 Hozzászólások A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Az emberek pillanatok alatt tudtak karriert csinálni, vagy éppen kiesni a krémből. Felrázódót a bili a beltartalma nem változott.
A lét kezdete az első levegővétellel, az ÉLET (a létfenntartáson felüli) gondolkodással kezdődik.
|
Nálunk probléma, a kerékkötőkkel van.(Ad vissza a babaruhát! Nem az én felelősségem! Nem az én házam ég. Úgy kellet neked.)
A lét kezdete az első levegővétellel, az ÉLET (a létfenntartáson felüli) gondolkodással kezdődik.
|
Mintha itt olvastam volna, hogy valaki szerint az amerikai nép összetartó.
Erről az a véleményem, hogy csak félig igaz, mert amikor a Katrina hurrikán szétcsapta New Orleans-t, akkor nem éppen az összetartásukról lettek híresek. Azt hiszem mindenki tudja mire gondolok.
Azért itt, amikor meleg helyzetek voltak (pl. árvízveszély), akkor nem az történt, mint Amerikában.
Volvo mëg SAAB.
http://szomagyarito.hu
|
Egyetértek az előttem szólóval(Nexus6) Egy kicsit más megközelítésből.
Szabadság! Hallhattuk sok helyen, sok embertől. Szubjektív megítélésen alapszik egyéntől függően. Sokfajta értelemben értelmezhető. Talán objektíven a társadalomra és az egyénre lebontva, én úgy fogalmaznám meg: hogy a boldogság keresésem eléréséhez vezető akadálytalan út. Tudjuk ilyen jelenleg nincs és kicsit gyerekesnek tűnik. Ha az előbbit elfogadjuk akkor se jutunk túl közel a megállapításhoz. Mi az a boldogság? Majdnem mindenkinek más. És létezhet e közös kollektív boldogság? Talán, de mostani korszakunkban, szerintem nem. Szabadság lehet e úgy, hogy mindenért harcolnod kell? A háborúban nincs szabadság, és most „háború” van, ne csak arra az értelmére gondolj, vonatkoztasd el az életnek bármely területére. Szabadságod van e, hogy reggel kikelj az ágyból? Hogy rád süssön a nap? Hogy élvezd az étel ízét? Stb...... Bármire lehet érteni, és a világunk tökéletlensége miatt az összes problémát fellehetne sorolni. Persze, mindig kell küzdeni a szabadságért ez teszi széppé néha nehézzé az életünket, de befejezni soha nem fogjuk itt a Földön. Vannak akik ennek ellenére szabadnak érzik magukat,körülményektől, helytől szociális helyzettől stb. függetlenül, mert nem ez élet tette őket szabaddá, hanem a tökéletlen világunk felett álló személy, akinek hatalma van mindenek fölött. Dr. Jézus! Szabadságod van a halál felett? :-)) 
|
Ennek a hozzászólásodnak minden szava igaz!
Mottó: olyan nincs hogy a gyermek nem érti, csak másképp érti... C:
|
Az a gáz, hogy szerintem azért beszélünk itt el egymás mellett, mert néhányan valami elvont történelmi szinten próbálják megítélni a dolgokat, többen meg inkább a szűkebb értelemben vett realitás, a hétköznapi tapasztalatok szintjéről indulunk.
PS3 ID: NEXUS0001 Aevum est crudus, sed non satis.
CS.N.T.K.K! & A.M.É! A hétfő bűn!
Avagy: "Az ördög a részletekben van elásva!";)))
|
Ez a szabadság kérdése elég érdekes dolog. Persze létezik egyéni szinten is, de valójában ha társadalmi szinten a akarjuk megfogni talán többet megértünk belőle. Szerintem a legnagyobb szabadság a rendszerváltás környékén volt, ami akkoriban a nagy társadalmi mobilitásban is tetten érhető volt. Az emberek pillanatok alatt tudtak karriert csinálni, vagy éppen kiesni a krémből.
Ezek jelenleg is adottak egy szinten, de mivel a társadalmi-gazdasági rendszer sokkal rigidebbé vált ez tényleg csak szerencsével/bűnözéssel jön össze.
Ami viszont elmaradt, és ez tény, az pedig egy általános társadalmi gazdasági felemelkedés és ezzel együtt egy erős, gazdaságilag is autonóm középréteg kialakulása. Az emberek egy része, mint rakéta ment az égbe, gyak kisajátítva annak az állami vagyonnak a jelentős részét, ami a rendszerváltást követően szétosztásra került. A többség meg a lassu lecsúszásra, vegetálásra, stagnálásra ítéltetett. Ez utóbbi folyamatokat ugyan ellensúlyozza a roppant olcsó kínai áruk tömege. De ezek ugyanakkor tönkre is teszik az ország termelő képességét és növelik a munkanélküliséget.
Itt persze beszélhetünk elvont filozófia kérdésekről a szabadsággal kapcsolatban, de a fentiek azért nagyjából igazak, és nagyban befolyásolják az egyén lehetőségeit, szabadságát.
PS3 ID: NEXUS0001 Aevum est crudus, sed non satis.
CS.N.T.K.K! & A.M.É! A hétfő bűn!
Avagy: "Az ördög a részletekben van elásva!";)))

|
Mint előző hsz-emben céloztam rá, a repuk között is volt jó pár színes. A legbefolyásosabb államminiszteri (mondjuk így) poszton két afro-amerikai emberke volt, az egyik ráadásul nő!!!
Mondjuk tegyük hozzá, hogy Colin Powel szarráhazudta a karrierjét, amikor az ENSZ elött kamuzott az iraki tömegpusztítő fegyverekről. Egy elég korrekt embernek tartom, ha ezt nem csinálja, meg még 1-2 hibát nem követ el a Bush kormányzat, akár még ő is lehetne most az USA elnöke. A másik emberkétől, Conny Rice kisasszonytól, viszont a Jóisten mentse meg a Világot, hogy valaha is hatalomra kerüljön. Ha ő lenne az elnök, ami valszeg véleményed szerint még nagyobb előre lépés lenne nő volta miatt, akkor kb 90%-ra lehetne venni egy igazán combos III. világháborút.
Én nem a bőrszínük alapján ítélem meg az embereket, ezért pont hogy lexarom, milyen színű az USA elnöke. Obama viszont azok hátán lovagolt be a Fehérházba, akik ennek még valamiféle jelentőséget tulajdonítanak, ami a mai világban, amikor a világ vezető ipari hatalma, nem az USA, nem Európa, hanem Kína, akkor elég atavisztikus dolognak tűnik.
Örülök, hogy nem vagy magyargyűlölő, de már csak az kéne, hogy mint pl az amcsi emberek is valami kis értéket találj a népedben, szerintem. De ez a te dolgod.
Amúgy az ötlet jó, Árpád apánk 1100 éve meg is valósította, és köszöni szépen azóta kisebb nagyobb zökkenőkkel megvan a magyar nép saját kis állama. Akik nem tudtak valami miatt beilleszkedni az adott korban, azok meg eddig is elmentek, de most aztán pláne nyitva az országhatár. Nem kell felvállalni a magyarságot, ha cikinek tartod! Ez sajna általában jellemző is a külföldön élő magyarokra, de ez meg az ő dolguk, pláne ha már állampolgárságuk sincs, mert pl. amcsik. Ott meg nincs kettős állampolgárság.
PS3 ID: NEXUS0001 Aevum est crudus, sed non satis.
CS.N.T.K.K! & A.M.É! A hétfő bűn!
Avagy: "Az ördög a részletekben van elásva!";)))

|
"a Föld egyik legfejlettebb országa végre legyűrte a fajgyűlöletet"
Persze, egyik napról a másikra. Tegnap még fajgyűlölet volt, ma már nincs. Ez már csak így működik.
Kérdezem én: amikor még fajgyűlölet volt, miben nyilvánult meg? Most, hogy már nincs, miben nyilvánul meg?
Azt ne mondd, hogy pusztán Obama a válasz mindenre, mert akkor írass fel valami szemüveget.
Volvo mëg SAAB.
http://szomagyarito.hu
|
"igenis evolúciós ugrásnak (hogy szavaiddal éljek) tekintem azt, hogy a Föld egyik legfejlettebb (most ne vitassuk meg azt, hogy mitől is az) országa végre legyűrte a fajgyűlöletet."
Én inkább azt mondanám, hogy a helyzet a következő volt:
- republikánusokat lejáratta G. W. Bush, aza várható volt a váltás. - Hilary Clinton, pdeig uyebár nő és azt kevésbé viselnék el, mint egy néger férfit.
Azaz kijelnthetjük, hogy evolúciós lépés, de érdekesen kivitelezve, inkább lesznek kevésbé rasszisták, bár mindenki azt hiszi, hogy ez csak a fehér emberek sajátossága, pedig mily' meglepő a fekete lakosság 90%+-a Obamara szavazott. A másik pedig, hogy tulajdon képpen soviniszta mivoltját erősíttte meg.
A helyzet az, hogy Obama nyeresége előre elkönyvelhető volt a jelenlegi körülmények miatt. És a választások előtt közvetélenül is voltak érdekes "faktorok".
|
Lehet, hogy naiv vagyok: 1. igenis evolúciós ugrásnak (hogy szavaiddal éljek) tekintem azt, hogy a Föld egyik legfejlettebb (most ne vitassuk meg azt, hogy mitől is az) országa végre legyűrte a fajgyűlöletet. Szerintem az emberi gondolkodás (agyfejlődés, intelligencia, stb) egyik legcsúnyább elhajlása ha valamilyen okot keresünk - s találunk - arra, hogy ÉN mitől vagyok jobb egy másik embernél. 2. Nem vagyok magyargyűlölő, de még amerika-imádó sem. 3. Megtaláltam a megoldást: aki el akar különülni, azoknak csináljanak egy KÜLÖN országot! Fogadjunk, hogy pár nap-hét múlva az elkülönültek is el akarnak különülni egymástól! Hiszen elméleteik szerint mindegyik egyed csak SAJÁT MAGÁT tartja különlegesnek, egyedinek, stb. Részemről ezt a parttalan vitát le is zárnám.
|
" Ha unokáinknak mindezt ami van a világot úgy adnánk át, hogy nem lenne mellé még egy nagy adósság is akkor az sokkal jobb lenne, gyorsabban tudnának fejlődni mint ahogy majd tudni fognak. De ez még nem változtatja meg azt a tényt, hogy netto nyertesek a következő generációk is éppen mint ahogy mi is azok vagyunk az előző generációkhoz képest."
Alias Gyurcsány?
Mottó: olyan nincs hogy a gyermek nem érti, csak másképp érti... C:
|
Ez utóbihoz: tényleg nem teszik meg? pl.:Olaszliszka?
Mottó: olyan nincs hogy a gyermek nem érti, csak másképp érti... C:
|
"Kicsit vicc de kicsit komoly is... :) mert, ugye az öreg Alabamai vagy Geogriai akit pl. a '30-as években meglincseltek és felkasztottak annak komoly volt a dolog nem pedig vicc. És akik ezt megtették azok szépen hazasétáltak épp úgy mint ma egy fudbalmérkőzésről. A fejlődés többek között azt is jelenti, hogy ezt nem lehet megtenni (pedig sokan ma is megtennék), de a társadalom ezt ma nem tolerálja, megtehetni ugyan megtehetik de a törvényel lesz dolguk és ezért nem is teszik meg. "
Te azt hiszed a sötét korok elmúltak? Nem, csak most jönnek! Nézd meg milyen generációk jönnek ki most az iskolából! Nem sokára lesz itt olyan akasztgatás, lincselés vérengzés, hogy te még olyat nem láttál! Az általános erkölcs csak háborúk előtt szokot ilyen alacson színtű lenni. Pár év múlva elszavalhatod, "Oly korba éltem én"... Egyébként most ha elégedett vagy akkor örülj, mert a lakosság 10%-ához tartozol, a válaszaidból meg kitünik nem te teremtetted meg ennek alapjait, hanem a szüleid.
Mottó: olyan nincs hogy a gyermek nem érti, csak másképp érti... C:

