Az Európai Parlament elé kerül a Medina-riport
2009. február 6. 19:59, péntek
Hivatalossá vált, hogy március elején az Európai Parlament (EP) elé kerül a Manuel Medina Ortega spanyol képviselő által készített dokumentum.

Hirdetés

A döntést az Európai Parlamenti Elnökök Konferenciája hozta meg a két nagy frakció támogatásával. A konferencia az EP és a képviselőcsoportok elnökeiből áll. A határozat nagy visszhangot váltott ki, mivel tartalmazza azt a kitételt, hogy a szervezet plenáris ülésén a jelen lévőknek nem lesz lehetőségük sem a jelentés megváltoztatására, sem annak vitájára.

A Jelentéstervezet az információs társadalomban a szerzői és szomszédos jogok egyes vonatkozásainak összehangolásáról szóló 2001/29/EK irányelv alkalmazásáról szóló bizottsági jelentésről (2008/2121(INI) című anyagban Ortega számos dolgot javasol az Európai Tanácsnak. Ezek egyike, hogy tegyék kötelezővé az internetszolgáltatók számára a szerzői jogsértési ügyekben a hatóságokkal való együttműködést. Egy másik pont pedig az internet forgalmának szűréséről szól. Számos kitétel foglalkozik a tudományos publikációk felhasználásának jövőbeni lehetőségeivel is. Megakadályoznák például, hogy ezekhez az információkhoz bárki szabadon hozzáférhessen.

Gavin Baker, az Open Access News nevű blogban támadta a tervezetet, mondván, az lehetővé teszi, hogy a jövőben a néhány konszern által támogatott tudományos folyóiratok kulcsszerepet játsszanak a kutatás területén. Az indoklás az, hogy csak a nagy kiadók képesek biztosítani a publikációk megjelenését. Baker úgy vélte, hogy a dokumentum kizárólag a néhány kiadó érdekeinek felel meg és változatlan formában történő elfogadása azok jogait bővítené ki. Egyértelműen hátrányt szenvednének az adófizetők, akiknek nagy árat kellene fizetniük a tudáshoz való hozzáféréshez.

Eva Lichtenberger osztrák EP-képviselő elfogadhatatlannak nevezte Ortega anyagát. A politikus hozzátette: a téma túlzottan fontos ahhoz, hogy az Európai Parlament vita és érdemi párbeszéd nélkül döntsön a kérdésben. A tartalomszűrők és a hozzáférések blokkolása helyett inkább új, az internetes világra jobban alkalmazható jogi modellt kellene kidolgozni, amely egyaránt biztosítaná a szerzői és az alapvető emberi jogokat, de emellett megfelelne az adatvédelmi előírásoknak is.

A javaslatcsomagot korábban már bírálta az Organisation La Quadrature du Net nevű francia szervezet, amely szerint a leírtakban a francia modell köszön vissza és az előterjesztés olyan nevetséges intézkedések halmaza, amiket alighanem a szórakoztatóipar diktált le a politikusnak.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2009. feb. 09. 12:50 | válasz | #25
ez annyit jelent a gyakorlatban, hogy , ha te itthon üzemeltetsz egy TOR-exit-et, akkor nagyon kicsi a valószínűsége, annak is eleve, hogy egyáltalán másik magyar ember fog a te TOR-exit-eden keresztül a netre csatlakozni, inkább számíthatsz németekre, franciákra, bárki másra, vagy pl. egy jamakaikai hekker tőled fog megnyomni egy kínai bankot.. na ez az általános, ha mégis kifogsz egy magyart, akkor is max. a jancsiésjulisa.torrent.avi letöltését fogod tudni rábizonyítani, ha felkeresed a tor-circuitban szereplő összes többi node-ot is a világ többi részéről és rábírod őket, hogy tanúként jelenjenek meg a bírósági tárgyaláson ...
2009. feb. 09. 12:44 | válasz | #24
http://hu.wikipedia.org/wiki/TOR <<

Biztonság

"A TOR-hálózat biztonságosnak nevezhető, hiszen a node-ok - mivel csak titkosított adatokat láthatnak - egyrészt nem tudják honnan indult el a csomag, másrészt nem tudják, hogy mit tartalmaz (csakúgy mint az esetleges külső támadó, lehallgató).

