 Hozzászólások A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Állítólag a Tejútunkban minimum 360 és maximum 360 ezer civilizáció van, PLUSZ a miénk! Most olvastam a zindexen, ők csak tudják :-)) Jó tág határ, ebbe sok minden belefér.
Kara kánként folytatom tanításom.
|

Ott vannak.
|
Nem olvastam el az összes hozzászólást. Könnyítsétek meg az életem: Mire jutottatok? Gauss kereste ET-t, ez eddig OK, de meg is találta? ;-)
Kara kánként folytatom tanításom.
|
Meg van bocsájtva, sőt a magam részéről inkább megköszönöm. :)
|
Ugyanmár, mindenki nagyon jól tudja, hogy Amerika sem létezik, csak illúzió az egész. Az utolsó utamon is bealudtam a 4. vodkanarancs után, majd mikor hirtelen megébredtem, a szemem sarkából ijesztő dolgot láttam: a csinos légkisérők csúnya reptiloid hüllőkké változtak, és arról karattyoltak egymás közt, hogy még tesznek pár kört az óceán felett, mielőtt visszatérünk egy európai filmstúdióba, ahol az egész amerikásat eljátsszák nekünk.
|
Mindannyian csak olyanokkal dobálózunk, amit itt-ott láttunk, vagy olvastunk. Szerintem nem érdemes mindent elhinni, az amcsik értenek a szemfényvesztéshez. Nyilván még sokan ma is azt hiszik, hogy 2001. szept. 11. terrortámadás volt. Érdemes ennek az összes részét megnézni: http://www.youtube.com/watch?v=qUOItuKm5UE&feature=related És tényleg ejtem a témát, bocs mindenkitől
|
Már megint ez az így meg úgy nem volt holdra szállás téma megy?! A 2020 környéki holdra szállást is hamisnak fogja vélni xx számú ember vagy mi.
Olyan, mint "örökké" nem létezik , mindennek van kezdete és vége.
|
Ez így van.
Volvo mëg SAAB.
http://szomagyarito.hu
|
Egy erdekes link: http://www.honeysucklecreek.net/msfn_missions/Apollo_11_mission/hl_apollo11.html
Fent van az apollo 11 holdraszallasanak eredeti anyaga, meghozza a tv-s felvetelnel jobb minosegben, mert az egyik ausztral radiotavcso mernoke keszitette hagyomanyos filmre, meg a tv-s konverzio elott. A felszallast egyebkent meg a spanyolok vettek, mert eppen csak ok lattak ra rendesen a holdra.
ps: A zaszlot ketszer dontottek fel, elsore a hajtomutesztkor (ki kellett probalni, hogy a filctollal kijavitott inditokar jo-e), masodjara meg a felszallaskor amikor a leszallo fokozat hovedo foliajat darabokra tepte a kozepen elhelyezett felszallo hajtomu. Az apollo 14-e viszont allva maradt. Azt jobban belekalapaltak a felszinbe (es messzebbre raktak), mivel a holdon csak a legfelso vekony porreteg van ebbol a foldon tobbnyire ontoformakhoz hasznalt finomszemcses es laza, de erdes es ezert jol tapado porbol, az alja mar szila. (inkabb csak homokko es vulkanikus kozet)
Egyebkent a japanok par eve csinaltak par kepet es az egyik nagyon lapos megvilagitasu kepen az egyik otthagyott leszallofokozat akkora arnyekot huz, hogy rendesen latszik az alakja is. 
|
És a maga nyakatekert módján még igaza is lenne. Ui. a NASA szerint a zászló - legalábbis az Apollo 11 esetén - a holdkomp felszállásakor a rakétahajtómű gázsugarától felborult, így kétkedő barátunk joggal állíthatja, hogy nem is áll amerikai zászló a Holdon.
|
Szerintem abban az időben a ruszkik is rendesen körbejárták a témát, hiszen ők is holdra szállást terveztek. Biztos bekiáltották volna a cinkelést rendesen! :)
|
hogy jön ide a holdraszállás hoax?
|
Ezzel nincs mit tenni, két lehetősége volt. Vagy játssza az értetlent, és elvonul, vagy elüti valami poénnal, és elvonul. Soha, egyikük sem fogja elismerni, hogy tévedett, hogy -akár- évtizedekig hülyeségeket beszélt. Odaállíthatod a Holdra, a negyven éve letűzött zászló elé, és akkor is inkább kitalál valami nyakatekert magyarázatot, hogy miért átverés. Hogy elismerje a tévedését? Never. Ever.