|
És te komolyan hiszel az esélyegyenlőségben? Naiv! Én tanítottam általános iskolában, és volt egy cigány gyerek aki nem tudott elvégezni 6 osztályt 16 éves koráig, és most Audival jár (mert bűnöző szülei vannak szinesfém ha úgy jobban tetszik). Akinek meg diplomája van és a "nemzet napszámosa" nehezen tudja kifizetni a lakás rezsit...
Mottó: olyan nincs hogy a gyermek nem érti, csak másképp érti... C:
|
" lényeg itt az, hogy ma jobban, könyebben és biztonságosabban élünk és ami még fontosabb sokkal de sokkal nagyobb lehetőségekkel rendelkezünk mint valaha." Melyik országban élsz. Biztonság meg sem közelíti a 20 évvel ezelőtit. Sem a lét, sem a köz. És hol vannak lehetőségek, megmondom a bűnözésben, csalásban! Aki nem szedte meg magát 20 éve, annak coki!
Mottó: olyan nincs hogy a gyermek nem érti, csak másképp érti... C:
|
"Ami a tartalmatlanabb életet illeti, mond voltál már vidéken, láttad ott a tartalmas életet? És az most fényévekkel jobb mint akkor volt, amikor 20km körzetből ötévenként mentek ki az emberek és amikor már mindenkinek a feje teteljén nőtt ki a szomszéd és a falú lakosága és szerencsésnek tartották magukat, hogy napközben elvoltak foglalva a munkával (jó kis tartalom) éjjel pedig mivel nem volt villany és a mécset sem volt miből égetni a tyúkokkal mentek aludni. " Édes barátom, te 50 évvel ezelőtről beszélsz nem 20. Hány éves voltál 20 éve? És képzeld, még nem laktam a fővárosban. Vidéken pedig igen, és volt a munkahely mellet otthon jószágom is, amit reggel este megetettem, "kiganéztam". És ezzel együtt több szabadidőm volt, meg több pénzem. Az hogy volt igényem szórakozni az rajtam múlt, nem ahol laktam. Mert igaz voltak akkor is olyanok akik dolgoztak éjel nappal. Csak ők egy kicsit több pénzre tettek szert, én meg éltem.
Mottó: olyan nincs hogy a gyermek nem érti, csak másképp érti... C:

|
Pedig valaki azt mondta, hogy "rosszabbul élünk, mint négy éve".
Volvo mëg SAAB.
http://szomagyarito.hu
|
Álmodtam :)
Na vicc... elméletileg feltételezem azok az információk alapján amelyekkel rendelkezek, persze az nem biztos, hogy 100% igy van, de ez mindenben igy van. Nagy valószínűséggel állítom, hogy kevés embernek van gondja pl. a szemét PATRIOT Act miatt, de az nem jelenti, hogy azt elfogadom, még véletlenül sem, mert idővel ez mindég több ember lehet és ha nem fordítunk akkor lesz is, de jelenleg még inkább elméleti probléma egy átlag embernek és az emberek többségének mint praktikus probléma. AMi a világ szegényebb részeit illeti ott elég sok ember nem él szabadságban (bár nem a nyugati méárcéknek megfelelőben), de ott is általában javulás tapasztalható egy kivétellel (ez az én véleményem), ez a kivétel Afrika, ott a törzsekre teljesen nem természeter európai állami és területi model sokkal több szabadságvesztést és háborút és nyomort eredményezett mint amilyen volt előtte. Valamikor minden törzs a saját területén akart uralkodni és többé kevésbé uralkodott, ma olyan országokban amelyekben több tucat törzs él az egész ország területén akarnak uralkodni a nem természetes európai nagyhatalmak által létrehozott államok területén és ez polgárháborúkal jár és teljes törvénytelenségel, persze az aurópaiak a kezükbe adták még azokat az erőforrásokat is amelyekkel ezt megtehetik. Valamikor is voltak törzsek közötti háborúk de csak egy kis területért amelyre mindkét törzs igényt tett, de nem voltak más törszek feletti uralkodó ambíciók és lehetőségek sem (ijjal és gyalog ezt nem igen lehetett, az ára nagyobb volt mint a haszon és különben is nem tudták kihasználni a teröleteket. Ma viszont egy kis marék gazember a nyersanyagok feletti uralom miatt lemészáról mindent aki utjában áll. De ez Afrika, ezen kívül általában szabadabbak az emberek mint voltak (az USA-ban esetleg elméletileg nem) de még Kubaban és Kínában is előre lépés történt, Kínában nagy (persze még mindég nem elég). De hát ez is egy jel, hogy minden relatív, persze én nem is állítottam, hogy mindenki jobban él, de a túlnyomó többség igen.
Intel.DH67BL.Core.i7-2600K.16GB.RAM.4TB.RAID.GTS450.2TB.Storage.Dual.EIZO.Windows.7.Ultimate.SP1

|
"de szerencsére ez ma még elméleti dolog csak és nagyon kevés embert érint (remélem igy is marad)"
mellesleg honnan tudod h hány embert érint ez a dolog?
|
Kicsit vicc de kicsit komoly is... :) mert, ugye az öreg Alabamai vagy Geogriai akit pl. a '30-as években meglincseltek és felkasztottak annak komoly volt a dolog nem pedig vicc. És akik ezt megtették azok szépen hazasétáltak épp úgy mint ma egy fudbalmérkőzésről. A fejlődés többek között azt is jelenti, hogy ezt nem lehet megtenni (pedig sokan ma is megtennék), de a társadalom ezt ma nem tolerálja, megtehetni ugyan megtehetik de a törvényel lesz dolguk és ezért nem is teszik meg.
Intel.DH67BL.Core.i7-2600K.16GB.RAM.4TB.RAID.GTS450.2TB.Storage.Dual.EIZO.Windows.7.Ultimate.SP1
|
Persze ezt az államadósságot amelyet majd az unokák fizetnek azért nem kellenne felhalmozni, de ez nem fejlődés vagy jólét kérdése ez inkább éppen a fejlődés fékezése. Ha unokáinknak mindezt ami van a világot úgy adnánk át, hogy nem lenne mellé még egy nagy adósság is akkor az sokkal jobb lenne, gyorsabban tudnának fejlődni mint ahogy majd tudni fognak. De ez még nem változtatja meg azt a tényt, hogy netto nyertesek a következő generációk is éppen mint ahogy mi is azok vagyunk az előző generációkhoz képest. (Ha valami nagyon borzasztó nem történik a jövőben).
Intel.DH67BL.Core.i7-2600K.16GB.RAM.4TB.RAID.GTS450.2TB.Storage.Dual.EIZO.Windows.7.Ultimate.SP1
|
"Nem fogyott el csak kibővült a lehetőség. Persze az igaz, hogy ma nem lehet csak úgy kutyákat kínozni vagy feketéket felakasztani mint 100 évvel ezelőtt, de ezek a régi lehetőségek nekem nem hiányzanak."
Viccnek szántad, vagy komolyan gondoltad?
Volvo mëg SAAB.
http://szomagyarito.hu
|
Inkább az elérhetőség változásána lehetősége. Szabadság nem azt jelenti, hogy mindent és mindened lehet, hanem azt, hogy az amit lehet másnak azt lehet neked is ha biztosítod azt ami ezt neked lehetővé teszi. Ha erre mesterségesen erőszakot alkalmazva vagy erőszakkal való fenyegetés miatt ezt nem teheted meg akkor nincs szabadság, ha megteheted akkor a szabadság magasabb fokon érthető.
Az unokáink öröklik mindezt amit mi és elődeink évezredek allatt elértek, a tudást az utakat, az épületeket és a tőkét ami nélkül éppen olyan szegényen tudnának megélni mint az ősember tudott. Az unokák többnyire kapnak és amit fizetnek az esetleg az amit majd ők az unokáikra hagynak.
A többi átgondolatlan populista "romantikus költői" hangzású propaganda (ezért is populáris de nem igaz).
Intel.DH67BL.Core.i7-2600K.16GB.RAM.4TB.RAID.GTS450.2TB.Storage.Dual.EIZO.Windows.7.Ultimate.SP1
|
Úgy látom már megint sok itt a bölcsész! :D
Somebody once told me the definition of hell: during your last day on Earth the person you became meets with the person you could have become.
Battletag: Hegi#2685
|
A szabadságod mértékét az elérhető lehetőségeid határozzák meg. Mit nem ismersz, nem hiányozhat. Az árát az unokáink fizetik.
A lét kezdete az első levegővétellel, az ÉLET (a létfenntartáson felüli) gondolkodással kezdődik.
|
Nézd és kb. hetente nézek vagy 10 perc TV-t tehát nekem sem fontos a HDTV, de az, hogy van az mindég jobb mint az ha nincs (és jó néha megnézni egy filmet HD-ben vagy egy sportközvetítést). Ugyanakkor talán semmi sincs olyan rossz formában mint a média, az teljesen szemété lett főleg a politika és a hitelexpanzió miatt, de könnyű nem nézni és a probléma meg van oldva. Mobilt is ritkán használok de jobb ha van mintha nincs. Vadászni és halászni is járok néha nagyon ritkán, nem azért mert nincs (az is van) hanem mert sokkal több tartalom van és nem jut időm minden héten halászni menni, de ha akarok akkor mehetek tehát az sem szünt meg. Hajó és repülő modeleket kélszítettem iskolás koromban és azt ma is készithetek ha akarok sőt sokkal jobbat is mert most számítógépen megtervezhetem olyan anyagokat vehetek a neten amelyekről azelőtt álmodni sem tudtam, motort és távirányítót stb... tehát az is van, más kérdés, hogy élek e a lehetőséggekel vagy sem.
Asztronómiával is foglalkoztam és annak idején egy évig csiszoltam a lencséket, hogy egy teleszkópot csináljak, ma viszont elmegyek az Amazon-ra és 100+ dollárért rendelek egyet amilyenről akkor álmodni sem tudtam, nem élek a lehetőséggel de sokan igen. Hobi van és sokan élnek is vele (ellentétben nem lenne a piacon mindez amit itt leirtam), én jelenleg nem de nem azért mert HDTV-t nézek vagy SMS-eket küldögetek (mert nem) hanem azért mert más tartalmakat részesítek előnyben, mint pl. utazás, programozás, olvasás, néha néha vitorlázás stb. De aki ezeket a dolgokat részesíti előnyben amelyeket felsoroltál, nyugodtan megteheti sokkal könnyebben mint valaha. Nem fogyott el csak kibővült a lehetőség. Persze az igaz, hogy ma nem lehet csak úgy kutyákat kínozni vagy feketéket felakasztani mint 100 évvel ezelőtt, de ezek a régi lehetőségek nekem nem hiányzanak.
Intel.DH67BL.Core.i7-2600K.16GB.RAM.4TB.RAID.GTS450.2TB.Storage.Dual.EIZO.Windows.7.Ultimate.SP1

