Star Wars horror?
2009. január 31. 21:26, szombat
Eddig még talán soha nem foglalkoztunk könyvvel az SG oldalán, ám a Star Wars világa hamarosan igazi mérföldkőhöz ér és nem kizárt, hogy esetleg film is készül a Deathtroopers című kötetből.

Hirdetés

George Lucas a Csillagok háborúja univerzumával számtalan szórakoztatóipari ágat lefedett. A filmek és sorozatok mellett számtalan játékfigura, képregény, könyv és játék készült a Messzi-messzi galaxisban. Most azonban új mérföldkőhöz érhet a Star Wars világa, hiszen novemberben megjelenik az első horror regény Deathtroops címmel.

"Egy Star Wars horror-novellát írok a Lucasfilm számára, melyet 2009 novemberében adnak majd ki" - kezdte az író, Joe Schreiber. "És bár kategorikusan megkértek, hogy ne áruljak el semmit a könyvről, én mégis elmondanék két dolgot. Először is nagyon rémisztő lesz, másodszor pedig a The Black Wing című horror-novellámmal azonos időben válik elérhetővé a Deathtroopers. Nagyon örülök, hogy ekkora lehetőséget kaptam és annak is, hogy végre beszélhettem róla valakinek."

A rajongók először egy rossz tréfának tartották a dolgot, ám a Star Wars hivatalos honlapján egyszer csak megjelent az oldalt látható, erősen Hellraiserre hajazó borító, majd pár nappal később az interjú is az íróval. Most pedig egyes rajongói site-okon arról szól a vita, hogy mozifilmet vagy szimpla tévéfilmet készítsenek a történetből.
Szélesvásznú TV-k

Már 32 150 Ft-tól!

Házimozirendszerek

Már 19 900 Ft-tól!

részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
hdo  
2009. feb. 02. 20:41 | válasz | #25
Aki a német cikkeket fordítja az rosszabb. Félreértett dolgokat magyaráz bele a cikkbe, rendes, objektív fordítás helyett.
Ren  
2009. feb. 02. 17:37 | galéria | válasz | #24
Miért fordít olyan cikket aki nem tud angolul? A "novel" nem novella, henem regény.
lokko  
2009. feb. 02. 16:05 | válasz | #23
horror + star wars ... szerintem zsír :D ... mennyi mélyűri borzalom fér el egy galaxisban már???
2009. feb. 02. 10:20 | válasz | #22
De így kép alapján lehetne Saw Wars is..:)
2009. feb. 02. 10:19 | válasz | #21
Alien Vs Predator vs Jedi 8
JTBM  
2009. feb. 02. 09:01 | válasz | #20
Ez lesz a felvezető egy újabb SW horror FPS játékhoz. A nagy pénz a játékban van, a könyv + film csak a felvezető (ömfinanszírozó marketing) lesz hozzá.
2009. feb. 02. 08:53 | válasz | #19
A naboo-i fénykaszálós gyilkos :D
bmw  
2009. feb. 01. 22:14 | válasz | #18
jo lesz ez..:)
2009. feb. 01. 17:27 | válasz | #17
http://www.youtube.com/watch?v=jvhLCcaJ1R4&annotation_id=annotation_129782&feature=iv TRANSFORMERS 2!!!
2009. feb. 01. 17:04 | galéria | válasz | #16
Nekem tetszik az ötlet! Csak november az még olyan messze van... :(
WinG  
2009. feb. 01. 15:46 | válasz | #15
Lehet ez még jó is. Kár előre leírni...
2009. feb. 01. 13:49 | válasz | #14
Igen ... szerinted.

Ám.. ez a horro SW furán hangzik nemigazán tudom mit gondoljak róla!
xizor  
2009. feb. 01. 12:09 | válasz | #13
Belenéztem, szerintem az elötte lévő 2003as kis minianimációk sokkal jobbak.
Chocho  
2009. feb. 01. 10:56 | válasz | #12
Én nagyon örülök ennek, alig várom, hogy olvashassam! :)
2009. feb. 01. 10:28 | válasz | #11
az ötlet eredeti és meglepő, a megvalósítás majd kiderül később
hdo  
2009. feb. 01. 05:14 | válasz | #10
Van most egy 100 részesnek ígérkező Clone Wars animált sorozat is. Eddig nem voltam nagy SW rajongó, de a sorozatot egyszerűen imádom! Nem egy újabb bőrt húznak le egy több mint 30 éves franchise-ról, egyszerűen színesítik vele a SW univerzumot ... szerintem!
2009. feb. 01. 03:11 | válasz | #9
Nekem aztán 8. Star Wars jöhet minden mennyiségben!
2009. feb. 01. 00:37 | válasz | #8
Jason nem lesz benne, ellenben Alien igen. Ggrrr!!!
2009. feb. 01. 00:14 | válasz | #7
Remélem nem az lesz hogy kiderül Jason nem halt meg a Jason X filmben(ami a jövőben játszódik) és kap egy lézerkardot, és kinyír jó pár embert.Vagy bármi más bugyuta történet.
De amúgy tényleg akár egy jó dolog is kisülhet a dologból, de én kevés esélyt látok rá, de bízok benne :)

2009. jan. 31. 23:36 | válasz | #6
Én még mindig rossz tréfának tartom. (egy rajongó)
2009. jan. 31. 23:33 | válasz | #5
A cím és a kép nagyon gagyi, de ezenfelül valami jó is kisülhet belőle.
Gondoljunk csak a Republic Commando azon részére, ahol az eltünt köztársasági ürhajót kell visszafoglalni. Az eleje parásra lett csinálva és sztem jól sikerült, pedig semmi extra überszörny nem volt, sőt elég prózai lények voltak a gonoszok :D
M2  
2009. jan. 31. 23:12 | galéria | válasz | #4
Szerintem sorozatot kellene, mondjuk "Christmas Special Deathtroopers" címen futhatna...

George Lucas sokat ártott a StarWars univerzumnak, mióta megalkotta élete mesterművét.

2009. jan. 31. 23:12 | válasz | #3
lézerkardos daraboló sorozatgyilkos...durva lenne:D
2009. jan. 31. 22:11 | válasz | #2
Nekem tetszik az ötlet
2009. jan. 31. 21:55 | válasz | #1
Hát, ennél lejjebb talán már tényleg nincs.