"A valóság akkor se szűnik meg létezni, ha már nem hiszel benne" P.K.Dick
|
Jajj elnézést, hogy nem tudtam fejből, 559 km, de persze ez változó, mert nem körpálya. És azt hiszed most ettől igazad lett vagy mi? Ugyanúgy baromság, a 350 km-ed, ahogy eddig volt. De azért hátha kiderül, hogy csak 350 km magasra lehet felmenni. hátha
|
és nem érti... :D Persze, kerüld ki. Csinálj úgy, mintha nem látnád. Magyarázd el mit csinál a japán szonda. (képzeld, tudom.) Meg se próbáltad a két képet egymás mellé tenni, és összehasonlítani, ugye? Várj. Nézd mit mondanak a japánok. És nem csak az Apollo 15-el, de a 17-el is megcsinálták.
Tudom, nyilván ugyanazt a díszletet használják, mint a nasa, a Föld pedig lapos.
"A valóság akkor se szűnik meg létezni, ha már nem hiszel benne" P.K.Dick
|
1. (-_-) hát nyilván nem is a képeket titkosították, azok bárhogy készülhettek 2. az látszott is, hogy a youtube-ra kirakott videóik rendereltek, ugyanis ennek a feladata főként a Hold felszíne, belső szerkezete és gravitációs tere tanulmányozása, és a felszín fizikai összetételét vizsgálta stbstbstb http://www.origo.hu/tudomany/vilagur/20070919-selene-uj-japan-szonda-a-hold-vizsgalatara.html
ge3lan, most meg olyat olvastam, hogy 630 kilométer magasan van. Na de tök mindegy srácok, nem vitázok tovább, egyszer úgyis kiderül minden
|
Azért valamit elárul az emberről az, mit fordít le és tesz ki a weblapjára.
Miért is nem élné túl az ember az utazást a Holdig? A van Allen övezeten elég hamar túljut.
|
"A mai űrhajók és űrrepülők max 350km magasságig jutnak el"
A 500 km magasan keringő Hubble űrtávcső javítását is itt a Földön, egy stúdióban végezték el, nyílván, hogy máshogy is. köszönjük emese
|
Oké, akkor mondom hol volt a beugratás. 1. ez a kép az apolloarchive.com-ról származik, ami nincs titkosítva. Egyáltalán. 2. ez a kép pedig egy render, a kaguya "Terrain Camera stereo pair" nevű műszerei által szolgáltatott adatokból.
Ugyanarról a területről. Összeraktad? Persze nyilván a japánok ugyanazt a stúdiót használják, mint a nasa...
"A valóság akkor se szűnik meg létezni, ha már nem hiszel benne" P.K.Dick
|
"Ma miért nem tud ember a Holdra lépni?"
Szerinted mivel lehetne? A Szojuzon kívül nincs üzemben human-rated hordozórakéta.
"Ma miért nem tud ember a Holdra lépni?"
Erre nyilván levezetésed, bizonyítékod is van. Egyébként meg sipirc át a holdraszállós topikba.
|
1. tök mindegy hol készült. Mondhatjuk, hogy a Holdon, mondhatjuk, hogy nem. Valaki ezt eszi meg, valaki azt. Ma miért nem tud ember a Holdra lépni? 2. nincs ebben semmi extra, amcsiknak, oroszoknak, kínaiaknak, indiaiaknak is van ilyenük. De ezek csak űrszondák, az ember odáig nem élné túl
|
ő csak fordította. Minden képnél, és oldal alján ott vannak a linkek, ahonnan szedte.
|
Jaj gyerekek, aki komolyan elhiszi azt, hogy ember járt a holdon a 60-as években az úgy hülye ahogy van....
Ne legyünk mar naivak...
