Minden alkalmazottját ellenőriztette a német vasút
2009. február 4. 22:38, szerda
Tovább dagad a német vasúttársaságnál január végén kirobbant megfigyelési botrány. Egyre több jel mutat arra, hogy a konszern minden alkalmazottját ellenőriztette.

Hirdetés

A lavinát a Zeit német magazin indította el, amely a birtokába került 7 oldalas belső dokumentumra hivatkozva azt írta, hogy az akcióról a vállalat vezetői sem a belső adatvédelmi megbízottat, sem a felügyelőtanács tagjait nem informálták. Az indoklás szerint: "Kétségek merültek fel a megbízhatóságukkal, illetve a diszkrációjukkal kapcsolatban." Kiderült az is, hogy a vasúttársaság nem csak arra volt kíváncsi, hogy a dolgozói korruptak-e és ha igen, mennyire, hanem arra is, hogy kik szivárogtatnak ki információkat a médiának.

Rubens/TOPRO, Theodor Heuss/Fährschiff, Thymian, Twister, Altmühl, Eichhörnchen, Traviata, Uhu, Babylon. A német közvélemény az elmúlt napokban ilyen és hasonló nevekkel ismerkedett. Az akció kitervelői és végrehajtói ugyanis szinte kémregényíróknak képzelve magukat fedőnevekkel látták el az egyes projekteket. Az Uhu-program célja például annak a személynek a megtalálása volt, aki korábban névtelenül adóbűncselekményekkel vádolta meg Hartmut Mehdornt, a konszern vezetőjét. A sikeres felderítés érdekében a megbízott magánnyomozók e-mailekbe tekintettek be és személyes adatokat, például egyes dolgozók feleségeinek bankszámlaszámát is megtudhatták. Sőt, még grafológiai vizsgálatokat is végeztek.

Szintén ismertté vált, hogy az ellenőrzésekre nem csak 2002 és 2003-ban, hanem 2005-ben is sor került. A Babylon nevű projekt célja nem csak a vállalati középvezetők, hanem az összes vasúti dolgozó ellenőrzése volt. Ezt támasztja alá az Achim Großmann, a német közlekedési minisztérium államtitkára által a felügyelőtanácsi tagoknak írt levele, amelyet a Süddeutsche Zeitung szerzett meg. A politikus ebben leszögezte, hogy az esetekről az illetékes parlamenti bizottságot nem megfelelő mértékben tájékoztatták a német vasút vezetői. Mehdorn ugyan az érintetteknek írt körlevelében elnézést kért a történtek miatt, az ügy azonban aligha marad ennyiben.

Dieter Wiefelspütz, az SPD-frakció belpolitikai ügyekben illetékes szóvivője szerint, amennyiben az információk igazak, akkor Mehdornnak új állás után kell néznie. "Ha tudott a dolgokról, akkor azért, ha nem, akkor meg azért" - kommentálta az új fejleményeket a politikus. A felügyelőtanács tagjai, valamint Alexander Kirchner, a Transnet és Klaus-Dieter Hommel, a GDBA vasúti szakszervezetek vezetői felháborodásuknak adtak hangot. Kiszivárgott információk alapján Angela Merkel német kancellár és a kormány hamarosan döntést hoz a vasúttársaság vezetőinek ügyében.

Az ügy érdekessége, hogy egy blogger megjelentette a német vasút és az akciókat végző Network Deutschland GmbH képviselőinek korábbi egyeztetésén elhangzottakat. A Netzpolitik.orgot működtetőjét a közlekedési cég jogászai figyelmeztették: mielőbb távolítsa el az anyagot, mondván az üzemi és üzleti titkokat tartalmaz. Amennyiben a felszólításnak nem tesz eleget, jogi lépésekre számíthat.

A botrány január végén robbant ki. Az ellenőrzések során a felkért szakemberek részletes listát készítettek a német vasút munkatársairól. A dokumentumban szerepelt az illető neve, címe, telefonszámai és a banki információi is. Ezeket az adatokat később összehasonlították a vállalat partnercégeinek nyilvántartásaival. Az ügyben a német parlamenti bizottság a következő ülésnapot február 11-re tűzte ki, amelyen meghallgatják többek között a cég biztonsági és ellenőrzési részlegének vezetőjét is.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2009. feb. 05. 20:12 | galéria | válasz | #6
A vezető pozíciós makik is az átlag emberek közül valók.Most képzeld el azt, hogy te is hírtelen jó helyre csöppensz...milliókat kereshetnél egy kis okossággal...Na kíváncsi vagyok, hogy megtudnád-e állni, hogy NEM neked nem kellenek a milliók, mert te az újgeneráció ifja vagy Gyanítom nem..Úgy hogy már a börtönben csücsülnél, hűtlen kezelés vétsége miatt....A kör bezárult.
2009. feb. 05. 19:32 | galéria | válasz | #5
Ez már diktartúra amit Te mondassz. A nép diktatúrája. De tetszik! :)
2009. feb. 05. 16:06 | válasz | #4
Húúúha..... 1000 meg 1000 cég csinálja ugyanezt többek között Magyaroszágon is.
Akik ilyen jogtalan dolgot tesznek azok büntetése legyen:

1, Nyilvános megszégyenítéssel egybekötött lincselés
2, Teljes vagyon elkobzás

A teljes vagyonelkobzás lehetséges büntetését kiterjeszteném MINDEN vezető pozíciót betöltő KÖZALKALMAZOTTRA... akik esetében bebizonyosodik a hűtlen kezelés vétsége.

Ha ez lenne a büntetés biztosra venném, hogy lényegesebben kevesebb lenne az indokolatlan megfigyelés, sikkasztás, hűtlen kezelés...
2009. feb. 05. 11:06 | válasz | #3
Ez az igazi "törvény előtti" egyenlőség :).
kutyak  
2009. feb. 05. 07:37 | válasz | #2
Arra azért kiváncsi lennék, hogy mivel magyarázzák a pályafenntartó munkások, jegykezelők és a többi nem döntési pozícióban lévő alkalmazott utáni nyomozást. Azt elfogadom, hogy ha a beszerzéseket koordináló, eldöntő alkalmazottakat -gyanú esetén - megfigyelik. De hogy a büféskocsi takarítóját is?
kvp  
2009. feb. 05. 02:34 | válasz | #1
A nemet politikusok valoszinuleg vegig fogjak gondolni a lehallgatasi javaslataikat, ha meg par alkalommal kiderul, hogy maganszemelyek es vallalatok utannuk is kemkedtek. Ilyenkor valahogy mindig atvaltanak a demokracia vedelmezoibe.