A TOR-exit sem tudhatja hogy eredetileg az általa az internet felé küldött adatcsomag honnan indult el, de azt igen, hogy mit tartalmaz, mivel ő továbbítja azt. Ez biztonsági kockázatot rejt magában.


Pont ezen a "magában" szón van a hangsúly, mert ha 100% azt akarod, hogy senki ne tudjon semmit rólad, akkor SSL-en is keresztül kell húzni a pipeline-t, szerveroldali titkosítással is. Ekkor még a TOR-exit SEM tud sem lehallgatni, sem trükközni.
2009. feb. 09. 12:40 | válasz | #23
"irányítottan" -- itt célzott támadásra gondolok.. ez nem kivitelezhető, mivel TOR-exitként hozzád csak olyanok fognak beesni, akiket nem vársz, akit pedig vársz, az NEM fog hozzád beesni.. pont azért mert többszintű a titkosítás.
2009. feb. 09. 10:18 | válasz | #22
lári-fári... gondold már át, hogy ki tudna bárki bárkit is irányítottan megfigyelni, tor-on keresztül egy több-százezer főt számláló , véletlenszerű hálózatban ??? találomra meg lehet figyelni ugyan emberkéket TOR-exitként, de csak addig, amíg nem https weblapokat nézegetnek, illetve el lehet lopni az sg-s gettóhuszár stb.. jelszavát .. ennyi.
Tetsuo  
2009. feb. 09. 09:09 | válasz | #21
Na ja. Ezek a tenyek sajnos. 1re durvabb lesz.
2009. feb. 08. 04:47 | válasz | #20
De azért remélem, nem a próféta beszélt belőled. Nem vóna jó, ha úgy vóna.
2009. feb. 07. 21:22 | válasz | #19
Az a baj, hogy a tor is néha tartalmaz nem megbízható elemeket amelyek man-in-the-middle támadásokat hajtanak végre. Sajnos nem megbízható a rendszer. :(
2009. feb. 07. 20:31 | válasz | #18
Tuti, hogy egy megkent politikus úrról van szó a jogvédők részéről, kik nem is jogot, ha nem a saját zsebüket védik...
2009. feb. 07. 13:00 | válasz | #17
csak nehogy megint hirtelen eljöjjön értük a télAPÓ, meg a kockabajszos bácsi, mert akkor megint lesz majd nagy sírás-rívás
2009. feb. 07. 12:51 | galéria | válasz | #16
Szerintem te valamit félreértesz. Az Internet megregulázása, a szabadságjogok következetes megnyirbálása, az állampolgárok egyre mértéktelenebb megfigyelése egy mély társadalmi paradigmaváltás részét képezik. Erre mindig lesz pénz, hiszen a gazdasági-politikai elit hatalmának megszilárdítása elsőrendű prioritás.