C.W. - A talk about E3: "It's nice too see that Sony and Microsoft finally got their own Wii emulator!"
|
... "A holdkőzetről pedig azt írják" ... Kik írják azt? Nagy fáradság lenne ilyenkor beszúrni egy kib*szott linket? Vagy akkor kiderülne, hogy a forrásaid még mindig összesen aranylaciból állnak?
"A valóság akkor se szűnik meg létezni, ha már nem hiszel benne" P.K.Dick
|
De az már eléggé gáz, hogy a holdraszállás-tagadók minden "érve" minimális műszaki és természettudományos ismeretekkel könnyedén cáfolható.
Nem eszik olyan forrón a kását!:) Az úgy van ám, hogy mi a gonosz-elnyomó- hivatalos-stb hatalom és tudósok által tanított ismereteink alapján cáfolunk, de azok az igaz hoaxerek átlátnak a szitán, és ők jobban tudják!:))
|
Na-na! Abból, hogy - nyilván a tréningek számára - készítettek holdkőzet-utánzatot, hogyan következik, hogy az egyetemeknek szétosztott holdkőzet is hamisítvány? Nem kell már minden idióta logikai bukfencének bedőlni.
Régebben, még a magyarországi internetezés hajnalán, végigolvastam pár holdraszállás-tagadó amerikai honlapot. Némi fényképészeti ismeretekkel (szálkereszt diffúziós eltűnése, a sötét égbolton nem látható csillagok stb.) és józan paraszti ésszel mindegyik "cáfolat" könnyedén cáfolható.
Megértem, hogy Amerikában pár ember viszonylag jól megél a holdraszállást tagadó előadásaiból - ahogyan megélnek a holocaust-tagadók, az UFO-magazinok kiadói vagy pl. Däniken is. Megint mások nyilván az állami intézményekkel szembeni egészséges szkepticizmusokból fakadóan kételkednek, és ez alapból még érthető is. De az már eléggé gáz, hogy a holdraszállás-tagadók minden "érve" minimális műszaki és természettudományos ismeretekkel könnyedén cáfolható.
|
igen ezt jelenti a "szonda" elnevezés. ha emberes lenne, "űrhajó"-nak hívnánk. A #38-ban kettő kérdés volt, nem erre vonatkoztak. Megpróbálsz válaszolni rájuk? Vigyázz, mondom, beugratós.
"A valóság akkor se szűnik meg létezni, ha már nem hiszel benne" P.K.Dick
|
na de azok emberek nélküliek, és automatizáltak, vagy nem?
|
oké oké:) Ezért mondtam h nem biztos h teljesen igazak, de érdemes a többi oldalt is elolvasni, és sok ezzel foglalkozó cuccot. És mi van az űrbéli sugárzással? A holdkőzetről pedig azt írják: "A NASA gyártott, szimulált holdkőzeteket már jóval az Apollo küldetések előtt, ez bizonyított, 1966-ban megjelent egy kivonat, 3 évvel az Apolló-11 repülését megelőzően. Ezt az holdkőzet utánzatot bazaltból és az Antarktiszon talált meteorit-mintákból rekonstruálták. Csupán holdkőzet utánzat, amit az egyetemeknek szerte a világon szétosztottak, mint valódi dolgot. Ezek a holdkőzet utánzatok természetesen teljességgel különböznek a Földön talált valamennyi kőzettől, és eszerint is kezelték őket. Emiatt állítják geológusok ilyen kőzetek nem találhatók a Földön. A NASA-nál készítették őket úgy, hogy teljességgel különbözzenek a földi eredetű szikláktól. A NASA gyártotta a holdkőzet utánzatokat és a holdport, olcsón, ezért semmit sem számoltak fel érte, csak szállítási költséget."
A jelen pillanatban miért nem tudunk a Holdra menni? Egy csomó bénázás meg baleset van az űrhajózással és űrrepülőgépekkel. 1969-ben meg már simán kimentek? Vagy ha én dollármilliárdos lennék, kivinnének a Holdra? Ugyanmár....max űrállomásra. Miért nincs holdbázis, ha ilyen frankón ki tudunk a Holdra szállni? Vagy van?