|
Tényleg neki szólt. Azért is választottam el egy üres sorral.
Volvo mëg SAAB.
http://szomagyarito.hu
|
"A lényeg itt az, hogy ma jobban, könyebben és biztonságosabban élünk és ami még fontosabb sokkal de sokkal nagyobb lehetőségekkel rendelkezünk mint valaha."
én értem, hogy te mire gondolsz ez alatt, de az éremnek itt is két oldala van, van ennek 1 másik olvasata, ha abból a szempontból nézed éppen hogy kevesebb lehetőségünk van. de ha ezt te intuitívan nem "érzed ki" a mai világból, akkor kár koptatnom a billentyűzetet, ugysem fogod megérteni.
|
""kinek mire nincs, nekem a te rasszizmusodra és sovinizmusodra nincs szükségem például..." Egyfelől nem sértődtem meg, másfelől meg nem tudod mi az a rasszizmus és sovinizmus."
én ezt sehol sem irtam, most sem és soha.
Intel.DH67BL.Core.i7-2600K.16GB.RAM.4TB.RAID.GTS450.2TB.Storage.Dual.EIZO.Windows.7.Ultimate.SP1
|
Nagy különbség van a természetes úton történő mellébefektetések (nem ideális információ és tudás amelyel a tőkével rendelkezők beruháznak) és az erősen serkentett (hitel ekszpanió = olcsó hitel, gyengébb piac analizist eredményez és ez nagyobb mennyiségű mellébefektetést eredményez, és nem szabad elfelejteni a hitelekszpanzió által mestereségesen (semmi piaci kereslet nélküli) munkahelyek létrehozásáról amelyek nem képesek eltartani magukat és csak infláció által finanszírozhatok és még egynáhány dolgot, mint pl. hitelbiztosítást stb. ami nélkül a ciklusok rövidebbek és sokkal de sokkal csekélyebbek és általában csak egy kis részét érintik a gazdaságnak egy időben mert nem a monetáris rendszertől függnek tehát nem is egy időben történik meg minden ágazatban és minden országban. Elméletileg még van a földön anyag és EZ NAGYON FONTOS: ENERGIA addig fenn lehet tartani. Más kérdés, hogy miért választottunk olyan politikusokat akik nukleáris időszaknak megfelelő sőt még talán azt átlépő gazdaságot akarnak 18. századi energiaforrásal működtetni miközben olyan álmokat tesunek előbbünk, hogy az egyébként elképesztően hígitott (Google: Dilluted Energy Sources) mint a Nap energia (amelyből nagyon sok kerül a földre de nagyon higan vagyis nagy területre szétszorva) és ez miatt ma is éppen olyan lehetetlen a jelenlegi fogyasztást megközelítő szinten "aratni" mint 30 évvel ezelőtt és ez 130 év múlva is úgy lesz, nem beszélve arról, hogy mekkora mennyiségű energiát kell befektetni az ilyen rendszerek megépítésére, és mennyi időt. Na de most itt nem ez a téma.
Ami a személyi szabadság morszolását illeti ez nekem sem tetszik és már többször is szoltam ez ellen itt au sg-n, de szerencsére ez ma még elméleti dolog csak és nagyon kevés embert érint (remélem igy is marad), ezért is mondtam, hogy csak ideiglenes privilégiókat kapunk az államtól addig még szófogadó és jó állampolgárok vagyunk... de ez szintén más téma.
Ami a tartalmatlanabb életet illeti, mond voltál már vidéken, láttad ott a tartalmas életet? És az most fényévekkel jobb mint akkor volt, amikor 20km körzetből ötévenként mentek ki az emberek és amikor már mindenkinek a feje teteljén nőtt ki a szomszéd és a falú lakosága és szerencsésnek tartották magukat, hogy napközben elvoltak foglalva a munkával (jó kis tartalom) éjjel pedig mivel nem volt villany és a mécset sem volt miből égetni a tyúkokkal mentek aludni.
A lényeg itt az, hogy ma jobban, könyebben és biztonságosabban élünk és ami még fontosabb sokkal de sokkal nagyobb lehetőségekkel rendelkezünk mint valaha. Persze az más kérdés, hogy ezekkel a lehetőségekkel nem él mindenki, néha mert nehéz elérni, de nagyon sok esetben mert megelékszik a jelenlegi helyzetével és panaszkodni tud de lépni a saját érdekében már nem. Ismered azt amikor két testvér tökéletesen ugyanazok a feltételek mellet nőttek fel, mindkettőnek biztosították a szüleik ugyanazt és mégis az egyik sikeres ember a másik viszont semmit sem ért el. Van eset amikor az inteligensebb a sikertelen csupán azért mert valami miatt nem járta le az utat és nem használta ki a fölényéből származó előnyt sem. Hát akkor még ha beszámoljuk, hogy más világban és környezetben nevelkedő embereknél nagy a különbség az még jobban elébbünk állítja a képet, hogy ha van folyonk még nem jelenti, hogy mindenki úszni is fog benne. Érdekes pl. az indiai aki szarban nőtt fel, valahogy kijutott az USA-ba ottani egyetemen diplomázott és most a NASA-nal jó mérnök és a másik amcsi akinek már a nagyszülei is jól éltek, aki mint X-edik amcsi generáció mindent megkapott, angol az anyanyelve, ott volt neki 100x jobb lehetőség mint az indiainak és még is egy six-pack Joe lett aki a maga 200kg-ával beül a szobába és nézi a TV-t aztán pofázik, hogy az indiai elvette a munkáját... szóval a kérdés, hogy ki tudjuk e használni a lehetőségeket vagy sem, de ma sokkal több lehetőség van és sokkal könybben kihasználhatók, az átlag ember sokkal könyebben és jobban is él de az még véletlenül sem jelenti, hogy nem élhetne jobban is.
Intel.DH67BL.Core.i7-2600K.16GB.RAM.4TB.RAID.GTS450.2TB.Storage.Dual.EIZO.Windows.7.Ultimate.SP1

|
"A jelenlegi gazdasági váltság perig korrekció"
Részben. Nagyobb részben meg a média által keltett rossz hangulat következménye.
"kinek mire nincs, nekem a te rasszizmusodra és sovinizmusodra nincs szükségem például..." Egyfelől nem sértődtem meg, másfelől meg nem tudod mi az a rasszizmus és sovinizmus.
Volvo mëg SAAB.
http://szomagyarito.hu
|
Az autó nem ugyan az most mint 20 éve, akkor nem az volt benne a hobbi hogy van, hanem hogy azt bizony sajátmagam szereltem, és akkor még örültem ha többet kitű tudtam hozni belölle. Ez most már nem csak azért nem lehetséges, mert nincs, hanem mert túl bonyolultak már a "sufnituninghoz"
Mottó: olyan nincs hogy a gyermek nem érti, csak másképp érti... C:
|
csak egyetérteni tudok...
|
Javítva: "emberek agyát mosó"
Mottó: olyan nincs hogy a gyermek nem érti, csak másképp érti... C:
|
Viszont, sok hobbim volt és még van is, ami tartalmasabb életet biztosít a HD TV nézésénél. Volt például: vadászat, halászat, autó, motor, társastánc. Van festészet, barkácsolás, számítógép (programozás), elöltöltős lövészet És biztos egy csomót kihagytam. Ez ami fontos nem a mobil!
Mottó: olyan nincs hogy a gyermek nem érti, csak másképp érti... C:
|
Nekem a tartalmas élet nem a HD TV-nél kezdődik. Látod pont ez a baj az emberek az agymosó reklámokkal. Ma nincs HD TV-ém mert nem is nézek TV-t. Nincs mobilom, mert aki nekem fontos azzal minden nap találkozom, aki meg nekem nem fontos, az ne zavarjon a magánéletben (a munkahely az más). De ott is felesleges az én esetemben, mert egy órából 45 percig úgy is ki kéne kapcsolni. Én enm vagyok technika ellenes, sőt szeretem a technikát, de én döntöm el mi kell nekem, amire nincs szükségem az nem kell, ha hülyének néztek sem! Viszont ennek semmi köze ahhoz milyen tartalmas életet tud élni az ember. Most kevesebb lehetőségem, időm és pénzem van, mert a puszta megélhetésért is több időt kell dolgozni, mint 20 éve. 20 éve például volt autóm, igaz keleti, de használható, ma nem verem magam adósságba, hogy legyen, elég a lakás törlesztőrészletét fizetni (lakni kell valahol). De én még most is szabadabb ember vagyok, mint a lassan adósrabszolga magyar átlag! Ja és az idén 10 év után elöszőr megyünk külföldre nyaralni (régebben töbször voltam, és nem volt ennyire megterhelő anyagilag, pedig akkor még az útlevélre is várni kellett). Na ennyit a szabadságról...
Mottó: olyan nincs hogy a gyermek nem érti, csak másképp érti... C:

|
részben egyetértek, részben viszont nem. szerintem igenis rabszolgaság van, illetve van a szabad életnek 1 látszata, amit sokan elfogadnak szabadságnak.
azok a bizonyos könyvek nem írták azt, hogy ez periodikus életciklusa a gazdasági rendszernek (...válság->fellendülés->válság->fellendülés..) nem mehet a végtelenségig? Sajnos ez a dolog nem körkörös, vagyis igen, de minden körben egyre veszélyesebb méreteket ölt és egyre problémásabb mellékhatásai vannak. Mivel az egész 1 exponenciálisan működő rendszer (sohasem egy adott szinten akarja tartani magát hanem folyamatosan növekedni), egy a végtelenségig növekvő görbe, viszont a mi világunk kurvára véges (legalábbis itt a Földön), véges számokkal írható le, pl energiahordozók és nyersanyagok, az emberi populáció létszáma (ami viszont bár véges, ugyanúgy exponenciálisan növekszik), stb. Ez a két dolog összeegyeztethetetlen, és nem tud a végtelenségig így menni.
Szerintem nem jobb ma az élet, max kényelmesebb, és abban az esetben, ha az átlagemberek nagy táborát erősíted, akkor mondhatni biztonságosabb. Másfelől viszont keményen visszaszorulnak az egyéni jogok, folyik a népbutítás (és a népuszítás, amiből ide a hozzászólások közé is jutott), a sokak kizsákmányolása a kevesek által.
"Sokkal nehezebb és tartalmatlanabb életet éltek."
Ebben sem lennék olyan biztos. Az eddig felsorolt szempontokat véve talán nehezebb volt nekik ja, de hogy tartalmatlanabb lett volna az életük, azt kurvára nem hiszem. Ez relatív, meg amugy is mi számít tartalmasnak? Nem a "Boldog" élet elérése a célunk? Ez a kettő szinoníma, vagy mást jelentenek? Érdekes kérdések szerintem... 
|
Nézd ami a rabszolgaságot illeti, két dolgot mondanák:
1. amikor csak teszem harcolok a státus társadalom megszüntetéséért, mert ez nehezíti a mobilitást vagyis több erőt és energiát követel az alacsonyabb státusban élő embertől, hogy az éáletén változtasson mint azt a jobb státuszban levő ember ezt teheti. Persze maga a természetes pozíció is különbséget tesz az emberek társadalmi mobilitása között, de ez normális és éppen annyira hasznos is mint amennyire káros (a nap végén). Az viszont nem normális és kimondottan káros ha mesterséges gátakat állítanak az ember elé a bürokraták.
2. Mind ez mellett ma sokkal jobb a helyzet mint valaha is volt, sokkal több ember képes felmenni ha egy picit is mint valamikor. És ami a rabszolgaságot illeti az egésszen más volt, ott nem lehetett felmenni semmi erővel sem és sokkal többet kellet dolgozni és sokkal roszabb munkát mint ma és mindezt választás nélkül (a másik opció a verés vagy a kötél volt). Ma ez nem igaz. Ugyanakkor csak 100 évvel ezelőtti emberek még ha saját gazdasággal rendelkező "gazdag" parasztok is voltak általában látástúl vakulásik dolgoztak és akkor sem volt nekik annyi mint nekünk és sokkal nehezebb és tartalmatlanabb életet éltek. Csak gondolj rá, hogy hetente egyszer mosakodtak mert nem volt energia vizet melegíteni hát még a többit. Ugyanakkor akinek nem volt gazdasága hanem napszámos volt vagy valami munkás a gyárban még nehezebb életet ismert.
Szóval nem volt és nem is lesz soha könnyű az élet (bár nem mindenkinek), de egy felfelé ivelő görbét rajzolhatunk ebben az ügyben. A jelenlegi gazdasági váltság perig korrekció azokra a dolgokra amelyeket a nagyobb és kisebb "vezérek" a nyakunkba öntöttek. Sajnos nem csak azok érzik meg akik rossz vágányon vannak, de előbb vagy utobb ismét helyreáll a dolog, megszabadul a gazdaság az őrületes mennyiségű nem produktív és a valóságban szükségtelen befektetésektől és újra lesz egy időszak amikor előre megyünk addig még bele nem ütközünk a következő ugyanígy léátrehozott válságba. És még azt mondják tanulunk a történelemből... ez is egy nagy vicc, én olvastam vagy 50 könyvet amelyben leírták, hogy a hitelekszpanziónak és a jelenlegi monetáris rendszernek mi lehet és mi lesz a következménye. Elég sok könyv még az 1929 válság előtt és még több még az 1970-es évek előtt iródott és még sem értek semmit, mert a populista politika és a valamit akarok semmiért hozzáállás csak ide vezethet. Nagyon kevesen akarják elfogadni a valóságot, de azért rabszolgák nem vagyunk... kiszolgáltatottak esetleg, meghatározott privilégiókat élvezünk addig még az előírt "kötelezetségeinket" teljesíteni tudjuk vagy még nem állunk útjába a hatalomnak, de az messze van a rabszolgaságtól, a börtönbevetéstől, keresztrefeszítésről és a többi ragadozó-predátor dolgoktól amelyek a történelem folyamán az emberek feje fölött lógott. Nem beszélve itt a betegségekről és a természetes katasztrófákról, járványokról, éhinségekről stb. amelyek csak az elmúlt 50-100 évben lettek többé kevésbé legyőzve, bár a világ nagyobb részében.
Intel.DH67BL.Core.i7-2600K.16GB.RAM.4TB.RAID.GTS450.2TB.Storage.Dual.EIZO.Windows.7.Ultimate.SP1

|
na fasza, a "listáimat" folytattad helyettem. akkor értsd azokra a dolgokra is, amiket felsoroltál...
|
Nekem 20 évvel ezelőtt is volt számítógépem... csak persze sokkal kisebb lehetőségekkel és ez kb. minden másra is vonatkozik, és sok minden ami ma van (és nem csak nekem) az 20 évvel ezelőtt nem volt senkinek vagy majdnem senkinek. Pl. mobil (nem szeretem de mégis), kb. 20x annyian utaznak repülővel a világ különböző részeire sokkal olcsobban mint valaha (20 évvel ezelőtt olyant aki pl. Egyiptomban, DUbaiban, Amerikában, Indiában, Japánban stb. volt a városnegyedben sem lehetett találni (ha nem volt valami híres sportoló), ma viszont majdnem minden családban van valaki. HDTV? és sok minden amit azelőtt nem láthattunk és nem tudtunk, sokkal nagyobb választék mindenből, Internet - ez persze fontos :), sokkal de sokkal nagyobb információ forrás, könyvek, filmek olyan minőségben amilyen akkor még elképzelhető sem volt, sokkal fejletebb egészségügy, légkondi (35C a szobában nem éppen élmény :)), bankkártya... stb. stb. stb. szóval minden amitől könyebb, és tartalmasabb az életünk.
Persze nem mondom, hogy ennek nincs meg az ára, de általában mindenki szívesen megfizeti, mert ha nem akkor nem is lenne semmi. De minden igy van, mindennek meg van az ára. Én örülük, hogy olyan lehetőségekkel rendelkezem amilyenekkel 20 évvel ezelőtt senki sem rendelkezett és csak nagyon kevés dologrol kellett általában részben lemondani (persze ez nem feltétlenül egyformán jellemző minden helyre, mert vannak országok ahol majdnem minden megtalálható kisebb nagyobb változásal most is csak mellé jöt még számtalan új dolog ami nélkül azért nem tudjuk ma elképzelni az életet mert jobb életet biztosítanak.
Intel.DH67BL.Core.i7-2600K.16GB.RAM.4TB.RAID.GTS450.2TB.Storage.Dual.EIZO.Windows.7.Ultimate.SP1

