | válasz | #1
"első körben az országban tartózkodó külföldi állampolgárok jutnak hozzá az új azonosítókártyákhoz - nyilván nem véletlenül, hiszen ezek egyik fő feladata az azonosítások megkönnyítése és a biztonság növelése.első körben az országban tartózkodó külföldi állampolgárok jutnak hozzá az új azonosítókártyákhoz - nyilván nem véletlenül, hiszen ezek egyik fő feladata az azonosítások megkönnyítése és a biztonság növelése."

Na, ez a színtiszta kirekesztés, és hátrányos megkülönböztetés! Külföldi, ergo terrorista. Nesze neked, demokrácia!