Én is kíváncsi vagyok, hogy mi az igazság. 
|
Jót szórakoztam a szurka által megadott oldal olvasása közben. Különösen tetszett az a gondolatmenet, hogy mivel a földi gyakoló szimulációkat érthető okokból igyekeztek minél valósághűbbre megalkotni, ebből logikusan következik, hogy itt készültek az "éles" felvételek is. De ez is a vicc kategóriájába tartozik:
"Állítólag Cernant láthatjuk a holdautóban, Schmitt által lencsevégre kapva. Miért nem néz Cernan a fényképészre, és miért emeli fel magasra bal kezét mintha valakinek integetne a tenyerével? A helyes válasz az, hogy bizonyára az űrközpontba érkező látogatókat szállító busz vezetőjének integet."
Vagy éppen rámutat valamire? Legalábbis eddig nem tudtam, hogy az állítólag hamis holdfelszíni felvételeket az űrközpont látogatóinak jelenlétében készítették. Eddig úgy tudtam, hogy igyekeztek a "hamisítást" minél jobban titokban tartani.
|
Aranylaci eleve patológiai eset, jobb helyen az ilyeneket lelövik, mint egy kutyát, hogy 1. ne szenvedjen, 2. ne fertőzhesse mások elméjét.
|
"egyik sem járt ott:)" no akkor kettő kérdésem volna. 1. Ez a fotó hol készült? 2. A japánok Selene szondája tényleg a Hold körül kering, vagy az is csalás?
Vigyázz, beugratós kérdés.
"A valóság akkor se szűnik meg létezni, ha már nem hiszel benne" P.K.Dick
|
Megneztem a freewebrol belinkelt oldalakat. Szinte az osszes cafolat tele van tevedessel vagy hazugsaggal. Egy jo pelda az ami tenyleg latszik is a kepeken, megpedig a holdjaro kereke, amirol az oldal azt irja, hogy tomor volt, de megis latja rajta a szelepet. Referencianak meg berakja a jol ismert drothalobol font kereket, amin latszik, hogy a huzalok kozott atlatunk rajta. (tehat a kerek se nem tomor, se nem felfujhato, hanem ureges volt) Es ez csak egy pelda. De masiknak ott van az allitolag visszateres elott keszult foto, amivel csak az a gond, hogy nem a visszatero kapszulaban keszult hanem a holdkompban, az indulas utani orakban, mivel csak annak voltak szogletes ablakai... De kepes konzekvensen papirnak nevezni a hovisszavero foliakat es a hovedo takarokat amiket meg az ursiklokon is hasznalnak. A masik vicc, amikor egy kis kavicshoz hasonlitja a kepeket, ami rejtelyes modon a legtobb kepen ott van a hatterben. Az egyik ilyen foton lathato az egyik urhajos is amint alatta al es par emelettel magasabb nalla. A megoldas, hogy egy kepen egy tavoli hegy nem mozog olyan gyorsan, tehat ha 10 metert oddebb megy az ember, de ugyanarra nez, akkor ugyanazt a hegyet fogja latni es nem valtozik meg hirtelen a hatter. Ahogy ez a negy veletlenul kivalasztott dolog is, az oldal tobbi resze is egyertelmu tevedes, tehat ha letezik is barmi a holdraszallasok cafolatara, a kerdeses oldal ilyen informaciot nem nem tartalmaz. 
|
titkosítva, mi? fúúúú...  http://www.apolloarchive.com/apollo_gallery.html

Tudod, mi a vicc? Ha ~2020-ban a pl. kínaiak leszállnak a Nyugalom tengerében, és (neadjisten) azt találják, hogy az amerikai holmi nincs ott, és soha nem is volt, azt én fel tudom majd dolgozni. Viszont ha ott a felszerelés, a zászló, a lábnyomok, meg minden, és bizonyíthatóan ötven éve ott van, (és nyugodj meg, ez fog történni) a te fajtád akkor sem lesz képes beismerni, hogy tévedett. Már most megindult a hazugságok kibővítése a részetekről, ilyenekkel, hogy azóta titokban(!) utólag(!) odahordták a felszerelést, ésígytovább. Vicc.