Az említett intézkedések ráadásul egyre kisebb esélyt adnak a szabad állampolgári szerveződéseknek vagy a lázadásnak.
2009. feb. 07. 04:42 | válasz | #15
2009. feb. 07. 04:38 | válasz | #14
Eggyet találhattok, hogy milyen származású ez a Manuel Medina Ortega, de annyit elárulok, hogy nem keresztény.
2009. feb. 07. 04:04 | galéria | válasz | #13
Kurvaanyjukat a "jogvédőknek"!
2009. feb. 07. 03:59 | válasz | #12
https://torproject.org
2009. feb. 07. 00:21 | válasz | #11
Nem baj, hadd csinálják csak az ócska gatyaszárból az új túrószacskót! Az emberek meg egyre okosabbak lesznek, egyrészt a tiltott tudás mindig vonzóbb (lásd a paradicsom storyt), másrészt mindig meg lesz a megfelelő technológia, hogy a cuccost megosszák egymással. Persze ábrándozni lehet, hogy "Hűdejó lesz nekünk, mer' mi megmutassuk, hogy ki a fasza gyerek...", csak mikor odakerül majd a dolog, hogy meg is kéne valósítani, leülnek majd számolgatni, hogy mennyibe is kerülne az ilyen rendszer kiépítése és fenntartása; végül majd rájönnek, hogy olyan, mintha egy feneketlen kútba hánynák a pénzt. A leggazdagabb államoknak sem lesz erre kapacitása, a szegényebbeknek meg pláne. Főleg, napjainkban, amikor azért kapar az egész világ, nehogy összeomoljon végleg a gazdaság, emberek adósodnak el; úgy istenigazából kíváncsi lennék rá, ha ma egy politikus ezt keresztül akarná vinni az adófizetők pénzéből, nem koncolnák-e fel rögvest!!!
2009. feb. 06. 21:52 | válasz | #10
Amúgy meg a fenti képviselő csak tünete a "demokráciának" (a hihetetlenül gazdag szűk elit diktatúrájának). Véleményhatalom (média), pénzhatalom, gazdasági hatalom, politikai hatalom csak a korlátok közé zárt emberi elmében van 'külön', nem pedig a valóságban, mert ott elválaszthatatlanok.
Közélet nincs, csak politika és a gazdasági, pénzügyi erők korlátlan érdekérvényesítő képessége (lobby). Szemben a civil szférával és a lokalitásokkal, akiknek kuss van ebben a rendszerben.
A globalizmus érvényesíti érdekeit. Látjuk hogyan.
Így.
2009. feb. 06. 21:49 | válasz | #9
Ugye mehetek én is :D
2009. feb. 06. 21:48 | válasz | #8
TOR!!!!!!!!
2009. feb. 06. 21:43 | válasz | #7
Terrorista!!!
Husssssi! Ma más a másság elfogadott! Amúgy is péntek van! Tudod, este a Kék Osztrigában...
Piros harisnyát vegyél a tűsarkú cipő meg a baby-doll mellé!
Narxis  
2009. feb. 06. 21:18 | válasz | #6
Aki a terrorista szót használja utánam bármilyen kontextusban az egy rohadt buzi. Ugyanez vonatkozik a TOR-ra.
2009. feb. 06. 21:16 | galéria | válasz | #5
"Számos kitétel foglalkozik a tudományos publikációk felhasználásának jövőbeni lehetőségeivel is. Megakadályoznák például, hogy ezekhez az információkhoz bárki szabadon hozzáférhessen."

Megáll az ész. És én még elhittem, hogy komolyan gondolják a tudásalapú társadalmat. Erre kiderül, éppenhogy korlátozni akarják a tudás megszerzését.

A #2 számú hozzászólásomban leírt javaslatomat melegen ajánlom az EP figyelmébe, mert 25-30 év alatt tökéletesen elimálná a szerzői és szabadalmi jogsértések jelentős hányadát, hiszen a felsőfokú oktatás betiltása megakadályozná a tudományos publikációk létrejöttét, így alkalom sem adódna jogsértésre.

OK, a jogászképzés maradhatna...
2009. feb. 06. 21:02 | válasz | #4
Itt az arc egyébként:
http://www.europarl.europa.eu/members/public/geoSearch/view.do?country=ES&partNumber=1&language=HU&id=1337

'86 óta parlamenti képviselő. Hányszor vehették már meg azóta ?
2009. feb. 06. 20:58 | válasz | #3
sajnos nem csak az EUban vannak ilyen problémák lásd obama ügy
2009. feb. 06. 20:55 | galéria | válasz | #2
A következő lépés az egyetemi oktatás betiltása lesz, mert a diákok a jogvédett tankönyvek megtanulásával szerzői jogot sértenek, hiszen az agyukban eltárolják a tudást.
2009. feb. 06. 20:53 | válasz | #1
Pedig erre kíváncsi lettem volna, néztem volna az interneten, hogy miket szólnak hozzá (pl a magyar képviselők).

Azért nagy vicc lenne, ha átnyomnák a parlamenten ez a cuccot..