|
Először is, a mondandód vége sántít. Nem gondolod, hogy fordítva is teljesül? Ha most 1 középkori paraszt idekerülne, asszem gyorsan rongyosra fosná a gatyáját...
A másik meg, nem mondom, tényleg vannak ma dolgok amik kényelmessé, mondhatni "jobbá" teszik az életünket. Orvostudomány, kommunikációs technológia...most nincs kedvem folytatni a listát. De ugyanakkor a társadalom amiben élünk a Föld történelmének legnagyobb rabszolgatartó társadalma, és az emberek egy piciny százalékától eltekintve mind rabszolgák vagyunk benne. Szerinted ez hol jó/jobb mint volt? Pl, ha teszemazt 30 év múlva lesz gyógyszere a ráknak, meg 1 rakás ma még legtöbbször/mindig halálos betegségnek, ha az 5. Elemből ismerős autókkal száguldozhatunk és 100 procis gépeken hajthatjuk a Crysis 23-at - ezt a listát most megint nincs kedvem folytatni - DE közben minden lépésedet figyelik majd a lakásodba (is) beszerelt kamerákkal, mindannyiunk bőre alatt ott figyel majd az RFID és gyakorlatilag az összes emberi jog bármikor eltiporható lesz egy globális, erős központosított hatalom keze által (mert hogy ha lassan is, de effelé halad a világ)....na, akkor is azt mondod majd, hogy az első tagmondatban felsoroltak miatt jobb és szebb lett az élet? Remélem érthető voltam, bocs de fáradt vok. 
|
"Mond mégis, mikor volt könyebb és tartalmasabb élete az embereknek és nagyobb lehetőségeik?" Nekem 20 évvel ezelőtt, talán csak a számítógép hiányozna, ha vissza mehetnék!
Mottó: olyan nincs hogy a gyermek nem érti, csak másképp érti... C:
|
Mond mégis, mikor volt könyebb és tartalmasabb élete az embereknek és nagyobb lehetőségeik? Egy időszakot ha említenél és elmagyaráznád miért volt akkor jobb és miben az emberek élete nagyon hálásak lennénk itt (bár én az lennék). Különben ez is individuális kérdés, van olyan is akinek talán jobb is volt, de kevés ilyen ember van a túlnyomó többségünk üvoltözve szaladna a jelenbe ha csak egy hónapra is a történelem akármelyik időszakában lelné magát.
Intel.DH67BL.Core.i7-2600K.16GB.RAM.4TB.RAID.GTS450.2TB.Storage.Dual.EIZO.Windows.7.Ultimate.SP1
|
ki mondta hogy nem tudom tolerálni? ezt honnan szedted? a családom 1 része, főleg az idősebbek, vallásosak. még a csajom is vallásos. én viszont 1 hatalmas humbugnak és faszságnak tartom, távol álljon tőlem hogy ilyen bálványimádó legyek, mert hogy a keresztények azok. de ettől még eltolerálom, és nem szokott semmilyen vallási alapú konfliktusom lenni...
|
kinek mire nincs, nekem a te rasszizmusodra és sovinizmusodra nincs szükségem például...
|
"Különben a világ jobb helyzetben még soha nem volt"
TE JÓL KIVAGY, EMBER 
|
Sziasztok! Ezeket az embereket szerintetek ki fogja jó útra terelni?(csatolva youtobe linkek)Szerintük amit tesznek az a jó irány? Szerintetek mi a helyes út? A mostani legfrisebb cikk is figyelemfelkeltő(Jönnek az organikus RFID-K) Milyen irányba megy a világ? Érdemes megnézni:
Négy részes összefoglaló magyar feliratozással: http://www.youtube.com/watch?v=_jeF7PGCHxU http://www.youtube.com/watch?v=bg6ImYLmMUY http://www.youtube.com/watch?v=M_lJELYO7fY http://www.youtube.com/watch?v=OAiNibZiUqw
Fiatalok mártírhaláláról: http://www.youtube.com/watch?v=L0_ExnR6yxs&NR=1 http://www.youtube.com/watch?v=PPU4UN03t7E&feature=related Faris Ouda: http://www.youtube.com/watch?v=IsTWUN7WCIQ&feature=channel_page Arafat F. Ou.-ról: http://www.youtube.com/watch?v=IS66JQ_iJvY&feature=channel_page Arafat F. Ou.-ról 2: http://www.youtube.com/watch?v=7M1Rq4WxEVU&feature=channel_page http://www.youtube.com/watch?v=8dPb1bF-s4M&feature=related http://www.youtube.com/watch?v=YeTqheFnBM0&NR=1
Hozzátartozók (anya, apa, gyermek) támogatják rokonuk öngyilkos terrorizmusát: http://www.youtube.com/watch?v=-HlaVpqUXF0&feature=PlayList&p=3D40C8D1DC0CC33F&index=2&playnext=2&playnext_from=PL http://www.youtube.com/watch?v=uCz3Euw-97c&feature=related Mama Rim gyermekei: http://www.youtube.com/watch?v=xEB0SvMzKzg&NR=1 Mama Rim-dal: http://www.youtube.com/watch?v=6fiRMLVcjfc&NR=1 http://www.youtube.com/watch?v=LFnbNy6MMDA&feature=related
A Farfour gyermekműsor-sorozat időrendben: http://www.youtube.com/watch?v=kkNE__TiMZo http://www.youtube.com/watch?v=5S995NCeaUg&NR=1 http://www.youtube.com/watch?v=lZEGsnWZKh8 http://www.youtube.com/watch?v=TrieBhaGgHM http://www.youtube.com/watch?v=FsuF1it68tg&feature=PlayList&p=3133E85279FD0A5E&playnext=1&index=53 http://www.youtube.com/watch?v=_ExZVimjST8&feature=PlayList&p=9E77128B2063AFF0&index=0&playnext=1 http://www.youtube.com/watch?v=qSwpAX1xvrc http://www.youtube.com/watch?v=tneSE6nJiLw&feature=related http://www.youtube.com/watch?v=shu0Sy7I3Vs http://www.youtube.com/watch?v=-uPEF7pdRD0&NR=1 http://www.youtube.com/watch?v=6GPwAs2otWc&NR=1 http://www.youtube.com/watch?v=rpHUgSHELso&feature=related http://www.youtube.com/watch?v=b0U2ce-LmA4&feature=related http://www.youtube.com/watch?v=sUrAN5z7bm8
Gyermekkvíz: http://www.youtube.com/watch?v=SK0-w2Rf2gc http://www.youtube.com/watch?v=icjdLihny74&feature=related http://www.youtube.com/watch?v=aYmANIXH8So&feature=related
Óvodai, iskolai ünnepségek: http://www.youtube.com/watch?v=tNtgiRR0iDM http://www.youtube.com/watch?v=f3WSb56Uq_w&feature=related http://www.youtube.com/watch?v=xR8Tfd0i4lY&feature=related
Emberi pajzsként gyerekek: http://www.youtube.com/watch?v=J08GqXMr3YE&feature=related http://www.youtube.com/watch?v=RTu-AUE9ycs&feature=related http://www.youtube.com/watch?v=kBYtij4Q7sE&feature=related http://www.youtube.com/watch?v=S2G1TZKerTo&feature=related http://www.youtube.com/watch?v=YWqJfx5T1gU&feature=related
Összefoglalók, tudósítások a jelenségről: http://www.youtube.com/watch?v=eTGbP55HGi8&feature=related http://www.onejerusalem.org/2009/01/the-way-hamas-educates-the-pal.php http://www.youtube.com/watch?v=gqthkdPaa2I http://www.youtube.com/watch?v=mNuTVhvZ6uM http://www.youtube.com/watch?v=TDvpU4WWWdA&feature=PlayList&p=56C2F39A63281965&index=10 http://www.youtube.com/watch?v=oGc2NJf_QYo&feature=related
Felnőttek a dzsihádról, iszlám világuralomról: http://www.youtube.com/watch?v=Bxsa1dxnmxo&feature=channel_page http://www.youtube.com/watch?v=ixTkplLIfbU&feature=channel http://www.youtube.com/watch?v=wt0Gz7XOuKY&feature=related http://www.youtube.com/watch?v=76JjtX9K0gc&feature=related http://www.youtube.com/watch?v=SvK7EDI_tvo&feature=channel_page http://www.youtube.com/watch?v=T-SY8JxyUQA&feature=channel_page http://www.youtube.com/watch?v=4y4lBqIXaU0&feature=related http://www.liveleak.com/view?i=925_1230475267&comment_order=newest_first 
|
Miért lenne, vezető van elég és mindadig még nem vezet nagy tömegeket nincs semmi baj. Az emberek 2-3% rendelkezik kreatív, vezető vagy nevezzük vállalkoző képeségekkel, a többi 97-98% csak azon az úton képes menni amit ez a 2-3% letesz elébbük... és 2-3% ha hiszed ha nem kicsit több mind 1 vagy néhány szutyok politikus ezek inkább mérnökök, üzletemberek, tudósok stb. milliói, azok akik nélkün nem tudnánk mi itt sem beszélni, és még számtalan más dolgot sem csinálni. Ezek az embnerek és köztük levő együttműködés az ami meghatározza a világot. A ragadozó "vezérek" pedig csak ezen az eredményeken élősködve fékezik a fejlődést és sok embert megakadályoznak abban, hogy képeségeikhez illően éljenek.
Különben a világ jobb helyzetben még soha nem volt (sajnos a jelenlegi ember alkotta gazdasági válság egy picit most hátrébb fogja nyomni a dolgokat remélem nam annyira mint a Great Depression és azt követő események), az emberek jobban és könyebben élnek mint akármikor ezelőtt. Csak az a baj, hogy jobban is élhetnénk, és ez a gazdasági válság sem kellene a nyakunkban, ha éppen ezek a vezérek a saját populista politikájuk miatt (muszáj mert másképpen nem választja meg őket az ilyen irányú oktatásban és médiavilágban felnött választópolgárok) nem tették volna a nyakunkra. Na de nem először és nem is utoljára történik hasonló dolog, a problémákat végül is megoldjuk majde és tovább lépünk, persze lesz egy időszak amikor hátranézünk mert ott jobb volt (remélem nem olyan sokáig mint a Római birodalom összeomlása utáni 1000+ év barbár primitivizmus időszaka volt), de végül is az ember történelme azt mutatja, hogy kisebb nagyobb gondokkal mindég előre haladott és ez igy is fog ezután is lenni.
Persze a nagy vezérek még sokba fognak kerülni nekünk és utódjainknak is éppen úgy mint ahogy sokba kerültek az elődöknek is. Ami az Obama mániát illeti már kezd csillapodni és már a kritikusok is megjelentek (még persze csak úgy tapogatózva de mégis)... ez is egy bizonyíték, hogy minden csoda három napig tart, és aztán a realitás következik a realitás ami nem attól függ, hogy mit mond a "vezér" hanem attól, hogy ez a 2-3% kreatív vállalkozó vezető hogyan tudja kifelyezni magát és hogyan tudja fellálítani az átlag és azon aluli embereknek a járható útat és hogyan tudják a kreativitást teljesen nélkülöző birokraták mind ezt megfékezni. Ha nem tudják annyira mert az ő vezetőik is megfelelő sovány és járható utat dolgoztak ki nekik akkor az a 2-3% erőssen húzhat előre, ha nem akkor viszont helyben járunk a legjobb esetben. Különben ha Obama jó elnük akar lenni az neki viszonylag könnyű lesz, csak az USA alapító elméinek megfelelően kell viselkedjen, és azt csiszolni jobbá és modernabbá tenni, de nem legázolni azt és teljesen fejére fordítani mint sok elődje tette. Az USA elnökének talán a legkönyebb dolga jó elnöknek lenni mert jól lefektetett alapok állnak a rendelkezésére és elképesztő erőforrások, sajnos ezeket az alapokat legtöbben letaposták és az erőforrásokat nem csak arra használták amire alkotmányos joguk van hanem olyan dolgokra is amit az alkotmány egyértelműen tilt. De ahogy mondják kinél van a puska azt nem érdeklik a papírok és az értelmes ész évezredes vivmányai, az azt csinál amit akar mindaddig még a többség ebben nem állítja meg. Az USA itt egy picit irányt fog változtatni de politikát nem abban biztosak lehetünk.
Intel.DH67BL.Core.i7-2600K.16GB.RAM.4TB.RAID.GTS450.2TB.Storage.Dual.EIZO.Windows.7.Ultimate.SP1