"A valóság akkor se szűnik meg létezni, ha már nem hiszel benne" P.K.Dick
|
Látom van még valaki, aki elhiszi ezeket az összeesküvés elméletes dolgokat. És mivel magyarázod azt a közel 300kg holdkőzetet, amit visszahoztak az űrhajósok? Lapátoltak egy jót a Grand Kanyonban? "Ember élve nem juthat el odáig" De sokan mondtak már hasonlóakat híres tudósok... Félre ne érts, nem akarlak Einstein-hez hasonlítani.
|
persze nem mondom, hogy ezek mind tuti 100000%-ig igazak meg minden, de nem árt elgondolkozni rajtuk
|
de ha pl ezeket is megnézzük, és figyelünk, látszik, hogy mekkora kamu az egész: http://www.youtube.com/watch?v=xLu0Ak9Blog&feature=related http://www.youtube.com/watch?v=rgG5s28fvM8&feature=related
|
egyik sem járt ott:) Amelyikben ember is volt, azok pusztán földkörüli pályán mozogtak. Példának okáért nem véletlenül vannak az Apollo-projektek titkosítva 2026-ig. A mai űrhajók és űrrepülők max 350km magasságig jutnak el, miközben a Hold 350000km távolságra van. Ember élve nem jutna el odáig. Ez egy frankó hidegháborús fogás volt. De ajánlok elemzésre pár cuccot:)
http://www.freeweb.hu/aranylaci/hold/apollo-fake/1.htm http://www.freeweb.hu/aranylaci/hold/apollo-fake/3.htm http://www.freeweb.hu/aranylaci/hold/apollo-fake/4.htm http://www.freeweb.hu/aranylaci/hold/apollo-fake/5.htm http://www.freeweb.hu/aranylaci/hold/apollo-fake/9.htm stbstbstb
|
Szerintem rá kéne írni a holdra hogy "BEER - OPEN 0-24" XD
Ps1,Ps2,Gamecube,pc: Core i7-920 / Gigabyte EX58-UD3R / Kingmax 2GB-1600mhz / Gigabyte HD4890 / Corsair CMPSU-650TXEU / Samsung 1000GB
|
Te szurka, van erre külön topik, de áruld már el, hogy ezek közül melyik nem járt a Holdnál?
Apollo 8, 10, 11, 12, 13, 14, 15, 16, 17?
Mindet meghamisították? Egy világ dőlne össze bennem!!!
|
ha kommunikálni akarunk velünk, akkor ők veszik fel (vették fel) velünk a kapcsolatot, nem pedig mi velük. Ember még a Holdra sem lépett (aki nem hiszi, járjon utána), akik idelátogatnak csak röhögnek rajtunk, hogy milyen bénák vagyunk
|
Egyébként, ha találnának is egy "válaszoló" idegen civilizációt (persze mindenki elélvezne közben a gyönyörtől), mit kérdeznétek tőlük?
1. eset: "Hogy s mint odaát?" - "Holnap megyünk mészárolni és elvisszük a maradék erőforrásotokat!"
2. eset: "Hogy s mint odaát?" - "Holnap itt vége mindennek. Gyorsan hozzatok erőforrásokat!"
3. eset: "Hogy s mint odaát?" - "TRRRRRR Vaaaaasquueeeeez! Jönnek a rohadt dögök! Irányítsuk őket a tudatlan barmokhoz!"
Sztem az apróságoknak, mint mi, jobb csöndben maradni...
|
Ezzel most hosszasan elvitatkozhatnánk, maradjunk annyiban hogy fingunk nincs hogy máshol a világegyetemben hol és milyen fajta élet alakulhat ki és hogy milyen fejlődési "ívet" járhatnak be.
JoinR: "A kérdésedet inkább úgy kéne feltenni, hogy küldenél jelet az ismeretlenbe, ahol gyanítod, hogy van valaki, csak hogy tudasd, hogy vagy?"
