Nem elég hatékony az európai Energy Star
2009. január 28. 11:07, szerda
Európában július elsején lép hatályba az Energy Star energiatakarékossági rendszer új, 5.0-s verziója. A szakemberek azonban úgy vélik, hogy a szabályozás nem lesz elég hatékony.

Hirdetés

Az Európai Unió 2001 óta vesz részt az amerikai Energy Star programban és tavaly januárban hosszabbította meg az Egyesült Államokkal kötött együttműködési szerződését. A szabályozás a magánfelhasználókat nem érinti, a célja az, hogy a vásárlók felismerhessék a boltokban, hogy melyek a leghatékonyabb elektromos készülékek. "Bevezetésekor az Energy Star programnak gyakorlatilag nem volt hatása a piacra. Egy 2002-ben készített tanulmányból ugyanis kiderült, hogy már akkor az egyes termékcsoportokba tartozó irodai eszközök 80-100 százaléka megfelelt az Energy Star előírásainak" - jelentette ki Bernhard Schäppi, az Osztrák Energiahivatal munkatársa.

Azóta viszont változtattak a követelményeken, így ma csupán az Európai Unióban kapható termékek 25-35 százaléka kaphatná meg a jelölést. Az egészen idén június 30-ig hatályban lévő 4.0-s verziót július elsejétől felváltja az 5.0-s változat, amely számos változást tartalmaz. Ebben átdolgozták és kibővítették a PC-kategóriák definícióit, módosították az energiahasználati követelményeket. Ezt azonban számos szakember bírálta.

A mostani 4.0-s verzió minden termékcsoport esetében tartalmazza a készenléti, az alvó/hibernálási, az üresjáratra és a teljes terhelésre vonatkozó maximális fogyasztási adatokat. Az 5.0-s változatnál ezeket a kategóriákat az úgynevezett Typical Electricity Consumption (TEC) váltja fel, amelyben felsorolják, hogy a készülékek az egyes kategóriákban éves szinten mennyit fogyaszthatnak.

"Európában nem igazán örülünk a módosításnak, mivel az alapvetően az amerikai fogyasztói szokásokból indul ki. A mostani egy félmegoldás. Már a tavalyi előzetes tesztek is megmutatták, hogy az 5.0-s verzió a jelenlegi formájában gyakorlatilag használhatatlan. Sajnos európai szinten kevés tesztet hajtottak végre, pedig ezekre szükség lenne, hiszen így csak a gyártók által megadott adatokra hagyatkozhatunk" - hangsúlyozta Schäppi.

Szintén komoly vitát váltott ki, hogy az új Energy Star tervezetben külön jelölését kapnának a szerverek és a számítástechnikai központok. Az energiahatékonyság különösen a nagyteljesítményű számítógépek esetében érdekes kérdés, hiszen adott esetben ezek működésekor rendkívül sok áramot lehet megtakarítani. Az új szabályozás várhatóan február elsején lép hatályba és a legfeljebb 4 processzoros szerverekre vonatkozik. "Nem véletlenül dolgozik Európa egy saját rendszeren, az ECO-Floweren, amely reményeink szerint kiterjed majd az informatika területére is. A számítógépekre vonatkozó termékspecifikus irányelvet készítik és az előzetes tanulmányról már vita folyik" - szögezte le Schäppi.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Az internet szabadságáért tüntettek Budapesten Az internet szabadságáért és a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás, az ACTA ratifikálása ellen tiltakoztak szombat délután mintegy ezren a fővárosban.King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2009. jan. 28. 21:28 | válasz | #1
hát igen, Európának saját irányelvei vannak az energiatermelésre és az energiagazdálkodásra, ezért aztán saját szabvány is kell rá. az energy star USA szabvány, az ottani elveket követi.