|
Szépen hangzik, csak az a bibi, hogy nem életképes. Az emberiség vezetés nélkül nem működött, még az anarchikus rendszerekben is van vezető. Az ember mint tudod gyarló, ebből kiindulva, hogy egy vezető olyan célokat fogalmaz meg ami közel áll a illúzió világához, veszélyes! Én nem ember-emberekben látom ennek a romlott világnak a megjobbítását. Persze nem tartalak a nézeted miatt bárminek is. Tisztelem ahogy felfogod a dolgokat, én se lennék okosabb ha nem ismertem volna meg a Názáretit. :-))
|
Elég sok okos ember élt és él a földön, egyik sem teszi ki még 10%-át sem annak amit összesítve kitaláltak ezek az emberek és ami jó és kompatibilis is egymásal. Sajnos az emberiség mindég azokat követi akik teljesen tévedtek. Általában Marx, Keynes, Napoleon, Churchill, FDR stb. az akiket kisérnek az akiket idéznek. Ami a valást illeti, maga Jézus üzenetével nincs semmi baj, de az is csak egy sovány kis része az egész mesének, viszont az ami sajnos ez körül kialakult az évszázadok allatt (és főlef a kereszténység első évszázadaiban) az semmivel sem különbözik a Marx, Keynes, Napoleon és stb. baromságoktól. Persze szabadságszerető létemre úgy gondolom, mindenki válassza ki a saját útját és éppen ezért nincs szükségünk karizmatikus emberekre akik a történelem során vagy semmi lényegeset nem csináltak vagy a legnagyobb katasztrófákba vezették az emberiséget. A lényeg a sok ember egyánrangú és ÖNKÉNTES együttműködésében van, nem egy személyben és annak a dumájában vagy világnézetében, legyen az akárki is.
Intel.DH67BL.Core.i7-2600K.16GB.RAM.4TB.RAID.GTS450.2TB.Storage.Dual.EIZO.Windows.7.Ultimate.SP1

|
A (z ál-)liberális/humanista baromságokra van a legkevésbé szükségünk, elég volt az elmúlt pár évszázad agymosása.
Volvo mëg SAAB.
http://szomagyarito.hu
|
Na ennyit a toleranciáról, a másság tiszteletéről! A kulturális, faji különbségek ugyanis szorosan kötődnek a különböző vallásokhoz. Hogy mondhatja valaki, hogy szereti a változatosságot, ha nem tudja tolerálni a világnézeti, vallási különbségeket???
PS3 ID: NEXUS0001 Aevum est crudus, sed non satis.
CS.N.T.K.K! & A.M.É! A hétfő bűn!
Avagy: "Az ördög a részletekben van elásva!";)))
|
a vallásos baromságokra van a legkevésbé szükségünk, köszi, elég volt az elmúlt pár évszázad agymosása..
|
Szerintem Obama nem hoz el békét a földre, mivel emberből van. A faji dolgokhoz csak annyi hogy az emberiség egy vérből van, tehát tesók vagyunk? Húúúha.Ez meredek.Viszont etnikailag kultúrálisan szokásainkban különböző.ez nem gond, annak akinek nem gond a másság. Világunk eme időszakában elég nagy a fejetlenség, sok a fesz, meg egyéb dolgok.... No, várunk a nagy rendcsinálóra aki egyesíti nézet és egyéb különbségeinket? A világ ebbe az irányba hajlik egy karizmatikus egyéniség az kell, de ki kell hogy ábrándítsalak, mert aki figyelmen kívül hagyja a történelem legnagyobb személyét akaratát célját az nagyot koppan. Tudom van cinikusból elég, de szokták mondani meglátjuk, hát én nem akarom az ő nézetükből meglátni. A vezetőknek a Názáreti Jézus a Krisztus akaratát kellene szem elött tartaniuk, mert könnyen a másik oldalon találják magukat a sátán megcsalattatásában az antikrisztus kebelén. Bocs ha érthetetlen volt. Olvasd Dánieltől a Jelenésekig, hátha valamit megsejtesz! :-)
|
A többi hibát meg kéretik ízlés szerint javítani!;DDD
PS3 ID: NEXUS0001 Aevum est crudus, sed non satis.
CS.N.T.K.K! & A.M.É! A hétfő bűn!
Avagy: "Az ördög a részletekben van elásva!";)))
|
minisztersége alatt=elnöksége alatt
PS3 ID: NEXUS0001 Aevum est crudus, sed non satis.
CS.N.T.K.K! & A.M.É! A hétfő bűn!
Avagy: "Az ördög a részletekben van elásva!";)))
|
Hidd el minden népnél, kultúránál találsz nagyon dúrva elméleteket. Én a magam részéről a folklór/urban legend tárgykörébe sorolom az ilyen "Szíriuszról gyűtt a magyar" stílusú dolgokat.;))) Néha jót röhögök rajta, de ha jön egy emberke, aki komolyan erről akar beszélni, akkor esetleg még hajlandó is vagyok belemenni a gondolatjátékba.
Amúgy asszem Obama is a szabadkőművesektől kölcsönzött bibliára esküdött fel, mint az elnökök nagy része. Van amúgy szabadkőműves ismerősöm is és szerintem tök jó dolgokat mondanak, kb mint a kommunisták, csak ebben több a spiritusz.
Amúgy te valami magyargyűlölő vagy, hogy így nyalsz az amcsiknak? Amúgy Amerikában minden házon kinn van a csillagos sávos lobogó, saját országukat a létező világok legjobbikának tartják, innen az önbizalmuk és a viszonylagos boldogságuk. Na most képzeld el, az általad megvetett űbermagyarok sem akarnak mást, csak csupán, hogy ugyan ennyi Magyarországon is megvalósuljon. Érdekes nem?
Ha meg azt hiszed, hogy azzal, hogy Obama az elnök hatalmas evolúciós lépés következett be a Juniverzumban, akkor elég naív lehetsz. Bush annak ellenére, hogy a fél világot vérbe borította nem volt egy erőskeű elnök, szal a minisztersége alatt volt legalább 2 olyan erősen színesbőrű emberke, akik a legfontosabb miniszteri pozícióban hozták meg a legfontosabb döntéseket: Colin Powell, és Condoleeza Rice. Aztán volt még Rod Paige oktatási, Alphonso Jackson város és lakásfejlesztési minisztere, szintén afroamerikai, jópár spanyol, egy kínai, egy japán, egy Libanoni.
Hát ennyit az evolúciós ugrásokról.
PS3 ID: NEXUS0001 Aevum est crudus, sed non satis.
CS.N.T.K.K! & A.M.É! A hétfő bűn!
Avagy: "Az ördög a részletekben van elásva!";)))

|
Azt azért nem ártana megérteni, hogy nem az USA elnöke hozza a döntéseket. megteheti, hogy keresztbe tesz azoknak akik a tényleges döntéshozók, de akkor - ha nem is lövik le - gyorsan kegyvesztetté válik. a médiát nem ő irányítja, és ugyanúgy fordítható ellene is, ha úgy hozza a szükség. Ettől még lehet Obama jó ember, de a hatásköre sokkal szűkebb mint amekkorának a legtöbb ember hiszi, és ez itt a lényeg.
|
Hangsúlyozom: sem a keveredést, sem az elkülönülést nem támogatom-nem ellenzem. 1. Az elkülönülés a történelem folyamán SOHA nem működött, s nem is fog. 2.A tudomány jelenlegi állása szerint egy anyától vagyunk. 3. A fehér faj csak kétezer éve 'uralkodik', azelőtt az emberiség keverten élt egymás mellett, mivel az ember (a történelem folyamán mindig) vándorolt (színfüggetlenül). 4. A történelem legrégibb városait sem a fehér faj építette, a fáraók is csak az amerikai filmiparban fehéredtek ki. Mellesleg: hogy ki minek születik, azt nem az egyén tudata határozza meg..
|
"Szeretném, ha ezek a 'nagy' hazafiak bebizonyítanák családfájukkal 'echte' magyarságukat"
1 anya, 2 nagymama, 4 dédanya, 8 dédnagyanya =15 NŐ Ennyi tisztességes nő a világon nincs, nemhogy egy családba.
A lét kezdete az első levegővétellel, az ÉLET (a létfenntartáson felüli) gondolkodással kezdődik.
|
3.a szűk érdekcsoportok védelméből ...
A lét kezdete az első levegővétellel, az ÉLET (a létfenntartáson felüli) gondolkodással kezdődik.
|

A lét kezdete az első levegővétellel, az ÉLET (a létfenntartáson felüli) gondolkodással kezdődik.
|
"Egyszerűen nem bírom felfogni a fajgyűlöletet."
Nem baj, itt ilyenről úgysem volt szó. Más a fajgyűlölet, meg más az, ha keveredés helyett elkülönülést támogatjuk. Te is fajgyűlölő vagy, nem szereted a különböző fajtájú népeket, csak a keverékeket. Vagy hogy van ez?
Volvo mëg SAAB.
http://szomagyarito.hu
|
Egyszerűen nem bírom felfogni a fajgyűlöletet. Kb úgy ahogy Istent sem értem - régi vicc: megmagyarázni én is tudom, csak nem értem! A másik 'faj' akit nem értek, azok az 'originale' magyarok. Az én őseim közt francia, német, magyar (csak a dédikig mentem vissza)mind előfordul. Szeretném, ha ezek a 'nagy' hazafiak bebizonyítanák családfájukkal 'echte' magyarságukat. Ja'h! Majd elfelejtettem! Ha közületek valaki elfelejtené, hogy a MAGYAR mekkora NAGY nép, csak üssön be a google-ba egy történelmi keresőszót, s dagadhat a (nemlétező) mellizmod! Piramisok? kőkőrök? a történelem első városa? sumerok? s folytathatnám a végtelenségig...de ami legjobban megfogott (próbálom idézni) "Jézus pártus-szittya-hun vezér volt" (aki jobban emlékszik nyugodtan írja le). Mikor ilyeneket olvasok elmegy a kedvem 'magyarnak lenni'. ... Én a világmindenség legapróbb porszeme innen kiabálok felfele: Boldog vagyok! Éljen a fejlődés felsőbb fokára lépett amerikai nép, éljen Obama!
|
"Szerinted ők Marslakók? Mert ha egy sőtét szobában beszélsz el velük akkor biztos franciáknak fogod őket nevezni mert éppen annyira részei a francia kúltúrának mint akármelyik francia őslakós,"
Ezzel kapcsolatban hadd mondjak el egy rövid történetet. Nem vagyok egy kommunikatív típus, de volt egy eset, amikor levelezésbe keveredtem egy lánnyal. Annyit tudtam róla, hogy svéd, meg annyit, hogy mi a neve. Stockholm-ban született svéd neve volt, tökéletesen tudott svédül. Na most én elég jól ismerem a svédeket, megvan a maguk stílusa. Néhány kör után furcsa érzésem volt, valahogy nem illett abba a skatulyába, amibe én a svédeket gondoltam. Nem tudom megmondani, hogy mi, de másmilyen volt, mint a svédek általában. Nem tudtam, hogy néz ki, egyszer csak valahogy kikerült egy fénykép róla, és nem voltam meglepve, barnás bőrű volt, nem az a fekete-afrikai, de nem is az a lényeg. Kizárólag svéd kultúrával került kapcsolatba, mégsem volt olyan, mint azok a svédek, akik nem csak állampolgárságilag svédek. Más mentalitás, más stílus, más hozzáállás.
Szóval nekem azt senki ne próbálja mondani, hogy pusztán kulturális különbségek vannak, mert már nem tudom elhinni.
Volvo mëg SAAB.
http://szomagyarito.hu