Hát jah. Csak azért azt se felejtsük el, hogy a közvélekedéssel ellentétben, nem biztos hogy az aki meghallja ezt a jelet, az a nagy jóságos idegen faj aki jönni segiteni kis fehér embernek. Megkérdezhetnénk az inkákat, aztékokat és az afrikai négereket hogy mennyire örültek annak hogy hirüket vitték a nagy fejlett fehér fajnak... pedig ők még csak jeleket sem küldtek csak úgy bele a vak világba
|
Dömsödinek igaza van.
valószínűleg formája leledzik odakünn a végtelen univerzumban az értelmes életnek, csak annak az esélye, hogy akár csak nagyjából is a miénkkel megegyező fejlettségi szinten járnak, rendkívül kicsi. Lehetnek kőkorszaki szakik, vagy szuperfejlett lények...gyakorlatilag bárhol tarthatnak..ezt el sem tudjuk képzelni. Ezért én sem tartom túl jó ötletnek ezt az üzengessünk a világűrbe dolgot..mondjuk azért éppen nem baj, h próbálkozunk :)
|
ha elfogy a banán, valahonnan keríteni kell..és, ha csak a szomszédban van... 
Q6600 3.3G " HD 6850OC 900/4600 " 4GB DDR3 CL8 " CTG 450W80P
|
A csimpánzok küldenek jelet azért, hogy tudjanak róluk? Igen. '74 óta.
De honnan tudnák, hogy csimpánzok? A kérdésedet inkább úgy kéne feltenni, hogy küldenél jelet az ismeretlenbe, ahol gyanítod, hogy van valaki, csak hogy tudasd, hogy vagy? Vagy valami hasonló..Én küldenék.
|
Te kuldenel uzenetet a szomszed erdo csimpanzainak csak azer, h tudjanak rolad? ÉN NEM
Mondd, hogy nincs igazam :P
http://www.hackthat.net/df/ddos/61410/index.hack
|
"Ja de ugyebár hiába áll vissza rádiójelekre egy 1 milliárd fényévre lévő civilizáció ha 2 milliárd évet kell várniuk a válaszra..."
Itt a kommunikáció módjáról van szó, nem pedig arról, vajon van-e bármi értelme megkísérelni azt.
"Másrészt meg nem triviális hogy a "régebbi technika" egy másik civilizáció számára is használt technika."
Az elektromágneses hullámok használata meglehetősen triviális, mivel az űrben mást nemigen használhatsz - és ez minden olyan civilizáció számára kiderül legkésőbb akkor, amikor szondákat küld a közeli bolygókra, függetlenül attól, miféle érzékszervekkel rendelkeznek az adott civilizáció lényei. A lehetséges hullámhosszok ugyancsak eléggé be vannak határolva, hiszen a legkisebb háttérzajú hullámhosszakat érdemes használni.
Alapos okkal feltételezhető, hogy a fizikai világ megismerése bármely civilizációban _nagyjából_ azonos útvonalon és sorrendben zajlik. Tehát ha létezik is az elektromágneses hullámoknál hatékonyabb (vagy gyorsabb, bár ezt kétlem) módszer, akkor is előszőr az elektromágneses hullámokat ismeri meg bármely civilizáció. Így aztán az alkalmazott módszerrel (pl. gravitációs hullámok) legföljebb azt választhatják meg, milyen fejlettségű civilizációnak kívánják jelezni létezésüket. 
|
Ami egyébként hál' T(H)OR-nak, még nem került terroristák kezére.
Vain ei kuulu terroristien käsiin! CS. N. T. K. K.!
SG az a hely ahol sunyi módon csöndben törölgetik a hozzászólásokat, indok nélkül. ;)
|
Azért nem sikerült még felvennünk a kapcsolatot az idegenekkel, mert TOR-t használnak!
Vain ei kuulu terroristien käsiin! CS. N. T. K. K.!
SG az a hely ahol sunyi módon csöndben törölgetik a hozzászólásokat, indok nélkül. ;)
|
"A leírt fenntartások nem állnak akkor, ha egy civilizáció éppen fel akarja hívni a figyelmet az üzenetére, mert akkor bizony mindent meg fog tenni azért, hogy már elsőre nyilvánvaló legyen a jel mesterséges volta. Ami akár azt is jelentheti, hogy olyan technikát és kódolást használ, amit egyébként a saját mindennapos kommunikációjában már rég túlhaladott."
Ja de ugyebár hiába áll vissza rádiójelekre egy 1 milliárd fényévre lévő civilizáció ha 2 milliárd évet kell várniuk a válaszra...
Másrészt meg nem triviális hogy a "régebbi technika" egy másik civilizáció számára is használt technika. Értsd ezalatt azt (sarkitott példa) hogy pl. a déli harangszó egyáltalán nem biztos hogy elterjedt egy olyan civilizációnál amelynek tagjai tök süketek és igy aztán hiába bombáznánk hanghullámokkal az űr mélységeit (már ha ez lehetséges lenne) a kutya sem hallaná meg pedig ez egy régebbi nekünk már elavult technika.
|
A leírt fenntartások nem állnak akkor, ha egy civilizáció éppen fel akarja hívni a figyelmet az üzenetére, mert akkor bizony mindent meg fog tenni azért, hogy már elsőre nyilvánvaló legyen a jel mesterséges volta. Ami akár azt is jelentheti, hogy olyan technikát és kódolást használ, amit egyébként a saját mindennapos kommunikációjában már rég túlhaladott.
|
"Valószínűleg ők is ...talán valamilyen elektronikus rendszert használnak kommunikációra" Erre egyáltalán nincs semmi bizonyiték :)
Egyébként az idegennekkel való kapcsolatfelvétellel két nagy probléma van. 1, az általunk használt jelátvitel piszok lassú. A fénysebesség az univerzumban lévő távolságokhoz képest olyan kicsi, mintha egy giliszta probálna meg elmászni pekingbe. 2, a használt átviteli közel igen csak technológia függő ez viszont igen gyorsan változhat. Ha belegondolunk ha jönne egy idegen rádiótechnikával, akkor ő az utóbbi 50 ezer évnyi emberi civilizációból csak akkor járhatna sikerrel ha pont elkapja az utóbbi 100 évet, de abból is inkább csak inkább az utóbbi 50-et. Lehet számolni az esélyeket.
|
De tényleg, ha így belegondoltok, 200 év alatt eljutottunk a ..villogtassunk tükrökkel-től a digitális kriptográfiáig.
Egy apró elméletet szeretnék megosztani veletek ami eszembe jutott...kicsit infós lesz.
Valószínűleg ők is ...talán valamilyen elektronikus rendszert használnak kommunikációra. Valamilyen nagy hatótávú kommunikációs rendszert, épp ezért egyből kizárnám a hagyományos streamelt adásokat..de ne zárjuk ki..hátha létezik 1 civilizáció aki még mindig digitális adást használ.
Azt nem várhatjuk el, hogy bináris legyen a rendszerük. Tehát eddig van egy valamilyen időközönként ismétlődő jelsorozatunk...mind1 mi a tartalma.
És itt van a kutya elásva, hogy elvárjuk az ismétlődést. Vegyünk egy fiókot, minden papírlapon csak egy betű van egy szövegből..lehet bármilyen hosszú a szöveg...ez informatikában pontosabban programozásban a tömb. Minden papírlap a fiókban sorszámozott, növekvő.
Ha a fiók tartalma 100 000 000 lapot tartalmaz, vagy a valószínűség, hogy van benne ismétlődő karakter, ám helypocsékolás, ezért bizonyos időközönként ismétlődő karaktereket kivesszük, egy csomó hely felszabadul, az üres helyre 1 karaktert szúrunk be, ami tartalmazza azt, hogy honnét mit és mennyit szedtünk ki.
Rengeteg ilyen ismétlődést keresünk a fiókban, a végén már alig lesz....ám ha egyszer, vagy többször átrendezzük a lapokat megadott logika szerint, és megint ismétlődéseket keresünk, a végén, már nem lesz semmilyen ismétlődés sem!
Tehát van egy fiókunk tele eltérő karakterekkel, láthatóan egy hosszú értelmetlen jelsorozat az egész ha a lapokat egymás mellé helyezzük.
Kiugró jeleket keresnek...namost egy erős kiugró jel előállítása esetén, ha nagy távolságot tesz meg a jel, erősen torzul, míg apró jelek esetén vagy van jel vagy nincs. Szórt spektrum esetén ember meg nem mondja, hogy az természetes-e vagy nem. Sokszor a műholdak jeleit is félre érelmezik a teleszkópok frekvencia/jel keresői.