|
"Sajnos könnyen Kenedy sorsára juthat."
Ezt soha sem értettem. Nem kell így lennie és attól még keresztbe tehet nagyoknak. Az már máskérdés, hogy erkölcsileg kétséges a hogyan.
A másik meg nem várjon senki se csodát tölle. Van benne valami amitől könnyen "kamu"-vá válhat.
|
Sajnos könnyen Kenedy sorsára juthat. Sok lesz hamar az ellenség, pedig ráférne az USA-ra és a világra egy ilyen kaliberű ember, aki képes meghozni azokat a döntéseket, amelyek egy józanabb élet diktál. Éljen Obama !!!
|
1. Soha nem engedték volna...*
|
Obama beszédéből az alábbi mondatot nehezen találom hihetőnek:"Az idő, amikor nem engedtünk a szűk érdekcsoportok védelméből és emiatt kellemetlen döntéseket kellett elhalasztani egyszer s mindenkorra véget ért" 1. Sose nem engedték volna idáig jutni, ha ez így lenne 2. Vagy pedig kapna egy golyót a fejébe, mint a Kennedy-ik
|
Ez a cserés dolog szerintem is jó koncepció, 10 éve, amikor elkezdtem egy stratégiai játékot tervezni, annak is pont ez volt az alapja. Gyak minden egyed végez valami termelést, ami lehet az is hogy beszélget valakivel, ezt ki lehet fejezni mennyiségileg és különböző kategóriákra lebontva. A termelt cserék termékek összessége gyak jellemzi a kultúrát, és meghatározza működését. A pénz gyak olyan tényező, ami a modern világban a cserét lehetővé teszi, katalizálja, de nem minden cseréhez szükséges ugye.
De kicsit visszakanyarodva a szűkebb témához, a magyar kultúrát meghatározza a nyelv maga, ami rögtön be is határolja a cserét, az állam is korlátozza, mégha ma már elvileg nincsenek is határok, legalább is nem minden irányban. Aztán a lakosság minősége, iskolázottsága, jövedelme ilyenek. Ezek összessége meghatározza azt, ami miatt egy Magyarországon élő, magyar kultúrájú ember rendelkezik egy speciális, csak rá jellemző érdekrendszerrel, ami gyak a csere intenzitásának növelésére, de legalább is szintentartására irányul.
A Magyarországon élő magyar kultúrájú ember nem csereszabatos, egy szlovák, vagy amcsi emberrel az előbbiek miatt. Na most amikor a gondolatmenetet ott abbahogyod, ahol tetted, akkor ez nem nyilvánvaló pedig hát így van.
Az amerikai kultúra gyakorlatilag más népek kultúrájának egy speciális keveréke, nem évezredes fejlődés eredménye, hanem a betelepülő emberek vitték magukkal. Igen vannak előítéletek ott is és vannak nálunk is. Csakhogy az európai kultúrális és népesség szerinti színesség még mindíg alacsonyabb, mint amcsiban. A színesség önmagában viszont nem érték, mert hiába viszel be 500 000 pizzasütőt Amcsiba, amikor Alberto Moravia, meg Olaszban élt és csak ott tudott olyat alkotni, ami miatt híres lett. Persze nagyon tehetséges emberek is mentek amcsiba. De azok is talán inkább több esetben odamentek valahonnan, mint ott születtek. Majd 50 év múlva az Eu-nak is lesz talán kínai származású vezetője, legyél türelemmel. ;)))
Igen a mai embert rengeteg olyan hatás éri, ami a modern kommunikációhoz kapcsolódik, Pl naponta éri az amcsiból jövő kultúrális áradat, amit nevezhetünk globális kultúrának, pedig nyilvánvalóan nem az. De ettől még itt él Magyarországon, nincs opció, hogy itt él de "globális kultúrája van". Persze el is lehet költözni, csak akkor jön esetleg a döbbenet, hogy ott is be kell illeszkedni, mert a halivúdi filmek myujtotta gyorstalpaló csak ritkán elég. Így aztán az emberek maradnak itthon annak ellenére, hogy sok tekintetben egyre rosszabak a körülmények.
10 éve amikor a disszidensek hazajöttek nagy mellénnyel, hogy ők mire vitték amcsiban és ők mennyire űbermagyarok. Erre mondta Hofi, hogy én meg itthon maradtam és végig húztam 30 évet! Ki a magyarabb, kinek van több melója az egzisztenciájában?
Az a gáz, hogy nekünk nincs akkora szerencsénk, hogy ebben a globalizálódott világban, csak azért vagyunk a piacon, hogy fogyaszunk, meg szolgáltatást termeljünk, mint az amcsik. Ráadásul amikor hozzák be a nagy multikat termelni, akkor se a fogyasztás szolgáltatás irányába, hanem a munkaerő minnél hatékonyabb kizsákmányolása irányába megyünk. Ez nem mindegy ezen kéne változtatni, többek között és akkor éntőlem lehet Feketepákó is az elnök!;)))
PS3 ID: NEXUS0001 Aevum est crudus, sed non satis.
CS.N.T.K.K! & A.M.É! A hétfő bűn!
Avagy: "Az ördög a részletekben van elásva!";)))

|
"Ez pl. Európában még nagyon sokáig elképzelhetetlen dolog lesz még ott is ahol már millió számban élnek az utobbi 100+ évben bevándorolt emberek."
Elsõ lépések egyike: Moroccan Becomes Mayor of Rotterdam Mondjuk sokaknak nem tetszik hogy egy marokkói/holland kettõs állampolgár lett Rotterdam polgármestere.
Más: szépen írsz a cserérõl, de szerintem a csere tökéletesen mu"ködik, itt nem látok problémákat. Aki cserélne, az cserél, aki nem, az meg nem. A baj az ott kezdõdik mikor összekeveredik két téma: a "csere" és a másik kifosztása/másik felett való uralkodás. Pedig ez utóbbi NEM CSERE, ezért tévedés a problémáinkért a cserét okolni.
Szóval a cserével kapcsolatban én azt boncolgatnám szívesen hogy melyik az a pont mikor az egyébkent teljesen természetes csere elkezd indulatokat szítani. És ez a pont mindig a javak elosztásának kérdésé. Pl. képzelj el két beszélgetõ embert. Találkoznak, beszélgetnek, és az esetek többségében tolerálják a másik eltérõ véleményét, egészen addig míg a beszélgetés nincs jelentõs negatív hatással egyikõjük életére sem. Aztán képzeld el ugyanezt a beszélgetést, csak most azon kell egyezkedniük hogy kié legyen az az 1000 euro amit koncként eléjük dobtunk. Normális esetben a két ember meg fog tudni egyezni. (Ezt az emberi alaptulajdonságot/alaphozzáállást hajlamosak vagyunk elfelejteni!!) Nem normális esetben, mint ami a mi világunkra jellemzõ, a külsõ behatások miatt a két ember nem fog tudni megegyezni. (Röviden azért, mert ez a két ember beszélgetését a háttérbõl figyelõ harmadik félnek így elõnyös.)
De a lényeg a lényeg: álláspontom szerint nincs faji kérdés, gazdasági kérdés van. Európa vagy a fehér ember hanyatlásáról szóló minden elmélet mögött Európa vagy a fehér ember kiváltságos helyzetének megingása áll. A "fehér ember" azt érzi, hogy elõjogai elpárologtak, és lassan azokkal kell versenyeznie a javakért akiktõl eddig egyszeru"en elvehette. Csak a buta fehér ember azt nem veszi észre, hogy mindössze annyi változott, hogy az uralkodó réteg amely régen még többet osztott vissza neki, ma már kevesebbet oszt vissza, sõt elõszeretettel fosztja ki a fehér embert úgy ahogy régen csak a nem-fehér embert volt szokás. Ez az alapja a problémára adott hibás reakciónak. 
|
Fekete Pákó? :) Különben ki beszélt Magyarországról, hiszen Magyarországon nem él nagy százalékban más fajhoz tartozó ember. Ha Európát említem akkor itt inkább Franciaország, Hollandia, UK, stb. jut eszembe, hiszen itt már az USA-ban levő Afro-Ameriakhoz hasonlítható százalékban élő más nemzetekből és fajból származó ember él. És most komolyan, nem találok ki semmit.
Tudod nekem van héhány Francia barátom, kettő közőllük szerinted valószínűleg nem Francia (az egyik Algériai származású a másik viszont Senegáli, mindkettő Franciaországban született, ott járt iskolába és a Francia kulturát tartja magaénak és francia az "anyanyelve" (ez melett még csak angolul beszélnek. Tehát ők nem Algériaiak és nem Senegáliak, hiszen semmi közük azokhoz a kulturákhoz, szokásokhoz. Genetikailag tartoznak csak oda, és ha az egyáltalán meghatároz egy embert akkor az csak minimális, a kulturális hovatartozásnak töredéke. Szerinted ők Marslakók? Mert ha egy sőtét szobában beszélsz el velük akkor biztos franciáknak fogod őket nevezni mert éppen annyira részei a francia kúltúrának mint akármelyik francia őslakós, csak éppen egy picit később értek oda, de a csere az ő esetükben döntően a közelükben levő francia emberekkel történt, márt nem tudnak, Algériában is és Senegálban is nagyon de nagyon idegenek, annyira, hogy ott is franciáúl kellene beszélniük ha valakivel megakarnák magukat érteni. És mindkettő franciának tartja magát, gondolkodás nélkül. Persze én ezt becsülöm és elfogadom.
Intel.DH67BL.Core.i7-2600K.16GB.RAM.4TB.RAID.GTS450.2TB.Storage.Dual.EIZO.Windows.7.Ultimate.SP1

|
"Ez pl. Európában még nagyon sokáig elképzelhetetlen dolog lesz" Európában? Ha Magyarországot Európához sorolod, akkor Amerika durván 10 éves lemaradásban van, megmondom miért! Ki volt Magyarország miniszterelnöke 1998. július 6. és 2002. május 27. között? A többit már kitalálod...
Volvo mëg SAAB.
http://szomagyarito.hu
|
Nem diszfunkcionális, csak úgy működik mintha semmit sem tudna a középkortól a jelenig. Ezért középkori :)
Ami viszont az ember mint társadalmi lény fejlődését illeti, a játék neve: CSERE, vagyis egyének közötti csere az ami meghatároza a kultúrák kialakulását. Normális dolog, hogy a primitív emberek között majdnem kizárólag a törzsön belül volt csere, ahogy fejlődött és aminek eredményeként jobban tudott közlekedni és messzebre tudott menni, a csere mértéke és távolsága is növekedett, ezért van az, hogy egy vérosnak, körzetnek van saját világa is, egy országnak szintén stb. Ma persze a csere globális lett, de nem szabad elfelejteni, hogy még mindég azok az emberek amelyikek közelebb laknak egymáshoz többet cserélnek. Nyelvük és kultúrájuk és szintén a kisebb távolság olcsobbá teszi a cserét. Egy magyar több ötletet, terméket, kultúrát és gént cserél másik magyaral mint pl. egy japánal vagy mexikóival. Ott ahol általában a világ több részéből élnek nagyobb számban emberek (pl. USA) ez persze sokkal nagyobb a csere. Én pl. vidékről származok és mondhatom, hogy ottani rokonságom és családom nagy része majdnem soha nem találkozott élőben olyan emberrel aki több mint 100-200km távolságra él. Jómagam utaztam is elég messzire és éltem néhány nagyvárosban több ország területén is és sokat találkoztam teljesen más kultúrákkal és emberekkel. Mivel nyelveket is beszélek a csere is igen bő volt.
Ma a fiatalabb nemzedékel többet cserélnek egy nap alatt a világ másik felével mint a 100 évvel ezelőtti emberek egész életükben a szomszéd faluval. A nemzetek, nyelvek és genetikai eltérések valamint a kultúrák kimondottam egy dologtől álnak egymáshoz közelebb vagy távolabb, a csere frekvenciájától. A modern globális világ lehetővé teszi, hogy megértsük a másik nemzeteket is, valószínűleg soha nem fogunk egy globális kultúrát alkotni (mert a csere mindég olcsobb lesz a közelebbi emberekkel és ezért a frekvenciája is magasabb), de idővel (és itt főleg azokra az országokra gondolok ahol már nagyon sok fajta ember és nemzetből származó ember él mint pl. az USA, ez sokkal fokozotabb lesz, mert már most is az. Látható, hogy az USA kiválasztott egy multifajú (nem nevezem afro-amerikainak mert csak félig az) embert az elnöknek, Ez pl. Európában még nagyon sokáig elképzelhetetlen dolog lesz még ott is ahol már millió számban élnek az utobbi 100+ évben bevándorolt emberek. És míg pl. Franciaországban egy magyar származású embert még ki tudtak választani egy marokkói vagy ghanai származásút lehet, hogy még évtizedekig nem fognak (vagy akár évszázadokig is).
A mai ember két tűz között mozog, az egyik, hogy ehhez a globális kultúráhon IS tartozzon (és ez megkerülhetetlenül mindég nagyobb és nagyobb részét fogja képezni az egyén kultúrájának) és egy globálisan járatos ember legyen aki teljesen normálisan a környezetének és ahhoz közelebb levő embereknek a kultúrája és szokásai szerint él és viselkedik amelyben ugye a globális kultúra is szerepet kap, vagy a nagyapáinak identitását vigyázza és azt mondja, hogy az tulajdonképpen az ő identitása is. Én a szabadság elkötelezett támogatoja vagyok és mindenkinek meghagynám, hogy a két oldal közül maga válassza az általa járható utat, de azért megmondom a véleményem, hogy az első választás fényévekkel jobb ha másért nem is akkor azért mert a cserének csak egy értelme van, a könyebb és jobb élet. És mindég könyebben és jobban él az aki többet cserél mint az aki magára vagy szűkebb környezetére van utalva. A világ ilyen és vissza csinálni nem fogjuk, csak előrébb megy, még több lesz a globális csere és aki kizárja magát ebből az előbb vagy utobb olyan helyzetbe kerül, hogy senkivel sem lesz képes cserélni még a saját környezetével sem mert az is globalizálódik, és egy magányos ember lesz akinek nagyon nehéz és nagyon tartalom nélküli élete lesz. Mert magunk csak nagyon kicsi tartalmat tudunk létrehozni, a másokkal való csere az ami gazdagá tesz bennünket.
Szóval a középkori agy az amely ott ragadt abban a világban mert képtelen a cserére mert nem tudja megérteni azt ami a modern agyban van. És ha ez a középkori agy a középkorban van akkor semmi gond, de ha itt van most a jelenben akkor az magának is és másnak is csak kárt tud okozni és csak hátráltani tudja a dolgokat.
Intel.DH67BL.Core.i7-2600K.16GB.RAM.4TB.RAID.GTS450.2TB.Storage.Dual.EIZO.Windows.7.Ultimate.SP1

|
Ki kell hogy ábrándítsalak, az emberi agy több 10 000 éves konstrukció!:D Ráadásul, millióéves korábbi megoldásokon alapul.
Dick Cheney agya nem középkori, sokkal inkább csak diszfunkcionális.:)
Azok a humánetológia által meghatározott tulajdonságok, amik szerint lehetővé vált, hogy (pl. közösségépítésünkkel, tárgyhasználatunkkal nyelvünkkel, elvont gondolkodásunkkal) kiemelkedjünk a természetősanya lágy öleléséből, azok azt is megakadályozzák, hogy olyan dolgokat létrehozzunk, mint az emocionálisan is átélhető világtársadalom. A szűkebb kisebb közösségekhez mindig kapcsolódik valami, ami az embereket bennük tarja (értékek, jelképek, ellenségkép, stb.), világméretekben ilyen nincs! Aztán ugye az ember belső értékképzése soxor indirekt, pont azért mert a bennünk levő mélyebb állati ösztönök folyamatos felülírására van szükség. És mivel ez valóban felülírás, mindig szükséges az állati ösztön megnyilvánulása is, mert ezek aktiválják a magasabb rendű ilyen képességeinket. Ezért faljuk nap mint nap az erőszakos képeket, ezért kukkoljuk a hozzánk képest elmaradott emberek, népek életét, mert ez az ami önigazolást, megerősítést ad és azt eredményezi, hogy mi magunk ne kezdjünk egyszer csak becsavarodni és egymás torkának menni, mint azok akiket kukkolunk.
Pl ugye a video-játékosok többsége nap mint nap 100 számra öl lényeket, miközben általában pont hogy jámborabbak azoknál, akiknek nincs ilyen belső megerősítési lehetősége, akik kénytelenek a napi élet csatározásaiban beszerezni, a maguk kis referencia pontjait: Mónikasó nézegetésben, munkatársak kibeszélésében, azok alárugásában stb.
Lehet légvárakat építeni, összezárni a cigányt, a zsidót, a kínait, a magyart és azt mondani, hogy csak együtt kell élni, ne tegyetek egymás ellen semmit!
Nos jelenleg pont egy ilyen országban élünk és tegye fel a kezét az, aki 100%-ig elégedett a jelenlegi helyzettel!!!
PS3 ID: NEXUS0001 Aevum est crudus, sed non satis.
CS.N.T.K.K! & A.M.É! A hétfő bűn!
Avagy: "Az ördög a részletekben van elásva!";)))

|
Mondta egyszer egy ismerősöm: "siralmas az a személy akinek élete annyira üres és tartalmatlan (és nem 80+ éves), hogy a saját képeit és videóit nézegeti, vagy mások éltéről fecseg..." hát még akkor az aki az őseivel foglalkozik amikor itt most a szemünk előtt hazudik mindenki és mindenkinek más magyarázata van. Szóval éljek George Carlin szavaival... "get fucking real, will you?" vagyis ideje lenni saját magunkal foglalkozni és valami értékeset csinálni a rövid életünkel nem pedig mesékben és nagyon kérdéses történelmi mendemondákban hinni és azzal hülyíteni magunkat amikor már így is túl hülyék vagyunk. A 21. században élünk miért kell középkori észel gondolkodni... jut eszembe egy vicc amit a napokban halottam: A tudósok találtak egy kitűnő állapotban lévő középkori agyat... ...Dick Cheney fejében. Sajnos nem csak az ővében van ilyen.
Intel.DH67BL.Core.i7-2600K.16GB.RAM.4TB.RAID.GTS450.2TB.Storage.Dual.EIZO.Windows.7.Ultimate.SP1
|
Nem tudom, nem voltam ott. Azt látom, hogy mongoloidot gyakorlatilag úgy kell keresni, nem sokat látni. Amit esetleg fel tudok idézni, az a vérszerződésről készült ábrázolások, vagy magyar uralkodók szobrai, azokon európainak ábrázolták őket. Pl. Feszty Árpád A Magyarok Bejövetele című remekműve.
Volvo mëg SAAB.
http://szomagyarito.hu
|
whehehe, ez nagyon lol. épp az Idiocracy c. filmet nézem. bár alapvetően 1 vígjáték, tehát vicc, de pont idekapcsolódik :)
http://www.imdb.com/title/tt0387808/
|
|