Alacsony hullámhosszú szórt spektrumú titkosított jel esetén esélytelen a próbálkozás.
Nem kizárt, hogy a háttérzaj is tartalmaz(hat)ilyen információkat. És akkor még ami még csak laborokban létezik de 100 éven belül valóság lesz az a kvantum kriptográfia...vagyis, hogy nincs a vevő és adó között valós közeg, de az információ mégis megérkezik, útközben pedig nem hogy nem visszafejthető, hanem nem is érzékelhető. Ráadásul a "lassú" fénysebességgel terjedő információ így jelentős "tuningoláson" megy át.
Persze ez már nem rádiótechnika ez picit fejlettebb annál, de nem kizárt, hogy léteznek még ennél is jobb megoldások a nagy hatótávú "kikémlelhetetlen" kommunikációra.
Szar játék az élet de qwa jó a grafikja!

|
Egyébként a Drake-üzenet a Arecibóról is inkább játékos próbálkozás volt, ők sem gondolták véresen komolyan a dolgot.
|
Elektornikusan az. Ha meg visszafejtik akkor is csak akkor hallják zenének, ha emberéhez nagy hasolnó hallószervük és agyuk van. Tehát a 100%-san helyesen visszakódolt valami is egy rakás szar lehet nekik.
A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el.
(Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhívők...)
|
Tesla nem mond semmit. Tesla halott..
A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el.
(Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhívők...)
|
Má Däniken is megmondta! 
Az én istenemnek kalapácsa van, a tied egy keresztre szögezve halt meg .... összeraktad?
|
Bizony már rég itt vannak.. öö izé dehiszen ezek mi vagyunk!  topszékret
|
Hamarabb jonnek el hozzank, minthogy mi megtalalnank oket... Szerintem mar reg itt vannak, csak nem tudunk roluk... El tudnam kepzelni, hogy mar evtizedek (vagy -ezredek) ota ok iranyitjak a gazdasagot, a technikai fejlodesunk iranyat, a vilagpolitikat... Nehany helyen egesz jo cikkek vannak ilyen temaba (bar en inkabb offline olvasok).
Mondd, hogy nincs igazam :P
http://www.hackthat.net/df/ddos/61410/index.hack
|
ez jó cikk volt
|
Na igen, 100 év vs. több milliárd év. Lehet hogy üzenetek sokaságával bombáztak már minket, és rég feladták .... talán az volt az utolsó amit Tesla vett, csak képtelen volt anno értelmezni! 
Az én istenemnek kalapácsa van, a tied egy keresztre szögezve halt meg .... összeraktad?
|
Dömsödi: csak neked tűnik zajnak. Lehet, nem tudnák megfejteni de azt biztosan meg tudnák mondani, hogy természetes eredetű-e.
|
Felesleges pénzkidobás az egész. Más civilizációk voltak, vannak, és lesznek... De... Mennyi annak az esélye, hogy egy másik civilizácó technikailag pont abban a fejletségi "ablakban" van ahol rádiózik??? Mennyi ideje is rádiózunk? kb 80-100 éve? Mi ez a Föld vagy más bolygok 4 milliárdos korához képest? Ráadásul mostmár digitálisán kodolva küldjuk az adatokat. Kivulről nézve ezek a -mondjuk- MPEG audio és video adatfoilyamok egyszerűen csak zajnak tűnnek. Ha már ők is ilyet használnak (vagy még fejletebb kommunikációs eszközöket... esetleg telepátiát.) akkor esélyünk sincs hogy a jelenlegi módszerekkel felfedezzük őket, Mindezt 100 év alatt értük el.
|
Végül 1974-ben - másfél évszázaddal Gauss után - Drake elküldte az első valódi SETI üzenetet az Arecibo rádióteleszkóppal. A tudósok mind a mai napig várják a választ.
Ejj de türelmes a srácok
Csak akkor féljünk, ha valaki bántani akar. Ha nincs itt senki akkor nem akar bántani senki ergó nem kell félni sem, tehát biztonságos ez a hely. Minden relatív !
5TR K.
|
amit tesla mond, azt elhiszem:)
Ingyenes Online zenelejátszó: www.cant.io | http://www.visztpeter.me
|
|